15. Rémálomból lázálom

    Verőfényes napsütés, ugyanakkor erős széllökések fogadták az ébredőket. Cooper frissen pattant fel az ágyból, Dee valamivel lomhábban, nagyot nyújtózva a mozdulatsor végén, míg Gill csak arrébb hengergőzött a matracon, mert zavarta a ráeső napfény. Bizonytalanul tette hasára a kezét, valami nem volt rendben.
- Mi van, Csipkerózsika? Korán van reggel? - kérdezte a szöszi játékosan, majd hirtelen ötlettől vezérelve egy orvtámadás közepette lerántotta a takarót az aludni próbáló lányról.
- Uhmmmh... Ezt muszáj volt? - nyöszörgött fájdalmasan Gill. Hamar libabőrös lett a takaró nyújtotta védelem hiányában, csak egy rövidnadrágos pizsama volt rajta. Magzatpózt vett fel, szemeit összeszorította. Még mindig furán érezte magát.
- Oké, mi a baj? - váltott komoly hangnemre Cooper.
- Fáj.
- Gyere, egyél valamit, talán jobb lesz.
- Oké.
    Miután egyedül maradt a szobában, Gillian gyorsan átöltözött és a konyha felé vette az irányt. Mire kiért már pár pirítós fogadta az asztalon, de sehol senki. Bizonytalanul ült le, mi van ha nem is neki szánták az ételt? A dolog kimenetelébe nem is mert belegondolni, de Cooper szavaira emlékezve hozzálátott a reggelinek. Mire az utolsó falatot is lenyelte, teljesen elnehezült a gyomra. Hasát masszírozva kelt fel. Alig érte el a mosogatót az üres tányérjával, kavargott a gyomra, s pár pillanat múlva már a mosdó felé rohant. Minden erejét beleadva futott, de így is csak éppen időben borult a vécécsészére. Gyomrának egész tartalma a száján át távozott, nem éppen kellemes utóízt hagyva hátra.
    Gill kicsit rendbe szedte magát, megmosta az arcát, kiöblítette a száját, de semmivel nem lett jobban. Még mindig émelygett és szédülni is elkezdett.
- Nem lesz ez így jó... - suttogta, de alighogy kiért a mosdóból, már rohant is vissza.
    Ez a jelenet legalább háromszor lejátszódott a következő fél órában. Gillnek már nemcsak a hasa fájt, de a torka is. Erőtlenül csúszott a kőre a folyosón, már egész testében remegett. Nem tudta eldönteni melyik a rosszabb, az émelygés, az állandósult szédülés, vagy esetleg a gyengeség. Mély lélegzeteket vett, próbálta összeszedni magát, de nem sok sikerrel járt.
A földön ült még akkor is, amikor Wade megjelent a lépcsőfordulóban.
- Már mindenhol kerestelek, mit csinálsz itt? - közeledett a lány felé.
    Csak amikor egészen közel ért hozzá, akkor vette észre Gill kipirult arcát és a gyöngyöző verejtékcseppeket a homlokán.
- Úristen! Mi van veled? - hajolt le a másikhoz.
    Gill fölemelte a fejét, de nem válaszolt. Nem is volt rá szükség, Wade azonnal látta, hogy nincs rendben. Jobb kezét finoman a lány homlokára helyezte, hogy azután szitkozódva tűnjön el a fürdőszobában. Egy pohár vízzel és két tablettával a kezében tért vissza. Lehajolt Gillhez és a kezébe nyomta a szerzeményeit. Gillian nem habozott sokáig, egy hörpintésre lenyelte mindkét pirulát.
- Köszi - mosolygott erőtlenül a fiúra.
- Nincs mit. Na gyere - Wade belekarolt és segített neki felállni. - Pihenj le egy kicsit!
    Már majdnem elérték a hálót, amikor Gill ismét egy csavart érzett a gyomrában és erejéhez mérten a leggyorsabban visszarohant a WC-hez.
- Jesszus - Wade ismét fizikai támaszt nyújtott, ahogy a hálószoba felé haladtak. - Ez hányadik volt?
- Már jó ideje nem számolom...
- A lázcsillapító még nem hatott - állapította meg a srác, Gill homlokát tanulmányozva. - Még mindig nagyon forró vagy.
- Úgy is érzem magam, mint egy túlfűtött kályha.
- Figyelj, lefekszel és pihensz. Próbálj meg elaludni, jó? Fél óra múlva visszajövök és ha addig sem megy le a lázad, kitalálunk valami mást.
- Rendben - dőlt Gill az egyik matracra.
    Wade gondterhelten tért vissza a gépekhez.
- Hé, Dan! Van egy kis probléma...
- Mi az? - kérdezett vissza a főnök anélkül, hogy szeme elhagyta volna a monitort. Tisztán hallatszott, hogy nem volt elragadtatva a hallottaktól. Alig pár nap maradt az akcióig és még nem csiszolt le minden részletet.
- Gill...
- Mit csinált? - fordult a srác felé kicsit mérgesen. - Már megint valami ostoba kérés?
- Mi van vele? - kapcsolódott be Kian is.
- Elég ramaty állapotban van...
- Nem igazán érdekel. Két hét bőven elegendő idő, hogy belerázódjon. - Daniel ezzel vissza is fordult a számítógéphez.
- Nem így értettem - rázta a fejét Wade. - Pszichikailag minden rendben van. Vagyis nem tudom, de gondolom. Mit tudom én! De épp az imént fektettem le, mert...
- Mit csináltál? - húzta fel a szemöldökét a rocker.
- Istenem - forgatta a szemeit a másik. - Ne legyél ökör! Arra akarok kilyukadni éppen, hogy szarul van, lángol az egész teste, legalább 40°-os láza van, bár nem mértem meg, ezért lefektettem aludni. Megfelel?
- Így már van értelme - vigyorodott el Kian, de aztán hamar aggódóra váltott. - Lázas?
- Nem kicsit. Adtam neki lázcsillapítót, de nem tudom... Ennél szerintem kicsit komplikáltabb az ügy. Amikor rátaláltam a folyosón ült, de olyan szerencsétlenül. Aztán alighogy elértük a szobát, már rohant is vissza hányni, mint kiderült nem először - húzta el a száját Wade.
- Uh - grimaszolt Kian. - A részletektől kímélj meg, oké?
- Nem bírja az emésztésünk? - A másikon volt a sor, ami a vigyorgást illeti. - Te, Dan, van valami orvos ismerősünk?
- Nem fog idejönni senki, ha erre gondolsz - Daniel most sem fárasztotta magát a hátrafordulással. - Nem tudom, mit talált ki, de nem fogja megkapni...
- Mármint azt akarod mondani, hogy szerinted csak megjátssza? - hitetlenkedett Kian.
- Miért, ez olyan elképzelhetetlen? - "Szerintem egyáltalán nem..."
- Hát... igen. Nem hiszem, hogy ezzel próbálkozna, elég kellemetlen módszer.
- Az. És én láttam őt. Kizárt, hogy tetteti - szólt közbe Wade. - Szóval, nem hívunk orvost?
- Nem.
- Dan...!
- Mi van? Minden bizonnyal túl fogja élni. Koncentráljatok inkább a feladatotokra!
    Mindhárman visszatértek a gépekhez, sőt Cooper is csatlakozott. Kevés szó esett a négy srác között, de mintegy húsz perc elteltével a két tinédzser már nem bírt magával. Egymásra néztek - a szemekből tudtak olvasni -, majd egyszerre felálltak. Dan csak a fejét csóválta, míg Cooper nem értett az egészből semmit.
    Gillian összegömbölyödve feküdt a matracon, amikor a két srác benyitott. Egész testében remegett.
- Hé, nem lettel jobban ugye? - mászott mellé Wade.
- Nem - felelt Gill egészen halkan.
- Még mindig forró vagy.
- Ráz a hideg.
- Föl tudsz kelni? - térdelt le Kian is.
- Nem, akkor megint hányni fogok... Nagyon fáj a hasam.
- Keresünk valami gyógyszert - nyugtatta Wade. - De előbb a lázaddal kellene valamit kezdeni.
- A két tabletta elég volt, kösz. Nem szeretnék feleslegesen még gyógyszertúladagolástól is szenvedni.
- Ne viccelj, már! -csóválta a fejét Kian. - Ez komoly.
- Nekem mondod?! Nem a te gyomrod zsugorodott pingponglabda méretű égő gombóccá...!
    Gill arca eltorzult, még szorosabban ölelte a hasát; hirtelen fájdalom hasított belé. Wade lemászott a matracról.
- Szólok Dannek - mondta, s azzal már ki is futott.
    Két perc sem telt bele, Daniel, Cooper és Wade a hálószobában álltak. Eddigre Gill is felkelt Kian segítségével. A szőke hozott lázmérőt is, az eredmény elkeserítő 39,8°C volt. Pár percig tanakodtak további lázcsillapítókról, de végül belátták, ha eddig nem hatott, más módszer után kell nézniük.
- Oké, még egy hatásos módszer van a láz megszüntetésére, de ez nem fog tetszeni - méregette a lányt Cooper.
- Akkor inkább el se mondd - felelt Gill. Megint kezdte érezni, hogy összeszorul a torka.
- Mi az? - kérdezte Kian.
- A hideg zuhany. - Cooper továbbra is Gillen tartotta a szemét, akárcsak Dan, s ezt követően a két fiatal srác is.
    Gillian tágra nyílt szemekkel nézett végig négyükön. - Az ki van zárva - nyögte ki végül. - Elmúlik magától is, kösz. - Nem tudta részletesebben kifejteni véleményét ugyanis a gyomra ismét emelkedni kezdett, s a szájában érezte már, hogy nincs sok ideje. Megint a mosdó felé rohant, hányadszorra is ezen a napon?
    Néhány perccel később elgyötört arccal emelkedett fel a vécékagyló fölül. Az arcát mosta, amikor hallotta, hogy csukódik mögötte az ajtó.
- Már itt sem vagyok. De azért megvárhattad volna, míg kiérek, akármilyen sürgős is... - zsörtölődött Gill, ahogy megpróbálta kikerülni Coopert, de az nem mozdult az ajtóból. - Figyelj, lehet, hogy nyolc pasival lakok éppen együtt, de ezért még nem kell mindenről tudnom. Például a fiúk pisilési szokásairól sem.
- Tudom - forgatta a szemeit a szőke. - Másra van szükséged és meg is kapod. -
    Előrelépett az ajtótól, megfogta a lány bal könyökét és beljebb vezette. Gill tiltakozott ahogy tudott, de a szervezete legyengült az egész napos hányástól és a láztól.
- Cooper... Coop, engedj el!
- Nyugi, csak levisszük a lázad, oké?
- Nem oké. Nem fogok hideg vízzel zuhanyozni. Főleg nem veled...
- Meg kell tenni, amit meg kell tenni.
- Hát ezt nem kell - próbálkozott Gill, de nem tudta lefejteni magáról a másik ujjait. - Cooper, én értékelem a szándékot, tényleg, de te fiú vagy, én lány. És ezért nem fogunk együtt zuhanyozni.
- Nyugodj már meg és ne hisztizz! Nem zuhanyzunk együtt, akármennyire is benne lennék a dologban, de a hideg víz nem vonz igazán... Csak te fogsz. - Coopernek sikerült a kabin elé vonszolnia a lányt.
- Az ugyanaz... - mutatott rá Gill.
- Gill - sóhajtott a másik. - A ruháid se kell levenned, rendben? Habár ez se lenne ellenemre, tudod, de nem ezért vagyunk itt, mellesleg Dan sem különösebben díjazná.
- Neeeeem - nyígott még mindig Gill. Nem akarta ezt semmiképp, túl kínosan érezné magát. - Át fog látszani mindenem.
- Ugyan már! Pulóver van rajtad, semmi sem fog kilátszani, megígértem - forgatta a szemeit Cooper.
- De neee - Gill kapálózott mindenhogy, de a srác így is beemelte a kabinba.
- Csak hagyd abba, jó? Azt hittem, megegyeztünk, hogy nem vagy hisztis picsa. Tartsd magad ehhez!
- Mert akkor még nem akartál a zuhany alá tuszkolni. Magaddal.
    Coopernek hamar elege lett a hisztiből - már azon is csodálkozott, hogy eddig bírta idegekkel -, ezért nem várt tovább, arról is letett, hogy ő maga kiszálljon, túl fáradságos feladat lett volna, ehelyett megnyitotta a hideg vizet. A kicsi helyiséget hamar fülsüketítő sikoly terítette be, amint a hideg vízsugár találkozott Gill felhevült bőrével. Cooper arca eltorzult a hang hallatán, de nem szólt semmit. Nem akart részese lenni a zuhanynak, de belátta, hogy más lehetőség nincs; szorosan maga előtt tartotta a lányt és tűrte mind a fagyos cseppeket, mind az ádáz sikoltást. Utóbbi szerencséjére hamar abbamaradt; Gillnek a maradék energiája is elfogyott, kénytelen volt a másikra támaszkodni.
    Kb 10 perc telt el, mikor Cooper úgy gondolta, hogy a víz megtette a magáét. A lányt óvatosan a kabin széléhez támasztotta, ő maga pedig kiszállt. Pár pillanattal később egy puha fürdőlepedővel a kezében tért vissza. Vigyázva a vacogó Gill köré tekerte, majd kisegítette őt is a kabinból. Gillian már hosszú percek óta nem szólalt meg, ekkor is csak leült a lecsukott vécétetőre; még mindig nem állt biztosan a talajon.
    Cooper levette az elázott felsőjét, láthatóvá téve kidolgozott felsőtestét, de Gill ebben a helyzetben se nem vizsgálta alaposan meg, se nem kommentálta rosszallóan. A srác hamar el is tűnt szem elől. Két perc se telt bele, mire kezében egy halom tiszta és meleg ruhával tért vissza. Felhúzott egy vörös pólót, a pakkot pedig a lány ölébe tette. Már az ajtót csukta maga után, de még visszadugta a fejét a nyíláson.
- Pár perc múlva visszajövök, öltözz fel. Ha segítségre lenne szükséged, csak szólj! - kacsintott, majd magára hagyta Gillt.
    A lánynak általában mindenre volt valami csípős válasza, de ekkor nem volt hangulata a másik humorához. Ha kissé bizonytalanul is, de viszonylag gyorsan átcserélte elázott ruháit a frissen kapottakra. Mire visszaért Cooper, már a haját szárította. A srác megvárta, amíg végez, majd egy elektromos lázmérőt nyomott a kezébe. Gill morcosan elvette, majd fél perc múlva vissza is adta.
- 38°. Még mindig nem az igazi... - csóválta a fejét a szőke. - Csak tudnám mi a francért nem megy lejjebb?
- Még egyszer nem játsszuk el az előbbit. - Gill jobbnak látta a dolgok elejébe vágni.
- Jó, jó. Bocs - legyintett a másik. - Nem vagy szomjas ennyi hányás után?
- De igen.
- Oké, irány a nappali, majd hozok valamit. Nem nézel ki túl jól...
- Milyen figyelmes vagy...
- Csak dobd le magad és lazíts! Ennyit ér a kedvesség, hihetetlen... - Cooper magában fecsegve távozott, míg Gill a hihetetlenül kényelmesnek ígérkező kanapé felé vette az irányt; úgy döntött, megérdemel már egy kis kellemes pihenést ennyi rossz után.
    Nem telt bele sok idő és a szőke is visszatért, egyik kezében egy pohár víz, a másikban kétszersült. Gill hálásan vette el a vizet és egy hörpintésre majdnem az egész tartalmát eltűntette.
- Köszönöm.
- Szívesen. Jobban vagy?
- Nem tudom, talán egy kicsit.
- Egyél valamit, diétás kaját hoztam - nyújtotta át a száraz ételt Cooper. A lány kissé bizonytalan volt, túl sokszor került már intim kapcsolatba a vécécsészével az elmúlt néhány órában, de végül elfogadta a kétszersültet.
- Hozzak még valamit? Nagyon üres lehet a gyomrod.
- Nem kell. Köszi ezeket.
- Nincs mit. Pihenj le kicsit, mert ez a rezignált éned nem szórakoztató.
- Nagyon sajnálom.
- Ne tedd. Csak hozd vissza a másikat - Cooper játékosan kacsintott, majd magára hagyta Gillt.

- Dan, csinálnunk kellene valamit, még mindig nem ment le teljesen a láza - lépett be Cooper a munkabázisra. Nem kellett nevén neveznie, kiről beszél, így is mindhárom ott tartózkodó értette.
- Az nem jó - csóválta a fejét Kian.
- Valamit kezdeni kéne vele, mert nem lesz jó vége - Wade is gondterhelten bámulta a monitort, mintha attól várna választ.
- És mégis mit vártok tőlem? - horkant fel a vezér. - Nem vagyok orvos, sem varázsló.
- Ezt tudjuk. - Wade kérdőn nézett a többiekre, de ötlete senkinek sem volt.
- Esetleg...
    Kiannek nem volt lehetősége elmondani javaslatát, Daniel azonnal félbeszakította:
- Bele se kezdj. Ide nem jön orvos, ő pedig nem megy ki.
- Én megértelek, hidd el, de nem nézhetjük tétlenül, hogy szenved - érvelt a rocker és közben remélte, hogy Dan jobb belátásra tér. Sosem tartotta gonosznak vagy kegyetlennek a másikat, a rendből és keménységből azonban nem szokott engedni.
- Akkor törjétek még a kis fejecskéteket.
- Jethro - csillantak fel Cooper szemei.
- Nem akarlak lelombozni, de ő pszichológus, nem orvos - szólt közbe Wade.
- Na ne mondd - forgatta a szemeit a szőke. - Ő talán tud valakit, aki segítene.
- Vagy akár ő maga - bólogatott egyetértően Dan. - Ezt meg lehet próbálni. Hívjátok ide a csajt!
    A két tinédzser egyszerre emelkedett fel a székéről, s hamarosan el is tűntek a színről.
- Milyen lelkesek egyesek - jegyezte meg Cooper, amikor már csak ketten maradtak a szobában Dannel.
- Azok.
- Szóval mi lett végül a zuhannyal? - vonta fel a szemöldökét Daniel néhány lélegzetvételnyi szünet után.
- Hát erre megy ki a játék! - Cooper kajánul vigyorgott a másikra. - Ezért vagy ilyen harapós kedvedben. De ne aggódj, nincs miért...