18. "Lányok..."


    Gill egyedül ébredt másnap reggel. Örömmel konstallálta, hogy előző napi tünetei nyomtalanul eltűntek, mégis zavarta valami. Tudata mélyén érezte, hogy valami döntő fontosságú történt előző este, de akárhogy is próbálkozott, nem jött rá, mi az.
    A kellemetlen gondolatot háttérbe szorítva kivett némi ruhát a gardróbból, majd a fürdőszobába zárkózott. Ez volt az egyetlen hely, ahol magára zárhatta az ajtót, s ezt ki is használta - rendszerint itt öltözködött. Gondosan összehajtogatta levetett pizsamáját és Kian pulóverét, előhalászta törölközőjét - az egyetlen mályvaszínűt - a kupacból és beállt a zuhany alá. Utoljára Cooper társaságában állt a kabinban, s a puszta gondolat zavarba hozta. A jéghideg víz emléke is kirázta a lányt, ezért a még elviselhető legmelegebb vizet folyatta magára. Mire kiáztatta magát és haját is alaposan megmosta, már tiszta gőz volt a kabin belseje, de Gillt ez a legkevésbé sem zavarta.
    Gyorsan megtörölközött, majd fekete farmert vett fel, egy sötét, nem túl testhez álló, háromnegyedes ujjú kockás inggel. Alig hallotta a hajszárító zajától, hogy valaki kopog a fürdőszoba ajtaján. Lekapcsolta a gépet, s a zúgás megszűntét követően egyértelművé vált, hogy amit ő kopogásnak vélt, valóságos dörömbölés. Gill a mosdó szélére tette a hajszárítót, az ajtóhoz ment, és elfordította a kulcsot a zárban.
    Amint kinyitotta az ajtót, minden reflexére szüksége volt, hogy arca elkerülje a felé tartó ökölbe szorított kezet. Az ajtófélfának támaszkodó szőke srác csak akkor fordult a fürdő irányába, amikor keze a tömör fa helyett csak a levegőt kaszabolta.
- Oh, bocs - eresztette le Cooper a kezét. - Azt hittem, már sosem jössz ki... Fél órája próbálok bejutni.
- Hát... bocsi - villantott fel Gill egy ne-légy-ilyen-morci-mert-nem-áll-jól mosolyt.
- Mi tartott ennyi ideig?! - Coopert hallhatóan nem hatotta meg a tekintet.
- Zuhanyoztam, hajat mostam, megszárítottam... Félig. Nem hallottam a kopogásod.
- Ja, az feltűnt nekem is...
- Most meg mi bajod? Előfordul az ilyen, bocsánatot kértem.
- Jól van, jól van. Végeztél?
- Nem teljesen.
    Cooper színpadiasan sóhajtott és egyik kezét végigfuttatta rendezetlen szőke tincsein.
- Lányok... - csóválta a fejét.
- Tessék? - nézett rá értetlenül Gill.
- Tudnám, mit tudtok órákig pepecselni...
- Hé!
- Mi van? Ez így igaz. Oké, nálad egyenlőre ez volt az első alkalom, de csak a kezdet nehéz mindig, nemde? Jó tanács tőlem, neked - Cooper közelebb hajolt a lányhoz, s egyik kezével eltakarta a száját, bár senki nem volt a környéken -, rá se szokj erre a bosszantó szokásra. Nyolc hímnemű egyedből nem hiszem, hogy sok értékelné.
- Kösz a tippet, majd észben tartom - bólogatott Gill, miközben furcsán nézett a másikra. Hirtelen eszébe jutott valami. - Tényleg, hogyhogy nincs itt egy csaj se?
- Most ugye csak viccelsz? Ez legénylakás. Nyafogásra, nyávogásra, vinnyogásra semmi szükség. Se lányos cuccokra.
- Ez esetben nem értem, mit keresek én itt.
- Te más vagy. Különleges. Úgyhogy ne aggódj, velünk maradsz. Érezd magad megtisztelve, mint az egyetlen nő, aki valaha is közöttünk fog élni.
- Valahogy nem megy...
- Próbálkozz csak. Egyébként, most, hogy belegondolok, feltűnt pár változás, pedig csak egyedül vagy - méregette Cooper a másikat.
    S valóban, Gill lassan, de biztosan szerzett néhány holmit (kikönyörögte a megfelelő embereknél), hogy ne legyen annyira idegen tőle a hely. Nem árasztották el a lakást a lányos dolgok, de azért helyenként feltűnt egy-egy szín néhány párna vagy éppen illatos gyertyák formájában. Wade még egy plüss jegesmedvét is ajándékozott neki, amely azóta a hálószoba párkányán lelte meg lakhelyét, néhány lakó kifejezett rosszallására. Kian magyarázatában, ez azt jelképezi, hogy bár a külső fagyos, a dolgok mégiscsak puha belsőt takarnak. Gillian nem értette pontosan, hogy ezt az egész helyzetre értette a srác, vagy csak egy személyre gondolt és üzenetnek szánta a mondandóját, de örült a gesztusnak.
- Tényleg?
- Aha. De a legmegdöbbentőbb változást mégsem a tárgyakban tapasztaltam...
    Cooper kérdőn nézett a lányra, de választ nem kapott a fel nem tett kérdésére; Gill hasonlóképp viszonozta a tekintetet.
- Nem egészen értelek.
- Lássuk csak... Reggel, amikor felkeltem, elég... érdekes látvány fogadott. Már azon is meglepődtem, hogy Dant a hálóban találtam, általában nagyon meg szokott előzni reggel, szóval furcsa volt őt ott látni. Ébren volt, vagyis nem állt teljesen feje tetejére a világ, bár elég közel kerültünk ehhez a kategóriához is... Tipp?
    Gill csak a vállát rándította. Cooper köntörfalazásából viszont arra következtetett, hogy nem fog neki tetszeni, amit hallani fog.
- Szokatlan módon Dan még a matracon feküdt nyolc órakor, a karjaiban veled.
    Cooper kíváncsian várta erre a reakciót, s Gill nem is maradt ezzel sokáig adósa. Tágra nyílt szemmel bámult a srácra, és tisztán érezte, hogy arcát elöntötte a pír. Emlékezett. Ez az egyetlen mondat elég volt, hogy az előző éjjel történései filmszalagként játszódjanak le újra a fejében. Hogy is felejthette el?
    Daniel. A karja, az illata. És az a domináns személyisége, amely egyre inkább összezavarta. Hiszen az összes előző napi tette hihetetlen kettősséget takart. Segített és törődött, de nem hagyott szemernyi kétséget az irányító kilétéről. "Az atyaúristen ugyanis én vagyok." És vajon mit jelenthet az utolsó mondata? Minden este így akar aludni? Gill önkéntelenül is összefonta maga előtt a karjait; csupasznak és védtelennek érezte magát. Szemeit lehunyta és megrázta a fejét, hogy kitisztuljanak a gondolatai. Mikor ismét felnézett, egy szemmel láthatóan elgondolkodott Cooperrel találta szemben magát.
    A szőke egyik kezével az állát dörzsölgetve méregette az előtte álló lányt. Érdekes fejlemény, még ha nem is teljesen váratlan. Kaján vigyor terült el az arcán, mikor észrevette, hogy Gill őt figyeli.
- Jól aludtál?
    Gill csak még jobban elvörösödött, testsúlyát egyik lábáról a másikra helyezte, de nem mert a másik szemébe nézni. Cooper várakozásteljesen felhúzta az egyik szemöldökét, de arckifejezésén nem változtatott.
- Ühüm - nyögte ki végül a lány, bár maga is tudta, hogy ennyivel nem fogja megúszni.
- Ennek nagyon örülök. Sőt, látom a lázad is elmúlt. Kicsit sajnálom, hogy nem az én fürdőm volt a nyerő, de hát Dan nyilván tudta, mit csinált. Egyébként, mit szólnál ma este ezekhez a karokhoz? - emelte fel jobb karját Cooper és bicepszei keménységét bizonygatta. - Csak hogy megnézzük, ugyanolyan hatásosak-e.
- Ha-ha-ha. Nagyon vicces...
- Mi van? Félsz, hogy nem tudsz megbirkózni velük?
- Nem tudnál csak leszállni rólam?! - Gill kezdte elveszíteni a türelmét. Egyetlen szó, illetve név lüktetett csak a fejében. Daniel, Daniel, Daniel...
- Még rajtad sem vagyok - ellenkezett Cooper, de a lány elkínzott arcát látva lemondott a további heccelésről. - Jól van, jól van, befejezem. Egyenlőre. Szóval az eredeti témánkra visszatérve, átadnád végre a fürdőszobát?
- Nem?
- Nem?
- Ha erre a sok baromságra volt időd, kibírsz még két percet, míg befejezem a hajam... Nem?
- Mi ez a hirtelen magabiztosság és nyugalom? - szűkítette össze a szemeit Cooper.
- Szerintem igazam van - rántotta meg a vállát Gill.
- Rendben van - felelt a másik némi gondolkodást követően. - De jobban teszed, ha sietsz!
    Gill, miután ismét egyedül maradt, újra kezébe vette a hajszárítót. Néhány percen belül a gép zúgása is abbamaradt, s egy gyors, tükörbe vetett pillantást követően Gill hátrafogta a hatját. Mire az utolsó csavarást is helyére tette a hajgumin, a kulcsot is elfordította a zárban.
    Cooper a falnak támaszkodva várt, és amint szabaddá vált az út, egy a33;Már ideje volta33; elmorgása közben elrugaszkodott és becsapta maga mögött az ajtót. Gill csak a fejét csóválta a srác viselkedésén.
    A délelőtt nagy részét Gill a konyhában töltötte. Épp Wade-et kereste, amikor Craig lecsapott rá és a konyha felé terelte azzal az indokkal, hogy segítsen neki. Mint kiderült, a jelentősebb bevetések előtt ünnepi ebéd jár a készülődőknek, tekintve, hogy az elkövetkezendő napokban nem lesz alkalmuk jóllakni.
    Gill csak néhány egyszerűbb étel elkészítéséhez értett, de Craigről kiderült, hogy nagyszerű szakács és tanítómesternek sem utolsó. A sok fűszer és technika elárasztotta a lány elméjét, morzsányit ha megjegyzett belőlük, de azt ő is elismerte, hogy nyálcsorgatóan gusztusos fogások kerültek az asztalra. Volt köztük sült, máj, valami zöldséges tészta Shermannek, desszertként pedig szirupba forgatott gyümölcsök. A hangzatos francia neveket nem sikerült megjegyeznie Gillnek.
    Miután mindenki színültig telítette a hasát - ritka alkalmak egyike, hogy mindannyian egyszerre étkeztek -, Gill még ott maradt és rendet rakott. Egyre inkább úgy vette észre, hogy rá hagyják ezeket a feladatokat, mivel ő lány, s ez cseppet sem tetszett neki. Túl sok lehetősége nem lévén, legtöbbször ha magában puffogva is, de megcsinálta, amit kellett. A mosogatógépnek hála viszonylag gyorsan végzett és már sietett is, hogy bepótolja a játékot, amely Craig miatt elmaradt.
    Vidáman robogott le a lépcsőn, de a nappaliban eléje táruló képtől gyorsan elszállt minden lelkesedése. Nagyot nyelt és már vissza is fordult volna, ám Kian pont ezt a pillanatot választotta színre lépésének időpontjául és egyik karját a lány vállára dobva beljebb tessékelte őt a szobába.
- Dan, itt van, amit kerestél - dobott egy pendrive-ot a másik kezébe, amit Daniel könnyedén elkapott. -, bár nem hiszem, hogy szükségetek lesz rá. Uh, te még mindig nem vagy jobban? - fordult Gillian felé. - Holtsápadt vagy - jelentett ki, miközben finoman a kanapéra nyomta a lányt.
    Helyénvaló hasonlat, gondolta Gill, s kényelmetlenül fészkelődött ültében.
- Jól vagyok - felelt, de érdesen jöttek a hangok.
Nem tudta eldönteni, mi ijesztette meg jobban: Dan jelenléte, vagy a dohányzóasztalt ellepő fegyverek látványa. Talán a kettő együtt. Egészen megfeledkezett már a pisztolyokról, pedig első találkozásukkor nem kis szerepet kaptak. Szinte ismét érezte a hideg fémcsövet a halántékánál. Beleborzongott az emlékbe. Megbabonázva meredt a fegyverekre, s ismét átértékelte saját helyzetét. Régóta nem érezte ennyire védtelennek magát a Sasfészekben, ez az érzés túltett az előző napi kiszolgáltatottságon is. A betegségből adódó gyengeség legyőzhető, az belülről fakad. De tűzfegyverek ellen mire menne? A rajta kívül álló dolgokkal szemben tehetetlen volt.
    Mindig is tisztában volt az erőviszonyokkal, de Wade és Kian barátságos közeledése hatására fellazult valamelyest. Larry továbbra is undorral nézett rá, Daniel a legvégsőkig összezavarta, de a többiek elfogadták a maguk módján. Most viszont ez az egész légvár romba dőlt, a szeme előtt fekvő hat (vagy talán nyolc?) fegyver minden figyelmeztetés nélkül visszarángatta a torokszorító valóság talajára, végtére is bűnözők között él.
- Tényleg? Ezt érdekesen fejezed ki. - Daniel gúnyolódása végre felkeltette Gill figyelmét; szemeit az asztalról az előtte ülő srácra emelte, aki épp az egyik kisebb méretű fegyvert ellenőrizte.
- Uh... - A lány egy értelmes mondatot sem volt képes megfogalmazni, tekintete Dan kezén és annak tartalmán akadt meg. - "Az... az... az volt az, először... akkor... ott."
    Mindez a másik figyelmét sem kerülte el.
- Szép emlékek? - nézett egyenesen Gillian szemébe, mire ő teljesen bepánikolt. - Gondoltam - nyugtázta elégedetten ez elért hatást.
    Gill nem szólt semmit, csak fölpattant a helyéről, és feltett szándékában állt minél gyorsabban minél távolabb kerülni a nappalitól.
- Hová, hová? - húzta fel a szemöldökét Dan. - Ülj vissza!
    Gill így tett. Kétségbeesetten nézett körbe, hogy valami mentőövet találjon. Egy pillanatra találkozott Kian tekintetével, s a rocker alig észrevehetően bólintott.
- Jaj, hagyd már szegényt - vette védelmébe a lányt.
- Nekem erről más véleményem van. Marad - válaszolt a vezér, majd visszatért a pisztolyokhoz.
    Kian küldött egy bocsánatot kérő tekintetet a lány felé, de legalább megpróbálta. Gill továbbra is feszülten figyelte a kézifegyvereket. Mind különböző fajtájú volt, de egyet sem ismert fel belőlük, elvégre soha nem került közelebbi kapcsolatba velük. Egyetlen alkalmat kivéve, de azt is inkább elfelejtette volna.
    Néhány perccel később Kian elment, Cooper pedig csatlakozott Danielhez. A szőke hamar kiválasztotta az egyik legkecsesebb vonalú pisztolyt, míg Dan maradt a már bevált darabnál. Coop megeresztett egy sármos vigyort a falfehérré vált lány felé, majd fütyörészve távozott is. Gill és Daniel kettesben maradtak a szobában, s ebből jó dolog nem sülhet ki, gondolta keserűen a tinédzser.
    Szíve a torkában dobogott, ahogy Dan mellé ült. Normális esetben nem találta volna a köztük levő távolságot zavaróan közelinek, de a fiú nem rakta le a fegyvert.
- Na, mi van? Nem bírjuk a csúnya, gonosz fegyverek látványát? - húzta Daniel gúnyos félmosolyra a száját. - Tán túl sok ez apuci kicsi lányának?
    Gill nem felelt, nem bízott a hangjába. "Hogy ne lenne ez sok?! És mégis miért kellene könnyen vennem ennek a sok pisztolynak a társaságát?!" Meglepetésében felsikkantott, ahogy karját erős kéz ragadta meg és pisztoly csöve durván kapcsolódott alulról az állcsontjához. Már kényelmetlen volt a közelségük.
- Milyen érzés? - suttogta a fülébe Dan.
    Meleg lehelet a fülénél, hideg fém az állánál, páni rémület a szemeiben - a lány egész testét libabőr borította. Bár nem tudta, ki van-e biztosítva a fegyver, nem mert megmozdulni. Kit érdekel, hiszen egy kis pöcköt bármikor arrébb lehet húzni!
- Csak emlékeztetni szeretnélek pár dologra. Attól, hogy nem leszek itt, semmit sem változnak a játékszabályok. Viselkedj rendesen! És ne próbálkozz semmivel, tudod... - Daniel még jobban Gill bőréhez nyomta fegyverét. - ... én mindenről tudok. Így vagy úgy, de megtalálnak az információk. Érthető voltam?
- Teljesen.
- Nagyszerű. És csak úgy mellesleg, ha gyenge pillanatod van vagy nem tetszik valami, nem ajánlatos elfelejtened, hogy kinek köszönheted, hogy még életben vagy. És hogy ilyen jó állapotban.
    A srác leengedte mindkét kezét, míg Gill értetlenül nézett rá.
- Ilyen jó állapotban?
- Ilyen jó állapotban. Szerinted miért nem támadott rád soha senki? Tudod, egyeseknek fura elképzelésük van az örömforrásról. Másoknak perverz a fantáziájuk. Megint mások csupán rég voltak ilyen közel az ellenkező nemhez. Mit gondolsz, miért maradt mindez csak fantázia?
    Gill szemei nagyra nyíltak, arcából a maradék vér is kiszökött. El kellett fordulnia. Az első napokban ő is érzett így, de azután eltűntek a baljós gesztusok. "Nem, nem, nem. Ez nincsen így. Csak azt akarja, hogy összezavarodjak, hogy féljek. Mert akkor meghúzom magam. Igen, biztosan ez lesz az." Ugyanakkor eszébe jutottak Wade szavai is: "ő hozott ide, tehát az övé vagy és egyedül neki van joga bármihez is". Elkezdett fájni a feje a sok kavargó gondolattól. "Most akkor mi a francot akar tőlem? Ki akar készíteni. És jól csinálja."
    Daniel jól szórakozott magában a másik összeráncolt homlokán és feltételezett gondolatain. Néha úgy érezte, túl nagy nyomást rak rá, de ezt az ötletet hamar félre is tolta. A kiválasztott pisztolyt félretette, a többit pedig elkezdte összeszedni az asztalról. Gill is összeszedte magát többé-kevésbé és visszafordult a sráchoz.
- Egész gyorsan emésztesz - dőlt hátra Dan. A farmerja zsebéből előhalászott egy doboz cigit és egy öngyújtót, kivett egy szálat és rágyújtott.
    Gill erre sem felelt, mint ezen a napon már annyiszor. Tekintete a srácról az asztalon árválkodó fegyverre, onnan a többit tartalmazó dobozokra siklott. Már egy ideje megfogalmazódott benne egy kérdés, ám sosem merte feltenni. Ez a pillanat sem tűnt semmivel alkalmasabbnak, de úgy érezte, mindenképp tudnia kell.
- Dan - kezdett bele halkan -, te... - "Nem hiszem el, hogy még most sem megy."
- Bökd ki.
- Te... - Gill lehunyta a szemét, nagy levegőt vett, majd egy szuszra mondta ki az egészet: - Öltélmárembert?
    Dan felvonta a szemöldökét, miközben a füstöt kifújta a szájából. Nem siette el a válaszadást, kimondottan élvezte, ha kényelmetlen helyzetbe hozhatta a lányt. Régen nem keltette fel senki ennyire az érdeklődését. Kíváncsi volt a reakcióira, meddig képes elmenni és meddig hajlandó.
- Amennyiben ez azt akarja jelenteni, hogy öltem-e már - húzta szándékosan az időt -, igen, öltem.
    Gillian arca ismét elvesztette az alig visszanyert színét és a gyomra is zsugorodni kezdett.
- Nem mondom, hogy szívesen tettem, hogy örömet okozott. Ez nem a mi szervezetünk asztala. De néha van úgy, hogy vagy te lősz, vagy téged lőnek. Ha átléped a játszótér határát, eltűnnek a humánum szabályai. Az emberölés nem szórakozás, viszont ha nincs más lehetőség a33; nincs más lehetőség.
- Ha csak "muszájból" öltél, mondjuk önvédelemből, tényleg megöltetek volna engem?
- Ha nincs más választás.
- De én nem lőttem volna! Ez hogy illik a képbe?!
- Fenyegetést jelentettél. Amint ismét fennáll ennek a veszélye, számodra is fennáll ennek a veszélye - bökött fejével Dan a pisztolyra. - Ne vágj már ilyen beszari képet, amíg jól viselkedsz, nincs mitől tartanod. Tartsd be a játékszabályokat és én is betartom.
- Vagyis?
- Vagyis azt csinálod, amit mondok és drága barátunkkal - nézett ismét a fegyverre - nem találkozol.
- És mással?
- Ennyire van garancia, se többre, se kevesebbre.
    Gill nagyot nyelt és ismét elfordult. Talán jobb lett volna néhány dolgot nem megtudni. Ölt már és még ha nem is szórakozásból... hogy lehetne nyugodt mellette?
- Elmehetek már? - kérdezte néhány perc múlva a második cigarettáját gyújtó sráctól.
- Isten áldjon! - morgott a másik, s Gill még távozása közben is hallotta, ahogy gúnyosan hozzátette - Ezek a naiv, tündérvilágban élő lányok...

    Estére minden szükséges felszerelés bekerült a kék vagy a piros sporttáskába, amelyet Daniel és Cooper előkészített. Két-három napra készültek elmenni, s addig rangidősként Sherman kapta meg a stafétabotot. Hátrahagyott feladat nem maradt, így mindenki örömmel nézett a pár laza nap elé. Gill is ellazult a gondolattól, hogy lesz egy kis ideje összerakni mindazt, amit Dantől hallott vagy tapasztalt. Néhány nyugtalanító és kellemetlen dolog is eszébe jutott és hálát adott a sorsnak, hogy lesz ideje ezeket arrogáns és kétértelmű megjegyzések nélkül elrendezni.
    Amennyire reményteljesen várta a következő napokat, épp annyira kevéssé fűlött a foga az előtte álló éjszakához. Viszonylag korán ágyba bújt - a kijelölt helyre -, azzal a reménnyel, hogy míg a többiek kinn beszélgetnek, ő elalszik és így nem kell Daniellel törődnie, de erről a srácnak más volt a véleménye; alig negyed óra múlva Cooper társaságában lépett be a hálószobába. Utóbbi ledőlt az első matracra, míg Daniel - előző napi szándékait nem meghazudtolandó - középre feküdt. Gill háttal volt neki, ezért igencsak meglepődött, amikor a már túl jól ismert karokat érezte a derekán. Ismét feszültté vált, hogyan is reagálhatott volna másképp? Megpróbált távolabb csúszni, de nem csodálkozott, amikor kísérlete kudarcba fulladt.
- Ne kezdd ma is - figyelmeztette a srác.
- Erről nem volt szó.
- Már van.
- De...
- Jobban tennéd, ha nyugton maradnál. - Gill érezte, ahogy Daniel karjában megfeszülnek az izmok, s pár pillanat múlva már a teste tőszomszédságában találta testét. Túl közel. - És egyszer észben tarthatnád öt percnél hosszabb ideig is, amit mondok, mert utálom ismételni magam.
    A lány jobbnak látta, ha nem felel erre és a tőle telhető legjobban tettette a lecsendesedést. Képtelen volt beletörődni a helyzetbe. Bár fizikailag nem tett már semmit az érdekében - esélytelen és nem akarta felhúzni Dant -, a fejében folyamatosan forogtak a kerekek, vajon hogy mászhatna ki ebből a helyzetből; azonban ez még képletesen sem sikerült. Előző éjjel a láza miatt könnyen elnyomta az álom, most viszont semmi sem akadályozta a gondolkodásban, hacsak nem az egyenletesen emelkedő is süllyedő mellkas a hátánál. Nem tudta biztosan, hogy a srác valóban alszik-e már, de gondolatai minduntalan elkalandoztak, s végül ő is átvette a légzés ritmusát.

    Másnap reggel egyedül ébredt. Egy gyors ellenőrzés a szobában és megállapította, hogy Cooper is hiányzik, tehát a két srác elment már. Ketten házon kívül, a többiek még a lóbőrt húzták, így szabad mozgásteret kapott a kutatóexpedíciójához, s ezért kimondhatatlanul hálás volt. Villámgyors átöltözés, egy kis gabonapehely és tej a gyomorba, és már szaladt is a fürdőbe.
    Fanatikusan nyitogatta a szekrényajtókat, vizsgálta át a polcok tartalmát és túrt fel rengeteg rendezett piperecsomagot. Kis idő alatt az ő pakkja is jelentősen gyarapodott az első pár napi tusfürdő-sampon-fogkefe párosításhoz képest, valaki gondoskodott róla, hogy minden kelléke meglegyen, ami egy lány számára szükséges.
    Az arctejért, tonikért, a manikűrkészletért és az epillátorért hálás volt, a hajhabra Kian csak legyintett, hogy tegye el, ki tudja, mikor lesz szüksége, s amikor Coopert kérdőre vonta, hogy mihez kezdjen egy jól telepakolt sminkkészlettel, ő csak kacsintott és bedobta a szépfiús vigyorát, amelyről jól tudta, hogy felidegesítheti vele a lányt. Gillian azóta sem használta még csak a szempillaspirált sem, nemhogy a púdert, és nem is állt szándékában változtatni e szokáson. Minek is? Lehet, hogy fiúk között élt, lehet, hogy ezt más kihasználta volna, lehet, hogy normál esetben ő maga is elájult volna, ha a legjobb márkák termékeit használhatja, de itt és ekkor nem érezte úgy, hogy bárkit is el kellene kápráztatnia a kinézetével. Az igényességből nem engedett egy szemernyit se, de nem erőltette a dolgot.
    Fél óra múlva úgy nézett ki a fürdőszoba, mintha bombatámadás érte volna, de Gill nem volt elégedett. Összeráncolt szemöldökkel nézett körül, idegesen ütögette ujjait a mosdó porcelánjához, majd jobb ötlete nem lévén, elkezdett mindent visszaszórni oda, ahonnan levette őket, ám az így keletkező "rend" meg sem közelítette a korábbit.
    A hálóba rohanva a ruhás polcát kezdte feltúrni, a rosszalló tekinteteket igyekezett figyelmen kívül hagyni; volt baja nélkülük is elég. Itt sem járt sikerrel. Lassan maga is belátta, hogy nincs más lehetősége, s le kell küzdenie az összes lányos zavarát. Második napja tartott a pillanattól, de nem halogathatta tovább. Mindenki érdekében.
    Természetesen Kianre és Wade-re gondolt elsősorban, ha kérése volt, hát még ha ilyen! Azonban nemhogy egyedül nem sikerült elkapnia egyiküket se, még kettesben sem voltak soha, tekintve, hogy senkinek semmi munkája nem akadt. Hiába leste árgus szemekkel a megfelelő pillanatot, valami, illetve valaki mindig közbejött. Egy könyv társaságában próbálta nyugtatni magát, míg a srácok a videójátékokkal voltak elfoglalva, sőt egyszer ő is a képernyő elé kényszerült, miután Sherman emlékeztette, hogy most ő a főnök és húzzon azonnal a joystick elé. Mit tehetett volna mást, beszállt a játékba. Különösen szétzilált idegállapota miatt - betegség, Daniel tettei és célzásai és a legújabb problémája -, még a szokásos közepes teljesítményét is messze alul múlta. Wade-nek hála nem kellett sokáig a képernyő előtt szenvednie, de ettől sem érezte jobban magát.
    Dél körül már-már azt hitte, eljött az ideje, Kiannel egyedül voltak a konyhában, de amint összeszedte gondolatait, Dee jelent meg az ajtóban. Gill lemondóan sóhajtott, mire a másik kettő érdeklődve nézett rá, de inkább otthagyta őket és még egyszer szétrámolta a fürdőszobát. Tudta, hogy halva született ötlet, de nagyon nem fűlött a foga ahhoz, hogy valakivel is megossza a baját, s a sors is szemmel láthatóan ellenezte az ötletet.
    Késődélutánra járt már az idő, mikor néma imái meghallgattatásra találtak. Sherman visszavonult sziesztázni, Dee a nappaliban rajzolgatott, Craig és Larry lementek az edzőterembe, így Gill egyedül maradt a munkabázison Wade-del és Kiannel. Századszorra is átgondolta mondanivalóját, majd lassan fölemelkedett a babzsákról és a neten játszók közé húzott egy széket. A száját harapdálva várt, míg befejeztek egy kört valami öldöklős játékban és végre rá figyeltek.
- Ki vele - fordult felé Wade, s ezzel teljesen védtelenül találta a lányt. - Láttuk, hogy egész nap rágódsz valamin.
- És az is egyértelmű, hogy nem akarsz mást beavatni - tette hozzá a rocker. - Hidd el, mi próbáltunk egyedül maradni, de amikor nincs munka, ez nagyon nehéz.
- Szóval? Mi emészt?
Gill nem is tudta, melyikükhöz forduljon, meglepődött, hogy ennyire ismerik és törődnek vele.
- Dan volt az? - vágott közbe Kian, mielőtt Gill egy épkézláb mondatot össze tudott volna rakni. A lány csak a fejét rázta.
- Biztos? - ráncolta a szemöldökét a másik srác. Bólogatás volt a válasz.
- Akkor? Nincs már ötletünk per pillanat - tárta szét a karját Kian.
Gill vett egy nagy levegőt és belekezdett. - Lány vagyok, gondolom ti is észrevettétek.
- Őszintén, nehéz lenne ezt nem észrevenni - kommentált Wade.
- Örülök. Szóval... jaj, ez olyan kínos! És zavarba hozó, és kellemetlen, és szörnyű, és - Gill hadarni kezdett, a korai közbeszólás váratlanul érte. "Ennyit a szépen felépített monológomról."
- Oké, állj! Inkább csak mondd el - tette fel a kezét Kian -, már abszolút tanácstalanok vagyunk.
- Nem nevetünk ki becsszó - helyeselt Wade is. - Nem szoktunk.
- Azért volt rá néhány példa - ellenkezett a rocker.
- Bíztasd még...
    Gill kezdte úgy érezni, megfeledkeztek a jelenlétéről, ezért megköszörülte a torkát. A két tinédzser egy szempillantás alatt elcsendesedett, kicsit elszégyellték magukat a viselkedésükön.
- Tehát arra akartam kilyukadni, hogy mivel lány vagyok, vannak eltérő igényeim.
- Diétás kólát kérsz, mert fogyózol? - találgatott Wade. - Mert ha erre célzol, mindent megteszek ellene, inkább híznod kellene és...
- Nem!
- Futópad helyett twister vagy valami riszálós öv, valami lányos? - szállt be a másik srác is.
- Nem!
- Nem tetszenek a videójátékaim?
- Ajj! - Gill a kezeibe temette az arcát. - A menszeszről hallottatok már?!
    Néma csönd. Gill lassan eresztette le kezeit maga elől és vörös fejjel nézett a mellette ülőkre. Kian szája egy tökéletes "O"-t formált, de hangot nem adott ki, és Wade is elvarázsoltan bámult maga elé, mint aki még emészti a hallottakat.
- Nem hiszem el, hogy ez nem jutott eszünkbe anno - tért vissza révületéből. - Sürgős?
- Egy hétig még biztos nem, de jó lenne szerezni pár... tampont. - Gill arca ha lehet, még sötétebb árnyalatot öltött fel, s jobbnak látta elfordulni. Még sosem érezte magát ennyire kínosan, de legalább túl esett rajta.
- Meglesz, nyugi - paskolta meg a szintén zavarban lévő Kian a lány térdét. - Bocs, hogy ilyen marhák voltunk.
- Semmi baj - fordult vissza Gill. - Istenem, ez iszonyú kellemetlen volt!
- Elhiszem - bólogatott egyetértően Wade. Megviselték a hírek, döntötte el magában a lány. - De miért nem szóltál előbb?
- Nem jutott eszembe. Mellesleg nem szándékoztam ennyi időt itt tölteni, sőt feleennyit se, ha már itt tartunk.
    A két srác váltott egy gyors pillantást. Soha sem tudták, mit várjanak, ha ez a téma került szóba. Egy ideje már nem öntötték el könnyek Gill szemét a gondolattól, de kétséget kizáróan fájó pont maradt az ügy, hiába kezelte néha meglepő könnyedséggel, Kianék éberen figyelték, mikor szakad el a cérna és válik szükségessé a vigasztalásuk.
- Biztos vagy benne, hogy még nem...? - kérdezte Wade.
- Tuti.
- Egészen biztos?
- Igen. Nem válthatnánk témát? - nézett könyörgő szemekkel Gill a fiúkra.
- Persze.
- Oh, köszönöm a pulóvert, visszatettem a szekrénybe - fordult a rocker felé.
- Szívesen.
    Kian magára erőltetett egy biztató mosolyt, de mindhárman tudták, kell pár perc míg visszazökkennek a normális kerékvágásba.