Tartalom

Versek

Amíg fiatal vagy minden szépnek látszik,

Hulló könnyed is szivárvánnyá válik.

Oly rövid az élet, s még oly sok lesz könnye,

Ha te sírsz, a másikét törlöd le!

S, ahogy az évek lassan tovaszállnak,

Úgy gyűlnek szívedben a gondok, árnyak!

Ha valakit szeretsz, becsüld meg igazán,

Mert csak úgy lehetsz boldog az élet színpadán!

Az élet örömét nem a szép percek adják,

Hanem a felemelt fővel megélt órák!

S, ha majd egyszer minden álmod valósággá válik,

Akkor se feledd el: LÉGY JÓ MINDHALÁLIG!

Ne sírj, ha az élet fáj,

Ha az élet a szívedbe váj!

Ne sírj, ha érnek csalódások,

Ha eloszlanak a gyönyörű álmok!

Két szemed hiába könnyes,

Sírni lehet, de nem érdemes!

Az ifjúság csak kísérő álom,

S fáj majd a kábult ébredés.

A volt diákra komoly harcok várnak,

S, akkor lesz az élet is nehéz.

De minden télre új tavaszok jönnek,

S kinyílik ezer illatos világ

S ki dallal, ki szerelemmel,

De mindig az lesz, boldog kisdiák…

Ne sirasd a búcsúzó tavaszt,

Ibolyát a Te lelked is fakaszt.

Légy vidám és kacagó,

Mert a bánat nem neked való!

Ha az utad mosolyogva járod,

Kire vársz, mindig megtalálod!

Meglátod mily szép lesz életed,

Csak ne dobd el soha a reményedet!

Ha valaki elment, ne hívd többé vissza!

A megsárgult emlék, nem lesz soha tiszta!

Ha valaki elment, az el akart menni,

Nehezen lehet, de el kell feledni!

Csalódni kell, hogy boldogok lehessünk!

Feledni tudni, hogy újból szeressünk!

Kell tudni kacagni, kell tudni sírni,

El kell küldeni és újból visszahívni!

Csalódni kell százszor, s csalódni még ezerszer,

Azért, hogy boldogok lehessünk egyetlenegyszer!

Remélj, ha vészes fellegek borítják lelkedet!

Remélj, ha minden elhagy is, mit szíved szeretett!

Télből szokott szép tavasz születni,

Nem vagy boldogtalan, míg tudsz remélni!

Ó, ne kérd, hogy a jövő e jelennél szebb legyen,

Ifjú korunk csábos álmát nem pótolja semmi sem.

Majd, ha egykor álmaidnak virága elhullt,

Akkor látod meg, mennyi szépet rejt a múlt!

Volt egyszer egy leányszoba fehér, mint a hó,

Lakója egy barna kislány, arca sápadó.

Levelet írt, messze-messze, keze megremeg:

Feledj el, mert másé leszek, de az Isten áldjon meg!

Meg van még a leányszoba, de megsárgult már,

Barna kislány haja őszbe hajlik, elröpült sok nyár.

Visszagondol a levélre, fájón, könnyesen,

Mert a legszebb emlék, az első szerelem.

Az életben bármi csapás érjen,

Panasz szóra ajkad ne nyisd sohasem!

Mert a „jaj” szón és fájó beszéden

Az egész világ nevet kevélyen.

Takard a bút a mosoly fátylába,

Ne lásson senki szíved fádalmába.

Részvét balzsamára ne számíts soha,

Mert a világ nem adná azt neked oda.

Oly furcsák vagyunk mi emberek,

Szemünk sír, az arcunk nevet.

Egymásról azt hisszük boldogtalan,

És irigykedünk a vidám szavakon.

Azt hisszük a másik szem ragyog,

Hogy gondolatai tiszták és szabadok.

De nem vesszük mi soha észre

Hogy könnyek csillognak a szemében.

Különösek vagyunk mi emberek,

A szemünk sír, az ajkunk nevet.

S hazugság az egész életünk,

Mert akkor is sírunk, mikor nevetünk!

Ne hallgass az emberekre, akármit beszélnek,

Csak egy úton menj, melyet kiszabott az élet.

Legyen az boldogság, vagy bánat útja

Vissza sohase nézz, ne gondolj a múltra.

Ne hallgass az emberekre, csak szíved szavára,

Akárki is néz rád, te ne nézz utána.

Menj szépen szíved után nevetve vagy sírva

Mert akármit teszünk a sorsunk úgyis meg van irva!