6. Tojásrántotta & újságcikk

    A következő nap délutánján Gillian a konyhában ült egy tányér tojásrántotta felett. Lassan másfél óra telt el azzal, hogy ő hol kotorászta az ételt, hol megpróbált felállni és kimenni, de Wade minduntalan visszatartotta. - Nem unod még? Legalább a felét edd meg és elmehetsz.
- És te? Igazán leszállhatnál rólam! - Lehet, hogy kicsit bunkó volt a válasz, hisz a fiú nem volt durva vele, nem is bántotta, egyszerűen csak aggódott érte, de ez Gillt egyáltalán nem érdekelte, még túl élénken élt benne az előző este és az érzés, hogy itt senkiben sem bízhat. - Miért nem lehet megérteni, hogy nem vagyok éhes?!
- Aha persze. Két kaja nélküli nap után biztos tele vagy. Figyelj, csak nem akarom, hogy teljesen elfogyj, nézz magadra, két kézzel teljesen körbe tudnám fogni a derekad. Ki fogsz készülni, ha így folytatod.
- Annyival kevesebb probléma, nem?
- Hjaj. Nem tudom, mi történt tegnap este, de azóta nem lehet hozzád szólni... - A fiú megelégelve a dolgot, kezébe vette a villát és próbálta megetetni a makacs foglyot, de az nem volt hajlandó kinyitni a száját. Kezdte már a srác is elveszteni a türelmét. A letorkollást az éppen nagy lendülettel és átszellemült arccal berontó rocker akadályozta meg.
- Imádom, imádom, imádom! Megtartom, kell nekem, kellesz nekem! - huppant le a lány másik oldalára.
- Igazán örülök, hogy még valaki szeretne a tulajdonának tekinteni. Nagyon hízelgő, tényleg. De ki kell, hogy ábrándítsalak, nem vagyok tárgy, ember vagyok! - kapta fel a vizet Gill.
- Egész nap ilyen volt - panaszkodott a másik srác.- Kibírhatatlan. Még mindig kell?
- Naná - vigyorgott a tiszta feketébe öltözött Kian. - Elképzelésetek sincs, mi? Neked se, angyalkám?... Jaj, ne nézz már rám így! Kezdem érteni, miről beszélt rossz életű barátom. Nem tudsz eltántorítani, bár jó próbálkozás! - veregette meg viccesen a mellette ülő vállát.
- Szóval, beavatsz minket is, jó életű barátom?
- Ha már ennyire kíváncsiak vagytok... khm - köszörülte meg torkát és a kezében tartott papírra meredt. - Csak a kedvenc részeimet emelném ki, bár az egész egy remekmű. "Az elmúlt évek bűntényei közül egyértelműen kiemelkedik a holland festő, Vincent Van Gogh Csillagos éj című képének titokzatos, már-már misztikus eltűnése, amely már egy hónapja lázban tartja az országot. A rablás kétségkívül pontos szervezést igénylő, a legapróbb részletekig kidolgozott mestermunka, amely az elkövetők alapos felkészültségére utal... A Nemzeti Galéria mint tudjuk - elvileg legalábbis - tele volt jól felkészült, speciálisan kiképzett őrökkel, az elektromos biztonsági rendszert is megerősítették, a kép eltűnését mégis csak a nyitás előtt alig egy órával észlelték. Már pedig a tolvajok minden kétséget kizárva órákkal korábban valósították meg zseniális tervüket... A hatóságok mindez idáig tehetetlennek bizonyultak az ügy felderítésére, a szálakat mélyen elvarrták maguk után a tolvajok... A közvélemény érdeklődése a nyomozás kimenetelét illetően továbbra is lankadatlan. De vajon van még esély rá, hogy fény derüljön az igazságra? A dolgok jelenlegi állása szerint nem igazán. Legfeljebb merész feltevéseket szőhetünk, ki-ki fantáziájának és vérmérsékletének megfelelően. Mert hogy e képrablás a nem lehet más, mint a kreativitás győzelme a száraz logika, a sablonos és átlátszó biztonsági eljárások felett." Csodálatos, fantasztikus! Aláírod nekem? Szerzek neked autogramot az összes résztvevőtől cserébe!
- Hát ez tényleg nagyon hízelgő! Hihi, bezzeg a nagy újságokban csak sírni tudtak a Scotland Yard és az MI5 szerencsétlenkedésén. Igazán szívet melengető cikk!
- Aha, aha. Tisztára felelevenedtek bennem az emlékek, a készülődés, aztán az örömmámor. Hihetetlen érzés! Akkoriban kerültünk a csapatba, és ki is vettük a részünket a melóból. Nem volt piskóta...Mint ahogy ez sem az - lobogtatta meg Kian a kezében lévő papírt. Nagyon jól írsz, egyedi, személyes, nem olyan földhözragadt, mint a hivatásosoké.
- Újságírónak készülök... készültem.
- Tényleg? Kár, hogy így alakultak a dolgok, mert tehetséges vagy és tuti, hogy imádna a közönség. Na, nem baj. Így ugyan kicsit leszűkült a rajongóid köre, de meg nem szűnt - mosolygott a rocker.
- Honnan szerezted ezt? - kérdezte a lány egy cseppnyi lelkesedés nélkül, bár igaz, hogy amikor felismerte saját irományát, nagyot dobbant a szíve.
- A netről. A volt sulid honlapján találtam.
- És mégis hogy kerültél oda? A diákigazolványomon már az új van rajta.
- Ja. Ott kezdtem. Ne gondold, hogy komolyabban védenék a diákjaik adatait, gyerekjáték volt feltörni. Még a jegyeidet is megnéztem. Meg aztán a középsuli, az már szinte vicc. Mondjuk a cikk nem volt lezárva, még szerencse, egy ilyen remekmunkát elrejteni?!
- Hát ez kurva jó! Ti mindent megtudtok rólam a hátam mögött, nekem meg azt is meg kell gondolnom, hogy egyáltalán fel merjem-e tenni a kérdést.
- Most mit vagy úgy oda? Mégis mire számítottál?
- Annyira elegem van belőletek! - pattant fel a lány és már távozott is volna, de Kian visszarántotta. - Hová, hová? Wade szerint még van egy kis sarad.
- Au - szisszent fel Gill, mivel a fiú ott fogta meg, ahol előző nap Daniel szorította és teljesen bezöldült a karja. - Mi a baj? Fáj a karod? - kezdte feltűrni a lány új, fekete vékony pulcsiját a rocker. - Uhh, hát ez szép. Mi történt?
- Semmi... Nekimentem valaminek - hazudta a göndör lány.
- És az a valami véletlenül nem volt úgy 180 magas, arrogáns és kibírhatatlan természetű? - érdeklődött Wade. Gillian se nem felelt, se nem nézett a mellette ülőkre.
- Legalább már értem, miért voltál egész nap ilyen - sóhajtott az előbb felszólaló. - Enned ettől függetlenül még kell. Senki sem tud levegőn élni, az éhségsztrájk meg felesleges.
- Nem tudnál végre leszállni a témáról? Ne aggódj, nem akarom halálra éheztetni magam. Ha öngyilkos szeretnék lenni, sokkal biztosabb módszert választanék. De megnyugtatlak, szeretek élni. Mindettől függetlenül. Mindentől függetlenül. Az életösztönöm a helyén van.
- Nagyszerű, egyél! - vette a kezébe ismét a villát Wade. - Tegnap reggelire alig pár falatot ettél, ebédre ki se jöttél, a vacsorát is ellinkeskedted, és ma sem láttalak még a konyhában ezelőtt. Szóval, légy szí'. - a lány azonban még mindig nem volt hajlandó elfogadni az ételt.
    Cooper, aki eddig szótlanul újságot olvasott az asztal másik végén, most megelégelve a dolgot felállt és a hármas mögé sétált. Kihúzta a lány székét, ő engedelmesen felállt, de arra, ami következett nem számított. A szőke leült és az ölébe húzta őt is. Bal kezével hátulról átölelte, ezzel leszorította egyik karját, míg a lány másik csuklóját megfogta. Jobb kezébe vette a villát és feltett szándéka volt végre eltüntetni a tojásrántottát. Gill azonban továbbra se engedett, bár kezei kiszabadításával sem törődött.
- Most már elég lesz. Velük szépen elszórakozhattál, de én nem vagyok ilyen türelmes. Ha nem nyitod ki a szádat, befogjuk az orrod és akkor kénytelen leszel mégiscsak megtenni. Szóval, menni fog önként vagy folyamodjunk kényszerítő eszközökhöz? Na, akkor lássuk... - a lány nem látta értelmét tovább ellenkezni, így is elég kínosnak és megalázónak érezte a helyzetet, így hát némán elfogadta az ételt, és hagyta, hogy a szöszi megetesse.
- Elég lesz. Nem tudok többet megenni -szólalt meg Gillian, amikor már csak alig pár falatnyi volt hátra. Kezeit is megpróbálta kiszabadítani, sikertelenül.
- C-c-c-c-c. Nem, nem, nem. Ennyit már kibírsz.
- Rosszul vagyok.
- Egyéni szocprob. Aki nem tud egyedül enni, az dönteni sem tud. Nyisd nagyra a szád, áááá! - a lány azonban csak elfordította a fejét.
- Ne kezdd megint! Komolyan mondtam... Különben is, a házirend szerint azt csinálod, amit mondanak neked, úgyhogy így is túl jószívűek voltunk.
- Jaj, hagyd már, ha rosszul van. Evett eleget - vette Wade védelmébe Gillt.
- Ciki neki. Máskor majd elsőre is azt csinálja, amit kell. Én most tök kedves vagyok vele, egy szót se szólhattok. Valakinek van joga ellentmondani, valakinek nincs. És az utóbbinak figyelnie is kéne a dologra.
- Tudod, nem olyan könnyű észben tartani, hogy épp fittyet hánynak az összes szabadságjogodra, elvégre szabad országban élünk.
- Ja, az ország az szabad, de te nem vagy az. Szokj hozzá! Ha meg akarod nehezíteni az életed, te tudod, de az erőviszonyokkal remélem tisztában vagy. Ellenkezhetsz, ha mindenáron ragaszkodsz hozzá, de ebből egyedül neked lesznek problémáid.
- Sajnálattal kell közölnöm, hogy nem vagyok gép, ezért ez nem ilyen egyszerű.
- Tévedsz, nagyon is egyszerű. Csak tudd, hol a helyed! - "Az öledben, mi?! Te már aztán csak tudod, miről beszélünk..." - e határozott és csípős gondolatait azonban nem merte hangosan is kifejteni a lány, nem akarta azt a bizonyos húrt tovább feszíteni, ezért inkább nem felelt semmit. A szőkeség elégedetten vette tudomásul a fejleményeket, a leányzó szótlanul tűrte, hogy beletuszkolja az utolsó falatokat is.
- Látod, megy ez - vágott önelégült képet Cooper. - Remélem, este egyedül is menni fog. Legyél szófogadó, jó kislány - mondta, majd elengedte a lányt és távozott. - Nekem is mennem kell - állt fel Kian. - Ti is jöttök?
- Nem, nekem jobb ötletem van - csillantak fel a másik srác szemei.
- Szerinted ez nem volt elég tortúra neki mára?
- Épp ezért fogom jobb kedvre deríteni. Te dolgozz csak, mi elleszünk. Gyere! - szólt még hátra a lánynak az ajtóból.

- Na, akkor most, hogy ismered a játékszabályokat, kezdhetjük? A verseny 10 körig tart, csalni ér, de úgysem tudsz ellenem.
- Az önbizalom megvan.
- Még jó - vigyorgott a srác. - Egyébként autóversenyeztél már?
- Nem nagyon - ismerte be Gill. - Majd ne alázz le nagyon, oké?
- Ne félj, nem ciki ellenem veszíteni.
- Haha. Jó vicc - nevetett gúnyosan az épp belépő Sherman. - Végre találtál valakit a szinteden, akit talán legyőzhetsz?
- Jaj de vicces valaki, kacag a máj. Kár, hogy nem érsz rá maradni...
- Én is nagyon sajnálom, higgyétek el. De sajnos nem mindenki ér rá játszadozni.
- Nagy veszteség, hogy elment - sóhajtott Wade társa távozását követően.
- Az - értett egyet vele a lány is. - De ne félj, le fogom győzni egyszer. Megígérem.
- Oké. De szavadon foglak. Na, lássuk, mit tudsz, mennyi korrepetálásra lesz szükség? Sajnos el kell ismernem, hogy nem rossz a srác. Felkészültél? Háromra! Egy... kettő... három!
    A képernyőn egy kék-ezüst és egy piros-arany színű sportkocsi száguldott. Hajtűkanyarok, szakadékok, viccet nem ismerő ellenfél. Sorozatban ötször mérték össze tudásukat, mindannyiszor a fiú nyert, nem kicsi előnnyel.
- Nem is volt olyan rossz - tette le Wade a joystickot. - Van még mit fejlődnöd, de nem reménytelen. Gondolom, a háborús, lövöldözős játékok nem neked valók. Azzal megvárom inkább a többieket. De ne aggódj, még rengeteg autós játékom van. Mindet kipróbálod, jó? Nem mintha lenne más választásod...
- Köszi. Úgy szeretem, hogy állandóan az orrom alá dörgölitek. Felfogtam, oké?
- Szuper. Akkor itt is van a következő. Kevésbé szép a grafika, de ha jól figyelsz, akár le is lökhetsz a pályáról...