Távol a várostól. Távol mindentől és mindenkitől, egy tengerparti házban, amit sötétség, félelem, és fájdalom burkolt körbe, az egyik szobában egy varázslatosan szép, de megtört Démon feküdt. Régi csillogása elenyészett. A fénye egyre inkább halványodott, s már nem sok hiányzott ahhoz, hogy végleg kialudjon. A fájdalom a testében közelébe sem volt a szívében keletkezett seb lüktetésének. Szomorú gesztenye tekintete a kint ragyogó csillagokat nézte. Tudta, hogy nem adhatja fel, hogy küzdenie kell, mert számítanak rá. Mert fontos másoknak. És mert neki is fontosak. A csillagok ragyogásában meglátott két még fényesebb ezüst szempárt. Az egyik a szerelméhez... az életéhez tartozott. A másik... a másik a gyermekéhez. A kettőjükből született csoda. A két fenséges Démonból született... Angyal. Gyenge mosoly jelent meg szépséges arcán, miközben csábító tekintete egy pillanatra démonian csillant meg. Majdnem egy hete volt itt. És nem maradt neki más, minthogy azokra a napokra gondolt, amikor még boldog volt. És csak remélni tudta, hogy Leon és a kicsi jól megvannak.  Biztos volt benne, hogy szerelme, még ha kicsit ügyetlenül is, de gondját fogja viselni a lányának, és vigyáz rá. És lesz segítsége. Gondolatmenetét az ajtó nyílása szakította félbe. Arra fordította a fejét, és szemei megkönnyebbülten felcsillantak. A szőke hajú lány beljebb lépett a sötétségben, majd leült a szépséges Démon mellé, és aggódva tekintett rá.

- Rosszul nézel ki... Sora.- mondta szomorúan.- A vérzés nem akar elállni. Nem tudom, mit csináljak. Ha ez így folytatódik meg fogsz halni.

- Semmi baj... Jessica.- mondta nehézkesen, de egy halvány mosoly kíséretében.- Sikerült?

- Igen.- mosolyodott el.- A húgánál hagytam. Szeretni fogja őt, hisz rád hasonlít.

- Igen, szeretni fogja.- majd felszisszent a hirtelen belehasító fájdalomtól.

- Sora?!- nézett a lányra aggódva Jessica.- Nem vagy jól. A vérzés nem áll el. Ha nem teszünk valamit, meg fogsz halni. Sora! Sora mond mit tegyek?

- Eleget tettél, hogy megmentetted a lányom, az idegbeteg öcsédtől.- mosolyodott el, majd felkiáltott.- Kvittek vagyunk.

- Nem Sora.- rázta a fejét hevesen.- Te akkor az életemet mentetted meg. Ha nem segítesz, akkor biztos, hogy meghalok. A Jéghercegnő megmutatta az igazi valóját. Sora! Megmentetted az életem, és adtál egy új reményt. Viszonozni szeretném...- majd nagy levegőt vett.- Kicsit maradtam még a villánál. Sora, Leon imádja a kislányt. De vissza akar kapni téged is. Mindennél jobban szeret, és te is őt. Te visszaadtad az életem, én is visszaadom a tiédet.

- Veszélyes, amibe fogsz, Jess.- mosolyodott el még inkább.- Túlértékeled, amit tettem.

- Nem Sora.- kiáltott fel.- Kiviszlek innen. Csak adj egy kis időt! Egy kis idő adj!- suttogta, majd kinézett az éjszakába.

- Rendben.- sóhajtott egyet.

- Mit szeretnél te tenni, drága nővérem?- hallatszott egy gúnyos hang a szobában.- Mégis, hogy gondolod, hogy elárulsz engem, az öcsédet, csakhogy védd őt?

- Alden! Sora szerelmes, de nem beléd. Az ő élete ott van.- fordult testvére felé.- Szereti Leont! És inkább meghalna, mint hogy neki baja essen. De mostmár gyermekük is van, érted? Egy baba. Ami örök kötelék lesz köztük. És nyílvánvaló bizonyítéka kettejük mérhetetlen szerelmének. Legyen elég! Sora, meg fog halni, ha tovább itt marad, és nem kap ellátást. Engedd, hogy szóljak Leonnak! Hisz ő az élete.

- Halgass!- lépett a nővére felé és lendült a keze.

- Csak nem meg akarsz ütni?- kérdezte Jessica gúnyosan.- Tedd meg! Tedd csak meg! De ez nem akadályoz meg abban, hogy segítsek Sorának.- majd elsétált testvére mellett, és kilépett, ám még visszafordult.- Meg ne próbáld bántani őt, Alden!- majd végleg eltűnt.

- Az ostoba nővérem azt hiszi, hogy hagyni fogom, hogy Oswalddé légy.- mosolyodott el állatiasan.- Dehogy fogom hagyni. Csak az a baj, hogy már nincs túl sok időnk, mindenre. Ezért két dolgot kell egyszerre tennünk. Az enyém leszel, és utána mind a ketten meghalunk. A túlvilágon pedig folytatjuk, amit elkzdtünk. Nem leszel többet Oswalddal.

- Nem teheted!- nyögte rémülten Sora.- Kérlek, Alden! Itt a vége. A nővéred már rájött, hogy őt úgysem mernéd bántani. Vége, szól Leonnak. Nem lenne túl jó, ha itt találna velem, nem igaz?

- Bátor vagy. Még ilyen kiszolgátatott helyzetben is megjelenik a Jéghercegnő.- mosolyodott el, és kéjesen megnyalta a száját.- Tetszik, hogy keveredik a Démonhercegnő és a Jéghercegnő. Még ebben a kiszolgáltatott állapotban is őrülten kívánatos vagy.

- Te meg őrült.- mondta Sora undorodva.

- Majd meglátjuk, mit mondasz.- és egy ördögi mosoly kíséretében távozott.

- Jessica, kérlek siess!- könyörgött az ég felé.

Eközben a sötétbe borult tengerparton egy alak szaladt végig. Gondolatai szüntelenül azon cikáztak, hogy segítsen annak, aki már neki is segített egyszer. A babát elvitte az apjának, de Során igazából, még nem tudott segíteni. Most rajta kellett. Meg kellett mentenie az életét, mielőtt az őrült öccse valamit tesz vele. Szerette Aldent, de azért nem tűrte volna, ha Sora Naeginot bántja. Az egyetlen, aki őt megmentheti az Leon Oswald volt. Leállított egy taxit, és a Naegino villához ment. Kiszállt, majd miután beengedték a rácsozott kapun, sietve indult a házba. Most sem felejtette el megcsodálni a villa szépségét, de azonnal a lényegre terelődtek a gondolatai, hisz egy percet sem vesztegethetett. Az ajtót kinyitó cseléd azonnal a nappaliba vezette, majd elszaladt. Kint baljóslatúan megdörrent az ég, amit villámlás kísért. Hamarosan egy elegáns, fehér ingbe, és fekete nadrágba öltözött, ezüst hajú és szemű, ellenállhatatlanul jóképű férfi lépett be. Jessica egy pillanatra rajta felejtette a szemét, de észhez tért. Miután a férfi is leült, egy kicsit elveszett az ezüst mélységben. Keresett valamit, majd ahogy megtalálta az elrejtetlen érzést, elmosolyodott és belekezdett.

- Még nem is merjük egymást Mr Oswald.- kezdte tétován.- A nevem Jessica... Jessica Garcia. Alden Garcia nővére vagyok.

- Mi?- esett ki Leon a híres nyugalmából.- Hol van Sora?- pattant fel.- Hol van Sora?- lépett a nő elé.- Mit csinált vele az a szerencsétlen?- rántotta fel a nőt és hevesen megrázta.- Beszéljen! Hol van Sora, és mit csináltak vele?

- Leon!- rohant be Sophie.- Leon kérlek engedd el! Ő hozta el Chloét. Kérlek!

- Sajnálom!- mondta nehezen, és leült.- Kérem, mondja el, amit tud!

- Nos, mint mondtam Alden nővére vagyok.- majd amikor a férfi izmai újra megfeszültek gyorsan folytatta.- Öt évvel ezelőtt megismertem egy lányt, akit Jéghercegnőnek becéztek. De nekem egy másik személyét mutatta meg. Megmentette az életem, és új reményt adott a számomra, minden téren. Most szeretnén számára viszonozni, és visszadni az életét, ami ön.- mutatott Leonra.- És egy új reményt, ami a lányát jelenti.- mosolyodott el halványan.- Az egyik kérést megtettem, és elhoztam önnek a kislányt. De meg akarom menteni őt. Az öcsém megőrült, és mániákusan a magáévá akarja tenni Sorát. És ha megtette félő, hogy.... megöli, hogy soha többé ne lehessen az öné.

- Hol van?- pattant fel azonnal Leon.- Hol van?

- Leon, nyugi!- csitította újra Sophie.- Miért nem mondta hamarabb?

- Először Sora kérését kellett teljesítenem, ami nehéz volt.- sóhajtott.- Féltem Aldentől, de ma kiderült, hogy nem kellett volna. Amikor kicsik voltunk mindig én védtem meg apától, így nem mer bántani. De ez nem tartozik ide. De félek, ha most nem érkeznek időben, akkor mindennek vége és megöli őt. Sietni kell.

- Akkor induljunk azonnal!- indult kifelé Leon.

- Állj!- szólt utána Sophie.- Felhívjuk Yurit, és Kalost valamint a rendőrséget és...- majd Jessicára nézett.- A mentőket.

Sophie elintézett mindent, és fél óra múlva megérkezett Yuri és Kalos. Leon már türelmetlen volt, így a rendőröket nem várták meg, hanem szólt Sophienak és Laylának, hogy maradjanak nyugton és várják meg őket. A három férfi sietve indult el, de mind közül Leon volt a legidegesebb, így nem hagyták, hogy ő vezessen, mert még megölte volna őket a viharban. Az ég dörgött és villámlott. A tenger vad hullámokkal verdeste a partot. Ez a vad, fékezhetetlen tomolás tökéletesen tükrözte az ő lelkét. A remény, amit rég elvesztett visszaköltözött a szívébe, ám a félelem olyan elemi erővel tombolt benne, amit eddig talán soha nem érzett. A négy nap alatt végig volt benne valamilyen remény... remény, hogy visszakapja szerelmét. De amikor megérkezett Chloe sokkal erősebben tört rá. De most félt... mindennél jobban félt. Nem akarta elveszítni... soha nem akarta elveszíteni, és most olyan közel járt hozzá. Olyan közel, hogy újra vele legyen... hogy velük legyen. Az autó még Yuri vezetésével is gyorsan szelte az utat a vadul hömpölygő tenger mellett. A férfi próbálta palástolni, de Leon tudta, hogy legalább annyira aggódik érte, mint ő, hisz olyan volt neki, mint a húga. Hamarabb megérkeztek a tengerparti villához mint gondolták volna. Az egész ház sötétségbe borult. Ahogy kiszálltak a tenger, hideg szele csapta meg őket, és ők is érezték az elemi erők küzdelmét. Leon most magában érezte ezt az erőt, és tudta; ha Alden a kezei közzé kerül, valamelyikük meghal, de az a valaki nem ő lesz. Az egész házban egyetlen ablakból szűrődött ki halvány fény. A Démon szemei élesen megvillantak, és befelé szaladt. A másik két férfi követte.

Eközben Sora aggódva figyelte, ahogy Alden egy gázpalackot cipel be a szobába. Eszébe jutott, amit a férfi mondott. "- Nincs túl sok időnk, így két dolgot kell egyszerre csinálnunk. Az enyém leszel és utána meghalunk." Hirtelen kihagyott a szíve egy ütemet, ahogy felfgota mit akar. Tudta, hogy Leon útban van felé. Hogy megmentse. Ki kellett tartania. Ha eddig meg tudta tenni akkor ez után is. Mégha utoljára is... de látni akarta.

- Alden! Te őrült vagy.- mondta nyugodtan, de közben remegett a félelemtől.- Nem ölhetsz meg mind a kettőnket! Kérlek, nekem ott van az életem. Gyerekem van, és valaki, aki mindennél fontosabb nekem. Kérlek!

- Csak nem gondolod komolyan?- nevetett fel gúnyosan.- Az enyém leszel, és meghalunk, együtt.

- Ne csináld!- kiáltott fel erőtlenül, és meg akart mozdulni, de fájdalom cikázott át az egész testén.

- Ne aggódj! Hamar befejezzük.- vigyorgott kéjesen.- És élvezni fogod!

Majd még egyszer elmosolyodott, miközben végignézett a csábos, megtört testen, és kinyitotta a gázpalackot. Sora szemei döbbenten kikerekedtek. Alden levette az ingét, majd Sora felé ment. Átvetette az egyik lábát a szépséges Démonon, majd tépni kezdte róla a fekete köntöst. Mikor sikerült leszedni róla az anyagot, kéjesen legeltetni kezdte a szemét a gyönyörű testen. Végigsimított a tökéletes vonalakon, és érezte, ahogy vágya egyre növekszik. Soha nem érzett ilyen vágyat senki iránt, és most... hogy itt feküdt előtte meztelenül, teljes szépségében, olyat érzett, amit soha. Csak simogatta, de Sora nem tudott védekezni. Még csak kiáltani sem tudott. Az ereje cserben hagyta. Érezte, ahogy a hirtelen mozdulattól újra elkezd folyni a vére. Iszonyatos fájdalmat érzett, és a gáz folyamatosan szivárgott. Tíz perccel később Alden már odáig jutott, hogy áhítattal lehajolt, hogy megcsókolja Sorát, de ő elfordította a fejét. A férfi durván megragadta a haját, és arra kényszeríttette, hogy ránézzen, és erőszakosan megcsókolta. Sora soha nem tapasztalt undort érzett, de közben félt.... nagyon félt, hisz érezte, a gázt. Érezte, ahogy fuldoklik. Nem kapott levegőt, és az agyát egyre jobban elhomályosította a fájdalom, a félelem, és az oxigénhiány. Egy kép jelent meg előtte. A szerelme... és a gyermeke képe játszott előtte. Szerette volna még egyszer látni... még egyszer utoljára. Majd elméjére sötétség borult, és elmerült egy olyan világban, ami megnyugtatta.

Leon a házba berobbanva azonnal felfelé vette az irányt. Yuri és Kalos pedig szorosan mögötte haladt. Hamarosan belökte az emeleti szoba ajtaját. Ám, ahogy meglátta a jelenetet kifutott az arcából a vér. Csak annyit látott, hogy gyönyörű szerelme az ágyon feküdt ájultan, fölötte pedig Alden volt, és az ő testét simogatta és csókolgatta. Leon agyát elöntötte a düh. Hogy merészelt ez a mocskos patkány hozzányúlni az Ő szerelméhez. Ő jelentette az életét, és a világot számára. Nélküle nem tudott létezni. És most... hogy már megszületett a közös szerelmük jelképe... az a szépséges kislány... most mégannyira sem akarta elveszteni. Tudta, hogy belehalt volna. Minden gondolkodás, és előrejelzés nélkül rontott Aldenre, és lelökte Soráról. A férfi először döbbenten nézett a viharfelhős, égtelenül dühös szempárba. Amint felocsúdott, felkelt a földről, és nekiesett Leonnak. Úgy verekedtek, mint két ragadozó. De míg az egyik fenséges, és veszélyes volt, a másik veszett, és őrült. Vak dühvel harcoltak, de Leon sokkal nagyobb fölémyben volt. Mert olyanért harcolt, amiért az életét adta volna. Imádta, és inkább meghalt volna, minthogy neki bármi baja essen. Közben Yuri és Kalos Sorához rohantak. A lány nem volt magánál. És vérzett, nagyon vérzett. A két férfi azonnal megérezte a gázt. Sora gyenge volt, és nagyon sok gáz jutott a szervezetébe. Kalos az ablakhoz rohant, míg Yuri próbálta felkelteni Sorát. De nem járt sikerrel. Néhány pillanat múlva érezte, hogy a szobába jeges, mégis friss levegő tolult. Yuri összehúzta a lányon a köntöst, de megmozdítani nem merte. Félt... hogy ha megemeli, akkor még inkább vérezni kezd, és minden jel szerint már így is túl sokat vesztett. De a gáz, amit Sora beszívott még aggasztóbbá tette a helyzetet. A lány szervezete túl gyenge volt ahhoz, hogy védekezni tudjon bármi ellen is. Yuri jégkék tekintete aggodalmasan siklott végig a Démon testén, majd Kalosra, végül pedig a verekedő Leonra nézett. A férfi szemeiben égtelen harag látszott, és nem tudta fékezni magát. A másik férfi szinte már félholtan próbált védekezni. Yuri felállt, és a két verekedő felé közeledett. Hirtelen hangos dördülés visszahngzott keresztül a szobán. Yuri és Kalos ijedten kapta arra a fejét, de már csak annyit láttak, hogy Leon a karját szorongatva esik le a másik férfi testéről, miközben vér borítja. Alden kihasználva pillanatnyi fölényét felállt, és a Démonra szegezte a kezében lévő pisztolyt. Állatiasan vigyorogva nézte a vérző, de égtelenül dühös Leont, majd a másik két férfit, végül a szépséges, ájult lányt. Leont ezt észrevette, és iszonyatos féltékenység és düh borította be az agyát. Meg akart mozdulni, de Alden újra felé fordult.

- Mi a baj, Oswald?- kérdezte gúnyosan.- Nem tetszik, hogy ránézek? Hozzá kell szoknod, mert ő az enyém! Sajnálhatod, hogy itt vagy, mert most végig kell nézned, ahogy az enyém lesz. Aztán pedig meghal. Tudod, az a jó egy emberben, amikor van annyi esze, hogy két tervet készítsen. Tudtam, hogy az ostoba nővérem szólni fog neked.  Reménykedtem benne, hogy nem fogsz ilyen gyorsan ideérni, és maradhat a gáz. De sebaj így legalább látom, hogy szenvedsz, mikor minden lökéssel feljebb jutok az élvezet határain az ő testében.

- Ne merészeld te szeréncsétlen!- szűrte a fogai között Leon.- Ha egy ujjal is hozzá nyúlsz, esküszöm, hogy kínok között fogsz meghalni, még ha pokolra is kell jutnom érte.

- Áh... szóval annyira szereted, hogy a lelked és az életed árán is megmentenéd?- kérdezte gúnyolódva.- Szegény Oswald. Tudod, én még ennél is jobban szerettem. Én ismertem a valódi Jéghercegnőt, aki mindenkit képes volt tönkre tenni. Te már nem őt ismerted. Nem az utánozhatatlan, elérhetetlen fenséges teremtményt. Én csak ott kúsztam előtte.- jelent meg valami vad őrültség a szemében.- Csak kúsztam, mint egy rühes kutya, hogy adjon valamit azokból a fenséges érzésekből, amit csak ő tud nyújtani. Nem tette. Meg kellett elégednem azzal, hogy a partnere lehettem. Az én irányomban sem nyílt meg jobban, mint a többiek felé, sőt. De nem kértem többet. Nem adta magát nekem, és a vágy egyre jobban feszített. Azt hittem meghalok. Gondolom, te is érezted már ezt.- nézett Leonra.- Nem bírtam, ezért kerestem más szórakozást, amivel levezethettem a mérhetetlen vágyat. De az érzés továbbra sem múlt el. Nem bírtam. Sora egyszer rajta kapott Leticiával. Kidobott az életéből. Kidobott, mintha valami használt rongydarab lettem volna. Elmentem. Aztán mire visszatértem csak annyit láttam, hogy jöttél te, és megváltoztattad. Neked olyat engedett meg, amit nekem soha. Minden érzését neked adta, és hagyta, hogy feljebb emeld. Olyan magasságokba, ahová már csak az követheti, akit ő akar. Ó igen, nála fejedelmibb nőt nem találhatsz sehol. De azt ajánlom, búcsúzz el tőle! Mert soha többé nem látod!- majd szavait hangos robaj szakította félbe, amikor egy rendőrcsapat berontott az ajtón.- Azt hiszik, hogy megadom magam, és hagyom, hogy őt elvegyék tőlem? Soha!

- Tegye le a fegyvert!- szólt az egyik pisztolyt tartó rendőr.- Ne súlyosbítsa tovább a helyzetét!

- Azt várhatják! Sora az enyém lesz!- fordult arra.

Ám egy óvatlan pillanatban már a földön találta magát, a pisztoly pedig kieesett a kezéből. Leon nem törődve fájdalmával és vérző karjával, vad ragadozóként harcolt ellensége ellen. A férfi minden szava vak dühöt szított benne. Alden nagyot ütött Leon sérült karjára, így az egyensúlyát vesztve arrébb esett. Alden kihasználva ellenfele pillanatnyi  tehetetlenségét, a fegyverért indult. Amikor felvette, megfordult újra Leon felé, de a férfi már ott volt előtte. Hamarosan már állva küzdöttek a pisztolyért, miközben próbálták lefogni a másik kezét. Mélyen egymás szemébe néztek. A ragadozó, ezüst tekintet találkozott egy vadul csillogó zöld tekintettel. Mindenki ledrmedve nézte a harcot, ami a két férfi között zajlott. Senki nem mert még mozdulni sem. Hirtelen éles dörrenés hasította fel a levegőt, és mind a két fél ledermedt. Egymás tekintetét figyelték. Forró vérfolyam indult meg kettejük között. A jelen lévő összes ember aggódva figyelte, hogy ki fog összeesni. Hamarosan Alden szemei összeszűkültek, és elterült a padlón. A pisztoly kieesett a kezéből. Az egész teste úszott a vérben. Hörögve vette a levegőt, miközben kezét a sebére szorította. Senki nem mozdult. Leon pedig zihálva, de minden érzelem nélkül nézett a haldokló férfira. A fehér ing vérben úszott.

- Találkozunk a túlvilágon, Jéghercegnő.- nézett Sorára Alden, majd szemei lecsukódtak, és teste elernyedt.

Leon, ahogy a férfi meghalt, szerelmére nézett. Megkönnyebbülés hulláma söpört végig a testén. Lassan indult el a megtört Démon felé. Még így is ájultan, és betegen is csodálatos volt. Leon a saját fájdalmával nem törődve szerelme mellé térdelt, és gyönyörű arca minden rezdülését figyelte. Imádkozott. Imádkozott, hogy ne legyen semmi baja. Hogy újra velük lehessen, és boldogok lehessenek örökre. Gyengéden megfogta a bársonyos kezet. Sora szemei megrebbentek az érintésre, majd hamarosan Leon ezüst tekintete egy gesztenye színű szempár mélységébe láthatott. A férfin melegség cikázott végig. Nem tudta elhinni. Annyi idő után végre újra láthatta azt a csodaszép tekintetet, ami számára az életet jelentette. Sora rekedten felsóhajtott, és gyenge mosolyt engedett meg.

- Leon!- nyögte halkan.

- Jól vagy Sora?- kérdezte Leon rekedt hangon, miközben fojtogatták a könnyek.- Mond, hogy semmi bajod!

- Mostmár nyugodt leszek.- mondta Sora nehézkesen.- Hogy van a kicsi?

- Nagyon jól.- nevett fel halkan a férfi, miközben érezte, ahogy könnyei kicsordulnak- Soha nem kaptam ilyen csodálatos ajándékot. És még csodálatosabb, mert tőled van. Köszönöm.- csókolta meg a lány kezét.

- Gyönyörű szép ugye?- majd mire a férfi bólintott, elmsolyodott.- Milyen nevet adtál neki?

- Chloe... Chloe Oswald.- suttogta.

- Illik hozzá.- csordult ki egy könnycsepp Sora gesztenye szeméből.- Olyan lesz, mint te. Köszönöm, hogy megadtad nekem ezt a csodát. Tudom, hogy nagyon fogod őt szeretni. Vigyázz rá, mégha én nem is leszek itt!

- Ne mond ezt, Sora!- mondta Leon a könnyeit nyelve.- Ne tedd ezt velem! Szükségem van rád... szükségünk van rád! Annyira szeretlek. Nem akarlak elveszítni!

- A legfényesebb csillag sem tudja túlragyogni a szemeidet ebben a pillanatban.- sóhajtott fel Sora.- Nagyon szeretlek... mind kettőtöket.- majd keze elernyedt, gesztenye színű tekintete pedig lucsokódott.

A mentő hangos szirénázása törte meg a csendet a tomboló vihar után, egy új reményt adva mindenkinek...

Folytatása következik...