-5-

Hosszasan kevergette teáját az asztalnál. Ismét kialvatlannak érezte magát, a reggeli hideg-meleg zuhany sem tudta felfrissíteni. Erik hamar eltűnt itthonról, mintha szándékosan kerülte volna, hogy találkozzanak. De Karolina az éjszaka után nem is vágyott rá, hogy lássa. Jobb volt ez így.

A mai iskolai nap átlagosnak ígérkezett. Bár az órák a szokottnál unalmasabban teltek. A diákok gondolatai messzire röppentek, napsütötte tóparton kóboroltak, nyári kalandokról képzelegtek vagy forróesti partikat éltek át előre. Az eltévelyedett lelkek visszatérítésére egyetlen tanár sem vállalkozott, frontális tanítással asszisztáltak az álmodozóknak. Karolina elgyötörten masszírozta halántékát minden órán. A koncentrációigyekezet óriási erőfeszítésébe került. Még az sem motiválta, hogy Lilla a suli után fagyit ígért az irodalomból meglett kettese megünnepléséül.

A tegnapi viharnak délutánra nyoma veszett, a felfrissült, reggeli levegő helyébe tikkasztó hőség érkezett. A lányok pántos felsőrészt és rövid szoknyát vagy sortot viseltek. A fagyizóban napernyős asztalhoz telepedtek.

- Hála égnek, hogy már csak pár nap van vissza a suliból! – sóhajtozott Szandra, s a mai tanítási nap megpróbáltatásait enyhítendő belenyalt eperfagyijába.

- Így van – csatlakozott az előtte szólóhoz Jennifer. - És péntek este záró buli! – ezzel mohón tölcsérébe harapott.

- Tényleg – kapott az alkalmon Lilla – ti kivel jöttök?

Kék szemei tágra nyíltak, mialatt a szája szélét törölgette zsebkendőjével.

- Én természetesen Rolanddal – vágta rá Liza habozás nélkül.

- Én még nem tudom – vont vállat Szandra.

- Szerintem, Bálint ajánlkozni fog – kacsintott rá Liza.

- Gondolod? – jött az óvatos visszakérdés.

- Ugyan, Szandi! – csapott le rá Lilla. – Mindenki tudja, hogy Bálint odavan érted!

Végül Karolina következett. A lány elmélyülten fagyizott és a távoli tavat fürkészte.

- Te kivel jössz? – ébresztették fel.

- Hová? – volt az értetlen fejrázás.

- Hogyhogy hová? – hápogott Lilla. - Hát a buliba!

Karolina tanácstalanul tátogott. Dávid eszébe sem jutott.

- Hozd el Eriket! – javasolta Lilla látván a fejtörést.

A lány visszahőkölt. Hogy jön ide Erik?

- Hívd el magad, ha igényt tartasz rá! – vágott vissza epésen. – Egyébként is, az iskolai buli zártkörű. Nem jöhetnek külsősök – emlékeztette.

- Ez nem igaz – cáfolt rá Szandra. – Jennifer egyetemista bátyja is ott lesz.

- Igen, de csak azért, mert tetszik neki egy harmadéves csaj – egészítette ki Liza.

- És akkor Bálint miért hozhat külsős haverokat? – vágott vissza amaz.

- Szerintem erről nincs szabályzat – szögezte le Lilla tárgyilagosan. - De ha Karolina nem, majd én elhívom Eriket – jelentette. - Különben sem kívülálló, hiszen osztálytársunk testvérének számít, vagy netán tévednék? – okoskodott, de bárcsak ne tette volna, mert lapát volt a tűzre:

- Nem a testvérem és nem is lesz az soha! – állt fel Karolina villámló szemekkel az asztaltól és hátat fordított barátnőinek.

Azok kérdőn összenéztek. Liza némi mentegetőzés és magyarázat után követte a megtébolyodott lányt, akinek útja egyenesen a tóhoz vezetett.

- Karolina! – próbálta magához téríteni barátnőjét a parton. – Mi van veled mostanában? Egyre ellenségesebb vagy, ha szóba kerül Erik.

A kérdezett nem felelt, felé sem fordult, arcát az élő tükörre szegezte.

- Bánt valami? – próbálkozott tovább Liza.

Erre megrándultak a lány vállai.

- Hiányzik anyu – szipogott és végre megmutatta könnyáztatott arcát.

Liza felsóhajtott, majd lehúzta egy közeli kőre. Talán hallgató fülekre volt most a legnagyobb szükség.

- El kellene tudnom viselni, hogy apu mással boldog, de képtelen vagyok. Senki sem sejti, mekkora teher ez nekem.

A másik lány megértően bólintott. Valami belül azt súgta neki, hogy ez a beismerés nagy előrelépést jelent.

- S akkor megérkezett Erik – villantak Karolina szemei. – Máris úgy jár-kel nálunk, mintha otthon lenne. Folyamatosan összeütközünk.

- Ez velem és Bálinttal is gyakran megesik – mosolygott Liza. – Teljesen természetes.

A vicc ellenben nem talált céltáblát.

- Igen, de te vele nőttél fel – jött a védekezés. - Nekem soha nem volt testvérem.

- Hidd el – folytatta ellenben kitartó jókedvvel a lány -, egy bátyus számtalan előnyökkel bír. Bár kiskorunkban téptük egymás haját, azért ha kellett, mellém állt és megvédett a csúfolódó gyerekseregtől.

Karolina felszisszent. Az éjjeli vihar jutott eszébe és hogy Erik nem hagyta magára.

- Nézd! – kezdte újra Liza megérezvén a fordulatot. – Szerintem, Erik nagyon is törődött veled, mikor kivette a lábadból a tüskét. Nem tekint ellenségének, ahogy te őt.

Várt, hogy barátnője arca megenyhüljön.

- Anna édesapád új boldogsága. Ha visszautasítod a fiát, azzal neki is fájdalmat okozol.

- Mintha Erik szavait hallanám – nyögött fel a lány.

- Akkor Erik okosabb, mint gondoltam – jegyezte meg Liza.

Karolina sóhajtott.

- Adj neki egy esélyt! – noszogatta barátnője. - Ne ítéld el, míg meg nem ismerted! És ne utáld azért, mert édesapád az ő anyukáját szereti! Ő nem tehet róla – itt szünetet tartott. – S ki tudja? – vont vállat. - Ha segíted beilleszkedését, lehet belőle még egy jó szövetséges is – kacsintott cinkosan.

Karolina fejében még akkor is visszhangoztak barátnője szavai, miután hazaért. Tudta, hogy bölcsen beszélt. Azóta gyötörte a bűntudat. Lám, Erik lelkiismerete legszörnyűbb viharából menekítette ki akkor éjjel, holott megérdemelte volna, hogy rémálma kezére adja. Nagy elhatározást tett. Ma főzni fog. Főzni fog valami nagyon finomat kettejüknek. Amikor Dávid telefonált, lemondta a randit valami ürüggyel és kényelmes otthoni ruhára váltva nekilátott konyhai teendőinek.

Megtalálta a hűtőben a tegnap esti vacsora maradékát. Megkóstolta. Meg kellett hagynia, hogy Erik fokhagymás sültje remekül sikerült, és ebéd gyanánt be is lakmározott belőle. Így kapott energiát és ihletet a vacsorafőzéshez. A fiú esti érkezéséig bőven volt ideje háromfogásos asztalt varázsolni.

Mint valami szorgos háziasszony mélyült el az alapanyagok előkészítésében. A levest pillanatok alatt feltette, a pudingot hűtőbe rakta, azonban amikor a csirkehúst készítette a forró olajba, felnyüszített a bejárati ajtó kilincse.

Erik beszáguldott a lakásba és tudomást sem véve a konyhában lázasan tevékenykedő lányról felszaladt szobájába, majd a zuhanyzóba sietett.  Fél hat volt, végzett munkahelyén. Gyorsan megvált munkásruhájától és megnyitotta a csapot. Azt tervezte, hogy utána összepakol, és itt hagyja Karolinát. Bár feltűnt neki szorgoskodása, úgy döntött, megkíméli jelenlététől. Pedig milyen finom illatok áradtak odalentről! De az étel nem neki készül. Talán Dávidnak? Semmi kedve sem volt látni a randi előkészületeit. Beszélt egyik munkatársával, aki tudott egy jó albérletet. Oda fog költözni. Átöltözött és szobája felé vette az irányt. Minél hamarabb el akart tűnni.

- Erik! – hallotta váratlanul a nappaliból.

Kővé dermedt, mikor lenézett. Karolina hosszú haját copfba fogta, világos rövidnadrágját és fehér toppját pedig egy kötény takarta el, melyet éppen kibontani készült. Arca és szeme fénylett az imént végzett munka lázától. Kívánnivaló volt, ahogy meztelen lábait papucsba dugta, és ahogy a kötény csípőjéhez simult. Nyelnie kellett. Tényleg jobb, ha siet, mert különben képtelen lesz fékezni vágyait. A tegnapéjszaka után már nemcsak fizikálisan vonzotta őt Karolina. Szerette volna feldúlt lelkét lecsillapítani és saját lelkével egybeolvasztani. Nemrég jómaga is háborgott, ha saját anyjára és részeges apjára gondolt. Sok közös volt benne és Karolinában, de ő már túltette magát azon, amin a lány csak most készült. Bár segíteni akart neki ebben, a tegnapi események tudatták vele, hogy szándéka hiábavaló, a lány rettentő makacs. Esetleg, ha magára marad…? Nem, most, ahogy nézte, minden porcikája tiltakozott az ellen, hogy magára hagyja.

- Kész a vacsora – jelentette Karolina békülékenyen.

- Hogy? – csodálkozott rá.

- Készítettem nekünk vacsit.

- Nekünk? – visszhangozta az ámuló fiú.

- Igen – jött a buzgó felelet, majd magyarázkodás következett. - Tudod, igazad volt éjjel és megfogadom a tanácsodat.

- Épp menni készültem – vallotta be ekkor Erik.

- Nem gond, majd megmelegítem, mire visszajössz – tette félre kötényét a naiv lány.

- Karolina! – szólította meg a fiú. - Úgy értem, végleg elmennék.

Kíváncsian várta a lány válaszát. Ő maga egyáltalán nem akart már elmenni, de próbára kívánta tenni a másik félt. Karolina először elképedt, majd tanácstalanná vált. Eriknek nagy erejébe került, hogy le ne szaladjon hozzá, és magához ne vonja.

- Nem kell tovább eltűrnöd, ha akarod, csak egy szavadba kerül, és nem látsz többet – tagolta helyette a szavakat, mialatt lassan haladt lefelé a lépcsőn.

Látszólag elgondolkodtatta a lányt.

- Apuért megteszem – pislantott rá végül Karolina.

A fiú ügyesen titkolta csalódottságát. De mit várt? A lány nem fogja még szeretni, ahhoz több idő kell. Ha pedig elmegy, ugrott a kezdeti fejlődés. Vajon a tegnapi szavaknak volt ekkora hatásuk? Nem vonulhatott most vissza. Innen már könnyen sínre tehető kapcsolatuk. Ha el nem ront valamit… Márpedig félt, hogy előbb-utóbb előtörnek belőle azok a vágyak, melyek többet akarnak a barátságnál. Irtózatos erőfeszítésébe fog kerülni, hogy fékezze magát, de tudta, ez az egyetlen helyes út. S csak remélte, hogy a sértett kislányból nem dacos nő érik. Ahelyett, hogy kimondta volna, ami a szívén volt, mármint hogy mennyire irigyli Nagy Leventét, akiért lánya bármit megtenne, inkább lezárta a témát és kíváncsiságát új mederbe terelte.

- Mit főztél?

- Meglepetés – titkolózott Karolina.

- Azért kitalálhatom? – vetette játékos próba alá Erik, de nem várt engedélyt, már mondta is. – Az illatokból ítélve gyümölcslevest és rántott csirkét.

A lány ajkai csupán egy pillanatra görbültek le, aztán rácsodálkozott:

- Honnan értesz te ennyire a szakácskodáshoz? A fokhagymássülted is isteni volt – vallotta be.

- Á! Szóval megkóstoltad! – csípte fülön a fiú, mire Karolina vidáman bólintott.

- Olyan finom volt, mint anyué…

Hangja elhalt a számára is meglepő vallomástól. A fiú ajka mögött viszont halvány, büszke mosoly bujkált.

- Mikor eszünk? – noszogatta végül.

- Köszönöm, nagyon finom volt – dicsérte Erik, miután másodszor is vett a főételből.

Lassan evett, hogy élvezze az ízeket, és hogy a lánnyal egyszerre fejezhesse be az étkezést. Elismerés honolt tekintetében. Karolina kevesebbet fogyasztott, mint ő és lassabban, így egyszerre tették le az evőeszközöket.

- Örülök, hogy ízlett, de remélem, hagytál még helyet – kelt fel az asztaltól a vendéglátó, hogy leszedje a tányérokat.

- Ne mondd, hogy desszertet is készítettél, mert zavarba jövök – szabadkozott a fiú. – Egyetlen barátnőm sem készített még nekem háromfogásos menüt.

- Tényleg? – lepődött meg a lány. – Akkor még nem találtad meg az igazit – jegyezte meg és összeszedte a tányérokat.

Most Eriken volt a sor a csodálkozást illetően. Karolina merész kijelentésére lett volna mindjárt egy illő kérdése, de tudta, a veszélyes tartalmat finoman kell becsomagolni.

- Dávidnak már főztél? – tudakolta, ám a reakció alapján a fogalmazáson lett volna még csiszolnivaló, mert a kérdezett kezéből majdnem kiesett egy tányér. - Ne haragudj! Ez nem tartozik rám – emelte fel kezeit megadóan Erik.

- Tényleg nem – helyeselt Karolina, miközben bepakolt a mosogatóba és elővette a pudingokat a hűtőből. – De kivételesen felelek rá – folytatta megenyhülve. – Ha már belekevertelek a múltkor egy telefonjelenettel – célzott arra, amikor le akarta magát tagadtatni.

A fiú félretette az asztalon maradt edényeket, hogy letehesse a desszertet, de nem kezdtek el enni.

- Nos, Dávid még nem győződhetett meg főzőtudományomról – vetette le magát székére a lány.

- Ezek szerint ő nem az igazi számodra – vonta le a következtetést Erik, mire egyenesen egymás szemébe néztek.

Karolina lesütötte szemét, mikor a nem szó elhagyta ajkát, így nem is sejthette, hogy e válasznak a másik titkon örült.

- És honnan tudod, hogy nem ő az igazi? – kockáztatta meg a fiú a kérdést.

- Ez csak egy érzés – vont vállat Karolina. – Nem ezt vártam egy szerelemtől – vallotta be. – És egyébként sincs sok közös témánk. Ha a suli véget ér, nem is lesz már miről beszélni.

Erik bólintott, de nem érte be egy tiniálarc mögé bújtatott, nyaktekervényes válasszal. Kifigyelte már a lányt. Sokkal tudatosabban él, mint ahogy mutatja. Az élet már felnőtté edzette, még ha legbelül olykor-olykor gyermekként hadakozott is ellene.

- Akkor miért vagy vele? – kérdezte.

Karolina szemöldökei gyanakvón felszaladtak, de aztán beadta derekát.

- Addig, amíg ő van nekem, nem kell más fiúkkal törődnöm – árulta el.

- Mármint arra célzol, hogy más fiúk lerázásával? – tudakolta Erik.

Válaszul bólintás érkezett.

- Szóval Dávid egy jó álca és kiteheted a foglalt táblát – hökkent meg a másik fél.

- Így van – helyeselt a lány.

- Ezt úgy hívják, hogy kihasználás – kommentálta a fiú és játékos dorgálásba fogott. – Nagyon kegyetlen vagy te, Karolina! - csóválta fejét. - Össze fogod törni Dávid szívét.

- Nem hiszem – védekezett a lány. – Mármint nem hiszem, hogy szerelmes lenne belém. De beszéljünk inkább másról! – kérte aztán.

- Imádom a vaníliáspudingot! – villant ekkor fény Erik barna szemében és rávetette magát a desszertre.

Karolinát megmosolyogtatta gyermeki mohósága, de aztán elkomolyodott:

- Ugye, nem élsz vissza azzal, amit mondtam neked? – kért biztosítékot.

- Mármint hogy nem adom tovább az információkat? – volt a visszakérdés két kanalazás között. – Emiatt ne foszd meg magad a desszerttől! Már el is felejtettem – nyugtatta meg. – Különben meg köt a testvéri titoktartás – tette hozzá cinkosan.

Összemosolyogtak. A lány nem is értette, hogyan kerülhettek hirtelen ilyen közeli barátságba. De jó érzéssel töltötte el. Tényleg Lizának volt igaza. A testvérségnek előnyei is vannak. Jó volt megbeszélni valakivel problémáit. Megkönnyebbülten csatlakozott a pudingját fogyasztó fiúhoz.

- Na, és te honnan értesz ilyen jól a főzéshez? – váltott témát Karolina, nem is sejtve, milyen érzékeny pontra tapintott.

Erik elkomolyodott, mielőtt felelt:

- Ez volt apám egyetlen jó tulajdonsága, melyet szerencsére örököltem. Soha nem tanult főzni, mégis, ha odaállt a konyhapulthoz, lazán improvizált bármit – mondta és hangjából kicsengett, hogy egyébként lenézi őt.

A lány érezvén, hogy mély vizekre evezne, ha belemenne e témába, inkább elterelő hadműveletbe fogott:

- Akkor neked szakácsnak kellett volna menned – bökött kanalával a levegőbe.

- Anyu próbált is rávenni, de akkoriban, mint minden tizenévest, nem a jövőm érdekelt elsősorban. Jobban szerettem összejárni a haverokkal és privát motorversenyeken részt venni.

- Szóval te az az alak voltál, akitől az apák féltették lányaikat – állapította meg Karolina.

A fiú jóízűt mosolygott:

- Csak a jól nevelt lányok nem álltak velem szóba – vallotta be, majd folytatta élete múltját. – Aztán anyu rábeszélt, hogy legalább érettségizzem le, hátha benő a fejem lágya, és később úgy döntök, hogy továbbtanulok.

- És? Mi akadálya ennek? – érdeklődött a másik.

- Most már semmi – vigyorgott Erik -, de – folytatta másképp -, annak idején abba kellett hagynom a műszakit, mert apa, ugye, nem volt munkára fogható. Így hát maradtam én – mondta teljesen közömbös hangon, jelezve, hogy túltette már magát ezen a dolgon.

A lány arcán felhő suhant át. Hallott apjától egy-két dolgot Anna volt férjéről és tudta, hogy sokat ivott. De hogy ez milyen hatással lehet egy család életére, azt el sem tudta képzelni. Nagyot nőtt szemében a fiú. Hajlandó volt munkába állni és lemondani saját jövőjéről, csakhogy eltartson egy családot.

- Mivel a motorokhoz értettem a legjobban, ezen a területen helyezkedtem el – fűzte hozzá Erik mintegy lezárva az elhangzottakat.

- És nem gondoltál még rá, hogy folytasd az egyetemet? – kanyarodott vissza Karolina az előző témához.

- Jó lenne – felelte a kérdezett. – De előbb még gyűjtenem kell hozzá egy kis pénzt. És te? Te milyen jövőről álmodsz? – fordította vissza a szót.

- Őszintén szólva még fogalmam sincs – sóhajtozott a lány. - De imádom az irodalmat. Jövőre érettségi, aztán menet közben még kitalálom – válaszolta.

- Nem gondoltam volna, hogy egy jeles tanuló céltalanul tapossa a harmadikat – csodálkozott a srác.

- Honnan tudod, hogy milyen eredményeim vannak? – ült ki döbbenet Karolina arcára.

- Nem kellett hozzá nagy ész, hogy kitaláljam, mert nem sok embert láttam, aki tisztességesen megírja leckéit és inkább tanul, minthogy strandolni menjen – kacsintott rá Erik. – Egyébként – toldotta meg az elhangzottakat -, Lilla is említette, hogy minden tantárgyban verhetetlen vagy.

- Na igen, Lít inkább abból kellene feleltetni, ki hányasra áll az osztályból. Azt tizedpontossággal tudná – nevetett a lány, aztán elmesélte, hogy lett meg irodalomból a kettese.

Még sokáig beszélgettek. Karolina is mesélt Eriknek eddigi életéről, melyet a másik fél nagy odafigyeléssel hallgatott, majd kiegészítette egy-egy a sajátjáéból vett kalandos epizóddal. Megegyeztek, hogy egyik nap motorozni mennek, és felderítik a várost. Észre sem vették, hogy elszaladt az idő. A lány csodálata viszont akkor nőtt még nagyobbra, mikor aztán a fiú nem hagyta magára a konyhában, hanem segített neki elmosogatni és elpakolni. Csak a konyhai rendrakást követően búcsúzott el tőle éjszakára.