11. Múlt - első felvonás

    Daniel alaposan szemügyre vette az előtte álló hatalmas modern épületet. Nem volt impozáns, inkább a XX. század közepére jellemző unalmas kocka. A kerítésen belül kisebb csoportokba verődött tinédzserek múlatták az idejüket.
    A srác, miután minden részletet elraktározott, belépett az épületbe. A portán lazán biccentett, határozottan, céltudatosan haladt a folyosókon. A bizonytalanság veszélyes, akár végzetes is lehet, ezt ő is nagyon jól tudta. Azt az elvet vallotta, hogy ismerd meg mind társaid, mint ellenségeid, így mindig egy lépéssel előttük haladsz; nem érhet meglepetés. Most is eszerint járt el. Az iskola falai között eltöltött évek nem tűnhettek el nyomtalanul Gillian esetében sem. Ezért is tanulmányozta azokat a falakat. A tablókat vizsgálta, amikor egy testes középkorú férfi megköszörülte a torkát mögötte.
- Esetleg segíthetek valamiben, uram? - kérdezte nyájasan a kopaszodó alak.
- Ön bizonyára Ernest igazgató úr - fordult felé Daniel. Arcán meglepetésnek, zavarnak nyoma sem látszott, ellentétben az idősebb férfivel. Volt már olyan dörzsölt és ravasz törvényszegő, hogy rugalmas akciókat dolgozzon ki. Néha a váratlan fordulatok visznek előre.
- Én volnék. És önben kit tisztelhetek?
- Elnézést kérek, Timothy Lawrance a nyomozó irodából - nyújtotta a kezét Dan, aki szerepének megfelelően komoly hangnemet használt, sőt még a haját is hátrakötötte.
- Én pedig már azt hittem, hogy megfeledkeztem egy tárgyalásról - nevetett zavarában az igazgató. - Szóval nyomozó... Miss Bennett ügyében jár itt? - Daniel csak bólintott. - Kérem fáradjon az irodámba.
    Az igazgatói iroda faburkolata kissé ugyan megkopott az évek során, berendezése viszont így is eleganciát sugárzott. Középen hatalmas íróasztal, mindkét oldalán párnázott bársonyszékekkel. A sarokban virágok, és néhány festmény is helyet kapott a falakon. Az iskolavezető kávéval kínálta az álnyomozót, ő azonban visszautasította az ajánlatot. Helyet foglaltak az asztal körül, az idősebb férfi még mindig kényelmetlenül érezte magát.
- Mit szeretne tudni, Mr Lawrance? A rendőrség már járt nálunk.
- Igen, tudok róla. Tudja, sokan nyomoznak az ügyben. Lehet, hogy már nem olyan fiatal, de mégis csak kiskorú az eltűnt személy. Szeretnék teljes képet nyerni a lányról, magunk között szólva, kollégáim elég felületesen dolgoznak.
- Lehetséges. A hivatalos álláspont szerint elszökött hazulról vagy történt vele valami?
- Ezt nehéz megmondani. Tekintve, hogy az eset már majd egy hete történt, egyik válasz sem megnyugtató. Önnek mi a véleménye?
- Hogy nekem? - Mr Ernestet meglepte a kérdés. - Igazán nem tudom. - Feszengésében a zakója gallérjával babrált. - Nem tartom valószínűnek, hogy megszökött volna, ő nem olyan lány. Igaz, hogy volt egy kis nézeteltérése a szüleivel, bizonyára ön is tudja, hogy ezt az évet nem már másik iskolában kezdte, és emiatt feszültség keletkezett a családban. De ez még nem elég indok. Victoria rendes lány. Nagy veszteség volt az iskola számára, hogy az utolsó évét nem nálunk fejezi be. Az átlagunknak jót tett volna, és egyébként is színes, meghatározó része volt az iskolai életnek.
- Értem - emelte fel a fejét Dan a jegyzetfüzetéből. - És a másik lehetőségről mit gondol?
- Imádkozom, hogy ne legyen igaz. Ha baleset érte volna, bizonyára fény derült volna már rá. Nem hiszem, hogy rossz társaságba keveredett volna. Ő nem olyan, talán az utolsó diákom, akiről ilyesmit feltételeznék. Betartotta a szabályokat, nem mondom, hogy kisebb fajta diákcsínyekben nem volt benne, de mindig tudta, hol a határ. Fél óra büntetésben sem volt soha. Tavaly volt egy időszak, amikor egy picit visszaesett néhány bajkeverő miatt, de nem rántották le magukkal, nem keveredett visszás játékokba. Tanácstalan vagyok, hogy mi történhetett...
- Rendben van. Térjünk vissza a szökésre és a családra. Miért került másik iskolába?
- Az édesapját London másik felére helyezték át, emiatt költözni kényszerültek. A bejárás nagyon fárasztó és időigényes lett volna, nem beszélve a költségekről. Felajánlottunk egy kedvező kollégiumi helyet, de a szülők visszautasították, hogy elköltözzön otthonról.
- És a testvérei? Mind mentek?
- Egyke. Az édesanyjának nem lehet több gyereke. Ezért is óvták Victoriát annyira, nem tudom, most hogy viselik a helyzetet.
- Említett valamit az átlagról és az iskolai életről. Kifejtené kicsit részletesebben?
- Hogyne, bár nem tudom, ez miben segíthet.
- Talán feltárhatunk ezáltal fontos összefüggéseket. Ha ismerjük az eltűnt ember személyiségét, könnyebben összerakható a mozaik. Honnan tűnt el, miért és hasonlók...
- Igaza lehet. Lássuk csak. Victoria okos lány volt és szorgalmas. Kiváló jegyei voltak, ha nem is övé volt a legkiemelkedőbb tanulmányi eredmény, mindig a legjobbak között szerepelt. Komolyan tanult az egyetemre, angol szakra készült. Néhány éve írt az iskolaújságba is, elég népszerű volt. Az utolsó félévben Kate Walsh neki adta át a főszerkesztői posztot, minden sínen volt. Sokszor részt vállalt különböző szervezési feladatokban is.
- Ez megnehezíti a dolgot. Az elmondottak alapján hihetetlen a történet. Más közösségeknek is tagja volt?
- Igen, a tánccsoportunknak. Ott is volt évente 2-3 fellépésük az iskolában. A színjátszókkal is jóban volt az újság révén és ugyancsak emiatt otthonosan mozgott a sportolók között is. Könnyen szerezett interjúalanyokat, emlékszem, egyszer velem is készített riportot... - az igazgató a semmibe révedve idézte fel a múltat. Daniel csak a szemeit forgatta. "Jellemző, 'ó, azok a régi szép idők'. Nevetséges. Viszont megmagyaráz néhány nagyon fontos dolgot. Kian és Wade máris bedőltek." Dan köhintett egyet, mivel Mr Ernest teljesen a gondolataiba merült.
- Mi a helyzet a visszaeséssel? Hátha most is valami hasonló történt.
- Tavasszal volt pár zűrös ügyünk sajnos. Néhány diákunkat füvezésen kaptuk, bár gyanítom, hogy nem bukott le minden delikvens. Victoria elég közel állt némelyükhöz, hetekig nagyon zaklatott volt, míg végül megszakadt a kapcsolat közöttük. Azt hiszem, ez volt a legjobb megoldás, így legalább ő nem keveredett bele a botrányba.
- Renden van. Köszönöm a segítségét. Van még esetleg valami, amit fontosnak tart elmondani?
- Nem hiszem. Remélem, hamar megtalálják, mindenki nagyon aggódik érte.
- Gőzerővel kutatunk utána, nyugodjon meg. Érzem, hogy hamar a nyomára bukkanunk - ördögi félmosoly villant Daniel arcán, de amilyen gyorsan jött, úgy el is tűnt. A középkorú férfinek nem tűnt fel a változás. - Még egyszer köszönöm a segítségét és elnézést, hogy ilyen sokáig raboltam az idejét - állt fel Dan.
- Nem tesz semmit. Talán érdemes lenne átmennie a North Londonba is, bár nem hiszem, hogy a néhány hét alatt, amit náluk töltött Victoria, történet volna valami eget rengető változás, de ki tudja...
- Azt fogom tenni. Az alaposság híve vagyok. - Kezet ráztak, majd a fiatalabb távozott az irodából.
    Daniel elégedetten mosolygott a folyosón. Nagyon értett az információk megszerzéséhez. Dörzsöltsége hamar hírnevet hozott neki a szervezetnél, mindenki elismerte, hogy mestere a "szakmának". Kiváló terv ide, egyedülálló képességek oda, miért ne használná ki az ember a vakszerencse nyújtotta lehetőségeket? Ha fel van dobva a labda, csupán el kell kapni. Kinyitod a szád és a sült galamb már benn is van. Daniel élt a lehetőségeivel. Mindig tökéletes tervvel indult útnak, de ha úgy adódott, élvezte az improvizációt is. Hisz a legtöbb ember nem lát távolabb a tulajdon orránál...
    Dan a kiállított fényképeket és okleveleket nézegette. Az igazgató elmondásai alapján biztosra vette, hogy találni fog valamit. Nem is tévedett, az egyik fotón hamarosan felfedezte Gilliant. Hat lány volt a képen, halszálkás öltönyben, nyakkendőben, kezükben keménykalap. Bizonyára a tánccsoport. Egyetlen egynek volt hullámos a haja, és a mosolya is összetéveszthetetlen volt, bár a fiú csak akkor látta eddig, amikor Kiannel és Wade-del volt a lány. Néhány vitrinnel arrébb talált egy oklevelet Victoria Bennett nevére. Emlékezett még, amikor Kian sugárzó arccal lobogtatott előtte pár lapot, s elolvasva azokat ő is elismerte, hogy nem rossz. Egy-két apró megjegyzésre fel is figyelt, még jó, hogy a hatóságok nem forgatnak iskolai újságokat. A kis utalások túl közel jártak a valósághoz, főleg valaki olyantól, aki semmiféle előismerettel nem rendelkezett. Ekkor erősödött meg benne a gondolat, hogy jobban odafigyel rá. Nem tartotta elég fondorlatosnak ahhoz, hogy kijátssza őket, de a bölcs ember óvatos - nevelő apjától mindig ezt hallotta.
    Másfél óra múlva Daniel már Harrowban autózott. A fekete Audit - kölcsönautó egy barátjától - egy kevésbé forgalmas út mellett hagyta, a maradék utat gyalog tette meg. A zöldövezetben ezt nyugodtan megengedhette magának. A North London Collegiate kétszáz éves épülete már messziről kivehető volt. Az út nagy pázsitos területen vezetett, néhol vén, méltóságteljesen magasodó cédrusok tarkították a szabad teret. Bal oldalon békés tavacska feküdt, mélykék vize tökéletesen illeszkedett a prospektusban hirdetett idillhez. A táj nyugalmát csak egy-egy kacsa hápogása zavarta meg.
    Daniel ruganyosan vette a lépcsőfokokat, s a portán az igazgatónőhöz kért útbaigazítást. Nem mintha nem tudta volna, merre van az iroda, a látszatot azonban fenn kell tartani. Úgy döntött, ha az előző állomáson ennyire sikeres volt a direkt információszerzés, marad a módszernél.
    A titkárnőnek elmondta szándékait, majd az egérszerű nő bevezette az igazgatói irodába. Daniel már első ránézésre meg tudta állapítani, mekkora a különbség állami és magániskola között. Az előbbi intézménnyel szemben itt semmin sem spóroltak. A falakat finom mintázatú tapéta borította, mely színben harmonizált a bőr ülőgarnitúrával. A titkárnő bejelentette az érkezőt, s pár perc múlva már egymással szemben ült egy-egy csészével a kezükben Dan és a kék kosztümös, szemüveges nő. Na igen, a nőkkel máshogy kell bánni, mint egy férfivel. Ha nem utasítod vissza az ajánlatát, jó esélyed van, hogy ő sem teszi a tiéddel.
- Elnézést, hogy ilyen váratlanul rontottam önre, Mrs McCane. Csak pár percig rabolnám az értékes idejét.
- Semmi gond, nyomozó úr. Ön is csak a dolgát végzi - válaszolt színtelen hangon az igazgatónő. Kortyolt egyet az előtte lévő italból, majd folytatta - Kezdjünk is bele! - Daniel elővette a jól ismert jegyzetfüzetét, s egyetértően bólintott.
- Miss Bennett tudomásom szerint alig egy hónapja az intézmény diákja. Hogy került ide? Sikeresen beilleszkedett? Tudtak bármiféle problémáról?
- Akkor a legelején kezdeném. Jól értesült, valóban ebben a tanévben érkezett hozzánk Miss Bennett. Előzőleg állami iskolába járt valahol Londonban, ám amikor a család a kerületbe költözött, felkerestek bennünket. Ön is bizonyára tudja, hogy iskolánk az ország egyik legkiválóbb tanintézménye, a lányiskolák rangsorát magasan vezeti. Nagy hangsúlyt fektetünk a minőségi nevelésre és ennek ára van. Mr Bennett-tel mindent alaposan átbeszéltünk, mert ilyen magas költségeket nem engedhetett meg magának a család, s végül Victoria eredményeit figyelembe véve felajánlottunk számára egy ösztöndíjat, amelyet természetesen azonnal el is fogadott. Őszintén szólva egyáltalán nem bántam meg ezt a döntést, igazán jó befektetés az iskola számára, ha szabad így fogalmaznom. Beilleszkedni sosem könnyű, de a rendelkezésre álló idő alatt úgy vélem, szépen sikerült. Úgy tűnt, elég könnyen nyit mások felé, így pedig nem nehéz barátságokat kötni. Probléma? Nem vettünk észre semmit, bár az is igaz, hogy nem ismerjük annyira, hogy a legapróbb dolog is feltűnjön.
- Jó befektetés, mit ért ezalatt?
- Kitűnő eredményekkel érkezett, és itt is jól teljesített, amíg itt volt - ráncolta a homlokát Mrs McCane. - Az angol mellett felvette a filozófiát, a történelmet, a pszichológiát és az olaszt is. Nem elterjedt, hogy valaki az utolsó évre ennyi mindent megtartson, bár nálunk nem annyira ritkaság. Mindezzel csak arra szerettem volna rávilágítani, hogy nem spórolt az üzemanyaggal, ami a tanulást illeti.
- Értem. És mi van a tanórán kívüli tevékenységgel? Közösségi élet?
- Nálunk kötelező valamiféle testmozgást választani, Victoria tájfutásra jelentkezett, s legjobb tudomásom szerint végig is csinálta az edzéseket az incidensig.
- Incidens? - húzta fel a szemöldökét Daniel.
- Amióta eltűnt. Előtte semmi gond nem volt vele, igazán példásan dolgozott.
- Köszönöm, van még valami, ami ön szerint előremozdíthatná a nyomozást?
- Már hogy az imádságon kívül? - tette fel az ironikus kérdést az igazgatónő. - Mi sajnos tehetetlenek vagyunk, mindent elmondtunk már. Nem ismerjük annyira Miss Bennettet, de nagyon bízunk benne, hogy hamarosan ismét az iskola falai között köszönthetjük.
- Köszönöm, hogy időt szakított rám, Mrs McCane - állt fel Dan. - További szép napot! - biccentett, majd elhagyta a szobát, s hamarosan az épületet is. Továbbra is elégedett volt, hiszen megtudta, amiért jött. Pontos képet akart összeállítani a lányról, a képességeiről, s most ehhez megkapta az alapokat.