7. fejezet
Gyorsan telt az idő, s Rena azon kapta magát, hogy alig maradt két hete a visconsini versenyig. Hajnalban kelt, s késő éjjel került ágyba, napközben kutyafuttában harapott valamit, de kiadós étkezésre nem nagyon kerített sort. Napos időben a szabadtéri pályán, ha esett, akkor a fedett lovardában gyakorolt. Brian mindezt nem nézte jó szemmel, de tudta jól, hogy lánya makacs, akár egy öszvér. Az edzésprogram feszített tempót diktált, Rena azonban még ezt is megtoldotta itt-ott néhány plusz órával.
Három nappal a verseny előtt Brian aggódó arccal figyelte lányát, ahogy a hármas akadály felé irányítja Hamletet. A férfi reggel óta csak ült a pálya melletti padon, s várta a pillanatot, mikor megállásra utasítja Renát, aki aznap még sötétben kelt, s azóta semmit sem pihent. Brian összehúzott szemmel követte Hamlet mozgását. A lovon percről percre látszott, hogy fárad. Az izmai furcsán rángatóztak, szügyét kiverte a verejték, de a tartása továbbra is fenséges maradt. El kellett ismernie, hogy mind Renában, mind a lóban hihetetlen erőtartalékok vannak, ha még mindig talpon tudnak maradni. S amint ezen gondolkodott, Hamlet jobb mellső lába megbotlott. Elérték a pontot, ahonnan már csak bajt szülhet a további munka.
- Rena! - kiáltott Brian kicsit erélyesebben, mint szerette volna - Elég volt!
Rena mindenféle átmenet nélkül rántotta meg a gyeplőt, minek hatására Hamlet idegesen felágaskodott. Ahogy patái lehuppantak a homokba nagyokat horkanva próbált szabadulni a feszes kantár szorításából. Rena viszont résen volt, s ura volt lovának.
- Gyere ide! - szólt ismét Brian.
- Mi a baj? - kérdezte Rena türelmetlenül, amikor apja mellé ért - Három napom van, ami tulajdonképpen kettő. Nincs idő már beszélgetésre! - vetette oda apjának.
Brian összehúzta a száját. Hirtelen kapott Rena gyeplőt tartó csuklója felé, s olyan erővel rántotta meg, hogy lánya elveszítve egyensúlyát oldalra csúszott a nyeregben.
- Azonnal szállj le onnan! - sziszegte Brian, mire Rena leugrott a földre - Nézz magadra. Remegsz akár a kocsonya. Az elmúlt két hétben legalább négy kilót fogytál. S ha már magaddal nem törődsz, akkor vess egy pillantást Hamletre. Nem engedem, hogy tönkre tedd ezt a lovat - mondta mérgesen. - Most pedig szépen visszajössz a házba, Hamletet pedig békén hagyod a szombati versenyig. S erről nem nyitok vitát! - szögezte le, amikor Rena tiltakozni akart.
Apja határozott hangja megijesztette. Persze ő is tudta, hogy túlhajtotta magát és Hamletet is, de győzni akart. Most először versenyzett a felnőttek kategóriájában, ez pedig arra késztette, hogy többet dolgozzon. Látni akarta a többi versenyző arcát, ahogy maga mögé utasítja őket, na meg persze meg akarta szerezni a kupát. S ezzel egy időben elfelejtett valami nagyon fontosat: azt, hogy miért is nevezett be a versenyre. Ahogy erre rádöbbent, lezárt szemhéjai alól kibuggyantak a könnyei.
- Bocsáss meg, apa! - suttogta remegve.
Brian nagyot fújt, majd magához ölelte lányát, s lágy csókot nyomott a feje búbjára.
- Fátylat rá! -, mondta - De ezután ésszel kell lenned! - emelte meg Rena állát, aki könnyes szemmel bólintott - Helyes! - mosolyodott el aztán Brian - És most hagyjuk pihenni Hamletet, meg Neked is ideje lenne enned valamit - azzal intett az egyik lovásznak, hogy vigye vissza a lovat a bokszba, ő maga pedig átkarolva Rena vállát a ház felé indult.
A konyhában finom illatok terjengtek. Helen éppen a salátát tépkedte össze, amikor apa és lánya beléptek. A nagynéni vidáman az érkezőkre mosolygott. Brian leült egy székre, Rena pedig a szobája felé vette az irányt, hogy átöltözzön. Helen utána nézett a konyhaajtóból, s mikor látta, hogy a lány felért a lépcsőn, halkan Brianhez fordult.
- Borzalmasan néz ki!
- Nekem mondod?! - nézett fel bátyja - Nagyon jól látom, hogy hulla fáradt, de beszélhetsz ám egy olyan konok kis némbernek, mint az én lányom... - mosolyodott el.
- És ezt pont Te mondod, Brian Roseborn?! - kiáltott tettetett rosszallással Helen.

Rena eközben fáradtan lökte be maga mögött szobája ajtaját, s elcsigázottan dőlt végig az ágyán. Öt perc pihenőt engedélyezett magának, aztán átöltözött, és visszaindult a konyhába. Az emeleti folyosón azonban bátyjába botlott.
Nathan vigyorogva nézett rá, de amikor Rena beleszédült a karjaiba, megijedt. Óvatosan felvette húgát az ölébe és visszavitte a szobájába. Vigyázva tette le az ágyára, majd Rena tiltakozása ellenére plédet terített a rá.
- Itt maradsz! - húzta fel Nathan a szemöldökét - Felhozom az ebéded. Igaza volt apának tegnap. Túlhajszoltad magad! Sietek! - azzal sarkon fordult, és nagy léptekkel elhagyta a szobát.
Pár perccel később az ebéd már egy tálcán gőzölgött Rena ölében, aki kedvetlenül piszkálta villájával a csirkesültet. Nathan mellette ült a fotelban, s árgus szemekkel nézte húga evésnek nem nevezhető ügyködését. Fél órával később Rena feladta a színlelést, letette villáját és Nathanre pillantott.
- Ugye nem haragszol meg, ha nem eszek többet? - suttogta.
- Hugi, kérlek, ne csináld ezt. Legalább a csirkét edd meg! - nógatta a bátyja.
- Valahogy nem kell! - húzta el a száját Rena.
Nathan horkantott egyet, majd előszedte zsebéből a telefonját, azonnal tárcsázott.
- Hello, Ryan! - szólt bele a kagylóba - Van most két perced?
- Szia! Miért kérded? - jött a válasz egy kérdés formájában.
- A húgom megbolondult. Rám nem hallgat! Beszélnél vele?
- Persze! De mért én?
- Csak beszélj vele - mondta nyugodtan Nat, azzal át is adta húgának a telefont, aki száját húzogatva vette át.
- Szia, Ryan - szólt bele.
- Szia! Na mi a gond kicsi lány?
- Nathan és apa azon aggódik, hogy nem eszek eleget és túlhajtom magam - válaszolt Rena kényszeredetten.
- És ez igaz?
- Mondhatjuk!
- Bolond vagy! - mondta szenvtelenül hangon Ryan. Rena meglepetten nyitotta nagyra a szemeit, de mielőtt válaszolhatott volna a srác folytatta - Azzal, hogy éjt nappallá téve gyakorolsz arra a hülye versenyre még nem leszel jobb. Sőt, épp ellenkezőleg! Tönkre fogod magad tenni. S mielőtt azt vágnád a fejemhez, hogy nem értek semmit, tudatom Veled, hogy igenis értek mindent! Nem egy, és nem két kosármeccsre készültem fel. Sokszor nagy volt a nyomás rajtunk, mégsem veszítettük el a fejünket. Ideje lenne, ha felfognád ezt az apróságot!
Rena megilletődötten hallgatta a srácot, akik halálosan komolyan beszélt hozzá. Hangjában nem volt semmi, ami arra utalt volna, hogy viccel. Épp ellenkezőleg! A szó szoros értelmében leteremtette Renát, pusztán azzal, hogy elmesélt egy aprócska szeletet az életéből.
- Ugye eljössz? - szólalt meg a lány hosszú hallgatás után.
- Ha szeretnéd, akkor igen, ott leszek! - válaszolt Ryan - De én azt szeretném, ha most...
- Ígérem! - vágott közbe Rena.
- Nagyon helyes! Most mennem kell. Ne haragudj! Szombaton találkozunk! Szia, kis Harisnyás!
- Szia - köszönt el Rena, majd bontotta a vonalat - Talán mégis eszek még valamit... - mondta miközben átadta a telefont Nathannek.
- Nahát, nahát! - ironizált a srác - Ha tudom, hogy Ryan ilyen jótékony hatással van Rád, hamarabb felhívom!
- He-he-he...
- Sőt legközelebb, inkább idehívom!
- Ne vesd el a sulykot! - húzta fel a szemöldökét Rena, de közben már nevetésre húzódott az ajka.

Cedric dr. Reed orvosi táskáját pakolt össze, amikor Bianca belépett az irodába. A lány hidegen pillantott a srácra. A múltkori nézeteltérésük óta még mindig hűvös volt a viszonyuk. Sőt, miután dr. Reed közölte, hogy a svéd gyakornok is velük tart a visconsini versenyre, Bibiben ismét felébredt az ellenszenv a másik iránt. Sosem volt az a típus, aki véka alá rejtette a véleményét, hát most sem tette.
- Nem tudom, hogy Neked, mi a fenének kell velünk jönnöd! - vetette oda.
- Nem tudom, hogy csak azért jöttél-e, hogy ezt elmond, vagy azért, hogy már megint ok nélkül belém köss - kontrázott Cedric.
Bianca csak horkantott, majd a kötszeres szekrényhez lépett, egy műanyag kazettába kezdte rakosgatni a gumírozott fáslikat.
Toby nyitott be az irodába, s csipkelődve megszólalt.
- Milyen egyetértésben dolgoztok ti ketten!
- Röhög a vakbelem, Toby! - jegyezte meg epésen Bibi.
- Miért, talán nincs igazam? - kérdezte mosolyogva Toby.
- Inkább ne is szólalj meg! - nyomta a kezébe az egyik táskát Bianca, mire Toby felkacagott és kifelé indult az irodából.
Bibi a küszöbről utána pillantott, majd mikor a doki hallótávon kívülre ért, ismét Cedrichez fordult.
- Szeretném, ha kevesebbet legyeskednél a húgom körül!
- Csak tudnám, hogy ehhez Neked mi közöd! - húzta el a száját a srác.
- Nagyon is sok - szögezte le Bianca. - Ne nézz bolondnak. Végzős vagy, és eredetileg Svédországban tanulsz.
- Nahát, mekkora felfedezés! - gúnyolódott Cedric.
- S mivel végzős vagy - engedte el a megjegyzést a füle mellett Bibi -, az utolsó félévet már mindenképpen az anyaegyetemen kell, hogy eltöltsd. Ami azt jelenti, hogy legkésőbb januárban visszautazol Európába. Tehát maximum egy félévig járhatnál Renával, utána pedig, szépen, mint aki jól végezte dolgát kisétálnál az életéből. Éppen ezért kérlek, hogy szállj le róla, míg valami komolyabb el nem kezdődik köztetek!
- Honnan veszed, hogy akarok bármit is Renától?
- Mond csak, szerinted tollas a hátam? Ne nézz madárnak! Látom, hogy amikor csak időd van, a húgom körül őgyelegsz. Rena érzékeny lány, és van más is, akivel jobban járna, mint Veled.
- Ezzel csak nem a kosaras jogászra gondolsz? - kérdezte ártatlan hangnemben Cedric.
- De éppen rá! - bólintott Bibi.
- Tudtommal, a nagyszerű Ryan Hussel már eljegyezte magát valakivel. Tehát, nem tudom, hogyan jön ő a képbe.
- Ne vegyél mérget arra, hogy Ryan megnősül! - mosolyodott el gunyorosan Bianca - Viszont eltértünk a tárgytól. Szeretném, ha nem felejtenéd el, amit kértem.
- És mi lesz, ha elfelejtem?
- Te csak egy gyakornok vagy ezen a farmon. Én viszont a tulajdonos lánya.
- Vegyem ezt fenyegetésnek?
- Ez egy kijelentés volt, eszem ágában sincs fenyegetőzni. De szeretném, ha az előbb mondottakat észben tartanád. Vedd úgy, hogy Nathan kérését is tolmácsoltam.
- Tudod, mit! - húzta össze a szemöldökét Cedric - Te is és a bátyád is szálljatok le rólam, foglalkozzatok a magatok dolgával. Rena felnőtt nő, joga van ahhoz, amit szeretne.
- Ezzel azt akarod mondani, hogy Rena pont Téged szeretne? - kacagott fel Bianca - Te nem vagy normális.
- Pont annyira vagyok normális, mint Te, aki fenyegetőzöl apucival!
- Felejtsd el a húgomat! - lépett közelebb a sráchoz Bibi - Nem akarom azt látni, hogy összetörted a szívét.
- Ki mondta, hogy látni fogod?
- Miért, miben reménykedsz? - kiáltott Bianca - Ha összejöttök, ez óhatatlanul be fog következni.
- Nem reménykedek semmiben. És nem nyitok erről vitát - vetette oda a lánynak Cedric, majd felkapta az asztalon álló táskákat és kicsörtetett az irodából.
Bianca karba tett kézzel nézett utána, majd amikor Nathan lépett be a helyiségbe tagadóan megrázta a fejét. Ebből a báty megértette, hogy Bianca semmit sem ért el a svédnél. Fejét ingatva felvette az utolsó táskát, s miközben kiléptek az ajtón, csak úgy futólag megjegyezte húgának.
- Ideje lesz felrázni Ryant!
- Nagyon ideje - bólintott Bianca.

Brian az udvaron állt, körülötte családja. Mindenki készen állt az indulásra, így a férfi ismertette az ülésrendet.
- Toby, Mohonto és én visszük a furgonnal Hamletet.
- Melyik furgonnal? - kérdezte Nathan.
- Először a Fordra gondoltam - mondta Brian -, de inkább a GMC-t fogom be erre. Az nagyobb és jobban bírja a terhelést. Így aztán Nat, te jössz a Forddal. Úgy gondoltam, hozzád ül be Rena, Helen és Dana.
- Rendben - bólintott Nathan.
- Hozzád pakoljuk be Rena egyenruháját is. Helen ugye összekészítetted? - nézett a húgára, aki helyeslően intett a fejével - Jó akkor tovább. Megan, te hozod Danielt, Biancát és Cedricet. Valamint azt gondoltam, hogy a BMW-be pakoljuk be az orvosi felszerelést.
- Rendben.
- Helyes. Akkor ezek szerint mindenki tudja, hogy kivel utazik. Egy óra múlva legyetek készen. Megan, ellenőrizd a leltárt, nehogy valami itthon maradjon. Pontban négykor indulunk, s így kilencre érünk a helyszínre - ismertette a továbbiakat Brian. - Még valami! - szólt Nahtan - Ryan és Lyn csak tíz körül érnek oda. Megkértek, hogy a szállodai szobát nekik is foglaljuk le a parkolóval együtt.
- Megoldjuk - bólintott Brian - Most indulás, mindenki tudja a dolgát.
S ahogy eltelt az óra, a csomagok a helyükre kerültek. Négy órakor a kis csapat útnak indult nyugat felé a Visconsin állambeli Milwaukeeba. Az országút eseménytelensége miatt Chicago után mindenkire rátelepedett a fáradság, s amikor átautózva Milwaukeen végre feltűntek a kivilágított táblák, mindannyian fellélegeztek.
Nathan állt be először a szálloda parkolójába, mellette pedig Megan állította le a BMW motorját. Rena nagyot nyújtózva szállt ki az autóból, szemeit álmosan dörzsölte meg, mivel még Chicago előtt elnyomta az álom. Utastársainak pedig nem volt szíve, hogy felkeltsék a lányt. Tudták, hogy másnap nehéz lesz Rena számára, így inkább szótlanságba burkolóztak, s belefeledkeztek a CD lejátszóból szóló zene, valamint a kinti táj szépségébe.
Miután mindenki kikászálódott az autókból Megan vett át az irányítást.
- Helen! Te és Nat, menjetek, vegyétek át a kulcsokat a recepción. Vigyétek fel a csomagokat, kivéve az orvosi holmit. Én és Rena Brianék után megyünk, és regisztráltatjuk az érkezést.
A két említett bólintott, s az amúgy két részre bomlott csapat immár három részre szakadt. A rengeteg autó és ember között Rena megilletődötten nézelődött. Ez volt élete első felnőtt versenye, s hiányoztak neki a hozzá hasonló korú fiatalok. Hiába nézett ide-oda, úgy látszott, ő az egyetlen, aki ilyen hamar, alig tizennyolc évesen belevág a felnőttek futamába. Az istállókban is élénk beszélgetések folytak. A bokszoknál már számukat szorongató versenyzők álldogáltak edzőik és állatorvosaik társaságában. Mindenki a holnapi sorrendet böngészte, hogy a lehető legjobb taktikával szálljanak ringbe a Visconsin Kupáért. Rena aprócskának érezte magát, mint egy bolha, amikor meglátta a bokszok ajtaján a lovak és a versenyzők nevének tábláit. Nem egy volt olyan, akik miatt kiskorában a körmét is lerágta a közvetítések alkalmával, nehogy hibapontot szedjenek össze. S most velük készült egy pályán versenyezni. Szinte már-már megbánta, hogy jelentkezett a megmérettetésre...
- Jó estét, Mrs. Roseborn, Rena! - jutott el hozzájuk egy barátságos hang a tömegből.
Rena felnézett és nem más állt vele szemben, mint Matthew Chatburry, az elmúlt három év bajnoka. A férfi mosolyogva nyújtotta a kezét, szemében vidámság és őszinte öröm tükröződött. Rena két éve ismerte meg a férfit, az akkori versenyen. Igaz abban az évben ő még csak az ifjúsági kupáért indult, mely a felnőtt kupa utáni héten kerül megrendezésre.
- Nem akartam elhinni, hogy valóban beneveztél! - fordult máris Renához - Nagyon örülök neki, hogy megtetted Rena Roseborn!
- Én úgy szintén Mr. Chatburry! - próbált mosolyogni Rena.
- Mostantól Matt, felnőttél te lány! Ne akarj magázni engem! - kacagott fel jóízűen Chatburry - Na, de látom, jó adag szorongás van Benned!
- Nem tagadom! - rántotta meg a vállát Rena.
- Ez így természetes! - legyintett Chatburry - Holnapra elmúlik, aztán jön a lámpaláz! De nem kell vele foglalkozni!
- Még, hogy ne foglalkozzak vele? - kiáltott Rena - Közel s távol én vagyok az egyetlen húsz év alatti ezen a környéken!
- Ugyan, Milwaukeeban van még nálad fiatalabb gyerek is! - viccelődött a bajnok - Na, de most gyere, intézzük el a regisztrációt. Jöjjön maga is Megan! És bocsánat, hogy így lecsaptam a lányára.
- Nem tesz semmit! - mosolygott Megan - Jobb az, ha ismerkedik!
- Pontosan - helyeselt Chatburry. - Így miután elintéztük a piszkos papírmunkát, megyünk és bemutatlak pár versenyzőnek. Meséltem ám Rólad. Sokan meg akarják ismerni a kis újoncot! És hidd el, nem rosszindulatból!
A regisztrációs pultnál Rena megkapta a sorszámát. Ő lett a tizenhatos versenyző. Chatburry gyorsan elrángatta a Hamlet bokszához, ahol a lánynak éppen csak annyi ideje maradt, hogy egy pillantást vessen lovára, átadja apjának a kapott papírokat, és újdonsült gardedámja máris tovább rángatta egy a gyepen felállított hatalmas sátorhoz, ahol több versenyző is diskurált asztalok mellett.
- Tudod, akik nem jönnek ide, őket nevezzük mi sznoboknak. Ők csak a kupáért jöttek ide, s nem a szórakozás, meg az új ismeretségek miatt. De van egy keményebb mag, úgymond, akik összeülnek a verseny előtt és kölcsönösen "sok szerencsét" kívánnak egymásnak. Hát ide viszlek Téged is Rena, mert reménykedünk abban, Te is ebbe a csapatba fogsz tartozni eztán! - beszélt folyamatosan Chatburry.
Rena csak mosolygott és bólogatott, közben pedig az járt a fejében, vajon ez a férfi, hogy a fenébe tud egyszerre ennyit beszélni. De amint beértek a sátorba máris megrohanták őket. Rena már nem is számolta hány kéz rázta meg a sajátját üdvözlésképpen. A lány elképedten állt a nagy versenyzők között, s először történt meg vele, hogy barátként fogadták egy már-már veteránnak számító csapatban. Körülötte csupa olyan ember állt, akik évek óta versenyeznek. Nem egy volt, aki USA bajnokságokon is megjelent. Sőt legnagyobb meglepetésére kiderült, hogy a nagy Georg Williams mögött fog bemutatkozni másnap. Az után a Georg Williams után, aki az elmúlt négy évben már a világbajnokságon is szerepelt az USA színeiben és ahhoz képest, hogy abban a mezőnyben még újoncnak számított, minden évben az első tíz közt végzett. Chatburry ezen felbuzdulva máris Williams felé húzta Renát, miközben megnézte, ki következik majd a lány után. Nagy örömére őt is Williams társaságában találta, így aztán kitörő örömmel üdvözölte régi barátait. Majd azonnal bemutatta Renát.
- Georg, Anja ez itt Rena Roseborn, a mi kis újoncunk! - fordult barátaihoz, majd ismét Renához - Rena, előtted állt az a két ember, akivel a bemutatkozásod előtti utolsó perceket - mutatott Georgra -, valamint a bemutatkozásod utáni első perceket fogod tölteni - mutatott immár Anjara. - Ők itt Georg Williams és Anja Millow.
- Örvendek a szerencsének! - mosolygott bájosan Rena.
- Mi úgy szintén! - nevetett Georg - Nagy port kavartál hallod-e te leányzó! A tavalyelőtti ifi bajnok immár felnőttben versenyzik. Pedig sokan vannak, akik ilyenkor kihagynak egy-két, sőt van, aki három évet is. Úgymond készülnek az új akadályokra. De te aztán belevágsz a lecsóba. Fogadd elismerésem!
- Köszönöm! - pirult el Rena, majd a lepillantott a lapjára, hogy megnézze Matt Chatburry hányas sorszámot kapta. De csalódnia kellett, a papíron nem szerepelt a bajnok neve. - Matt, Ön illetve Te... Nos, idén nem versenyzel?
- Nem. Matt úgy döntött, hogy itt hagyja a kispályát és csatlakozik Georghoz a nagyok közt - nevetett Anja.
- Akkor ez azt jelenti, hogy... - nézett nagyot Rena.
- Igen azt jelenti - bólintott Matt - Augusztusban már én is ott leszek Georg mellett a franciaországi világbajnokságon. Itt Visconsinban már csak díszvendég vagyok. Engem kértek fel, hogy adjam át a kupákat.
- Bizony, bizony! Matt megfogta az isten lábát. A szponzora egy olyan lovat adott alá, melyet akárki megirigyelhet, még az angol Catherine Sprots is - fűzte tovább a szót Anja.
- Miss. Sprots? - kiáltott Rena - A tavalyi világbajnok?
- Pontosan ő! - helyeselt Georg - A tavalyi díjnyertes heréltje, Cezunnos mind a tartásában, mind izomzatában elbújhat Matt új lova, Hecate mellett. Most már minden Magán múlik - fordult Matthez Georg -, Mr. Chatburry.
- Ne dicsérjetek ennyire! - tiltakozott Matt - Közel sem lehet engem Catherine Sprotshoz hasonlítani. Igaz, hogy a hölgy mindössze huszonnégy éves, mégis azt mondják rá, született tehetség! Bár még se militaryn se távlovagláson nem mutatta meg magát. De, ne is beszéljünk róla! Itt ül körünkben az új tehetség! - vigyorgott Renára.
- Ugye most nem rám gondol? - nevette el magát a lány.
- De pontosan Rád gondolunk, Rena Roseborn! - bólintott komolyan Williams - Hallottam, hogy nevezel az idei Távlovagló Világbajnokságra, Coloradóba! Az nem semmi, a világ legszívósabb és legtemperamentumosabb lovai fognak ott összecsapni egy 120 km-es távon. Hogy valaki oda benevezzen, ahhoz már bátorság és hatalmas elszántság kell. Hidd el nekem, én csak egy évben indultam, de a végére megbántam, amiért meggondolatlan voltam.
- Miért? - kérdezte érdeklődve Rena.
- Ott veszett a lova! - szólt közbe halkan Anja - Egy csodás angol telivér! Három nappal a verseny után el kellett altatni.
- Belázasodott a verseny alatt - folytatta Georg. - Az orvos egy negyedórás latin hablaty után, azt ajánlotta, hogy vessek véget a szenvedésnek. Ne kérd, hogy elismételjem a pontos diagnózist, vulgárisan annyi a lényeg, hogy megfőtt a tüdeje, mivel nem tudtuk levinni a lázát. S én bolond az utolsó napon még végighajtottam a hátramaradó harmincas távon. Röviden ennyi.
- Nagyon sajnálom! - suttogta Rena.
- Nem tesz semmit - legyintett Georg. - Három éve történt. Na de most vidámabb téma. Hallom te a híres Nymph csikóján indulsz neki a holnapi megmérettetésnek. Hamlet, igaz?
- Igen! - bólintott Rena.
- Nos Hamlethez még nem volt szerencsém, de az anyját már láttam verseny közben - folytatta Georg - Még mikor egy Noncas nevezetű fiú versenyzett a Roseborn Farm színeiben.
- Igen, tudom - mondta Rena. - Noncas egy otava indián, inkább távolabbi rokona a családunknak, édesanyám ágáról. Az egyik lovászunk Mohonto, Noncas apjának a testvére.
- Tehát akkor benned is csörgedezik némi indián vér? - kiáltott meglepetten Anja.
- Igen, de nem nagyon látszik! - nevetett Rena.
- Hát az már biztos! - mosolyodott el Anja is - De most visszatérve Hamlethez. Vele indulsz neki a coloradói futamnak?
- Igen, éppen ezért voltunk egy évet Nagy-Britanniában. Gyakorlás és az angol edzésmódszerek kipróbálása végett.
- Hamlet, ha jól tudom, angol telivér és andalúz párosítás? - idézte fel ismereteit Anja - Nos, ne haragudj meg, de Hamletnek a coloradoi futam után nem adok még egy távlovagló versenyt. Az andalúz fajta miatt, látszik rajta, hogy a szügye túl széles. Aláírom valószínűleg a tüdeje bírná, de a térdei elképzelhető, hogy tönkremennének bele. Mindazonáltal az andalúz inkább ügetésre termett, és nem hosszú vágtára. Igaz, hogy a fajta történelmében megjelenik az a tény, hogy csatalónak használták - mondta komolyan a nő -, de egy ütközet nem jelentett soha napi 30 km megfeszített iramot. Azt ajánlom, őt inkább a díjugró versenyekre tartogasd! Hidd el, ott nagyobb eredményeket tudsz vele elérni! És hidd el, ez jó tanács és nem rosszindulat.
Rena kissé összehúzta a szemöldökét, ahogy Anja Millow a lováról beszélt. Ő mióta csak nevelte Hamletet tökéletesnek hitte, de igazából sohasem gondolt bele azokba a tényekbe, melyeket az imént Anja vázolt. Tudta, hogy a nő nem aljas szándékkal mondta el ezt neki, mivel Anja nyíltan kijelentette már többször is: nem indul távlovagláson. Mindazonáltal nyilvánvaló volt, hogy idősebb zsoké révén, jobban érett a versenylovakhoz.
- Köszönöm a jó tanácsot! - szólalt meg végül hosszas gondolkodás után.
- Hallottam, hogy április elején megellett Nymph - tért át hirtelen Anja egy másik témára.
- Igen! Van is képem róla! - bólintott boldogan Rena - Megmutassam? - kérdésére igenlés volt a válasz mindhárom versenyzőtől, így aztán előszedte telefonját - Íme! Egy arab és egy angol telivér pároztatásából született csoda! - mutatta meg a képeket.
- Gyönyörű! - kiáltott fel Georg - Tiszta fekete? Hihetetlen!
- Valóban - helyeselt Anja, - Az angol és az arab telivéreknek is erősek a génjeik, s elsősorban szürke vagy pej színűek. Mégis ez a csikó fekete. Különleges állat lehet, abban biztos vagyok!
- Az! - nevetett Rena - Akaratos, makacs, és temperamentumos, pedig alig három hónapos. A tartása gyönyörű, de már előre félek tőle. Apa azt szeretné, ha én tanítanám ki.
- Csak nem eladjátok? - nézett nagyot Anja és Georg egyszerre.
- Nem tudom, apa gondolkodik rajta.
- Te lány, ezzel a lóval világbajnok lehetsz! A szülőfajták szempontjából tökéletes a távlovaglásra. Az akaratosság és a temperamentum pedig fontos! Az viszi előre a lovakat, főleg egy ilyen versenyen. Neve van már?
- Nem végleges, de én csak Dessynek hívom. A Desdemona becézése - válaszolt Rena.
- Desdemona! - ízlelgette a szót a hosszú ideje hallgató Matt - Illik hozzá! Azt ajánlom, állj ki mellette. Nagy dolgokra termett...
Rena még nem értette, hogy a három éllovas miért kardoskodik ennyire azért a dacos csikóért, melyet még csak képeken láttak. Való igaz, Dessynek tökéletes volt már most a tartása, de senkit nem engedett magához, kivéve Mohontot, s őt is csak ritka esetekben. Szeméből sütött az ellenszenv. Az ember szinte látni vélte abban a szempárban a felháborodást, amiért őt, egy fekete tüneményt karámban mernek tartani, és nem engedik szabadon. Dessy egész nap rohangászott ide-oda, ritka volt az olyan perc, amikor békésen legelészni látták. Sohasem nézett senkivel sem közvetlenül farkasszemet. Fejét mindig fennhéjázóan oldalra fordította, s csak fél szemmel pislantott a közeledőre. Izmai minden pillanatban feszülten tapadtak csontjaihoz, hogy bármikor elugorhasson az illetéktelen érintések elől. Egyszerűen utálta, ha bárki végigsimít a testén. Beleharapott a répát tartó kézbe, avagy orrával kiverte a kínáló tenyeréből a kockacukrot, ezzel is jelezve, hogy ilyen butaságokkal ő nem lekenyerezhető.
Rena sokat figyelte a csikót. Egyik része gyűlölte az akaratossága miatt, s nyíltan hangoztatta, hogy képtelenség betörni. Míg énjének másik fele vonzódott a lóhoz. Volt ő is annyira makrancos, mint Dessy. Valahányszor elsétált a karám mellett, valami különleges erő hívta a fekete démon felé. S ha nem is érhetett hozzá, testének minden rezdülését figyelemmel kísérte, szemével megcirógatta a nyakát, képzeletben becézte, mikor fejét felvetve megrázta csillogó sörényét. Tudta jól, hogy egyszer megüli azt a lovat, és féken fogja tartani, de ahhoz még sokat kell tanulnia. És persze, meg kell, hogy ismerjék egymást: ő és Desdemona...

Másnap Rena korán ébredt. Órájára pillantott, s meglepetten tapasztalta, hogy még csak hat óra múlt el. Lassan kászálódott ki az ágyából, majd kikukkantott a folyosóra. A versenyzők számára elkülönített szállodai szárny csöndes és kihalt volt. - "Valószínűleg még mindenki alszik!" - rántotta meg a vállát, miközben halkan becsukta az ajtót. Visszatipegett az ágyához, majd az éjjeliszekrényről felvette a napi programlistát. Csalódottan konstatálta, hogy csak fél nyolctól van reggeli, pedig éppen az éhség miatt ébredt fel olyan korán. A listán a következő időpont a tíz óra volt, mely mellé a következő megjegyzést tűzték: "A megnyitón minden versenyző köteles megjelenni lovával együtt. Az ünnepélyes nyitóbeszédet a versenybizottság elnöke, Joseph Robbins, valamint az elmúlt évek bajnoka, Matthew Chatburry tartja meg. A nyitány után azonnal megkezdődik az indulók bemutatkozása." Rena a második oldalra hajtott, melyen a versenyzők neveit tüntették fel, s mellette tíz perc pontossággal az időpont, mikor is kötelesek megjelenni az akadálypályára nyíló kapu mellett. Tizenhatos sorszáma révén Rena délutáni indulók közt kapott helyet, a kiírás szerint ő 15:30-kor kerül sorra. - "Milyen jó is lesz addig izgulni!" - húzta el a száját, majd ledobta a programfüzetet és a fürdőszobába indult, hogy letusoljon. Miután végzett felkapott magára egy nadrágot, egy lezser pólót, felhúzta szandálját és úgy döntött megnézi, hogy szülei felébredtek-e már.
A hallban már nagy volt a mozgolódás. Az ebédlőben pincérek hada éppen a svédasztal megterítésével foglalatoskodott. Mivel Rena pontosan nem tudta, hogy merre is induljon, a recepciós pulthoz lépett, mely a hall közepén kapott helyet. Az asztal mögött egy elegáns, halványkék nyári kosztümös, fiatal nő üldögélt, szeme az előtte lévő LCD monitoron függött. Mellette egy fehér blúzba és sötét nadrágba öltözött másik nő álldogált. Mikor Rena az pultra hajolt a kosztümös felpillantott és kedves mosollyal "jó reggelt" kívánt neki.
- Milyen korán felkelt! - mondta utána.
- Nem tudtam aludni - onta meg a vállát Rena nevetve. - A lámpaláz már munkálkodik bennem.
- Ez így természetes! - legyintett a nő - Segíthetek valamiben?
- Megvallom őszintén, a szüleimet keresem. De tegnap este sokáig beszélgettem a többi versenyzővel, és nem kérdeztem meg, hol is kaptak szobát - pirult el Rena.
- Semmi probléma. Csak egy nevet kérek!
- Roseborn Lakeside Farm néven foglaltattunk szobákat.
- Igen, már látom is! - bólintott pár pillanat múlva a nő, majd egy virágot locsoló londinerhez fordult - Jonathan, kérem, vezesse át a Roseborn kisasszonyt a négyes szárny fölszintjére. A szülei a 4/024-es szobában vannak.
- Nagyon szépen köszönöm! - indult a férfi fel Rena.
- Igazán nincs mit! - köszönt el a nő.
Rena egy ideig szótlanul lépkedett a magas fiatalember mellett, aztán mivel feszélyezte a hallgatás, úgy döntött szóba elegyedik kísérőjével.
- A recepciónál a hölgy, ugye nem alkalmazott? - kérdezte.
- Nem - ingatta a fejét a férfi. - Ő, Mrs. Larken. A szálloda igazgatója.
- Nahát! - kiáltott meglepetten Rena - Pedig olyan fiatal! Azt hittem, hogy valami kisfőnök.
A férfi elnevette magát a kifejezésen, mire Rena megilletődötten bocsánatot kért.
- Nem tesz semmit! - tiltakozott a férfi - Sokan vannak így vele. Talán azért, mert nem egy irodában kuksol nap hosszat, hanem folyamatosan a szálloda ügyeivel törődik. Figyel mindenre, ellenőrzi a dolgozókat és sokszor maga is beáll segíteni. Nem egyszer még az ebédlőben a terítéskor is megjelenik, hogy gyorsabban végezzünk. Mindig csak annyit mond: több kéz, jobban halad! Nos, de meg is érkeztünk! - állt meg a kijelölt ajtó előtt a férfi - Sok sikert a mai naphoz! - köszönt el, s távozott.
Rena óvatosan kopogott be, hátha szülei még alszanak. De csalatkoznia kellett, mivel a szobából szinte azonnal kiszólt apja erőteljes baritonja.
- Szabad! - majd mikor Rena belépett Brian mosolyogva köszöntötte lányát - Korán keltél! Oka van?
- Igen, éhes vagyok! - huppant le Rena egy fal mellett álló fotelba - Anya?
- A fürdőben készülődik - jött a válasz. - Meglep, hogy éhes vagy! Pár napja még enni sem akartál... - mosolygott Brian.
- Apa! - kiáltott Rena.
- Így volt, ne tagadd! - nézett rá apja a programfüzet mögül - Na, de ha éhes vagy, akkor menj és költsd fel a hétalvó társaságot. Tíz perce még csak motyogást kaptam válaszul a kopogásomra.
- Megyek! - pattant fel Rena - Szobaszámaik?
- A következő három. De lehetőleg a 28-as szobába már ne kopogj be!
- Fúj! - nyújtotta ki a nyelvét Rena - Kettőig még simán elszámolok! - azzal nevetve elhagyta a szobát.
A 25-ös szobából Mohonto hangja szólt ki, hogy két percet kér, mivel Toby és Cedric még készülődik. A 26-osba bekopogva Helen nyitott ajtót vidám mosollyal. Mögötte Lyn éppen a szandálját kötötte be, közben integetve köszönt Renának, míg Bibi ásítások közepette a haját fogta össze a tükör előtt.
A 27-es szobából egy fáradt férfihang szűrődött ki. Rena pillanatra megijedt hátha rossz szobába kopogott be, de mielőtt bármit is tehetett volna Ryan félmeztelenül ajtót nyitott. Rena tátott szájjal bámult a kosarasra, akit utoljára két éve látott ennyire hiányos öltözetben, s már-már el is felejtette, milyen jól néz ki a srác. Napbarnított bőre alatt felsejlettek feszes izmai, hasán halványabb csík őrizte egy alig négy éve történt baleset emlékét.
A heg miatt Renának eszébe jutottak az események, amikor Nathan első egyetemistaként megélt hálaadásakor Ryant levetette a ló a birtokon. Való igaz a srác is hibás volt az ügyben, és ezt el is ismerte. De csak kis híja volt, hogy nagyobb baj nem történt. A felhergelt ló ugyanis egyik mellső lábával megtaposta Ryan alhasasát jobb oldalon. Rena volt jelen és Nathan. Utóbbi próbálta elvonszolni a sebesültet a dühös patás alól, míg a lány hajmeresztő bátorsággal felkapaszkodott a karámkerítésre, hogy aztán a ló nyergébe ugorva lecsillapítsa az állatot. Nem kis teljesítmény volt, ezt akkor apja is elismerte, pedig éktelenül dühös volt a három meggondolatlan kölyökre. Rena mindig is borzongva idézte fel a történteket, s most is inkább elhessegette az ijesztő képeket a gondolataiból. Pillantása ismét a sármosan mosolygó srác arcára vetült.
- Beljebb invitálhatlak? - kérdezte Ryan.
- Két pasi szobájába? - nézett rá színlelt ijedséggel Rena - Isten ments!
- Köszi, hugi! - szólt ki bentről Nat.
- Jesszus! - kukkantott be Ryan karja alatt a szobába a lány - Kész csatatér! Mit műveltetek itt éjjel?
- Szexeltünk! - jött Nathan válasza.
- Hmm, pasi pasival? - villantott Ryanre egy kaján vigyort Rena - Fincsi!
Ryan hátranézett és cinkos pillantást váltott Nathannel, majd gonoszkodó mosollyal a lány felé lépett. Rena tiltakozva hátrált a folyosóra, de Ryan karja hosszabbnak bizonyult, s felkapva a lányt becipelt a szobájukba. A húg sikított, amikor Ryan az ágyra téve, azonnal csiklandozni kezdte őt. Nathan közben tippeket adott barátjának, hol van húga legcsiklandósabb testtájéka.

Cedric éppen abban a pillanatban lépett ki a szobájából, mikor Ryan felkapta Renát és eltűnt vele a másik szobában.
Bianca már a folyosón állt, és kuncogva figyelte a történéseket. Cedric érkezésére, valamint elsötétült arcára csak egy gúnyos mosoly volt a válasza. Majd Nathanék szobájához lépett, s fennhangon beszólt.
- Mit műveltek ti ott az ágyon?
- Ryan éppen most teszi magáévá a húgunkat! - kiáltott ki Nathan.
- Akkor csak hajrá! - szólt Bibi, s közben a svédre nézett, aki tüntetően elfordította a fejét, hogy Tobyval kezdjen társalogni.

A délelőtt gyorsan szaladt el. A díszfelvonulással egybekötött megnyitó után Rena a bokszoknál vert tábort, anyja, apja, Toby, Mohonto és Cedric társaságában. Míg várakozott fehér ingét és bordó zakóját a reggeli pólóra cserélte. Az idő előrehaladtával egyre idegesebb lett, kezei folyton matattak valamin. Háromkor ellenőrizte, hogy Hamlettel és a nyereggel minden rendben legyen, majd visszaöltözött az egyenruhába. Negyed négykor, felült Hamlet hátára, nagy levegőt vett és a pálya mellé léptetett, ahol Georg Williams éppen a dupla oxer felé vezette csődörét Zefírt. Rena érdeklődéssel figyelte a férfi versenykörét. Minden jól sikerült kivéve a hármasugrás, ahol a harmadik akadálynál leverte a felső rudat. Ez pedig komoly hibapontot jelentett, bár amikor felolvasták az eredményt, kiderült, hogy Williams lépett az első helyre.
A férfi mosollyal az arcán közeledett a kapunál álló Rena felé. Ahogy mellé ért, pillanatra megállt, megszorította a lány kezét és annyit mondott:
- Hidegvér! Ne kapkodj!
Rena bólintott. Újabb nagy levegő, s ekkor meghallotta a versenybíró hangját, amint a nevét mondja: "Karen Regina Roseborn, lova Hamlet, két éves csődör, andalúz és angol telivér párosítás."
Rena kedveskedve megpaskolta Hamlet nyakát, együtt beléptettek a versenytérre.
A köszönés után nekifutottak az első akadályoknak. Az első oxerig minden tökéletes volt, ott azonban érkezéskor Hamlet térde megroggyant. Rena érezte a hibát, s tudta, hogy ez kemény levonásba került a tartáspontok terén. Folytatták a kört, s közben Rena meg-meghallotta a kommentátor hangját: - Következik a vizesárok. Jó a rávezetés, és most lássuk, mennyire tiszteli az akadályt a kis újonc. És igen, kiváló az ugrás, szép az ív, tökéletes az érkezés! Minden elismerésem!
A kőfalas ugrás szintén jóra sikerült, s Rena tudta, hogy a nagyján már túl vannak. Az utolsó, a hármasugrás következett, ahol Williams is rontott. Enyhén jobb irányba húzta a kantárt, s Hamlet engedelmesen irányba fordult. Közeledtek, ekkor Rena engedett a kötőféken, Hamlet megérezte a szabadságot, s ugrott.
- Egy! Kettő! - suttogta Rena - A francba, három!
Hamlet hátsó lába érintette a felső rudat, s bár az nem esett le, mégis hibát jelentett, ha a bírák meglátják. Tudta jól, hogy nincs olyan szerencséje, hogy ne vegyék észre, a kamerák mindent rögzítenek. Átkozta magát, amiért nem fordított otthon nagyobb figyelmet erre az elemre. Következett az utolsó szimpla ugrás és végeztek. Elköszönés, majd ló és kifelé indult a pályáról. A kommentátori állásból felolvasták a pontokat. Rena fejben számolta a részpontszámokat, majd mikor bejelentették az új állást, meglepődött: átvette a vezetést. Köszönhette mindezt annak, hogy nem verték le a rudat. Nagy kő esett le a szívéről.
A kapun túl már várakozott Anja Millow. Amikor Rena melléért mosolyogva megszólalt:
- Gratulálok!
- Köszönöm! - válaszolt Rena - Nagy kalappal!
Anja bólintott, majd nevét hallva, belovagolt a pályára.
A bokszok melletti sátorban Mohonto és Megan várta. Apja, mint kiderült egy fontos hívást intézett Apollóval kapcsolatban. Mindketten hatalmas ölelés kíséretében gratuláltak Renának.
- Nagyon ügyes voltál! - simogatta meg lánya karját Megan - Nem vagy éhes?
- Egy kicsit - bólintott Rena.
- Megyek, hozok szendvicset, meg üdítőt. Sietek! - indult kifelé Megan.
- Én menni, nézni meg Hamlet, adok neki zab - mutogatott kézzel-lábbal Mohonto.
Rena nevetve bólintott, mire az öreg távozott. Alig lépett ki a sátorból az öreg indián, Cedric jött gratulálni. Rena maga is meglepődött mennyire örül a srácnak. Hirtelen felpattant ültéből és a nyakába ugrott.
Cedric nem értette mi ez a nagy érzelemkitörés, de nem tiltakozott ellene. Jó érzés volt magához ölelni egy karcsú, nőiesen lágy testet, s hogy ez a valaki történetesen Rena volt, még csak nagyobb boldogsággal töltötte el. Nem értette magát, Bianca kérésnek álcázott fenyegetése, már-már hatott rá. Kis híján engedett is neki, úgy döntött inkább nem kezd ki a Roseborn lánnyal, s nem haragítja magára testvéreit. De a lány ezen gesztusa megváltoztatta úgyszólván biztossá vált elhatározását.
Rena annyira belefeledkezett az ölelésbe, hogy nem vette észre a belépő Ryant, mivel ő csak azokkal az érzésekkel foglalkozott, melyeket a svéd iránt kéltek benne. Viszont a kosarasban egy világ dőlt össze. Mintha pillanatok alatt egy vasmarok szorította volna galacsinnyira a szívét, pedig tulajdonképpen nem volt semmi köze a lányhoz. Sőt, nem is kérhette, hogy legyen köztük valami, mivel ő balga módon Frent választotta. Abban a percben azt kívánta, bár hamarabb jött volna rá Fren félrelépésére... De nem volt mit tenni, már elkésett... Azzal megfordult és halkan elhagyta a sátrat.

Cedric látta, hogy Ryan lehangoltan kifordul az öltözőből. Ennek hatására arcán gúnyosan elégedett vigyor terült szét, mivel tudta, hogy ezt a meccset megnyerte...