16. Lelki fröccs

    A gyengeség egyre inkább hatalmába kerítette Gillt. Fáradtan dőlt a puha bőrkanapéra, de a nyugalma nem tartott sokáig. Larry lépett be a nappaliba - haja szokásosan leolajozva -, bekapcsolta a tv-t és leült a kanapé másik felére.
- Szép próbálkozás - mondta a srác, de nem fordult Gill felé. - És kreatív... - A gúnyos felhang eltéveszthetetlen volt a beszédében, de a lánynak gondolkodnia kellett, hogy mire célozhat.
- Nem egészen értelek.
- Kíváncsi vagyok mi jön legközelebb. Egyedül nem jutsz ki. A szánalom se túl hatásos, ha ennyi idő alatt nem érte el a célját. Szóval, mi lesz? Hiszti? Csábítás?
- Azt hiszed, megjátszom?! - hitetlenkedett Gill.
- Elég jól csinálod, nem mondom. Le a kalappal.
- Ez hihetetlen! Nem vagyok ennyire hülye, jó? Szimpátiára építeni itt?! Felőletek akár bele is dögölhetnék. De nem baj, annyival is kevesebb gond, igaz?
- Kábé.
- Marhaság - szólt közbe Wade, aki Kiannel a nyomában ebben a pillanatban érte el a nappalit.
- Larry, ne hordj össze hülyeségeket, te pedig, csillagvirágom, ne higgy el mindent, amit ez az ökör mond. - A rocker a halántékánál forgatta a mutatóujját, miközben odament a kanapéhoz és felhúzta Gillt. - Igenis törődünk veled, tudd meg.
- Aha, tudom - felelt erőtlenül a lány. Ismét égett a hasa és a hideg is elkezdte rázni.
- Mi a francért nem megy le a lázad?! - Wade puffogott egy kicsit, majd felrohant a lépcsőn azzal a szándékkal, hogy szerez valami melegebbet a lánynak.
    Kian és Gill is elindultak felfelé, utóbbi gyengeségtől és megfagyástól remegő lábakkal. Mikor fölértek Cooper furcsán nézett rájuk, briliáns tervétől jobb eredményt várt, míg Dan arcáról nem lehetett leolvasni semmit, csupán az egyik üres szék felé intett, amelyet Gill minden ellenvetés nélkül el is foglalt. Hamarosan Wade is visszaért, a legmelegebb pulóverekkel, amelyeket Gillnek szereztek, bár az enyhe őszi időjárásra tekintettel, nem volt nagy a választék. A lány gyorsan belebújt a vékony szürke pulcsiba, rávette a vastagabb krémszínű melegítőfelsőt és kezeivel szorosan átölelte magát, ettől remélve meleget.
    Daniel ekkor már régen az egyik géppel ügyködött - fején fülhallgató -, s lassan a Skype ablaka is megnyílt. Annál sokkal óvatosabbak és előrelátóbbak voltak, mintsem hogy bármiféle védelem nélkül használják az internetes telefonszolgáltatást - tapasztalatból tudták, milyen egyszerűen lehallgatható a rendszer. Saját fejlesztésű védelmet használtak, s amint minden szükséges program betöltődött, Daniel már át is futotta a bejelentkezett ismerősök listáját. Nem telt el sok idő, és a vonal másik végéről egy ismerős hang köszöntötte.
- Miben segíthetek, Dan? - üdvözölte vidáman Jethro; hangját a webkamerán át érkező kép sem hazudtolta meg.
- Szia Jeth. Van egy kis problémánk, bár nem tudom, mennyire tudsz segíteni, nem igazán a te területed...
- Mi lenne az?
- A csaj... Nincs túl jól. Nem tudom, mennyi belőle a dráma - első rangú színjátszó, ha így imitálja, de a láz feltételezhetően valódi. Ne somolyogj! - szúrta le a vonal másik felén ülő pszichológust. - Semmi vicces nincs benne.
- Valóban. Bocs, folytasd - mosolygott Jethro. - Bár ez tényleg nem az én asztalom - tette hozzá mintegy utógondolatként.
- Tudom, de még így is te állsz ehhez a legközelebb. Szóval egész nap lázas volt, próbáltunk már mindent, de max lejjebb ment, el nem múlt. Ránézve a rosszullét is folyamatos, már senki sem tartja számon a hányások számát. Tiszta fehér és remeg, mint a nyárfalevél.
- Vagy a kocsonya - kiabált Cooper, hogy a vonal másik végén is lehessen hallani.
- Ja, vagy úgy. - Dan csak a szemét forgatta. - Röviden összefoglalva ennyi. Orvosi diploma nélkül mi a véleményed?
- Ez kellemetlen...
- Látszólag az.
- Nem vagyok orvos, csak egyszerű pszichológus, szóval ne vedd készpénznek, amit mondok.
- Rendben.
- Nem beszélhetnék vele esetleg? - Jethronak eszébe jutott valami.
- De, pillanat - morgott Dan, majd a kezével jelzett a lánynak, hogy menjen közelebb.
    Gill remegő lábakkal tette meg a pár méteres távolságot. Leült a srác melletti székre, feltette az ölébe dobott fejhallgatót és miután Dan kattintott párat a billentyűzeten, ő is hallotta amint Jethro valakivel beszélget az ő gépe előtt. Egy rövid torokköszörülést követően a pszichológus rajtakapottan-megilletődötten fordult a páros felé és elnézéskérően mosolygott a webkamerába.
- Szia, jó újra látni - üdvözölte kedvesen a lányt.
- Aha, szia - felelt az erőtlenül. - Képzelem, mennyire... - Daniel finoman bokán rúgta a tiszteletlenségéért, mire ő kérdőn nézett rá: "Most mi van?! Egész napos tortúra után nehéz kedvesnek lenni, főleg, ha gúnyolódnak az emberen." Jethro ebből csak annyit látott, hogy a két fiatal kihívóan méregeti egymást, ezért zavartan köhintett párat, hogy magára vonja a figyelmet.
- Szóval Dan nagyjából elmondta, mi a helyzet, valami megjegyzés?
- Úgy érzem magam, mint a kimosott, kifacsart és a téli tundrára dobott rongy. Túleshetnénk ezen gyorsan?
- Érzékletes hasonlat! - Jethro hiába is próbálta leküzdeni, a hatalmas mosoly szabad utat kapott az arcán, mire Daniel szemöldökfelvonással válaszolt. - Történt valami szokatlan az elmúlt napokban?
- Nem, dehogy. Csak épp elraboltak, párszor megfenyegettek, a földbe tiporták az összes jogomat, de egyébként minden normális. Nem, nem történt semmi.
- Nem így gondoltam - a mosoly továbbra sem tűnt el.
- Oké, akkor passzolok.
- Hm, a fertőzött vagy furcsa éghajlatú terület kizárható az esetedben. Jól gondolom, ugye? Valami különleges étel esetleg?
- Tegnap thai kaját hoztunk - vetette közbe Dan.
- Talán az a bűnös - bólogatott a vonal túloldalán levő. - Valami fertőzött lehetett.
- Mindenki azt evett, és tudtommal mindenki más kicsattanó egészségnek örvend - vetette ellen a vezér, de mivel Kian elhívta egy időközben felmerült probléma elhárítására, a további beszélgetésben már nem tudott részt venni.
- Nem vagyok orvos, csak találgatni tudok - mentegetőzött Jeth, miután Gillel ketten maradtak a vonalban.
- Rendben van, nem mintha a te hibád lenne...
- Örülök, hogy így látod. Csak a lelki sebekhez értek, a fizikaiak sajnos kívül esnek a hatókörömön.
- Aha, ebben a körben sok lelki sebet gyógyíthatsz... - válaszolt Gillian ironikusan.
- Ott a pont. De ettől függetlenül még értek hozzájuk, ellenben testi betegségekkel. A tünetek alapján gyomorrontás vagy ételmérgezés lehet. Ezek járnak általában hányással, hasmenéssel, lázzal. Persze lehet akármilyen vírus is, de az mást is kiütött volna. A tartós láz viszont aggasztó.
- Nekem mondod?!
- Bocs. Próbálj meg pihenni, jobbat sajnos nem tudok. Igyál sokat, ennyi hányás után nehogy kiszáradj. Diétás kaja, mi más kellhet?
- Oké, majd figyelek - Gill egészen halkan felelt, ismét görcsbe rándult a gyomra. Jethro aggódó tekintettel figyelte mindezt.
- Rosszul vagy? Hülye kérdés, ne válaszolj.
    Gill megeresztett egy erőtlen mosolyt a monitor tetején lévő webkamera felé.
- Túlélem, nem igaz?
- Minden bizonnyal. Kár lenne érted, tudod az a doktori disszertáció és még látogatóban sem voltam... A viccet félretéve, hogy vagy? - váltott komoly hangnemre a férfi. - Nem fizikailag gondoltam, azt látom én is.
Gillt meglepte a kérdés, nem is tudta, mit feleljen, ahogyan a választ sem.
- Figyelj, tudom, hogy nehéz...
- Nem tudod...
- Igazad van, még sosem éltem át hasonlót. Csak szeretném, hogy tudd, megbízhatsz bennem, köt az orvosi titoktartás meg minden.
- És ezt most higgyem is el? - nézett Gill kérdőn. - Az orvosi titoktartás egyébként is csak akkor vonatkozna rád, ha a beteged, vagy páciensed lennék, ami nem vagyok, de a körülményeket figyelembe véve nem tartom valószínűnek, hogy ez annyira izgatna téged.
- Wow, le vagyok nyűgözve a jártasságodtól. Ugyanakkor kicsit sértő, amit mondtál.
- Attól még így gondolom.
- Megértem. De hidd el, komolyan mondtam, megbízhatsz bennem. Szóval, hogy viseled?
- Nem is tudom. - Gill a kezeivel kezdett babrálni, már nem nézett a másik felé. - Nehéz. Néha úgy érzem, hogy nem tudom elviselni, hogy még egy beszólás és végem. Máskor viszont aranyosak és kevésbé hasonlít az egész egy rémálomhoz. Szeretnék kijutni - suttogta az utolsó szavakat.
- Erős vagy, ki fogod bírni. Szívesen mondanám, hogy reménykedj, de a hiú ábrándok nem segítenek a helyzetedben. Inkább próbáld meg elfogadni, feldolgozni.
- Mégis hogy fogadhatnám el?! - vágott közbe a lány. Smaragdszemeivel ismét kapcsolatot létesített; tele voltak érzelmekkel, látását ki nem csorduló könnyek homályosították el. Térdeit felhúzva ült a széken, s szorosan ölelte magát. Nem csak a folyamatosan rátörő hideghullámok miatt volt erre szüksége, a kétségbeesés is egyre inkább a hatalmába kerítette. - Szerinted nincs esélyem?
- Sajnálom, hogy ezt kell mondjam, de nincs. Ismerem őket, mint a rosszpénzt. - Jethro látta, amint a könnycseppek finom barázdákban törtek utat Gill arcán, ezért gyorsan folytatta - Éppen ezért azt is tudom, hogy nem rossz emberek, nem fognak bántani. Néha nehéz lehet a nap 24 órájában elviselni őket, de ki kell tartanod, nincs más megoldás.
- Nem segítesz nekem? - kérdezte elcsukló hangon a lány. Sejtette a választ, de még mindig reménytelenül keresett egy utolsó fűszálat, amelybe kapaszkodhat.
- Nem. Nagyon szeretném, hogy megoldódjanak a gondjaid, hidd el, de nem tudok mit tenni. Ez az ő "belügyük", ha fogalmazhatok így.
- Szóval én csak "belügy" vagyok - ismételte keserűen Jethro szavait Gill. Egész testében megremegett, ahogy ismét kirázta a hideg. - Még jó, hogy nem foglalkozol klasszikus pszichológiai dolgokkal, nem lennél túl sikeres. Tudod, hogy kell megvigasztalni az embert...
- Bocs, én tényleg együtt érzek veled, de nem tartom szerencsésnek a hiábavalóban hinni. Csak mélyebb lesz a csalódás, ha végül rájössz a valóságra.
- Mégis hogy kérheted, hogy adjam fel? Te igazán tudhatnád, hogy az milyen következményekkel jár...
- Nem azt mondtam, hogy add fel. Csak annyit, hogy keress más célt, valami elérhetőt. Ne arra koncentrálj, ami elveszett, hanem arra, ami megmaradt. Ki fogod bírni, hová tűnt az optimizmus?
- Miféle optimizmus? Valahol a felfelé vezető lépcsőkön veszhetett el, de nem engednek ki, hogy megkeressem. - Gill belátta, hogy igaza van a másiknak. Rengeteg kideríteni való vár még rá. Elhatározta, hogy nem adja meg senkinek sem azt az örömet, hogy végignézze, ahogy megtörik. Így lehet az, hogy a humora is kezdett visszatérni. Hálás volt a segítségért.
- Talán nem maradt kinn - vette fel a fonalat Jethro is.
- Köszi a lelki fröccsöt, rám fért - mosolygott a lány.
- Nincs mit. Ha bármiről szeretnél beszélni, szívesen meghallgatlak. Már amennyiben ideengednek téged. És hidd el, melletted is sokan törődnek veled.
- Rendben - felelt halkan Gill.
    Daniel ezt a pillanatot választotta a visszatéréshez. Gill elfordult és pár gyors kézmozdulattal letörölte az arcáról a könnyeket, habár kivörösödött szemeivel nem tudott mit kezdeni. A srác érdeklődő tekintettel nézett rá, nem tudta, mit gondoljon: a fájdalom lett ennyire elviselhetetlen vagy a szimpátiára játszik. Nem mintha ez olyan rejtély lenne, amit nem tárhatna fel pár kérdéssel.
- Pihenj le egy kicsit - tanácsolta Jethro a vonal másik végéről. Látta a lányon, hogy nem akarja hármasban folytatni a beszélgetést, ezért jobbnak látta, ha elküldi és így senki nem kerül kellemetlen helyzetbe.
- Oké.
- És igyál sokat! - tette még gyorsan hozzá, mivel Gill már le is vette a fejhallgatót. Gill csak bólintott egyet a kamera felé.
- Elmehetek? - fordult Dan felé.
- Menj - felelt a srác, majd összeszűkített szemekkel méregette a vonal túloldalán ülőt. - Mire jutottál?
- Szerintem enyhe ételmérgezés. Max. gyomorrontás, de semmi komoly.
- Akkor miért nincs más is rosszul?
- Ha a gyomorrontást vesszük alapul, valószínűleg csak nagyon szokatlan volt neki a fűszeres kaja. Amennyiben ételmérgezés, a legyengült szervezete lehet a ludas. Valami baktérium okozza, mindig elfelejtem a nevét, na mindegy is, szóval az a lényeg, hogy az állandó stressz nagyon legyengíti az immunrendszert. Ha a védekezés meggyengül, az ilyen kisebb baktériumok is kárt okozhatnak, míg más észre sem veszi.
- Tegyük fel, hogy így van. Egy egyszerű ételmérgezéshez így is túl intenzíven reagál, nem gondolod? Főleg a láz aggasztó. Használnia kellene a lázcsillapítónak.
- Ez tényleg aggasztó. Tudod mit gondolok? Az előbb beszélgettem vele kicsit és ez alapján az a véleményem, hogy a láz és a hidegrázások már pszichikai eredetűek.
- Ezt nem értem.
- Pedig egyszerű. Ha huzamosabb ideig stresszben van valaki, a test megbosszulja. Nem véletlenül szerveznek a menedzsereknek mindenféle stresszoldó tanfolyamot. Ha engem kérdezel, tropára mentek az idegei az elmúlt két hétben. Állandó veszélyérzet, fenyegetettség; tetemes lelki megterhelés. Ez is egyfajta védekezési reakció a testtől.
- Van benne valami. És most mégis mi a fenét csináljak?
- Azon kívül, hogy legyél türelmesebb? - mosolygott Jethro. - Túl sokat nem tehetsz. Pihenésre, sok folyadékra és diétás kajára van szüksége. Száraz keksz meg ilyesmi.
- És az mégis miért lenne nálunk? - hitetlenkedett Dan.
- Igazad van, hová is gondoltam. Chips, csoki és sör dögivel... A pirítós is megteszi.
- Oké. Szerinted nem tetteti?
- Nem, kizárt. Rendjén van, ha kicsit kiakadt mentálisan. Azon jobban meglepődnék, ha nem így lenne. Te igazán jól tudhatnád, mennyire nehéz egy ilyen helyre beilleszkedni.
- Azért a kettő messze nem hasonlít - ellenkezett Daniel. - Én sokkal fiatalabb voltam, mellesleg neki nem kell minden nap ökölcsapásokat és hasba rúgásokat elviselnie. Nem tehetek róla, ha egy elkényeztetett kis királylány, aki sosem engedte el eddig anyuci szoknyáját.
- Sajnálom, hogy neked nincs olyan gyermekkorod, amelyre szívesen emlékszel, de gondolkozz. Neked nem volt mit vesztened, amikor elfogadtad Hudson ajánlatát. A te döntésed volt.
- Ez is az én döntésem volt - szólt közbe Dan.
- Pontosan. A tiéd, nem az övé. Mégis mit hagytál neki?
- Te most kinek az oldalán állsz tulajdonképpen?
- Természetesen a tiéden. Csak nem szeretném, hogy teljesen tönkretedd, kár lenne érte.
- A disszertációd, tudom, tudom... Majd igyekszem - felelt Dan, és hamarosan el is búcsúztak. Jethro szavai akaratlanul is felidézték benne, Gill mondatait, miszerint bármit elvehet, de őt magát nem. Az emlék hatására megrendült a szája sarka, de pár hitetlenkedő fejrázás segítségével megelőzte a kialakulóban lévő halvány mosoly megjelenését.

    A telefonbeszélgetést követően Gill tett egy rövid kitérőt a konyhába - némi folyadék beszerzése céljából -, majd a hálószoba felé vette az irányt. Fáradt volt és kimerült, de nem jött álom a szemére. A hasa már kevésbé fájt, nem volt sok minden benne elvégre, ami gondot okozhatna, mégis óvatosan mozgott, nehogy megkísértse sorsát. A láza továbbra is megmaradt, ráadásul a feje is újra elkezdett fájni. Nem az a hasító fájdalom, mint általában, hanem inkább egyfajta tompa lüktetés jelentkezett a halántékánál.
    Kb. fél órán át forgolódott hasztalan. Megelégelve a dolgot megkereste a szobában valami eldugott helyre dobott mp3-lejátszóját és zenét hallgatott. A rajta levő két pulóver ellenére alaposan begubózott a takaróba, minél több meleget akart maga mellett tudni; időnként egész teste meg-megremegett még, s ilyenkor még jobban összekucorgott, biztos megoldást azonban nem talált. A lassú számoknak hála végül elnyomta az álom, így azt már nem vette észre, amikor egy bizonyos szőke srác felmászott mellé és a homlokára tette a kezét. Még mindig forró volt, s Cooper attól tartott, hogy ismét az egekbe szökik majd a láza.
    A következő órákban nagyjából visszaállt a rend a Sasfészekben, mindenki végezte a dolgát. Alig pár nap maradt a legújabb bevetésig, s lassacskán az utolsó simítások is helyükre kerültek. Daniel és Cooper feladata volt a csapat láthatatlanságának biztosítása, míg a többiek munkája a bevetés előtt véget ér.