- Szia Drága! Hogy sikerült?
- Azt hiszem minden oké lesz. És neked?
- Én egyelőre nem hiszem el, hogy ez volt az utolsó írásbeli, és most lesz néhány napunk pihenni, mielőtt elkezdenénk hajtani a szóbelire. Mit csinálsz ma kislány?
- Veled fogom tölteni a délutánt.
- Gondolatolvasó vagy. Annyi a bajom, hogy jó lenne egyet aludni.
- Benne vagyok. Máshoz úgysincs kedvem.
 
Eve csak egyszer járt még Dylan szobájában, az is akkor történt, mikor még igazából nem voltak együtt. Azóta változott egy kicsit a szoba: rend van. Az éjjeli szekrényen pihenő kép őket ábrázolja.
- Ez a kép honnan van?
- Mikor forgattuk a videót, volt egy olyan jelenet, hogy kint a pályán hátulról a nyakamba ugrottál. Emlékszel? Annyira meglepődtem, hogy megijedtem, és itt épp azon vihogunk. A srácok nyomtatták nekem. Szörnyű minőség, de itt felhőtlenek voltunk.
- Az tuti. Amúgy mióta tartasz rendet a szobádban?
- Nem tudom. Anya kb. február közepére saccolta az időpontot.
- Nem értem.
- Szerinte jó hatással vagy rám. Ennyi.
- Tényleg? Ez tetszik. Hagy másszak rád! Nagyon bújós napom van.
- Gyere ide rosszcsont! 

Eve bemászott Dylan karjaiba, és lassan mindketten elaludtak. A napok óta zajló érettségi mindkettőjüket megviselte. Az egész délutánt átaludták, óriási csörömpölésre ébredtek.
- Mi ez a zaj?
- Nem tudom kicsim, várj, megnézem.
- Anya, mi történik?
- Óriási vihar készülődik.
- Valami csattanásra ébredtünk.
- Dörgött az ég. Hogy sikerült a mai nap?
- Jól. Csak annyira kimerültünk, hogy Eve-vel elaludtunk.
- Ugye marad vacsorára? Fél óra, és kész vagyok.
- Kérdezd meg tőle te!
- Rendben, fiam.
- Szia Eve!
- Jó napot!
- Ugye maradsz vacsorára? Fél óra múlva kész leszek.
- Mekkora viharra lehet itt számítani?
- Néha akkorára, hogy a víz az úttesten folyik.
- Akkor hazamegyek, amíg el nem kezdődik.
- Nyugodtan aludhatsz itt is!
- Á, nem akarok zavarni.
- Figyelj, őszintén szólva, néha unom a fiammal kettesben töltött estéket. Jó fej Dylan, de néha unalmas. Legalább feldobnád a hangulatot. Na?
- Anya, ezt hallottam. És Eve, nem kell velem aludnod. Majd én kimegyek a nappaliba, te pedig alhatsz itt, az ágyamon.
- Rendben. Csak szeretném felhívni Allysont, hogy ne aggódjon.
- Ott a telefon az asztalon, és Eve, elég fiatalon szültem, úgyhogy nyugodtan szólíts Emma-nak!
- Köszönöm szépen! 

Dylan-nek nem volt testvére, sőt apja sem. Édesanyjával élt egy nagyon takaros kis házban. Összesen két szoba, két fürdőszoba, egy étkező, egy konyha, és egy nappali volt a lakásban, viszont a kert elég nagy volt. Emma kedves nő volt, imádta a fiát. Bár ez általában minden anyáról elmondható. Az már kevésbé általános, ahogy Dylan imádta az édesanyját. Eve-nek jó volt rájuk nézni. Egész este ugratták egymást, folyton viccelődtek. A lánynak hirtelen nagyon elkezdtek hiányozni a szülei. Csak augusztusban megy majd haza, hisz akkor lesz a kirándulás a fiúkkal. A szülők mintha újra élnék a megismerkedésük utáni időszakot. Valahányszor beszélnek telefonon, mindig a különböző kirándulások élményeit mesélik el. Egy gond megoldva. 

- Jól van, gyerekek, későre jár az idő. Dylan, hozok neked takarót a kanapéra, és elteszem magam holnapra.
- Köszönöm, anya!
- Szívem, kaphatnék valamit, amiben aludhatok?
- Póló és boxeralsó megteszi?
- Vicces lesz, de megteszi.     
- Azért ha lezuhanyoztál, és átöltöztél, kijössz még adni nekem egy jó éjt puszit?
- Persze, nem felejtelek el!

Eveline alig várta, hogy magára engedje a vízsugarat. Odakint tombolt a vihar, majd leszaggatta a tetőt, de soha nem volt az a félős típus. Imádta a vihart. Otthon ilyenkor Coldplay-t bömböltetett, és mezítláb táncolt a fűben. Mark mindig kiállt a teraszra, és minden alkalommal közölte a húgával, hogy milyen dinka. Néhány percre megfeledkezett magáról, ahogy a régi dolgokra emlékezett. Gyorsan megmosakodott, és felöltözött. Megállt a tükör előtt, és elnevette magát. Tényleg nagyon viccesen nézett ki Dylan pólójában és alsónadrágjában. 

- Na, eléggé illúzióromboló vagyok?
- Ne butáskodj, nagyon sexi vagy.
- Te meg nagyon perverz, ha ráizgulsz a saját cuccaidra.
- Hogy férhet ennyi hülyeség egy ilyen kicsi lányba?
- Ha-ha-ha… Ez nem volt vicces. Egyébként te sem vagy túl magas.
- Még jó, mert fel sem érnél.
- Most megbüntetlek! 

A lány elkezdte harapdálni Dylan arcát. A fiú annyira nevetett, hogy talán még a másik utcában is hallották.
- Jó, jó, de egy kicsit lejjebb is harapdálhatnál.
- Hey, állítsd le magad! Vigyázz a szádra!
- Adj egy csókot, és húzzál a kényelmes ágyikómba aludni.
- Rendben, jó éjt!

Eve egy sötét erdőben sétált. Eleinte nyugodtan, később, mikor tudatosult benne, hogy Dylan ágyában kellene feküdnie, már kezdett megijedni. Fogalma sem volt, hogyan került oda.
- Dylan! Dylan! Merre vagy? Segíts már!
Eveline szétnézett maga körül, de sehol nem látott senkit. Hirtelen vonyítást hallott. Most már tényleg félt, főleg, hogy a háta mögül jött a hang. Elkezdett rohanni, de mintha semmi nem haladt volna. Nagyobb és nagyobb erővel próbált elrugaszkodni a földől, de épphogy centiket ment előre. Hátra nézett, és egy vérfarkas állt mögötte, és vicsorított. Szörnyű, szőrös keze Eve arcához kapott, mire a lány elesett. A farkas közeledett felé, de a lány hiába ordított, hiába próbált menekülni, nem tudott. Hirtelen valaki neki ment a farkasnak, és…

- Eve, Kicsim, Dylan vagyok. Mi történt? Kiabáltál! Nézz rám. Mi történt? Miért sírsz?
- Vérfarkassal álmodtam. Megtámadt.
- Jajj, gyere ide. Nyugodj meg! Már ébren vagy! Itt maradjak egy kicsit?
- Ne. Ne csak egy kicsit, hanem maradj itt reggelig.
- Rendben.  

Eve az oldalára fordult, Dylan pedig mellé feküdt. Átölelte a lányt, és simogatta a hasát. Próbált a szörnyű álomra koncentrálni, de nehezen ment. Próbálta elképzelni, hogy megtámadja őt egy vérfarkas, és halálra marja, de minden törekvése ellenére nem tudta kizárni a tényt, hogy Eve mellette fekszik.
- Dylan, viselkedj.
- Bocs, de őt nem tudom irányítani.
- Jó, de akkor távolodj 10 centit.
- Az kevés lesz. Legalább 20 centire el kell húzódnom tőled.
- Jajjj, de nagyképű valaki!
- Ezek a puszta tények, kedvesem.
- Dylan, csinálj magaddal valamit, mert így nem tudom kontrollálni magam.
- Tessék? Szóval kontrollálnod kell magad? Tehát majd meg halsz a vágytól, hogy enyém légy?
- Ezt a szöveget melyik ókori drámából szedted?
- Az ókori drámákban mindig meghaltak a szerelmesek… na jó, viccen kívül: nem foglak bántani, oké? És megpróbálom lehűteni magam. Tudod, simán menne, ha nem rólad lenne szó, de te más vagy. Melletted elég nehéz a józan eszemet használni.
- Miért?
- Mert elvetted. Nincs, meghalt. Kész, kifújt.
- Félek.
- Ne félj, majdcsak nem jön vissza a farkas. Ha mégis, akkor itt leszek, szóval ne aggódj. Nyugodtan próbálj meg visszaaludni.
- Nem attól félek.
- Hát, mitől?
- Hát, tőled. Attól.
- Azért, mert még nem voltál senkivel?
- Igen, azért.
- Figyelj, nem fogom erőltetni, ahogy eddig sem hoztam szóba. Majd ha úgy érzed, hogy testileg, lelkileg megértél rá, és tényleg szeretnéd, akkor szólsz. Én képes vagyok várni, mert nem ez a legfontosabb számomra.
- Dylan, én már most is szeretném, csak félek.
- Mit tehetnék érted?
- Hát, mondjuk megígéred, hogy gyengéd leszel, figyelni fogsz rám, és hogy kedves leszel. És közlöd velem, hogy ez nem csak ígéret, de be is fogod tartani. Ettől megnyugodnék, és most rögtön rád vetném magam.
- Ez így lenne, hidd el, de nem engedném, hogy rám vesd magad, mert nekem kissé több tapasztalatom van. Később is rám vetheted még magad, de most így elsőre add át nekem az irányítás jogát.
- Rendben. Szóval?
- Megígérem, hogy úgy fogok rád vigyázni, ahogy megérdemled!