Charles Baudelaire

SZÉPSÉG

Halandók! Szép vagyok, mint véső-véste álom,
s keblem, mely fájni zúz mindenkit egyaránt,
poétákat felém dús szerelemre ránt,
mely mint az ősanyag, némán győz a halálon.

Rejtelmes szfinx gyanánt, azúrban trónolok,
kevély hó-szívvel és fehér, hattyúi fényben;
a vonal-szaggató mozgást gyűlöli lényem;
és orcám sohse sír és sohse mosolyog.

Míg lassu tagjaim kevély fenséget öltők,
és büszke szobrokat idéz minden redőm,
tanúlnak engem az aszkéta-éltü költők,

s csüggvén szemeimen, mind anda szeretőm:
mert minden bús dolog szépülve tündököl föl
e két nagy és finom, örök fényű tükörből!

Tóth Árpád fordítása

DE PROFUNDIS CLAMAVI

Hozzád könyörgök, óh, Hozzád, kit még imádok,
az örvényből: ide, ide zuhantam én.
Zord táj, szűk láthatár nehezedik körém,
s éjjel a borzadály röpköd itt és az átok;

félévig nap süt, óh, melegnélküli fény,
a másik féléven át sötét fed, örök éjfél;
meztelenebb ez a világ a sarkvidéknél;
se állat, se patak, se erdő, se növény!
Nincs hát, nincs borzalom, amely túltenne dermedt
dühén ennek a jég-napos, vad végtelennek,
s ezen a megujúlt fekete káoszon.

Boldogabb nálam a leghitványabb barom:
irigylem, amiért nehéz álmába dőlhet,
olyan lassan pereg orsaja az időnek!

Szabó Lőrinc fordítása

BESZÉLGETÉS

Tündöklő őszi ég, rózsaszín ragyogás vagy,
de énbennem a gyász tengerként nő s kicsap,
s ha visszafut, maró emlékü számadásnak
itt marad ajkamon a keserű iszap.

Áruló keblemet hiába tapogatja,
barátnőm, a kezed; roncs az, dobogni rest:
szétdúlta, tépte rég a nő vad foga, karma.
Megették szivem az állatok; ne keresd.

Palota volt szivem, s a tömeg összeköpdös,
és most itt tombol, öl, iszik és acsarog.
- Tárt kebledről milyen parfőm felhője röpdös!

Lelkek vad ostora, Szépség, te akarod!
Mint ünnep, égsz, ragyogsz: jöjj, óh tűz-szemű zsarnok,
gyújtsd fel a szemetet, mit meghagytak a barmok!

Szabó Lőrinc fordítása

ÁHÍTAT

Én drága Bánatom, légy jó, nyugton maradj ma.
Az Alkonyt hívtad, ím leszállt, itt van, fogadd:
setét legét a halk városnak leplül adja
és békét hint emitt, amott meg gondokat.

Most, míg a csőcselék szivét kínnal maratja
a mord hóhér, a Kéj s vad ostort bontogat,
a rossz dáridón a nép az únt csömört aratja,
add, Bánatom, kezed: hagyd a bolondokat.

Jer! Nézd, lehajlanak holt éveink az égi
erkélyekről, fakó ruhájuk selyme régi;
mély habból mosolyos Megbánás ring ma fel;

egy vén híd-ív alá a Nap holtan zuhan már,
s Keletre hömpölyög hatalmas gyászlepel:
ott - hallod, édesem? - a csöndes Éj suhan már...

Tóth Árpád fordítása

A VAKOK

Nézd őket, lelkem; oly ijesztő, bús csapat!
Mint furcsa bábok, a mosolyt ajkadra lopják.
Holdkórosak gyanánt járnak s mélázva dobják
nem tudni, hogy hová, vak pillantásukat.

Szemük, honnan kiszállt, eltűnt az égi szikra,
minthogyha messze, fel, meredne, ég felé,
sohase láthatod a kövezet fölé
hajolva zord fejük lecsüggni vállaikra.

Így járják éjüket, a nagy sötét gödört,
amely az örök Csönd testvére. Zúg, süvölt
a Város, zeng, kacag; s vakon e vad zenében

én is, az iszonyig keresve a gyönyört,
tántorgok, mint ezek; de jobban meggyötört
szívvel kérdem: "Vakok, mit lestek ott az égen?"

Babits Mihály fordítása

TALÁLKOZÁS EGY ISMERETLENNEL

A kába utcazaj vad hangokat vetélt.
Mély gyászban karcsu hölgy, arcán szent szenvedéssel
suhant egyszerre el előttem, lusta kézzel
emelve ringatón a fodrot és szegélyt.

Nemes, nagy, ideges, lába szobor. Előre
görbedve, mint különc, ittam én, elbüvölt,
a kába mézet és a gyilkoló gyönyört
szeméből, mely fakó ég, s viharok szülője.

Egy villám... s újra éj! - Óh, illanó csoda,
kinek tekintete lelkem újjászülötté
igézte - az örök időn látlak-e többé?

Másutt - óh, messze majd! későn! talán soha...
Mit sejtem, merre szállsz? Mit sejted, merre bolygok?
Te, kivel - s tudtad ezt! - lehettem volna boldog!

Babits Mihály fordítása

Paul Verlaine

HOLDFÉNY

Különös táj a lelked: nagy csapat
álarcos vendég jár táncolva benne;
lantot vernek, de köntösük alatt
a bolond szív mintha szomoru lenne.

Dalolnak, s zeng az édes, enyhe moll:
életművészet! Ámor győztes üdve!
De nem hiszik, amit a száj dalol,
s a holdfény beleragyog énekükbe,
a szép s bús holdfény, csöndes zuhatag,
melyben álom száll a madárra halkan,
s vadul felsírnak a szökőkutak,
a nagy karcsú szökőkutak a parkban.

Szabó Lőrinc fordítása

ÉRZELMES PÁRBESZÉD

A vén parkban didereg a magány,
s két árnyék suhant át az éjszakán.

Ajkuk puha, szemükben semmi élet,
alig érteni, halkan mit beszélnek.
A vén parkban didereg a magány,
s multat idéz két boldogtalan árny.

- Gondolsz régi mámorunkra szerelmem?
- Mi köze hozzá? minek érdekeljen?

- Arcom álmodban ma is megjelen?
Feldobog szíved a nevemre? - Nem.

- Óh szép napok! milyen forró s igaz volt
csókunk és gyönyörünk! - Lehet, hogy az volt.

- És kék az ég s a remény végtelen.
- A remény eltünt, egünk fénytelen.

Riadt bokrok közt jártak, két kisértet,
és csak az éj hallotta, mit beszéltek.

Szabó Lőrinc fordítása

KANDALLÓ S ESTI FÉNY

Kandalló s esti fény, szűk s meghitt lámpakörben;
felkönyökölni és álmodni, elbüvölten;
egymásba mélyedő szemek szent mosolya;
a könyv becsukva, és gőzölög a tea;
érezni, boldogan, hogy az est elköszön már;
a zsongó kábulat; és várni, tudni: jön már
a mennyegzői árny s az édes-édes éj -
annyi halogatás után a szenvedély
óh hogy kergeti már lelkem e messzi vágyhoz:
únja a heteket s minden napot megátkoz!

Szabó Lőrinc fordítása

ARTHUR RIMBAUD-NAK

Halandó, angyal és démon, te, te, aki
könyvem első helyét vagy méltó bírni: Rimbaud,
van bár kontár hülye, ki úgy hív: kurafi
s zöldfülü szörnyeteg s iskolás boroskancsó,

tömjénspirálisok és lanthúrhangzatok
jelzik emlékezet-templomba te belépted,
hol is fényes neved dicsdalt nyerend azért, mert
szerettél engem, úgy, miként kivántatott.

Bámulják majd a nők, izmos, szálfa kamasz
szépségedet, mely oly ravasz, paraszti szépség,
hogy nem vágyhat reá csak indolens merészség.

Lebírtad a halált, - szobornak így maradsz:
a tiszta gyönyörök felső fokát elérve
fehér lábbal tiporsz az Irigység fejére!

Illyés Gyula fordítása

MONDD CSAK

Mondd csak, de komolyan, ha majd halott leszek,
érzékeim, eszem s lelkem telítve véled,
s míg tart az örök éj, pupillámban a képed;
szívemben az egész gyöngéd s vad múlt - remek

végzet! - ó, szertelen életem óriási
élvezeteinek nagy netovábbja, mondd,
gondolsz-e néha rám, kinek egy gondja volt
hajdan, téged egész erejével imádni

egy lénynek, kit neked szántak, hogy soha mást
ne szeressen, neked szolgáljon, érted éljen
és beléd haljon. Ó, igen, majd hogyha szépen
nagyanyakorba jutsz, s rám gondolsz, ki ne áss

féltékeny napokat, mord éjeket; de folyton
idézd, kezedbe sorsomat miként adom
a szép jelenben és sok drága holnapon,
hogy emlékezetednek áldása feloldjon,

s kalauzom legyen a sötét utakon!

Kálnoky László fordítása

Arthur Rimbaud

ÁLOM, TÉLIRE

Télen egy rózsaszín és kékpárnás vagonban
     utazni jössz velem.
Jó lesz. Őrült öröm. S minden puha sarokban
     csókok fészke pihen.

Szemed majd behunyod, hogy ne lásd esti békéd
     megrontva az ablakon át
fintorgó démonok fekete söpredékét
     s fekete farkasok hadát.

S egyszer csak valami az arcodat kaparja...
Egy pici csók lesz az, bolond pókként nyakadra
     aláiramodó.
Hozzám fordulsz: "Keresd!", s a fejedet lehajtod.
S üldözni lesz időnk soká a kis bitangot,
     aki - nagy utazó!

Szabó Lőrinc fordítása

A HOLLÓK

Uram, ha dér ül már a réten,
s a hosszan zengő estharang
dületeg viskók közt alant
elhallgat a kopár vidéken,
szálljon az égből ide le
a hollók kedves serege.

Károgó furcsa had a fákon,
fészketek dúlja téli szél!
Sárgás folyók vizeinél,
útmenti vén kálváriákon,
árkok felett, odúk felett
oszoljatok és gyűljetek!

Francia földön, téli tájon,
hol tegnapról sok holt hever,
ott köröztök ti ezrivel,
hogy mindőnk szíve visszafájjon.
Légy tartozásunk zord szava,
te, gyász fekete madara!

De szentjeim ti, fenn a tölgyön,
a bűvös est bús árbocán,
legyen övék a csalogány,
övék, kiket már lenn a földön
a fűbe láncol - s ott a vég! -
a reménytelen vereség.

Kardos László fordítása

INDULÁS

Eleget láttam. A látomás mindenütt előbukkant.
Eleget szereztem. Városok zsongása este és nappal és örökké.
Eleget tapasztaltam. Az élet ítéletei. - Zsongások és Látomások!
Indulás az új érzés és az új zaj felé.

Kardos László fordítása