13.RÉSZ

ARANYBUBU  2008.07.01. 16:01

Délelőtt tíz óra volt. A forró júliusi nap sugarai, ünnepélyesen ragyogták be Blackheat kastélyát. Az ódon szürke épület párkányain, most ott pompáztak a futó muskátlik a szivárvány különféle színeiben. A több hektáros területen fekvő kert, pedig enyhülést nyújtott a rekkentő hőségben, az izgatott násznép számára. Hatalmas tuják, cédrusok, jegenyék tölgyek népesítették be a parkot. A kis romantikus ösvényeket, pedig hol ápolt bukszusok, hol égbe nyúló fák keretezték. Miközben a vendégek a parkot és annak üde virágait csodálták, a szolgálók, frissítőket varázsoltak az előkertben elhelyezett asztalkákra. A kerek kis asztalok fölé napernyőket, míg köréjük pedig hófehér kovácsoltvas székeket helyeztek. Lassan mindenik megtalálta asztaltársaságát, s élénk beszélgetésbe kezdtek. Ezalatt Lord és Lady Blackheat a hátsó kertben eldugott csodálatos üvegház felé sétáltak. Sora felhőtlenül boldog volt, élvezettel karolt bele férjébe, és sugárzó arccal kémlelte, annak csinos szoborszerű arcát. Bár a Leon visszamosolygott rá, és figyelmesen hallgatta jövőre vonatkozó terveit, Sora mégis félelmet, valamilyen megmagyarázhatatlan árnyat látott a szemében, s néha-néha az arcán átsuhanni. Amint azonban elérték az üvegház impozáns bejáratát, a kételyeknek, félelmeknek nyoma veszett, s csak a huncut csillogást látta a füstszürke szempárban, és a kaján, démoni mosolyt a kívánatos ajakakon. Sora most csodálattal vegyes elégedettséggel nyugtázta, hogy az ő férje a legőrjítőbb, legvonzóbb démon az egész világon.

Halk nyöszörgéssel tárult fel a pompás üvegajtó, s bepillantást engedve az egzotikus téli kertbe. Az angyal döbbenten, elkerekedett szemekkel figyelte a meseszép édenkertet. Kétoldalt hatalmas pálmák sorakoztak az üvegfal mellett, míg előttük egy emelvényen orchideák, flamingók, papucsvirágok foglaltak helyet. A mennyezetről páfrányok és egzotikus futó növények lógtak. A színpompás kis kert közepén egy hófehér kovácsoltvas asztalka állt két székkel. Leon előre engedte feleségét, s lassú ragadozó léptekkel követte az angyalt. Majd lassan a háta mögé lopózott, s gyengéden, észrevétlenül Sora karcsú derekára fonta karjait. A lány összerezzent a váratlan érintéstől, mely kellemes melegséggel töltötte el. Amint megérezte nyakán a vágytól perzselő leheletet, vére lüktetni kezedet ereiben, s már csak egyetlen vágya volt, meg kapni az ő démonát. Lassan szembefordult a hercegével, és kesztyűbe bújtatott apró kis kezeit a férfi nyakára helyezte, majd lassan magához húzta a nemes démont. Szemük csillogott a vágytól, s szenvedély lángjai jártak bennük örült táncot. Végül megadva magukat ösztöneiknek egy forró szerelmes csókban egyesültek. A csók gyengéd volt és követelőző, szenvedélyes de nem durva, s benne volt minden érzelmük, féltetett titkuk, kételyük. Sora most már kétségkívül tudta, hogy szereti Blackheatet, s hogy a démona is viszont szereti őt. Bár nem mondta, de a csókjában benne volt. Lassan eltávolodtak ajkaik, majd Leon megköszörülte torkát, ezzel leplezve pillanatnyi zavarát, s egy apró kis bársony dobozt húzott elő felöltője zsebéből. Sora elkerekedett szemekkel nézett a kis dobozra és Blackheatre felváltva. Leon hosszú finom újaival felnyitotta a dobozkát, melyben egy gyönyörű fehéraranygyűrű csillogott. Feje egy virágot formázott melynek közepét egy nagyobb briliáns, míg szirmait sok kis apró fehér kő díszítette.

-       Régi családi ékszer, még a dédnagyanyámé volt. Ezt a gyűrűt viselete Blackheat minden hercegnéje. Ez szimbolizálta a párok soha el nem múló szerelmét. S most szeretném, ha maga viselné Chére!- mondta bársonyos hangján Blackheat. Sora a meghatódottságtól könnyes szemekkel bólintott, s balkezét a férje tenyerébe helyezte. Leon finoman felhúzta az angyalkája középső ujjára szerelmük zálogát, majd egy könnyed kézcsókot lehelt az apró kis kacsóra.

-       Köszönöm!- suttogta Sora, miközben a herceg felegyenesedett. Leon egy halvány mosollyal nyugtázta, majd belekarolt a meghatódott hercegnébe.

-        Ideje visszatérnünk a vendégekhez, hiszen nem soká tálalják az ebédet. A végén még azt hiszik, megszöktettem!- itt egy csöppet elmerengett Leon- Habár nem is rossz ötlet, de csak ebéd után, Chére!- mosolygott ellenállhatatlanul Sorára, aki boldogan viszonozta a szerelmes gesztust.

                                                                                                

Mire visszaértek az előkertbe, a fekete-arany libériába bújtatott inasok, élükön Kennel elkezdték bekísérni a vendégeket. A csacsogó vidám tömeg a pompás étkező felé vette az irányt, mely Sorát mindig lenyűgözte. Leon most is az asztalfőn foglalt helyet, míg jobbján Sora ült, balján pedig szokás szerint Étienne. Az asztalt csodálatos csontszínű, nehézselyem abrosszal borították, és négyes csoportonként egy apró fehér, aranymintás porcelán vázába fehér liliomból és fehér rózsából kötött csokrokat helyeztek el. Lord Harrington, aki Sora mellett ült, csodálkozva figyelte lánya középső ujján pihenő gyűrűt.

-       Látom kicsi Sorám, megkaptad a híres gyűrűt! Már csak azt kívánom, hozzon neked szerencsét! Legyél nagyon boldog, Kislányom!- mosolyodott el sejtelmesen gondolatai hatására. Ezalatt megjelentek a fehér-arany egyenruhás pincérek, és elegánsan felszolgálták az első fogást. A vendégek csevegése elhalkult, ahogyan átadták magukat a kurináris élvezeteknek. Sora is megpróbált higgadtan falatozni, ám ahogy közeledett az ünnepi ebéd vége, úgy vált egyre izgatottabbá. Blackheat észrevette az arcán kigyúló édes kis rózsákat, melyek elárulták számára Sora lelki állapotát. Lassan észrevétlenül jobb keze eltűnt az abrosz alatt, s lágyan elkezdte simogatni az angyal formás combját. Sora hálás, vágytól fűtött tekintettel nézett bele a titokzatos szürke szempárba, s egy lusta buja mosolyt küldött férje felé.

-       Csak a desszertig bírja ki, Chére!- csitította Leon izgatott hercegnéjét. Röpke negyed óra múlva megérkezett a várva-várt desszert. Sora szeme felcsillant, amint felszolgálók kezében, az ezüst tálcákon meglátta a fagylalt kelyheket. Végre mindjárt feláll Leon, és megszökhetnek az árgus tekintetek elől, hogy utat engedjenek vágyaiknak. Amint megkapta kelyhét próbálta lassan, elegánsan, kifogástalanul elmajszolni a kellemes hűsítőt, de szíve egyre hevesebben dobogott. Leon miután félig elfogyasztotta desszertjét határozottan felállt, és Sora mellé lépett. Kezét felesége vállai mellé a szék támlájára helyezte, és szenvtelen hangon megszólalt.

-       Kedves Hölgyeim, Uraim nézzék el nekünk, de most visszavonulnák egy kis időre!- a bejelentésébe a jól nevelt hölgyek belepirultak, míg a férfiak cinkos pillantásokat küldtek felé.

-       Azonban- emelte fel hangját Leon, hogy ismét ráfigyeljenek- kérem, érezzék jól magukat, s élvezzék a lakomát!- bejelentése befejeztével felsegítette Sorát, s méltóságteljesen kivonultak az előcsarnokig, ahol Blackheat az arra járó személyzet legnagyobb meglepetésére, felkapta Lady Blackheatet, mint egy tollpihét. Majd könnyedén felsietett kívánatos kis angyalkájával a lakosztályába. Amikor elérték a hatalmas faragott ajtót, óvatosan talpra állította a kipirult hercegnét. Sora mellkasa sebesen emelkedett-süllyedt, melyet merész dekoltázsa csak tovább fokozott. Leon halványan elpirulva, pajzán mosoly kíséretében figyelte a ritmikusan mozgó halmokat. Végül kivonva magát a hatás alól, és vágytól rekedtess hangján a következőt suttogta:

-       Hunyja be a szemét, Chére!- mire Sora engedelmesen behunyta szemeit, s kissé felemelte állát. Leon megfogta apró kezét, miközben bevezette szobájába. Még egy utolsó pillantást vetett mindenre, majd elégedetten utasította a lányt.

-       Kinyithatja!- Sora lassan érzékien kinyitotta szemét, s mogyoróbarna tekintetét körbehordozta a szobán. Ráérősen pásztázta végig a bútorokat, míg nem tekintete megakadt a hatalmas ágyon, melyet vastagon hófehér rózsaszirmok borítottak, majd pislákoló kis mécseseken, melyek mindenhol szétszórva világították meg az elsötétített szobát.

-       Ez csodálatos!- bújt hálálkodva Leonhoz Sora. A herceg lassan felemelte az angyalkája arcát, s mint egy éhes démon csapott le dús ajkaira. Szenvedélyes öleléseik, csókjaik felélesztették az elfojtott vágyukat, mely most újult erővel tört rájuk, lerántva őket a pokolba, hogy aztán a mennyekig emelkedhessenek. Nyelveik forró csatát vívtak, mely felért egy szeretkezéssel, minden apró lélegzetvétel, érintés egyszerre volt kéjes, és sürgetően fájdalmas. Sora végig simította férje izmos karját, s azzal a mozdulattal lelökte róla a királykék felöltőt. Hátrébb lépett pár lépést, s kihívóan nézte a felizgatott démont, miközben fogaival húzta le selyem kesztyűjét. Az előzőleg levett gyűrűk közül, felvette a csillogó kis virágot, majd lassan a férfi acélos izmaihoz simult. Lágy csókot lehelt Leon szabad nyakára, miközben ujjaival kiszabadította a hófehér hajkoronát az apró selyemszalag fogságából. Lassan elterültek a selymes, puha tincsek Sora kezén, aki élvezettel folyatta végig ujjai között, a gyertyák sárgás vényében aranyként tündöklő zuhatagot. Azonban édes kis játékának férje kutató kezei vetettek véget, melyek megtalálták az utat telt kebleihez, amiket most élvezettel masszírozott. Mire Sora kéjesen felnyögött, s ezzel levetkőzték a szabályokat, viselkedési normákat, már csak kétségbe esett vágyuk szavának engedelmeskedtek. Egymás után kerültek le a méregdrága ruhadarabok, míg végül már semmi nem állta útját féktelen szenvedélyüknek. Leon felkapta az anyaszültmeztelen pajzán angyalkát, s a hófehér rózsaágyra fektette. Sora élvezettel fürdött a virágok finom illatában, míg meg nem érezte a herceg kellemesen nehéz súlyát testén. Gyengéden mégis forró szenvedéllyel kényeztették egymást, egyre mélyebbre és mélyebbre süllyedve a kéjvágy forró tengerében. Sora élvezettel fogadta Leon hosszú, arisztokratikus ujjait forró, kis barlangjában. Apró sikolyokkal, intim simogatásokkal jutalmazta férje játékát, akit egyre jobban ingerelt a sok kis érintés, és Sora öröme. Azonban mielőtt egybe fonódhatott volna testük, Sora a hátára fordította démonát, és megigézetten bámulta a lángok játékát a kőkemény izmokon. A pillanatnyi révület után a Leontól tanult ördögi mosolyra húzta csinos kis száját, s lassan felfedezőútra indul férje testén. Gondosan végig csókolt, simított mindenegyes négyzetcentimétert, majd elért Leon vágyának, tekintélyes bizonyítékához. Lassan kényeztette apró ujjaival a férfiasságot, ezzel őrületbe kergetve Leont, aki mikor megérezte a forró leheletet, nedves ajkakat nem bírva tovább maga alá gyűrte szépséges kínzóját. Testük egybeforrt, s ősi ütemre kezdett táncolni. Táncuk egyre hevesebb, és kétségbeesettebb lett, ahogy hihetetlen magságokba repítette őket a szerelmes szenvedély. S végül egyszerre érték el a hőn áhított jutalmat, a teljes feloldozást. Miután végig száguldott rajtuk az élvezet utolsó hulláma is egymás karjaiban aludtak el.

 

Már alacsonyan járt a nap mikor Leon felébredt, álomtól ködös tekintete egyből a mellette alvó angyalra tévedt. Kócos lila fürtjei, mint egy takaró úgy ölelték körbe felsőtestét, arca pedig olyan bájos volt, mint egy igazi angyalé. Óvatosan az alvó lány fölé hajolt, és egy apró csókot lehelt az ajkaira. Sora mocorogni kezdett, és Leon legnagyobb döbbenetére viszonozta a csókot. Majd édesen somolyogva fürkészte egyetlen démona meglepett arcát.

-       Üdvözlöm a házas emberek népes táborában Lord Blackheat- mondta évődve Sora, de majd meg fulladt a visszafojtott nevetéstől, ahogy Leon arcát kémlelte. Olyan volt most Blackheat hatalmas hercege, mint egy durcás kisgyerek, aki nem tudja örüljön-e, vagy bosszankodjon a meglepetése miatt. Hirtelen azonban ördögi szikra gyúlt szemében, majd elkapta, a még mindig jót derülő lányt. Lassan elkezdte gyengéden simogatni az oldalát, mire Sora felnevetett.

-       Kérem, hagy-hagyja abba, Black-Blackheat! Halálra csi-csikiz!- nyögte ki Sora két csilingelő kacaja között.

-       Nos, ha már így esdekel, legyen! Ám had üdvözöljem én is a feleségek népes táborában!- húzta kárörvendő vigyorra szépen ívelt ajkait Leon.- majd tekintete elkomorodott, és hűvösebb hangnemben folytatta.

-       Most itt kell hagynom egy időre, mert van még ma egy találkozóm. De addig, ha kérhetem, csomagoljon össze nekünk pár dolgot, mert holnap nászútra indulunk!- Amint meghallotta Sora a nászút szót, azonnal megbocsátotta a mondat első felét, és lázas készülődébe kezdett. Belebújt egy köntösbe, és gyorsan a szekrénye elé sietett. Azonban lendülete azon nyomban el is fogyott, amint meglátta a különféle ruhákat.

-       Hová is megyünk pontosan?- tette fel morfondírozva a kérdést Sora- Csak hogy tudjam, mit csomagoljak.- tette hozzá gyorsan, mikor meglátta Leon sejtelmes ábrázatát.

-       Párizsba hangzott a tömör válasz- ám jeges állarca mögött jót derült angyalkája lendületén.

 

Negyed óra múlva Leon ismét dolgozó szobája faltól-falig elterülő, íves ablaka előtt állt, s a rózsabokrokat szemlélte, pontosan úgy, mint egy hónappal ezelőtt.

-       Istenem, bárcsak jó híreket kapnék.. Furcsa, szeszélyes dolog a Sors.. Egy hónapja még mindennél jobban örültem volna, ha terhelő bizonyítékot találok Harrington ellen. Azért vettem meg a mellette lévő birtokot, hogy a bizalmába férkőzhessem, mint jó szomszéd. Elrendeztem vele a házasságot, és meghívtam a kastélyomba csak azért, hogy szemmel tarthassam, míg meg találom a megdönthetetlen bizonyítékot. És most.. azért fohászkodok, én a Halálisten, a hatalmas Blackheat, hogy tévedjek, hogy ne legyen bűnrészes Harrington a húgom halálában. Miért!.. Bele estem a saját csapdámba.. Elakartam érni, hogy belém szeressen a lánya, Harrington hercegnője, ám azzal nem számoltam, hogy én is beleszeretek ebbe az angyalba. Mennyivel egyszerűbb volna, ha nem kötelezne korzikai vérem, ha nem cipelném a Vendetta mázsás súlyát.. ha az a féreg Ruthmoore nem halt volna meg valamilyen ostoba kocsmai lövöldözésben. Ha kihívhattam volna, most nem kellene más célpontot keresnem bosszúmnak.. most boldogan szerethetném a hercegnémet. Csak hozna jó híreket Davis!- s egy nagyot sóhajtott gondolatai súlya alatt meginogva Blackheat. Azonban nem folytathatta önmarcangoló gondolat menetét, ugyanis óvatosan megszólította Ken.

-       Uram megérkezett Mr. Davis- közölte szertartásos hangon.

-       Engedd be!- legyintett a kezével Leon, de nem fordult meg. Amint kimondta, lassú nehéz léptek közeledését hallotta. Továbbra sem vette le szemét az elméjét megnyugtató virágágyásról, csupán jeges nemtörődömséggel utasította vendégét.

-       Üljön le Mr. Davis- a len szőke hajú, szúrós barna szemű férfi már meg sem lepődött a herceg közönyén, hiszen legutóbbi látogatása alkalmával is ez történt. Bár egy ideig szuggerálta Blackheat éjfekete felöltőjét, de a hatás elmaradt. Ugyanis Leon semmiképpen sem akart megfordulni, nem akarta, hogy bár ki is lássa a lelkében dúló szörnyű vihar legkisebb árnyékát is szemeiben. Így pusztán hangjára kellett figyelne, lelkében, tekintetében viszont szabadon kavaroghattak viharos érzelmei.

-       Nos, mire vár Mr Davis kezdje!- utasította ridegen a középkorú férfit.

-       Azt hiszem várakozásai, és munkánk gyümölcse beértet, kegyelmes uram!- közölte elégedetten a férfi, mire Blackheatnek a szíve satuba szorult, torkában hirtelen hatalmas gombócot érzett, pulzusa pedig megduplázódott. Lassan a közönyösség látszatát keltve legyintett Mr. Davis-nek, hogy folytassa a jelentést. A nyomozó megértve a kimondatlan kérést, izgatottan folytatta. Nem régiben mikor egy tengerparti kis halászfaluban jártam New Hampton Shire-ben, rá akadtam egy bizonyos Mr. Flecherre.- hatásszüntetett tartott és várt, hátha felkeltette a herceg érdeklődését, azonban ő makacsul hallgatott.

-       Nos ez a Mr. Flecher Lord Ruthmoore tisztje volt, mellette szolgát Párizsban is a bűntény idején. Nem kellett sokat faggatnom, mindent elmesélt. Szörnyű bűntudat kínozta Lady Ruthmoore, az ön megboldogult húga miatt. Bevallotta, hogy a sógora kódolt leveleit Lord Harrington kapta meg, aki egyből továbbította őket a királynő főtanácsosának. Lord Wellingtonnak.- Leonnal hirtelen megfordult a világ, úgy érezte, kihúzták a lába alól a talajt. Elveszett az utolsó reménysége is. Most már bizonyos az apósa bűnrészessége. De egy halvány fénysugár, még éltette benne a reményt.

-       Mennyire megbízható ez a bizonyos Mr. Flecher? Utána nézett a múltjának?- hangzott a rideg, fagyos kérdés.

-       Természetesen kegyelmes uram, és bátran állíthatom, hogy teljesen szavahihető a tanú. Az írásos vallomását itt hagyom önnek.- azzal egy zörgő papírt tett a mahagóni íróasztal lakozott lapjára. Leon bár hallotta lap zizegését, de nem nyúlt érte, képtelen volt rá. Úgy érezte megfolytja az az átkozott bosszú, az a mérhetetlen keserűség, düh, fájdalom, félelem, ami most a szívét mardossa. Azt hitte, nem lehet már rosszabb, de tévedett.

-       Valamint utána néztem Lucien de Silva-nak. Nos az úr valóban Lederia grófja. Ősi nemesi családból származik. Apja halála után, mint hogy ő az egyetlen fiúgyermek rá szállt a cím. Oxfordban tanult, majd tanulmányai befejezése után megismerkedett Lady Harringtonnal, azaz Lady Blackheatel.

-       Nos ennyit arról, hogy elszegényedett nemes.. ugyan hiszen Oxfordban tanult, és már jó ideje itt nyaral! Miért hazudott nekem, Chére! Ki ez a spanyol pával? A szeretője nem lehetett hiszen, velem volt együtt először.. de akkor ki?- gondolkodott, dühösen kétségbeesetten Blackheat

-       Keringtek bizonyos pletykák, kettejük viszonyáról, miszerint szeretők. Egyesek, pedig kifejezetten furcsának találták, hogy mindig körülbelül egyszerre tűntek el a bálokról. De az összes szóbeszéd megegyezik abban, hogy Lord Sommerfield szökése után tűnt fel a lány életében de Silva.- Leon megdermedt az utolsó tagmondat hallatán. Már zsongott a feje, ahogyan elméje elkeseredetten kereste a megváltó megoldást. De ez végleg letaszította a mélybe. Azonban még mindig szenvtelen, közönyös hangon kérdezet, miközben füstszürke szeme egyre homályosabb lett az el nem engedett könnyektől.

-       Milyen szerepe volt Lord Sommerfieldnek a feleségem múltjában?

-       Nos kétségtelenül udvarolt Sommerfield earlje Lady Balackheatnek, sokan már tudni vélték az esküvő időpontját is, ám egy napon Lord Sommerfield megszöktette Sedly grófjának a lányát, Laylat. Majd házastársakként tértek vissza Gretna Greenből.

Értem. Nos köszönöm Mr. Davis! Fáradjon, kérem az inasom után- itt csengetett egyet- Ő majd rendezi a számlát. Sajnos, nekem azonban sietnem kell!- azzal elindult a kazettás ódon ajtó felé. Titkon, pedig azért fohászkodott csak bírja ki önuralma a szobáig. A hogy lépdelt a déli szárny felé, ahol menedéke rejlett, egy kicsi, de otthonos szoba, folyamatosan keserű gondolatok, és kérdések kavarogtak a fejében.