3. Good bye, au revoir, arrideverci, tseu, Victoria!

    Egy omladozó falú, romos négyemeletes tömbház előtt álltak. A sár színű vakolat több helyről hiányzott, mint ahol megmaradt. Az ablaküvegek fele törött volt vagy teljes egészében hiányzott. Annyira rossz állapotban volt a ház, hogy hajléktalanok se nagyon kísérelték meg a beköltözést attól tartva, hogy az épület egyből rájuk dől. Daniel erősen tartotta a nála egy fejjel alacsonyabb lány karját, bár az belátva lehetetlen helyzetét, meg sem próbált elfutni.
    Beléptek az egykor jobb napokat megélt hatalmas fa kapun, majd a lépcsők felé vették az irányt. Elől Dan és Victoria, mögöttük a szőke srác. A többiektől még az autóban elbúcsúztak, és Jethro még egyszer biztosította a bőrdzsekist a támogatásáról, és a többi is megerősítette hallgatását. Felfelé haladva a lány egyre idegesebb lett, ahogy tudatosult benne, hogy hová is tartanak. Kétségbeesetten nézett körül, de a látvány még jobban elbizonytalanította. Az alsó szinteken az összes ajtó be volt falazva, mindenhol több éves kosz telepedett meg, a vastag porréteg zavarta az érzékeny orrokat. Victoriának eszébe jutott, hogy látott már hasonlót a tévében. Életveszélyes, felújíthatatlan épületeket szoktak a hatóságok kiüríteni, és a lakók illegális ott tartózkodását vagy visszaköltözését megakadályozandó lelakatolni, illetve befalazni. A harmadikon is volt pár befalazott ajtó, a többi azonban csak le volt lakatolva. A három érkező megállt egy ilyen előtt, majd Daniel a szabad kezével levette a lakatot. Nem volt szüksége kulcsra hozzá, hiszen szerepe mindössze annyi volt, hogy a látszatot megtartsák a rendőrséggel szemben. Az utóbbi időben azonban erre is egyre kevesebb szükség volt, hiszen fél éve, hogy a teljes házat kiürítették és elzavarták a hajléktalanokat.
    Miután beléptek az ajtón, egy dohos szagú, penészes, potyogó festékű szobácskába léptek. A takarítás hiánya itt is meglátszott. Vic elkezdett köhögni, előjött az allergiája, de ez a két fiút a legkevésbé sem zavarta. Átvágtak a szobán, majd egy még kisebb, teljesen üres helyiségbe érkeztek. A szoba közepén egy csapóajtót süllyesztettek a padlóba. A szőke elővette kulcsait, kinyitotta az ajtót, majd beleegyezésre váróan ránézett társára. Az biccentett, mire ő elindult lefelé. Miután leért, társa egy "Most te jössz" kíséretében durván meglökte túszát, aki ügyelve, hogy le ne essen, elindult a lépcsőn és csatlakozott a lenn lévőhöz. Dan is lemászott a pici, sötét, berendezés és ablak nélküli szobába. A világításról egy ócska lámpa gondoskodott. Nem túl finoman maga felé fordította a lányt és a szemébe nézett.
- Ezen az ajtón élve nem teszed ki többet a lábad - bökött a fölöttük lévő immár bezárt csapóajtóra. - Megértetted? - nézett még mindig egyenesen a zöld szempárba. Válaszul egy apró és félénk bólintást kapott.
    Együtt lépték át a küszöböt. A következő helyiségbe érve Victoriának tátva maradt volna a szája más helyzetben, de most a zsigereit átjáró félelem elegendő volt a csodálkozás háttérbe szorításához. Egy nagy, világos és modern szobában találta magát. A látvány az előbbiekkel éles ellentéten állt. Mintha egy másik dimenzióba került volna, ilyen érzése támadt az egyre zavarodottabb lánynak. A két világ, a romos külső és a kitűnő állapotban lévő belső tér kimondhatatlanul távol állt egymástól. A falak kellemes pasztellszínben pompáztak, a padlót parketta borította és az egész szoba tele volt számítógépekkel és más komoly elektronikus berendezéssel. Négyen dolgoztak itt, ám mikor beléptek a jövevények, minden szem rájuk szegeződött.
- Végre. Azt hittem, már sosem értek vissza - szólalt meg egy fiatal, felzselézett világosbarna hajú rocker srác. A lány úgy saccolta, körülbelül egy idősek lehetnek. De akkor mit keres egy ilyen helyen? A fiú folytatta volna még a méltatlankodást, de ekkor észrevette az idegent. Értetlenül nézett hol társaira, hol a lányra. Időközben a többi szempár is a lányra szegeződött, aki igyekezett minél kisebbre összehúzni magát és láthatatlanná válni. Nem sikerült.
- Öööö... Dan, Cooper? Mit keres ő itt? És kicsoda egyáltalán? - vakarta meg zavartan a fejét egy másik. A két szótlan is furcsán-hitetlenkedve méregette Victoriát.
- Azt hiszem, ez a te reszortod... - mondta a szőke, és átment a következő terembe. A többiek kérdőn fordultak a bőrdzsekishez.
- Nem ment minden olyan simán, mint gondoltuk.
- És? Hogy jön ő a képbe? - értetlenkedett a rocker.
- Rosszkor volt rossz helyen. Ilyen egyszerű. Szükségünk volt rá. Ennyi.
- Értem én. De... mit keres itt?
- Mégis mit kellett volna tennem? Olyan kis ártatlan a pofija, nem volt szívem megölni. Az különben sem a mi módszerünk.
- Hhh... a szíved mi? - röhögött fel az egyikük. - Nem tudtam, hogy neked olyan is van. Mik ki nem derülnek?!
- Pofa be! Ezentúl itt fog élni és kész. Ellenvetés? Egyébként is nem ti panaszkodtatok, hogy milyen unalmas mindig ugyanazokat az arcokat látni? Tessék, ajándék! - vágta hátba a lányt.
- Szóval ez akkor komoly?
- Az. Hívd az ebédlőbe a többieket!
- Rendben.

XxX

    Mintegy 10 perc múlva már mindenki a fém-üveg kombinációjú asztal körül ült. A falakat itt is bézs színűre mázolták, az étkezőt csak a hosszú pult - körülötte bárszékekkel - választotta el a modern konyhától. Daniel természetesen az asztalfőn ült, Victoria az egyik oldalán. Nem kellett sok, hogy rájöjjön, elrablója itt a vezér, hisz a többiek egyfajta laza tisztelettel kezelték. A szobában kilencen tartózkodtak. Daniel, Victoria, a már az kocsiban megismert szőke - mint utóbb kiderült - Cooper, a jövetelükkor látott négy és két teljesen ismeretlen személy. A lány körbetekintett és meglepve vette észre, hogy egyikük sem lehet több 25-nél. Ha valamire, hát erre nem számított. A többiek bizalmatlanul méregették a jövevényt, bár egy-ketten, akik már látták, valamivel megnyugtatóbban néztek rá. A lány kényelmetlenül érezte magát a sok vizslató tekintet kereszttüzében.
- Tehát, ahogy láthattátok, többen lettünk - ragadta magához a szót Dan. - Kérdezhetitek, hogy miért, de véleményem szerint felesleges. Így alakult. A lány túl sokat látott. Vagy itt marad vagy meghal. Válasszatok! - Victoria döbbenten nézett a hollófekete, immár összekötött hajú fiúra. Mégis mi az, hogy válasszatok?! Képes lenne csak úgy végezni vele?!
- Ahogy látom, te már döntöttél, különben nem hoztad volna ide - reagált egy fekete bőrű, csomózott hajú srác. - Igaza van Dee-nek. Marha nagy itt a demokrácia. Te már mindent lerendeztél magadban - pimaszkodott egy másik.
- És ez talán zavar?
- Naná. Nincs szükségünk még egy emberre. Csak akadályozna minket, csak ártana - nézett ellenségesen a kikerekedett szemű lányra az előbb felszólaló.
- Jaj, ne légy már hülye! Nem ölhetjük meg! Nézz már rá, tök fiatal és tehetetlen - szállt be a kibontakozó vitába a rocker. - Mégis mit árthatna?
- Mit, mit? Akármit! Amilyen ártatlannak mutatja magát, ki tudja, milyen bestia rejlik benne. Különben is, mit csinálunk egy hisztis kiscsajjal? Igazán nincs szükség senki nyávogására.
    Vic már nyitotta volna a száját, hogy kit nevezzen hisztis kiscsajnak, de Dan egy pillantásával elhallgattatta.
- Te tényleg elvennéd valaki életét mindenféle normális indok nélkül?! Vagy akár azzal... Térj észhez, nem ártott neked semmit! - vette védelmébe a lányt egy másik barna hajú srác. (Világ barnái, tartsatok össze!)
- Akkor tehát zárjuk rövidre a vitát, mert ha mind itt őszülünk meg akkor tárgytalanná válik minden. Ki van ellene és ki mellette?
- Tőlem mehet - válaszolt a rocker.
- Felőlem is.
- Nekem tökmindegy.
    Sorra érkeztek a válaszok. Általában pozitív visszhanggal. Az előbbi ellenségeskedő továbbra sem volt meggyőzve, ám a többség akaratába beletörődött. Miután a legfontosabb kérdést tisztázták áttértek a gyakorlati dolgokra. Daniel előhalászta a lány pénztárcáját, kivette belőle a hivatalos iratokat és tanulmányozni kezdte őket. A többiek közben az új helyzetről társalogtak, egyedül a lány ült némán. Victoria Bennett. London. 1990. november 18. Egy mosolygó arc a kártyán. Ezek voltak a legfontosabb adatok, amiket a vezér talált. Visszasüllyesztette a zsebébe a tárcát.
- Tehát Victoria Bennett - szólalt meg végül. - Ezt most felejtsd el! Eddigi életed minden részletének ints búcsút! Véglegesen. A neved sem kivétel. Nem maradhat ez - hangzott a kegyetlen ítélet.
- Tessék? - nézett Vic hitetlenkedve a barna szempárba.
- Jól hallottad. Javaslatok? - gyújtott rá egy cigire. Erre már zúgolódás kerekedett a teremben, mindenki belelkesedett.
- Legyen Heidi.
- Sophie.
- Ne már. Úgy néz ki, mint egy Cissy.
- Gillian.
- Nikki.
- A Gillian jó.
- Akkor már inkább Sophie.
- Legyen Dorothy.
- Rendben. Akkor Gillian lesz - zárta le a vitát a vezér. - A vezetéknév még ráér. Nem valószínű, hogy szükség lesz rá. Akkor egyenlőre mindent megbeszéltünk. Gillian itt fog lakni ezentúl, de ez a mi titkunk. Nem kell, hogy illetéktelen fülekbe jusson és mindent megnehezítsenek. Te pedig - fordult az új személyazonosságot kapott lány felé - azt csinálod, amit mondok. Nem lábatlankodsz, nem ütöd bele az orrod olyanba, ami nem tartozik rád. Nem akadályozol senkit, nem teszel fel felesleges kérdéseket, legjobb, ha nem is gondolkodsz, csak úgy vagy. Éldegélj csendben és akkor jóban leszünk. Érthető voltam? És a legfontosabb: ne próbálj megszökni! Úgysem sikerülne, viszont kénytelenek lennénk végezni veled. Már említettem, hogy azon az ajtón többet nem teszed ki élve a lábad. Ezt ne feledd! A mostani helyzetet vedd egyfajta bizalomnak részünkről és ne játszd el, mert csak neked lesz rossz! - foglalta össze a szabályokat, miközben végig farkasszemet néztek. - Valaki mutassa meg neki a fürdőszobát! Megfürdesz és lefekszel aludni. Ha éhes vagy, keress valamit magadnak. Észre se lehessen venni, hogy itt vagy!
    Victoria, vagy inkább Gillian(?) némán felállt, körülnézett és elindult az ajtó felé. A folyosóra kilépve megtorpant, teljesen tanácstalan volt, merre induljon. Hamarosan kinyílt mögötte az ajtó és a barna rocker srác lépett ki.
- Gondoltam, hogy nem mondta meg, hová menj, csak elküldött. Ez olyan jellemző rá -szólt kedvesen a fiú. - Megmutatom, oké?
- Köszi - felelt félénken a lány.
- Szívesen. Egyébként Kian vagyok - mutatkozott be, miközben jobbra indultak.
- Victoria. Vagyis Gillian. Vagy nem tudom.
- Gill. Ez illik rád.
- Mintha ismernél.
- Lehet, hogy még nem ismerlek, de szeretném, ha ez megváltozna -mosolygott a srác.
- Miért vagy ilyen kedves? Ez egyáltalán nem illik bele a képbe.
- Ó! Hát szerinted mindannyian olyan vadbunkók vagyunk, mint Dan? Hihi. Bocs, ha csalódást kell okoznom, de ez nem így van. És ő sem mindig ilyen. Ha jó kedve van, egész elviselhető, meglátod. De azért ne nagyon legyenek illúzióid vele kapcsolatban.
- Nincsenek, elhiheted - húzta el a száját a Vic.
- Nos, itt volnánk - nyitott be egy szobába és betessékelte a lányt. A szekrényből elővett egy bordó törölközőt és átnyújtotta.- Tessék. Ha vársz egy percet, keresek valamit, amiben alhatsz. - Egy világoskék inggel a kezében tért vissza. - Remélem, megfelel. A hálószoba szemben a második ajtó. Akárhova lefekhetsz, senkinek sincs állandó helye.
- Tessék? Mi az, hogy nincs mindenkinek saját ágya?
- Nincs ágy. Majd meglátod. Sokan vagyunk, a hely kevés és úgyis ébren kell lennie mindig egy-két embernek. Azért, mert éjszaka van, még nem fejeződik be a munka. - A lány érdekes arcát látva még hozzátette - Holnap körbevezetlek és megmagyarázom. Jó éjt!
- Rendben. Jó éjt - köszönt Vic is és magára zárta az ajtót. Forró vizet eresztett magára és jobb híján a mosdónál talált folyékony szappannak mosta meg magát.
    Miután végzett a fürdéssel, felvette az imént kapott inget, a fekete bugyiját és kimerészkedett a folyosóra. Bízott benne, hogy senkivel sem fog találkozni ilyen öltözékben, hisz nem tudta mire számítson. Mégiscsak nyolc fiúval-férfivel volt összezárva és egyébként sem volt csúnya. Hogy fogja ezt túlélni?! Szerencséjére társaság nélkül jutott a hálóig. Itt azonban újabb meglepetés várta. Az egyik fal mellett a szoba teljes hosszában matracok voltak lefektetve, rajtuk lepedő, ágynemű. Ágykeret azonban sehol. A szobát még egy ajtón keresztül meg lehetett közelíteni, a mellett is volt még egy kétszemélyes matrac, amelyen valaki már békésen aludt. A lány rövid töprengés után az ajtó melletti helyet foglalta el, minél kevesebben lesznek körülötte, annál jobb alapon.