- Szia a bátyus! Mond, mit szeretnél!
- Tombolok, érted? Ha most itt lennél, kapnál egy büdös nagy pofont, utána meg úgy megölelnélek, hogy összeroppannának a csontjaid.
- Mire gondolsz?
- Mi az, hogy a tv-ben látlak viszont? De igazából nem is ez a baj, hanem, hogy nem tudtam róla. Nem bízol bennem? Vagy mit képzeltél, mikor nem szóltál nekem?
- Sajnálom. Annyira repült az idő. És nem is akartam szólni. Mintha nem akartam volna, hogy tudd, de nem tudom megmagyarázni, miért. Ne haragudj!
- Csodálatos voltál. Annyira büszke vagyok rád! De soha nem felejtem el, hogy nem bíztál bennem. Amúgy figyelj már, ki az a szőke?
- Dylan-re, az énekesünkre gondolsz?
- Jah.
- Ő Dylan, az énekesünk.
- Nem úgy gondoltam. Mi van köztetek?
- Még mi sem tudjuk.
- És Daniel meg közted mi volt?
- Azt sem tudom.
- Jesszus hugi, jól megkavartad magad körül, amit meg lehetett.
- Tudom.
- Daniel kiborult egy kicsit.
- Ne beszéljünk róla.
- Mert?
- Mert fáj Marco. Más: egy hete beszéltem utoljára anyáékkal. Akkor sem mondtak túl sokat. Mi van velük?
- Apa visszaköltözött a hálószobába.
- Tessék???
- Tudod, elmentél te, néhány héttel később én is, és ketten maradtak. Nem volt kihez szólniuk, ezért elkezdtek egymással beszélgetni. Tegnap este voltam náluk. Leállították a válást.
- Mit láttál rajtuk? Van még esélyük, vagy már csak kapálóznak?
- Bementem, a nappaliban dvd-ztek, de észre sem vettek. Anya ott feküdt apa karjaiban, és smároltak. Undi volt.
- Komolyan? Ha-ha!
- Mi olyan vicces?
- Mi az, hogy undi volt?
- Hát, mert… nem is tudom. Ne smacizzanak. Én sem teszem.
- Á, szóval irigy vagy!
- Dehogy vagyok!
- Dehogynem!
- Ne vitázz a bátyáddal, adj neki egy kis tiszteletet.
- Oh, bocsáss meg. Viccen kívül: ne haragudj, amiért nem szóltam. Volt egy alkunk a bandával. Mivel alig egy hónapom volt felkészülni, ezért csak ideiglenes tag voltam. A fesztivál sikerétől függött, hogy végleg maradok-e. Én sem hittem el, hogy képes leszek rá. Ezért nem szóltam. Őszintén? Nem akartam beégni.
- Hugi, te nem tudsz előttem beégni. Te a testvérem vagy!
- Tudom.
- Vix kérdezi, hogy mikor jössz már haza?!
- Mond meg neki, hogy nem tudom.
- De nyárra haza jössz, ugye? Lakhatsz nálunk az albiban.
- Na még csak az kellene nekem…
- De komolyan. Mikor jössz haza?
- Nem rég vagyok csak itt. De a nyáron biztos haza látogatok.
- Ezt hogy gondolod?
- Nem tudom, mi lesz a zenekarral. Már azon is múlik.
- Eve, vigyázz magadra. Ne nyeljen be a gépezet. Ugyanis ha hazajössz, Daniel ugyanúgy bele fog vágni a tóba, és szörnyű lenne, ha elkezdenél hisztizni. De ugye nyaralni eljössz velünk?

- Bármi történik, ott leszek. Ha nyakig be leszek gipszelve, akkor is. Daniel nem üzen semmit?
- Nincs itt. Elment.
- Hova?
- Fogalmam sincs. Elszaladt, miután látta az interjút.
- Értem. Hiányoztok.
- Várj, megjött Dan.
- Szólj neki! Csak egy perc!
- Daniel nem akar beszélni veled.
- Nem is kell. Csak vegye fel a headsettet.
- Nem értelek, de megpróbálom meggyőzni.
Daniel sem értette, mit akar a lány, de gondolta annyit megérdemel, hogy felveszi a headsettet a kedvéért. Leült az ágyra, és csak hallgatott.
- Szia Dan. Csak hallani akartam, ahogy lélegzel. Ennyi. Hiányzol.
- Te is nekem.
- Daniel…
- Inkább ne. Nagyon klassz voltál! Nem is tudtam, hogy ilyen király hangod van! Sosem énekeltél itthon. Vagyis itt, Oxfordban.
- Mert otthon eszembe sem jutott, hogy énekelnem kellene.
- Megígéred, hogy vigyázol magadra?
- Igen, megígérem neked. Te hogy vagy?
- Most mennem kell. Vix beszélni akar veled. Szia!
- Hey, tündérbogár, hát soha nem gondoltam volna, hogy legközelebb a képernyőn látlak… Kis undok, magadnak való dög vagy, amiért nem szóltál. De ugye tudod, hogy mindenkinek el fogom mondani a suliban, hogy láttalak a zenecsatornán?!
- Szia Victor! Köszi, jól vagyok, és én is szeretlek! Te hogy vagy?

Eve beszélgetett még fél órát Vix-szel, aki megfelelő hangulatba hozta a maga dilis módján. Mégis végig ott motoszkált a fejében Daniel. Nagyon hiányzott neki a fiú. Dylan talán soha nem lesz az, ami Dan lehetett volna.

*****

Egyre gyorsabban teltek a napok, majd a hetek. A banda kezdett igazi népszerűségnek örvendeni. Nem sok minden történt az utóbbi időben a fiatalokkal, csak a tanulás, meg a tanulás. Nagyon ráhajtottak a sulira. Muszáj, hisz talán most dől el a jövőjük. Ha nem sikerülnek a felvételik, az nagy kudarc lesz. Mostanában még Tom és David is elkezdtek megkomolyodni. Érzik ők is a súlyt, ami a vállukra nehezedik. Natalie még a tanulós időkben is mindig vidám, viszont mostanában szemet szúrt neki, hogy Eve nem mindig van a helyzet magaslatán…
- Egész nap nagyon szórakozott vagy. Mi van veled? Mrs. Morgen-t is sikeresen kiakasztottad, mikor egyetlen kérdésére sem tudtál válaszolni.
- Nem tudom, mi a baja annak a nőnek.
- Az szívem, hogy mióta itt vagy, te lettél a kedvence, mert ti sokkal többet tanultatok Oxfordban, mint amennyi anyagot itt tanítanak, és ezért te jóval okosabb vagy nálunk.
- Igen?
- Igen-igen. Eveline, légyszi figyelj rám!
- Bocs. Csak az jár a fejemben, hogy minden jó olyan hirtelen ömlött az ölembe. És ilyenkor szokott valami nagyon rossz történni. Miért kaptam az esélyt, hogy elmeneküljek otthonról? Miért vagy itt te nekem? A zenekar is csak úgy összejött. Énekelek, gitározok. És itt van Dylan. Néhány hónap alatt ennyi pozitív esemény… Ennek böjtje lesz.
- Ne légy pesszimista. Nézd fordítva a dolgot. Ott volt Matt, aki csúnyán átvert, jött a szüleid körüli balhé. Daniel-lel nem tudtátok eldönteni, mi legyen. Annyi rossz után megérdemled ezt a kis jót, nem?
- Tudod Nat, igazából az nem volt szenvedés. Persze, sok minden fájt, de annyira szörnyű dolgok nem történtek velem. Viszont mostanában ez kb. olyan, mint amikor gyerekként anya mesélt nekem. Senkinek nincs ilyen élete.
- Ne rágd magad. Attól nem lesz jobb. Ne gondolkozd túl, csak élvezd! Rendben?
- Rendben, megpróbálom.
- Este mit csinálunk?
- Nem tudom. Menjünk el valahova a fiúkkal. David majd felráz.
- Vagy majd Dylan…
- Ha-ha-ha. Fogd be.
- Egyébként milyen Dylan-nel?
- Jó.
- Ennyi?
- Nem. Jól érzem magam vele. Szeretem, ahogy átölel, szeretem, ahogy megcsókol.
- Lángolsz?
- Nem.
- Figyi, ez nem is baj, tekintve, hogy még Daniel ott van a tudatodban. Majd fogsz még lángolni.
- Remélem. Hiányzik az a kis plussz.
- Tudom, mire gondolsz. Nekünk sem rögtön adatott ez meg Tommal. Viszont már nem tudnám elengedni. Ti mióta vagytok együtt?
- Uh, várj…
- Hát, ez majdnem három hónap.
- Tényleg. Észre sem vettem.
- Bepróbálkozott már?
- Nem, még soha. Így belegondolva ez elég furcsa.
- Jesszus. Pedig nincsenek problémái, arról csak tudnánk.
- Nem, éreztem már, hogy nincsenek problémái, de szerintem rám akarja hagyni a dolgot.
- Wow, ez tök izgi. De már nem vagy szűz, ugye?
- De, még az vagyok.
- Jesszus. Dylan tudja?
- Szerintem igen. Konkrétan nem kérdezett rá, és konkrétan nem is mondtam neki, de mindketten tudjuk, hogy tudja, mert volt már erről szó. Ő virágnyelven kérdezett, és én virágnyelven válaszoltam.
- Olyanok vagytok, mint két hülye kiskamasz.
- Jó így, csak már szeretném.
- Dylan-nel jó lesz. Vigyázni fog rád, hidd el. És figyelni fog arra, hogy ne legyen baj.
- Remélem. Szeretném már.