Orkán erejű szél süvített végig a tájon, a fák ágai magukat megadva lettek a szél áldozataivá. A tiszta nyári csillagos égboltot sűrű sötétszürke fellegek lepték el. Az éjszakai tücskök abbahagyták a ciripelést és igyekeztek mihamarabb elbújni a közeledő vihar elől. A csendes nyugodt nyári éjszakát halk dörgések zavarták meg melyeket villámok kísértek.

Solage hirtelen ijedt fel álmából, de azt, hogy mire, nem tudta. Már éppen aludt volna vissza mikor motoszkálást hallott a szobájában. Reménnyel teli szívvel ült fel az ágyban. Azt hitte, hogy Asher jött végre meglátogatni őt, de nem látott senkit, a szoba üresen tátongott. Csak ő volt bent és senki más. Ekkor hirtelen villámlott egy nagyot, a villámlást egy hatalmas dörgés követte. A lány félősen húzta össze magát a takaró alatt, a fejére dobott egy párnát, hogy ne hallja az éjszaka érkező égi áldás hangjait. Ekkor megint motoszkálást hallott a szobából. Mikor ismét felült a kísértet lányt pillantotta meg. A lány kinyújtott kézzel, könyörgő szemekkel nézett feléje, miközben halkan beszélt. Solage nem értette, hogy mit mond neki. Túl halk volt, a kint egyre jobban erősödő vihar hangjai elnyomtak minden apró neszt körülötte. A fákat tépő szél hangja egyre erősebb volt. Maga sem tudta miért, de Solage egyre jobban megrémült az őt kísértő lánytól, igyekezett minél messzebb húzódni tőle, az ágyban térdeit felhúzva próbált meg eltűnni, mely a hatalmas középkori fekvőalkalmatosságban kis híján sikerült is... Az égen hirtelen egy hatalmas villám cikázott végig teljes fehér fénybe vonva a nyitott ablakon keresztül a szobát. Miután a villám hatása véget ért, az ágy felé araszoló lány hirtelen lángba borult. Solage torkát erre a képre velőtrázó sikoly hagyta el. Egyre jobban sikított és egyre hangosabban, sikolyai az eget rázó menydörgések hangjaival keveredtek. Újra érezte az égett hús szagát. Mikor megpróbált a száján át levegőt venni, hogy a bűzt annyira ne érezze fanyar égett hús íze telepedett a nyelvére. Ettől még jobban sikítani kezdett. Tudta, hogy nem hallja meg senki, de reménykedett. A lángok már az ágy szélét mardosták Solage nem bírta tovább a látványt és becsukott szemmel várta a végét. Várta, hogy őt is eleméssze tűz, hogy végérvényesen befejeződjenek rémálmai, a látomásai és minden más, ami az életét keseríti azóta, hogy ide beköltöztek. A sikítását egy mély hang hallatán hagyta abba. Érezte, ahogy hűvös karok fonódnak köré valaki a hajába fúrja az arcát, és előre-hátra ringatózik vele, hogy megnyugodjon. Nem tudta, hogy ki de nem is érdekelte, az volt neki a legfontosabb, hogy ne legyen egyedül. Félt egyedül lenni. Lassan megnyugodott csak a könnyei folytak megállíthatatlanul a szeméből. A kinti vihar hangjai egyre jobban elcsitultak, visszaköltözött a csend a tájra és a házra is. Solage mikor úgy érezte, hogy megnyugodott majdnem teljesen kibontakozott az erős karok öleléséből és szembefordult „megmentőjével”. Egy kék szempár nézett vissza melyben az érzelmek tomboló viharából most egy kicsit aggodalmat lehetett kiolvasni.

Asher fürkésző szemekkel nézte a könnyes arcú angyalát, akinek a tekintete még mindig zavaros volt egy kicsit.

-         Mi történt angyalkám? – kérdezte lágy doromboló hanggal. Solaget ettől a hangtól egyszerre járta át melegség és rázta ki a hideg. Még ne találkozott olyan emberrel, aki ennyire hatással lenne rá. Megszólalni még nem volt hajlandó csak egyre jobban bújt a férfi karjai közzé. – Ennyire szörnyű volt? -  kérdezte a fülébe suttogva Asher.

-         Még annál is szörnyűbb. - mondta rekedt hangon. – Itt volt… a lány, akiről álmodtam a múltkor is. Valamit mondott egyfolytában, de nem értettem. És egyszer csak miközben felém jött lángra kapott. – Solage az emlék hatására elkezdett reszketni. A férfi ezt észrevette és még jobban magához ölelte. A könnyek ismét elkezdtek folyni a lány szeméből. – Éreztem… Éreztem, az éget hús szagát… Marta a torkomat… Nem akarom még egyszer! Miért történik ez velem?? - nézett fel a férfira.

-         Nem tudom, de ígérem, kiderítjük. – Solage csak bólintott. – Most pedig maradok, és nincs ellenvetés. Gyere. – Asher visszafektette a lányt az ágyra, majd a cipőjét levette és mellé feküdt. Solage ha nem ebbe a helyzetbe lettek volna, kicsit zavarná, hogy egy férfi csak úgy befekszik mellé, és magához öleli miután betakarta mindkettejüket, de most nem érdekelte. Nem akart egyedül maradni.

-         Múltkor eltűntél. – mondta halkan, de tudta, hogy Asher meghallja. – Egyedül hagytál.

-         Bocsánat, de mennem kellett. Sajnálom.

-         Ugye ha felkelek, reggel, itt leszel velem?

-         Ha tudok, akkor igen. Most aludj. – Solage Asher mellkasára hajtotta a fejét, majd hallgatta, a féri lassú szívverését. Sokáig nem bírt elaludni, gondolatok ezrei cikáztak át az agyán. Nem akarta, hogy reggel megint egyedül kelljen ébrednie, de lassan elnyomta az álom, akárhogy ellenkezett vele.

***

Csend… néma fület tépő csend. Erre ébredt, nem értette, mi van, vagy mi történik körülötte. Fájt… valami fájt a szívében olyan erősen, hogy azt hitte elemészti. Nem értette aztán bevillant a tegnap esti kép. Solage ijedten ült fel az ágyban. Egyedül volt.

-         „Elment. Egyedül hagyott.”- gondolta elkeseredve. Bánatában visszafeküdt az ágyba és összegömbölyödve bújt a takaró alá. Lassan elkezdtek folyni a könnyei. Észre sem vette mikor bejött valaki az ajtón.

-         Végre ébren vagy! – lépett az ágya mellé James.  – azt hittem örök álomba vagy legalább is 100 évesbe merültél, mint Csipkerózsika. – viccelődött húgával, aki nem igazán figyelt rá. Hé hé mi a baj?? Nem vagy te ilyen „Magamba fordulok és szarok mindenkire” típus.

-         Most vagyok, ha nem tetszik el mehetsz. – felelte hideg és kissé rekedt hangon.

-         Ne rajtam tölsd ki a haragod. Mesélj ki húzott megint fel? Anyu tett valamit?

-         Nem most kivételesen nem tett semmit. Ez a kastély az, ami nem hagy inkább nyugodni.

-         Nah persze… mert a sírba akar téged kergetni. Most komolyan mi a baj? – kérdezte aggódó arcot vágva James.

-         Nyomaszt ez a hely annyi. És igen ettől kikészülök – felelte komoly arccal Solage. James tudta, hogyha húga azt mondja valami nem 100-as akkor ott gond van.

-         Nyugi hugi kiderítjük mi a gond. A régi kastélyokkal mindig van valami nem ez a vacak kőépítmény fog pont a kivétel lenni. Rendben lesz minden, és remélem vissza kapom majd az idegesítően szeretni való húgomat akit most épp egy ház bocs… egy kastély kerget őrületbe. – James testvér módjára óvón átölelte a Solaget. Így ültek egy darabig Majd úgy döntöttek, kimennek és egy régi közös szenvedélyüknek élve, tölti el a napot.

-         Ez már nagyon hiányzott. – Solage félig lihegve félig nevetve állt egy szikla szélén mely alatt az óceán ostromolta a sziklát mely nem akarta megadni magát neki. – Ugye neked is? – fordul oda a mellette álló fehér kancához. A kanca helyeslően nyerített. Solage 9 éves korában kapta az akkor még csikó lovat. Az első pillanatban ellenszenv támadt kettejük között. Egyrészről Solage nem akart meg tanulni lovagolni. Édesanyja mániája volt, hogy tanulja meg mivel a látszathoz ez is hozzátartozott és csak a bosszantás kedvéért Solage kézzel-lábbal hadakozott már akkor anyja hóbortjai ellen melyek ráirányultak. A csikó pedig mivel a felmenői között vad mustangok is voltak a szabadságra vágyott inkább és nem a bezártságra. Solage gyakran ült a karám mellett és nézte, ahogy ki akar törni rajta. Szépen lassan megtetszett neki a ló. Úgy vélte mintha az állat is ellent akarna mondani anyja akaratának. Lassan el kezdett közeledni a lóhoz. Mindketten szabadok akartak lenni. A ló meglátta a vágya a szabadságra Solage szemében és Solage is a lóéban. Így mindketten fejet hajtottak az előtt a lépés előtt, ami a szabadsághoz kellett. Az évek során annyira összecsiszolódtak, hogy egy más gondolataiban olvastak. Solage Vadócnak nevezte el a kancát. És nem engedte, hogy más is felüljön rá, de ha akart volna bárki más azt a ló lelökte magáról.

-         Hé hugi!!- James messziről kiabált – Azért meg várhattatok volna minket. Azt hittem együtt jöttünk ki.

-         Ne haragudj, de tudod jól Vadóccal milyenek vagyunk, ha lovagolunk, nem?

-         Igen igen… de akkor is! Vihar nem olyan gyors.

-         Akkor menjünk vissza pihenjétek ki magatokat.

-         Már?? Mi még csak most jöttünk! Menjetek csak… úgysem egyszerre érnénk vissza.

-         Rendben akkor később találkozunk. – James csak intett majd ő is elkezdett gyönyörködni a látványban.