2. Irány a ...(?)...!

- Nem kerülte el a figyelmemet, ne aggódj.
- Mi nem vagyunk emberrablók - kapcsolódott be a szőke a beszélgetésbe.
- Na ne mondd - felelte gúnyosan Daniel. Vic öntudatlanul ismét ránézett. Ez a téma már nagyon is érdekelte. Leginkább ez érdekelte. Nem tudta, mire számítson, de az utolsó kijelentés mindenesetre bizakodóvá tette.
- Lehet, hogy ki kellene bővíteni a szolgáltatásaink listáját - nézett gonosz félmosollyal a szája szegletében a lányra a srác.
- Tényleg, mi lenne ha váltságdíjat kérnénk érte? Egy kis plusz pénz sosem jön rosszkor.
- Nem hinném, hogy bárki is eleget fizetne érte - mérte végig Dan a lányt.
- Jaj, komolyodjatok már meg! Inkább koncentráljatok a problémára, ahelyett, hogy tovább hülyéskedtek! - feddte meg őket a sofőr.
- Engedelmével uram - felelte gúnyosan a fekete - ezen már túl vagyok. Nem mehet vissza, ez biztos. Túl sokat látott és hallott. Különben is, az ő hibája. Nem kell mindenféle meggondolás nélkül idegen szobákba benyitni - intézte szavait a mellette ülőhöz.
- Ugyan már, az alatt a két másodperc alatt semmit sem láthatott - mondott ellen az eddig csöndesen utazó társuk.
- Hát nem - helyeselt a lány is. Egy gyilkos pillantást kapott jutalmul.
- Látod, semmi szükség nem lett volna rá, hogy beráncigáld - folytatta a férfi. - A te döntésed volt.
- Az enyém, és emlékeim szerint elég gyors megoldást hozott.
- Valóban - szólalt meg ismét a volán mögött ülő - de egyébként is megkaptuk volna, amit kell.
- Vagy nem. De ami történt, megtörtént. Jól jöttünk ki belőle, nem bántam meg.
- Igen, a szajré megvan, az öreg nem fog feldobni minket, de akkor is itt van a lány. Vele mégis mit csinálunk? Még soha nem volt túszunk, tisztán dolgozunk. - nagy levegőt vett - Azt mondtad, nem engedhetjük el. Na már most akkor a nagy kérdés, meg akarod ölni?
- Ha nincs más lehetőség - válaszolt Daniel helyett a sofőr melletti.
- Nem vagyunk gyilkosok - szólt közbe a szőke.
- Nem, valóban nem, de akkor mégis mi a fészkes fenét csinálunk vele?
- Velünk jön - válaszolta Dan. - Nem ölünk, ha nem muszáj, a Sasfészekben meg elfér.
- Ezt nem gondolod komolyan?! - hőkölt hátra a középen ülő. - A vezetőség nem fogja elfogadni. És miért is tennék?! Nem tartozik közénk, potenciális veszélyt jelent.
- Nem vagyunk gyilkosok. Mellesleg nem feltétlen kell megtudniuk - mondta jelentőségteljesen a srác. - Majd én elintézem azokkal, akikkel feltétlenül szükséges. Tartom a hátam, én hoztam el.
- Hát nem tudom - bizonytalanodott el a szőke. - Elég veszélyes dolog a hátuk mögött cselekedni.
- De van benne ráció - felelte a sofőr. - Gondolj bele, nem ölhetsz meg csak úgy akárkit! Ez nem a mi módszerünk. Különben is, 17 éves!
- Szóval, számíthatok a diszkréciótokra?
- Rendben van - adta be a derekát az előtte ülő. - De azt hiszem mindannyiunk nevében szólok, ha azt mondom, te viszed el a balhét, ha kiderül.
- Ez természetes. Köszönöm.
    Victoria eközben szótlanul ült. Közbe akart volna szólni, de köpni-nyelni nem tudott. A dolgok ilyetén alakulásának azonban örült. Kissé megnyugtatta a tudat, hogy nem akarják feltétlenül eltenni láb alól, ugyanakkor nem tudta mi vár rá, mire számítson a jövőben. Nem kellett sokáig várnia az útmutatásra.
- Te pedig - fordult felé a srác - jobban teszed, ha gyorsan beletörődsz és beletanulsz az új helyzetbe. Felejtsd el az eddigi életed, és ne próbálkozz semmi hülyeséggel! Nincs esélyed. Ahogy szavad sincs. Azt teszed, amit mondok, vili? Csak egy apró indokot adj, hogy megöljelek, és megteszem - tájékoztatta a lányt rezzenéstelen arccal. Hangja mindvégig szenvtelen maradt, semmi érzelmet nem tükrözött. Victoria azonban állta a kemény tekintetet. Tudta már, hogy kivel kell megküzdenie az életben maradásért. Ez a néhány pillanat valóban egy új korszak, egy új harc kezdetét jelentette.
    Egy kis idő múlva a kocsit vezető közölte, hogy tankolniuk kell, s valóban, hamarosan letértek az autópályáról. A kútnál nem volt nagy forgalom, mindössze egy kamion és pár személygépkocsi. A motor leállt. A zárak kattantak, de a lány melletti ajtó továbbra sem volt nyitható állapotban. Nem lepte meg a dolog. Az elől ülő négy ember kiszállt tankolni, cigizni vagy vásárolni. Hárman maradtak az autóban: Daniel, Victoria, és a srác előtt ülő férfi.
    A lány reménykedett benne, hogy kiszállhat és talán lesz esélye felhívni magára a figyelmet, bár azt is tudta, hogy fogvatartóinál fegyver van, és nem fogják hagyni, hogy titkukra fény derüljön. A kocsiban ülve mindenesetre lehetősége sem volt terve megvalósítására. Abban sem volt biztos, hogy keresik-e már? Pár órája már biztos eltűnt, de hogy ez feltűnt-e valakinek, vagy szülei mit sem sejtve hazavárják? Patricia biztos kereste, de emberrablásra nem valószínű, hogy számított volna. Barátnőjére gondolva eszébe jutott a lánynak a táskája, ami az üzletben még biztosan nála volt, de az autóban hiába nézett körül, sehol se találta.
- Talán keresel valamit? - érdeklődött gúnyosan a mellette ülő.
- Ami azt illeti, igen. Hová tűnt a táskám?
    A kérdezett először felhúzta a szemöldökét, majd hirtelen nevetésben tört ki. - Te tényleg ennyire idiótának nézel?!
- Most, hogy így kérded...
- Hát tájékoztatlak, hogy nem vagyok az - hagyta abba a nevetést. - Nem gondolhattad te se komolyan, hogy itt fogsz vígan telefonálgatni. Veled ellentétben én nem nézlek komplett hülyének téged.
- Kösz a bókot. Szóval, mit csináltál vele?
- Ha ennyire érdekel... itt van - húzott elő maga mellől egy fehér közepes méretű vászontáskát. A lány várakozásteljesen nézett rá. - Mi van? Eszem ágában sincs neked adni. Ezt már tisztáztuk, nem? Egyébként is, innen semmire sincs szükséged - mondta, azzal el is kezdte kipakolni a tartalmát. Vadiúj tollak, noteszek kerültek elő. Néhány zsebkendő, majd a pénztárca következett. A fiú kinyitotta és megnézte tartalmát. - Ennyi? Hát ez nem túl sok...- húzta el a száját, majd ugyanazzal a lendülettel kabátja belső zsebébe csúsztatta.
- Hé! Az az enyém. Ez már tényleg bunkóság - csattant fel a lány.
- És mi ezzel a gond? Ez a tiéd, te az enyém vagy. Ergó ez is az enyém - vigyorgott. - Neked innentől kezdve amúgy nincs szükséged egy árva fityingre se. Ezzel a pár fonttal meg úgyse mentél volna sokra - tette hozzá gúnyosan. A mobil következett. Kezébe vette a kis piros elcsúsztatható csodát és érdeklődéssel nyitotta meg az SMS-eket. Mikor ez a lánynak is feltűnt, azonnal odakapott, de a srácnak nagyon jók voltak a reflexei és elkapta a kezét.
- Ehhez már tényleg nincs jogod - méltatlankodott Vic. - A magánéletemhez semmi közöd.
- Na ne nevettess. Felejtsd el ezt a szót, hogy magánélet! Mint ahogy a cuki kis telefonod egész tartalmát. Bár tény, hogy nagyon édes üzeneteket váltottál a volt barátaiddal. Feltételezem legalábbis, nekik szól a bizalmas hangnem.
- Hagyd abba!
- Nézzenek oda! Majd pont te mondod meg nekem, hogy mit csináljak?! Mit szólsz ehhez, Jethro? Úgy látszik nem voltam elég világos a játékszabályok tisztázásánál - vicsorgott és még erősebben szorította a lány kezét, mire az felszisszent, de más jelét nem adta a fájdalomnak. Még túl korai lett volna megadnia magát. Nem akarta még jobban a srác kezébe adni a gyeplőt. Így is túl nagy része volt nála.
- Hát, gyerekek, nagyon élvezetes titeket nézni és hallgatni - mondta az egy sorral előrébb ülő. - Látom, nem lesz unalmas az élet a Sasfészekben.
- Ezzel meg mit akarsz mondani?
- Mit? Na mit? Marha jól kijöttök egymással, a személyiségetek meg aztán... - kuncogott, látszott rajta, hogy nagyon jól szórakozik.
- Mit tudsz te az én személyiségemről?! Semmit! Nem tudsz rólam semmit. És különben se hasonlíts hozzá! - háborodott fel a lány, aki idő közben kiszabadította kezét a szorításból, és épp a csuklóját dörzsölgette.
- Látod, erről beszéltem - folytatta nyugodtan a fiúnak címezve mondanivalóját. - Fegyvert fogtál a fejéhez, leütötted, elraboltad, bunkó voltál vele és még mindig visszaszól.
- Nem sokáig lesz ez így - mérte végig gonoszan a lányt.
- Mégis mi vagy te? Pszichológus? Agyturkász? - érdeklődött hitetlenkedve a rab.
- Talált süllyedt. Én puhítom meg pszichésen az "áldozatokat". Fejben dől el minden. A nyers erő mit sem ér ész nélkül. Csendes megfigyelés, kevés beszéd, háttérben maradás, majd lecsapás a semmiből, teljesen váratlanul. A szakterületem.
- Ami ma nem volt túl sikeres, tegyük hozzá.
- Á, ugyan! Már nem hiányzott sok. Csak te olyan türelmetlen vagy, Dan. Végső soron pedig a túszejtés is a lélekre hat, az öreget nem érte testi fenyegetés.
- Jah, jó neki - morgott a lány.
- Máskülönben, tényleg jobb, ha vigyázol - fordult Jethro Victoriához. - Hirtelen haragú, nagyon könnyen felhúzza magát és olyankor jobb nem a közelében lenni - bökött a társára. - Úgyhogy tényleg jobb azt tenni, amit mond.
- Köszönjük a lélekelemzést - zárta le a témát Daniel.
- Ugyan már - mosolyodott el a férfi - igazán élvezetes titeket boncolgatni. Végre valami élet költözik majd hozzátok. Jövök látogatóba - kacsintott. - Addig semmiképp se távolítsd el, amíg nem írtam meg a nagydoktorim. A hölgyemény az eddig látottak alapján nem igen óhajtja megadni magát a túlerővel szemben sem. Az ilyen típusú emberekről rengeteg tanulmányt olvastam már, szóval elhiheted. Ugyanez igaz az uraságra is azzal az aprócska különbséggel, hogy jelenleg ő képviseli azt a bizonyos túlerőt. Tökéletes alanyok lesztek. Ha meg esetleg az őrületbe kergetnétek egymást közben, csak még jobb.
- Idióta... Sajnálattal kell közölnöm, hogy ez nem következhet be. Nem vagyunk azonos súlycsoportban. Remélem közérthető voltam - fordult oldalra a végén.
- Naná.
- Remek.
- Miről folyik a diskurzus? - kérdezte az éppen beülő sofőr. - Látom összemelegedtetek.
- Ne kezdd te is. Semmiféle melegségről nincs szó.
- Jól van na. Csak úgy tűnt laikus szemmel. Nem kell mindjárt leharapni az ember fejét. Az idősebbét meg végképp nem.
Erre már nem érkezett válasz. Mikor az autó elindult a kút kijárata felé, Dan leengedte az ablakot maga mellett és kihajította a piros telefont. A készülék mérnöki pontossággal landolt az épp befelé hajtó kamion első kereke előtt, majd egy fájdalmas roppanás kíséretében örökre elnémult és apró darabokra tört. A mobil tulajdonosa elkeseredetten mondott néma búcsút hűséges társának. Most tudatosult benne igazán, hogy milyen helyzetbe is került. Még ha életben is marad, semmi sem lesz a régi, mindenét elveszíti ami a régi életéhez köti, a kapcsokat a külvilághoz: családjához, barátaihoz. Azt is biztosra vette, hogy egy ilyen mértékben roncsolódott mobilt nem lehet azonosítani, senki sem tudja meg, hogy ő itt járt, mint ahogyan ő sem tudta, hol is van az az itt. Egyébként is minden bizonnyal hamarosan egy szemetes konténerben köt ki a telefon, anélkül, hogy bárki is belegondolna, hogy ez talán az egyetlen esély egy elrabolt lány megtalálásához.
Egy kis darabon még az autópályán haladtak, majd közutakon. Victoria már nagyon unta az egy helyben ücsörgést, nem kevésbé a társaságot, így az ablaknak dőlve bámult ki a fejéből. Próbált rájönni, hogy merre haladnak, de ismeretlen volt számára a vidék, nem beszélve arról, hogy egyre nehezebben tudott koncentrálni a fáradtságtól. A távolban egy város fényei tűntek fel. A lány megfeszítette az izmait, ezzel igyekezett magát figyelésre ösztönözni.
- Nem vagy szomjas? - kérdezte váratlanul Dan.
- Hogy én? - nézett fel rá a leányzó.
- Nem, csak úgy magamban beszélek - ironizált a fiú. - Mindegy is, mert úgy sincs. De nemsokára megérkezünk és ott kaphatsz, ha jó leszel.
- Szuper - felelte a lány cseppnyi lelkesedés nélkül.
Rájött, hogy mire megy ki az egész. Ez a néhány másodperc elég volt arra, hogy elhaladjanak az összes útmutató tábla mellett. Ő pedig gyanútlanul bedőlt. Dörzsölt a srác, nem vitás. És sikerült is elérnie a célját, most már hiába nézett ki a lány, a sosem látott környezetben nem ismert fel semmit. Valamiféle külvárosban járhattak és úgy tűnt nem is igen akarnak beljebb menni a betonrengetegbe. A körülötte levő omladozó épületek, lerobbant gyárak és kitört kirakatok azonban szorongással töltötték el. Mi van, ha mégis meg akarják ölni? Hogyan védekezhetne? Lopva a mellette ülőre pillantott, hátha le tud olvasni valamit az arcáról. Természetesen nem járt sikerrel. Valahogy nem tudta ezeket a láthatóan jól pénzelt fickókat ilyen környezetben elképzelni. A főhadiszállásukat, vagy legyen akármi, ahova tartanak, valami elegáns villába vagy kastélyba képzelte, mint a filmekben. Nem egy ilyen lepukkant környékre.
    Az autó lelassult majd megállt.
- Végállomás - szólalt meg Daniel. A zárak kattantak. Ezúttal mindegyik.