-8-

- Fent vagy már? – suttogott Liza reggel a mellette alvó, gesztenyebarna hajú lány felé. 

Miután éjjel hazaértek, sokáig virrasztottak és a partin történtekről beszélgettek. Liza bevallotta, hogy elmesélte Rolandnak az előzményeket, így történt, hogy a fiú időben közbeavatkozott. Pár pillanaton múlott csupán, hogy nem előzte meg Eriket. Karolina nem neheztelt, amiért barátnője elárulta a nem éppen románcnak nevezhető eseményt barátjának, de a történtek végkifejlettje cseppet sem volt ínyére. Dávid és Erik kora reggelre tervezett kakaskodása tulajdonképp egyiküknek sem tetszett.

Mire elaludtak, éjjeli két órát ütött az óra. Karolina irigyelte Lizát, amiért az igazak álmát tudta aludni, míg ő maga egyszer sem hunyta le szemét. Gondolatai Erik és Dávid körül hánykolódtak. Az egyik vonzotta, a másik taszította. De sem apja fogadott fiának, sem iskolatársának nem kívánta, hogy a verekedés során baja essék.

A reggeli nap fénye besütött a szobába, és Liza kócos feje a párna fölé emelkedett. Karolina kinyitotta szemét. Barátnője arcbőre kisimult, mint aki ebben a pár órában is kialudta magát, kék szemei pedig éberen csillogtak. Ő maga ellenben belehunyorgott az ablakon keresztül beszűrődő napba. Épp csak egy-két órája sikerült álomba szenderülnie.

- Hány óra van? – motyogta artikulálatlanul, kész csoda volt, hogy Liza megértette.

A szekrényén álló órára pislantott:

- Hét – közölte a mutatók állását.

- Mi? – pattantak fel a lány szemei és azon nyomban kikászálódott a takaró alól.

- Mire készülsz? Ki akarsz menni a partra? – tudakolta Liza és ő is felkelt.

Karolina nem válaszolt, hanem a mosdóba rontott. Barátnője ebből megértette a választ, felöltözött és a konyhába vette az irányt. Mire vendége fésülten, sortjába és toppjába bújva megjelent, már csészébe öntötte a forró teavizet.

- Mit gondolsz, ki nyerte a meccset? – kíváncsiskodott Liza, miközben ittak.

Karolina majdnem félrenyelt.

- Remélem, hogy senki.

- Talán Roland üzent a telefonomra – töprengett a bögréjét kiürítő lány és visszalépett a szobába mobiljáért.

Karolina lélegzetvisszafojtva várta, míg barátnője bekapcsolta a készüléket. Kedves dallam jelezte, hogy üzenete érkezett.

- „Minden ok. Erik jól van. Gyertek ki ti is!” – olvasta hangosan.

A másik lány felcsattant:

- Kit érdekel Erik? Dáviddal mi van?

Liza értetlenül figyelte felháborodását.

- Azt hittem, azok után, ami történt, Erik pártján állsz – jegyezte meg.

- Liza! Én nem állok senkinek a pártján. De Erik megígérte, hogy nem bántja Dávidot. Érdekel, hogy betartotta-e ígéretét.

- Akkor menjünk – érkezett a buzdítás.

Nem kellett még egyszer mondania, villámgyorsan elpakoltak és bezárták a lakást.

Kint a tóparton a szombati forgatag várta őket. Meglehet, reggel hatkor még mindenki otthon nyújtózkodott ágyában, nem így fél nyolctól. A lázas tömeg útjára indult, hogy benépesítse a strandot. A hétágra sütő nap alatti homokban itt-ott napernyők nyíltak, mint valami óriás, színes virágok. Kisgyerekes családok és fiatalok lepték el hamarosan a tó körüli sávot.

Karolinát és Lizát viszont sem a tó világoskék márványtükre, sem a zsongani kezdő élet nem foglalkoztatta. Kezükkel elernyőzött szemekkel Rolandot keresték. Liza végül egy büfé előtti asztalnál bukkant rá kedvesére. Nem volt egyedül. Bálint és Dávid társaságában sörözött. Eriknek nyoma sem volt. Messziről úgy tűnt, mintha semmi sem történt volna, mintha csak a szokásos hétvégi összeülésre és baráti csevelyre készültek volna.

Viszont ahogy közelebb értek, Karolina szíve elfacsarodott. Dávid orrát ütés érte.

- Sziasztok! – jött a lelkes üdvözlés Roland és Bálint részéről, mialatt Dávid csak mormogott valamit.

- Bálint, te itt? – álmélkodott Liza, de sejtette, hogy testvére mindenről értesült a bulin, és bár Szandival töltötte az éjszakát, részese kíván lenni Erik és Dávid viaskodásának.

- Ó, ezt nem hagytam volna ki semmi esetre sem! – jött a magától értetődő válasz. – Fogadtam is Dávidra – jelentette.

- Na, ne! – tette csípőjére kezét rosszallón húga.

- De-de – bizonygatta. - És sajnos vesztettünk – szontyolodott el. - Ezért hívtam meg Dávidot egy vigaszitalra – magyarázta, mialatt Roland felállt, hogy széket hozott a lányoknak.

Dávid szúró tekintetett vetett Karolinára:

- Hát te, miért jöttél ide? – kérdezte megvetéssel.

A lány zavartan sütötte le szemeit. 

- Ne aggódj, Eriken egy karcolás sem esett! A hős lovagod gentlemanként távozott – folytatta a fiú a gúnyolódást.

Karolina tiltakozni próbált, de Roland közbe vágott:

- Üljetek le, és mindent megbeszélünk! Azt is, hogy ki miért van itt!

Erre csend lett. A feszültséget szinte tapintani lehetett a levegőben, de Roland ügyesen kezelte a helyzetet. Mikor mindenki helyet foglalt, mesélni kezdett:

- Erik fél órát késett, amiért Dávid dühös lett. Azonnal neki esett volna, ha nem lépünk közbe Bálinttal. Szabályos bunyót akartunk, ha már nem volt más megoldás. Márpedig Dávidot nem lehetett eltántorítani. Meg sem hallgatta Eriket, aki azt mondta, átgondolta az ügyet és visszalép.

- Naná! Mégis mit gondol? Csak úgy ok nélkül behúz nekem a partin? – dörrent Dávid hangja. – Egyébként is, nem értem, Karolina, miért hagyod, hogy zsarnokoskodjon feletted? – nézett a lányra értetlenül.

- Na, ezt hagyjuk! – villant meg Liza kék szeme. – Ha te szépen viselkedsz Karolinával, ez nem történt volna meg! Egyébként meg örülj neki, hogy ennek ellenére érdekli őt a sorsod és idejött, hogy megnézze, jól vagy-e – hangja dühtől izzott.

Bálint szemei elkerekedtek. Dávid Karolinára emelte bűnbánó tekintetét:

- Miért, mit követtem el ellened? – tudakolta.

A lány nem válaszolt, hanem felállt az asztaltól. Megvárta, amíg Dávid is ezt teszi, aztán eltávolodott vele az asztaltól. Roland folytatta a történetet Lizának, s elmesélte, hogy hagyta helyben Erik Dávidot, aki aztán vérző orral a homokba került. A távolság növekedésével hangját elnyelte a zsibongó tömeg és a tó sekély, parthoz közeli részében játszadozó gyerekek sikongatásai vették át helyét.

Karolina tudta, hogy le kell zárnia kapcsolatát Dáviddal és meg kell vele értetnie pár dolgot. Mégis hagyta, hogy a fiú törje meg először a csendet:

- Karolina, én szeretlek! – állt meg vele szemben egy félreeső helyen.

Fehér ingébe belekapott a szellő és szőke hajtincseit is felborzolta. Átható kék szeme ellenben nem tévesztette meg a lányt. Számon kérőn nézett rá:

- Valóban? Akkor miért álltál ki Erik ellen, amikor az vissza akart lépni? Mit akartál ezzel bebizonyítani? – hangja remegett.

- Meg akartam neki mutatni, hogy nincs beleszólása az életedbe. Korábban azt mondtad, hogy utálod őt, és látni sem bírod. Téged akartalak megvédeni – jött a heves magyarázat.

- És arra nem gondolsz, hogy ezzel nem változott semmi? Ugyanúgy kell együtt élnem vele otthon és apám feleségének a fiaként tisztelnem.

Karolina határozott lett. Igen, már elfogadta Eriket és a gyűlölet tompult benne. Ha pedig arra gondolt, hogy a fiú betartotta ígéretét, s nem bántotta Dávidot, annak ellenére, hogy tombolt benne a düh, még nagyobbat nőtt szemében. Iskolatársa iránt viszont nőttön-nőtt iszonya.

Csend lett, amit ismét a srác tört meg:

- Igazad van – kezdte bűnbánón. – Butaság volt, amit tettem. Nagyon sajnálom. Elvakított a szerelem.

- Szerelem? – kérdezett vissza a lány a burkolt vallomásra. – Dávid! Te ezt nem szerelemből tetted, hanem büszkeségedet féltetted! – mondta ki az igazságot.

Válasz nem érkezett.

- Én nem szeretlek – mondta ki végül Karolina. – Nem tudok szeretni olyasvalakit, aki csak magával törődik. Egyetlen egyszer sem vetted számításba, hogy én mit akarok. Hogy nekem mi esik jól.

- Azt hittem, te is akarod – mentegetőzött a fiú.

- Dávid! – szólt rá Karolina – Én tiltakoztam, csak te nem vetted észre!

- És ha …? – kezdte volna, de a lány leintette.

- Nincs ha! Az első esélyt nálunk játszottad el, a másodikat pedig a bulin.

Karolina hangja élesen és egyértelműen csengett.

- Szóval akkor köztünk mindennek vége – vonta le a végkövetkeztetést iskolatársa.

A lány bólintott. Dávid még állt előtte egy darabig és nem mozdult. Hosszan nézte őt, szemében vegyes érzelmekkel, majd némán magára hagyta.

Karolina megkönnyebbülten sóhajtott fel. Dáviddal való kapcsolatának vége. Ki fogja ezentúl távol tartani a többieket? Kire foghatja majd, hogy foglalt? De nem esett kétségbe, elég önbizalmat kapott. Attól, amit most tett, megerősödött.

- Halihó! – érkezett mögüle Liza hangja.

Karolina bevárta, s mikor a kíváncsi kék szemek rátapadtak, büszkén jelentette:

- Szakítottam vele.

Liza felsóhajtott:

- Hála égnek, hogy megjött az eszed.

A másik lány mosolygott.

- Kár erre több szót pazarolni. Felejtsük el az egészet! – legyintett végül Liza. – Gyere, megjöttek a lányok! – navigálta vissza a büfé irányába, ahol Roland és Bálint már a lelkes kiscsapat társaságában üldögélt.

- Szia, Karolina! – üdvözölte Lilla, ahogy odaértek, Jennifer és Szandra pedig bólintottak.

Dávid eltűnt, szemrevételezte a lány, ahogy visszaköszönt.

- Hallottuk, hogy mi történt – jegyezte meg máris Lilla.

- Szakítottál Dáviddal? – tolmácsolta Szandi.

Bólintás volt a válasz.

- Nem érdemes tizenévesekkel futni! – vette vissza a szót Lilla, és sajátos stílusban folytatta. – Sokkal érettebben gondolkodnak a húszasok.

- Ez igaz – helyeselt Jennifer és feltűzte hosszú, fekete haját.

- Azért mondja, mert összejött Erik egyik haverjával – magyarázta Lí.

- Én maradnék Rolandnál – köszörülte meg Liza a torkát és oldalba bökte barátját.

Roland ellenben folytatta Bálinttal az elmélyült társalgást. Nem nagyon érdekelték a lányok csacsogásai.

– És Lí, te kit bolondítasz? – évődött ekkor Liza.

- Eriket – jött a válasz.

Karolina torkában gombóc keletkezett, melyre inni kellett.

- Nem sokára talizunk is – indult meg a szózápor. - Ellődörgünk valamerre. Tök szupi a mocija! – ábrándozott Lilla.

Liza szemei ide-oda vándoroltak. Karolina láthatóan rosszul érezte magát, de nem szólt egy szót sem, hanem beleszürcsölt üdítőjébe. Vajon csak neki támadt hiányérzete vagy másnak is feltűnt barátnője szokatlan visszafogottsága? Lilla és Jennifer ellenben hamarosan elbúcsúztak, mert négyes találkára készültek Erik társaságával, Szandra pedig Bálinttal indult tóparti sétára.

- Kezd tűzni a nap – jegyezte meg Roland és megigazította az asztal napernyőjét.

- Tényleg? Mi lenne, ha fürdőznénk egyet? – vetette fel az ötletet Liza. – Karolina! – szólongatta az elmélázó lányt, majd legyintett egyet arca előtt, hátha visszatér a jelenbe.

- Hogy mi? – tért magához rögvest barátnője.

- Strandolhatnánk – jött az ismételt invitálás már kerekített hangokkal.

- Benne vagyok – bólintott Karolina. - De nem pakoltam be a bikinimet – kifogásolta.

- Semmi gond, haza ugrasz érte – jött a készséges javaslat.

A lány felnyögött otthona említésére:

- Nem akarok találkozni Erikkel – tiltakozott.

- Majd Roland elhívja addig otthonról – kacsintott Liza barátjára, aki az ötletre félre húzta száját.

- Á, nem! – legyintett Karolina. – Hiszen délután úgyis randira megy – emlékezett az imént hallottakra.

- Ez igaz! – hagyta helyben a másik lány. - Addig viszont összeüthetnénk valami finom ebédet. Roland, te is jössz? – fordult barátja felé.

- Inkább kihagynám! – szabadkozott. – De – folytatta megnyerően -, ha kész lesz, áthívhattok – vigyorgott.

Jót nevettek.

Ebéd után Karolina útra kelt. Amíg Liza és Roland rendet tesznek a konyhában, lesz ideje kényelmesen összepakolni táskájába. Hétfőig szándékozott Lizánál maradni. Azok után, ami történt, még mindig nem vágyott haza. Ha apuék megjönnek, úgy más lesz -, gondolta.

Lassú léptekkel, ráérősen közelítette meg a jól ismert, almazöld falú házat. A bejáratnál viszont visszahőkölt. Nyitva volt. Tehát mégis itthon van Erik -, állapította meg. A lány már-már hangtalanul visszacsukta volna az ajtót, mikor az a következő pillanatban magától tárult ki. Erik neki dőlve, sötétzöld rövidnadrágban és trikóban fogadta. Állig érő, hollófekete haját éppen törülközővel szárítgatta. Egyik karizma megrándult, ahogyan dolgozott. Őt meglátván azonban hirtelen vállára csapta a törülközőt.

- Azt hittem, megint Lilla az és itt felejtett valamit – magyarázta szórakozottságának okát.

Karolina elpirult a gondolatra, hogy Erik épp a zuhanyzóból jöhetett. De aztán Lilla említésére haragra gerjedt, mert pontosan el tudta képzelni, mi történhetett zuhany előtt, amikor itt járt nála. Nem úgy volt, hogy randiznak valahol?

- Én meg azt hittem, hogy nem leszel itthon – bökte ki rosszmájúan.

- Meddig kerülsz még? – érdeklődött a fiú tudomást sem véve a másik félben ébredező dühről. – Úgy értem, meddig maradsz Lizánál? – tette fel másképp is a kérdést.

- Úgy! – jött a szúrós felelet. - Ezek szerint tudod, hogy hol töltöttem az éjszakát – tört magának utat a hallba.

- Hát, hogy őszinte legyek – fordult utána Erik -, felötlött bennem, hogy Dávidot fogod pátyolgatni és esetleg egész éjjel jéggel hűtöd az arcát – gúnyolódott –, de aztán Rolandtól megtudtam a dolgot – zárta le és becsukta az ajtót.

Karolina nem reagált a szarkasztikus megjegyzésekre, témát váltott:

- Csak pár ruháért jöttem – indult szobájába.

- Tehát még a barátnődnél leszel egy ideig – fordította le szavait a srác, és tekintetével követte, ahogy halad a lépcsőn. - És Dávid? – kérdezte kis habozás után.

A lány megállt a legfelső lépcsőfokon:

- Semmi közöd hozzá – szótagolta, majd bevonult szobájába.

Dühödt szekrénynyitogatásokba fogott, és hátizsákba repítette a kívánt holmikat. Nem telt el egy perc sem, Erik kopogott.

- Menj el! – kiáltotta Karolina, ellenben a fiú benyitott.

- Karolina! – szólította a hevesen pakoló lányt. - Azt gondolom, miután a partin oly mesterien kierőszakoltad belőlem, hogy ne bántsam, jogom van tudni, mire jutottál vele – szeme villámokat szórt.

Karolina összehúzta hátizsákján a cipzárt, mielőtt felelt:

- Jó, ha mindenképpen tudni akarod, szakítottam vele, de a magán életem tabu! Én sem faggatlak Lilláról – tette még hozzá dacosan.

Erik elmosolyodott és az ajtószárfának dőlt.

- Azért Lilla és Dávid nem ugyanaz – vetette ellen mókázva. - De hogy én is megválaszoljam burkolt kérdésedet, Lillával csak késő délután találkozom, ha van kedvem. Erről beszéltünk, amikor beugrott előtted nem sokkal. Azért vagyok még itthon, mert nem volt kedvem elindulni.

A lány dühe tetőfokra hágott. Szóval a srác kedve szerint játszik bárkivel. De miért is érdekli őt? Itt fogja hagyni és kész. Lendített egyet hátizsákján.

- Miért hagysz itt? – jött a kérdés, mintha csak a gondolataiba láttak volna.

Erik még mindig szobája ajtajában állt és a félfának támaszkodott. Karjait összefonta mellkasa előtt. Pillantása égetett.

- Ennyire utálsz? – érkezett a következő kérdés.

Karolina a hátizsák fülét markolászta. Megnyalta kiszáradt szája szélét.

- Pár nappal ezelőtt úgy volt, hogy én megyek, és te marasztaltál – lépett elé a fiú. - Azt mondtad, hogy megpróbálsz elfogadni. Mi változott azóta? – tudakolta rábeszélőn.

Végre megkapta a lány tekintetét.

- Köze van ennek ahhoz, hogy megcsókoltalak? – pillantott hol ajkára, hol szemeibe Erik, aztán felemelte egyik kezét.

Gyengéden félretűrte Karolina haját, s ujjaival nyakszirtjére csúszott. Vallomásul bólintás érkezett.

- Szóval túl közel merészkedtem hozzád – állapította meg a fiú.

A lány elhúzódott:

- Nem akarok részese lenni a játékodnak – nyögte ki végre.

- Érdekes – jött a döbbent válasz. - Eddig azt hittem, te játszol velem.

- Én nem játszom – kérte ki magának Karolina.

- Én sem – felelte Erik, majd szavai bizonyítékául a lány derekához furakodott és magához vonta. - Ahogy most sem – sóhajtott ajkaira. – Édesem! Mi lenne, ha elásnánk a csatabárdot?

Karolina szaggatottan vette a levegőt, vére forrni kezdett. A másik fél ajkának érintése élénken élt idegszálaiban. Ajkai úgy emlékeztek rá, hogy akaratlanul is résnyire nyílva kínálták fel magukat. Eme invitálását Erik pozitív válaszként könyvelte el iménti kérdésére. S hogy a kimondatlan felelet nagyon is tetszett neki, nem rejtette véka alá, mikor a felkínált ajkakba kóstolt. Már nem óvatosan és puhatolózva ragadta meg zsákmányát, hanem birtoklóan. Ajka szűnni nem akaró rohamot folytatván nem leplezte vágyait, egyre mohóbbá vált.

- Erik! Erik! – érkezett ellenben a kábulatból.

- Mondd, szerelmem! – lehelte a megszólított, mialatt karjaiba zárta a remegő lányalakot.

Karolina szédülten, pirosló arccal borult vállaira.

- Te nem akarod? – cirógatta meg ajkával a férfi a lány fülcimpáját, majd belecsókolt az alatta húzódó nyaki hajlatba.

Karolinából kéjes sóhaj tört elő válaszul.

- Ha bármi olyat teszek, amit nem akarsz, azonnal kiálts – kérte Erik.

A lány nem hogy kiáltani, megszólalni sem tudott volna az őt egyre jobban magával ragadó szenvedélytől. Feleletül a másik fél nyaka köré fonta karjait és ismét odaadta ajkait. Akarta a férfit és érezte, hogy a férfi is akarta őt. A külvilág megszűnt létezni. Erik felemelte és ágyára fektette. Keze felfedezőútra indult a női testen és egy-egy ruhadarabot lesimogatva minden olyan pontot kitapintott, majd elidőzött rajtuk, amelyek érintése annak számára idegen hangokat hívott elő. Az öröm hangjai voltak ezek és a férfi vágya tetőfokára hágott tőle. Ám addig-addig fékezte, amíg utol nem érte a nő is.

- Hiszen már vársz rám – suttogta Erik, mikor elért Karolina vágyának forrásáig. – Megígérem, hogy vigyázni fogok rád – mondta még, s ezután levetette saját, utolsó ruhadarabját is.

A lány hirtelen támadt ijedelme hamar oszlani kezdett, amikor a férfi kis idő után becéző szavakkal és csókokkal ismét felé fordult és testével is szerelmet vallott. Lassan és óvatosan föléemelkedett, majd egy erőteljes lökéssel beléhatolt. A pillanatnyi fájdalmat hamarosan óriási extázis váltotta fel, amikor Erik a szerelem táncát kezdte el vele járni. Valahonnan egy hang sikoltott fel a kéj határpontján. Karolina rájött, hogy saját hangját hallja, mely Erikével vegyül. Úgy érezte, hogy egy pillanatra nem csak lélegzete, hanem az idő is megállt.

A szerelmi mámortól elbóbiskoltak. Eriket a régóta visszafojtott, immár kielégített vágytól, Karolinát Erik nyugtató cirógatásától nyomta el az álom. A lány viszont csak pár percre hunyta le szemeit. Mikor a férfi keze megpihent testén és lélegzetvétele egyenletessé vált, felriadt. Figyelte arcát, ahogy álmodott és el sem tudta hinni, hogy ezek a most összezárt ajkak, elnehezedett karok nem sokkal ezelőtt felkeltették benne a nőt és az odaadás ösztönét. Azonban a hirtelen jött örömöt a kétségbeesés váltotta fel. Szemét könnyek borították el, amikor arra gondolt, hogy a testi szerelem csak Erik hódításainak céljául szolgált. Mi mást is szolgálhatott volna, ha egyébként Lillával szándékozik délután találkozni?

Mázsás követ érzett vállain, mialatt elhúzódott a meztelen testtől. Ágyáról lepattanván, gyorsan magára kapkodta ruháit. Megragadta táskáját és vissza sem pillantva az alvó férfira, eltűnt az ajtóban.

Letörölte könnyeit, ahogyan kilépett a kijárati ajtón és mély levegőt vett. El kell felejtenie, ami történt. Odaadta magát valakinek szenvedélyből, és ennyi volt. Az a valaki eztán mást vesz célba és tovább fog lépni rajta. Nagy erőfeszítésébe került, hogy legyűrje fel-feltörni készülő zokogását, ha arra gondolt, milyen csodálatosan lüktetett testük egy ütemre és mélységes magány tört rá, hogy a másik nélkül kell élnie. Márpedig az a legkevesebb, hogy ezek után kirakatja őt a lakásból. Látni sem bírja azért, amit művel a lányokkal. Szívében keserűséggel és gyűlölettel gondolt vissza a pár perccel ezelőtt még forrón szeretett lényre.

Hol a hűsítő vízben lubickoltak, hol napoztak a parton. A kánikulát leginkább a vízben lehetett elviselni. A nap lemenőben volt, mikor utoljára fürödni mentek, utána csak napoztak, hogy még sötétedés előtt megszáradjanak.

- Add erre a naptejet! – kérte éppen Liza Rolandot, aki készségesen odanyújtotta a tubust és visszamélyedt sportújságjába.

Ám ekkor jól kivehető motorzaj riasztotta fel őket.

Karolina felkapta fejét törülközőjéről, és a távolban közeledő motorpárt pillantott meg. Az egyiken egy fiú ült Jenniferrel, a másikon Erik Lillával. Mindannyian könnyű ruhát viseltek, a lányokon pedig bikini felső feszült. Fürödni jöhettek. Karolina felpattant és a tóba ugrott. Szó nélkül hagyta magára az ámulatba eső Lizát és Rolandot.

Minél távolabb akart kerülni Eriktől és Lillától. Nem akarta őket együtt látni. Pláne boldogságukat nem. Karjaival erősebben húzott, hogy teljesen eltávolodhasson a parttól. Hátra sem fordult, egészen addig úszott, míg látótávolságon kívülre nem érkezett. Ekkor visszafordult. Roland napernyője, a mellette leállított motorok, és a lányok alakjai parányi pontoknak tűntek innen messziről. Egy másik pont viszont már a vízen úszott, s nyílegyenesen felé tartott. Erik volt az. Karolina kétségbeesett. Még beljebb úszott, ahol már a lába sem ért le, mígnem fáradni kezdett. A fiú szempillantás alatt beérte és nem sokkal mögötte csapkodta a vizet.

Karolina váratlanul elmerült a víz alatt. Erik követte, s erős karjaival a felszínre vitte. Mindketten levegő után kaptak.

- Nem rossz kis edzés így bemelegítés nélkül – tűrte hátra vizes haját a fiú.

Úgy tett, mintha nem is küzdött volna azért, hogy utolérje a lányt, és mintha fel sem tűnt volna neki a másik fél menekülési szándéka. Erős karjaival a felszínen tartotta Karolinát, miközben a víz alatt kemény lábrúgásokat végzett. A lány még mindig levegő után kapkodott.

- Jól vagy? – kérdezte Erik. – A lakatlan szigetekig még sokat kell tempózni – évődött.

- Engedj el! – szakadt ki karjai közül ellenben Karolina.

- Mintha pár órával ezelőtt nem ezt kérted volna – fagyott le arcáról a mosoly.

- Utállak – érkezett az indulatos felelet, majd a lány a part felé húzott.

A fiú értetlenül figyelte, de utána úszott. Fejében ezer kérdéssel Karolina megmagyarázhatatlannak tűnő viselkedéséről követte őt, és a rácsodálkozás hajtóereje szorosan mellé repítette. Mikor aztán már a lábuk leérhetett, a megtébolyodott lány elé került és elzárta a visszautat.

- Azt akarom, hogy költözz el tőlünk! – bökte ki Karolina, mikor ismét megragadta, de nem nézett a szemébe.

- Mi rosszat tettem? – kérdezte Erik.

Arcát fájdalom torzította, és az ijedségtől, hogy elveszítheti őt, csak jobban szorította.

- Fájdalmat okoztam? – tudakolta kétségbeesetten, s látván a lány összetört arcát, elfojtott egy szitkot. – Ígérem, többször nem fog fájni – lágyult el hangja. - A következő csak örömöt fog okozni – bizonygatta.

Karja lazult Karolina derekán, aztán félretűrt útjából egy kóbor hajtincset.

A lány nem hitt a fülének. A fiú nem is sejti, mekkora boldogságot szabadított fel benne testével és hogy mekkora kínt váltott ki belőle azáltal, hogy Lillával érkezett. A gondolatra pedig, hogy mást szeret, feltörő zokogás rázta meg testét.

- Szerelmem! – suttogta Erik, és magához húzta. – Nekem adtad a legszebb ajándékot, amit egy nő egy férfinek adhat. Meg sem tudtam köszönni, úgy otthagytál – pirított rá szerelmesen.

- Igen? – fakadt ki Karolina. - És hány ilyen ajándékot gyűjtöttél már be az életben és fogsz az elkövetkezendőekben?

A másik fél úgy érezte, gyomorszájon vágták.

- Nekem csak te adtál ilyen csodálatos, egyszeri ajándékot és remélem, cserébe én is adhatok neked még sok-sok fájdalommentes örömöt – nyúlt a lány kezei után.

- Ez az egy is fájdalommentes volt és elég egy életre, mert a lelkem fog belehalni, ha tovább emlékezik rá – gördült le egy könnycsepp Karolina arcán.

- Miért beszélsz így? – értetlenkedett a fiú. – Miért akarsz elfelejteni?

- Mert Lillával is ezt fogod tenni – mondta ki végre a lány.

Erik előtt erre kivilágosodott minden és a hirtelen megkönnyebbüléstől felnevetett.

- Hogy én és Lí? – kérdezett vissza, mire Karolina sértődött képet vágott. – Csak nem képzeled, hogy őt szeretem?

- Mégis mit kellene hinnem, amikor állandóan rajtad lóg? – érkezett a felháborodott tekintet.

- Attól a vonzalom még nem kölcsönös – jelentette a fiú kedvesen. – Egyébként épp ma közöltem vele, hogy valójában téged akarlak. Nem esett neki jól, de elfogadta, hogy kapcsolatunk neutrális marad. Még hogy ő és én? – hitetlenkedett ismét. – Soha egy percre sem jutott eszembe. A vele való flört egyedül azt a célt szolgálta, hogy bekerüljek vele társaságodba – kacsintott.

- Szóval meg sem fordult a fejedben, hogy velejárj? – tudakolta a lány.

Erik megrázta fejét, majd odahajolt füléhez:

- Nekem az elejétől fogva te kellettél. Csak te – ismételte. – S ezért a legkülönbözőbb számításokat kellett elvégeznem – mormogta.

Karolina füle csiklandani kezdett, bőre pedig lúdbőrözni.

- Ezen kívül meg kellett várnom, hogy te is akarj és leszámolj Dáviddal – folytatta a mély hang.

- Persze készségesen segítettél, és a kellő időben megjelentél – egészítette ki a lány és játékos szemrehányással tolta el.

A fiú bólintott.

- De a végső lépést te tetted meg. Én csak elnáspángoltam kicsit – kacsintott. – Azonban – évődött tovább -, most itt az idő, hogy téged is elnáspángoljalak, amiért kisurrantál mellőlem, és magamra hagytál illatos ágyadban, mialatt majd megölt a vágy utánad – csapott le Karolina fenekére.

A lány felsikoltott, amikor aztán kiemelte a vízből, s dobással fenyegette.

- Szeretlek – búgta Erik a fülébe, miután meggondolta magát és visszahúzta magához a vízbe.

- Én is szeretlek – fonta körbe nyakát karjával Karolina, mire a fiú lehajolt és gyengéden megcsókolta.

- Ez a testvérségnél egy sokkalta erősebb kapocs – mondta utána. – Mától kezdve te leszel az én édes mostohahugicám – jelentette.

A lány az újfajta megszólításra felnevetett:

- De ugye, az én édes mostohabátyusom elmondja majd édesapámnak és édes mostohaanyámnak, hogy milyen jól kijövünk egymással? – kacérkodott a szójátékkal.

- Bizony-bizony – jött a buzgó válasz -, sőt, ha már úgy alakul a helyzet, meg is kérdezem édes mostohaapámtól, hogy van-e az ellen kifogása, ha egy év múlva megkettőzzük otthon a házasságok számát.

Karolina szóhoz sem jutott. Erik a víz alá merült és egyenesen keblei előtt bukott ki a vízből.

- Nagy Karolina! – szólította hivatalosan. - Hozzám jönnél feleségül?

A lány szíve úgy dübörgött, hogy majdnem kiesett helyéről. A fiú ezt megérezvén mellkasához hajtotta fejét:

- Itt azt mondják, hogy igen – mosolygott, majd egyenlő magasságba emelkedett. – És itt fent mit mondanak a rózsaszirmok? – súrolta ajkaival ajkait.

Azok résnyire nyílva, duzzadtan várták csókját, de nem kapta meg, amíg választ nem adott az imént feltett kérdésre.

- Igen – lehelte Karolina és hagyta, hogy ismét magával ragadja a szenvedély, melyet Erik végtelen vágya közös életük során újra és újra felkelthetett benne.

Vége

„- Hé, koplaltatni szándékozol? – hallotta a háta mögül.

A lány válasz helyett könnyedén vállat vont, csak aztán pillantott a konyhaajtóban megjelenő Erikre. Ruhátlan felsőteste erőtől duzzadt, s a rövidnadrágból előbukkanó, izmos lábai tovább élesítették a kapott, nyers képet. A zuhanyzóból jövet egy kisebb törülközővel épp frissen mosott haját dörgölte.

- Azért, jobb, ha tisztázunk egy-két dolgot, mert akkor holnap étterembe készülök – csapta vállára hanyagul a törülközőt, aztán a konyhaszekrények felé vette az irányt.

Karolina továbbra sem válaszolt, inkább az evőeszközök szórakozott elpakolásába feledkezett. Vele ellentétben a srác tálalni kezdett.

- Nem beszélsz velem? – tudakolta pár perc múlva ugyanaz a hang incselkedve, mialatt tányér került a pultra.

Ismét makacs hallgatás. A lány már betolta a fiókot és menni készült, mikor a fiú elkapta karját, és maga felé fordította. Arra késztette, hogy ránézzen.

- Mit akarsz? – csattant fel Karolina, akinek nem kellett más ahhoz, hogy rögvest rázúdítsa szózáporát: - Nem elég, hogy anyád elvette apámat, még idehozott téged is! S akkor itt hagy egy hétre veled, aki... – itt a méregtől elakadt hangja.

Erik keze szorult a lány csuklóján: