5. fejezet

Leon idegesen vágtatott ki a birtok kapuján, haja csak úgy suhant utána a vágta hevében. Kavargó gondolatainak örvényét tükrözte vihar szürkévé sötétült szemei.

-       Ostoba, makacs nőszemély! Mégis minek vitte el Villámot, azt a lovat még nem törtem be. Mit akart ezzel bizonyítani a saját ostobaságán kívül? Már az is csoda, hogy egyáltalán meg tudta ülni… De egyáltalán miért aggódom én érte, miért érzek melegséget a szivem táján akár hányszor csak eszembe jut, vagy meglátom, miért? Azt hittem, az én szívem már régen kihűlt, s nem képes már szeretni! Talán még is szerethetnék, talán szeretem ….. Nem én nem szerethetek, még nem! Egyáltalán merre indultak? Meg van, talán a birtok határán lévő, erdő melletti, kis rétre mentek.- majd gondolatait tettek követték. Egy hirtelen mozdulattal megrántotta Cézár kantárját, majd jobbra kormányozta a lovat. Ismét vágtattak, de már nem cél nélkül. – Istenem csak ott legyen, csak időben érkezzek!- fohászkodott Leon. Majd egyre gyorsabb és gyorsabb tempót diktált nemes telivérjének. Mintha az ég is megérezte volna Blackheat nagyhatalmú, hercegének dühét, hirtelen viharfelhők sokasága jelent meg az égen. Hatalmas viharkerekedett, az eső eleredt, majd egy pillanaton belül már szakadt. A szél végig söpört a tájon, s vadul játszott a férfi hófehér hajával, míg a jéghideg esőcseppek bele vágtak az arcába. Alig látott valamit, de nem lassított, sőt még gyorsabb vágtába kezdett. Majd lassan két homályos alak rajzolódott ki előtte az eső függönyén keresztül. Visszafogta Cézárt, s várta hogy arcot öltsenek a körvonalak. Egy- két másodperc múlva Lady és Lord Somerfield jelent meg előtte. Szeme összeszűkölt, keze ökölbe szorult az elfojtott dühtől, és félelemtől.

-       Hol van Lady Sora? Hogy hagyhatták egyedül, ilyen helyzetben?- de az utolsó szavaknál már vészjóslóan megemelkedett a hangja. Majd vihar szürke tekintetét Lord Sommerfield jégkék szemeibe fúrta, választ követelve. Aki kimért hangon megszólalt, látva a herceg parancsoló tekintetét.

-       A közeli réten tartózkodik a hölgy. Bár egyáltalán nem hagytuk egyedül, Uram!- nyomta meg az utolsó szót Yuri jelezve a hercegnek, hogy nem tetszik neki a hangnem, amit vele szemben megütött.

-       Vele van egy vadász, akinek a lövése megijesztette a lovakat….

-       Sora kérésére indultunk az ön kastélya felé, Kegyelmes uram!- vágott közbe Layla.

-       Megkért, hogy értesítsük Önt, de mint látom Villám megelőzött minket.

-       Rendben! Most hogy átadták az üzenetet, kérem, térjenek nyugodttan haza otthonukba. A többi majd én elintézem. Köszönöm!- biccentett a pár felé, majd meg sem várva válaszukat, csizmája sarkával megbökte Cézár oldalát, ezzel vágtára ösztönözve az állatot. Layla és Yuri megkövülten ültek lovaik nyergében, megválaszolatlan kérdéseik társaságában, s közben nézték a távolodó férfi egyre homályosabb alakját.

-       Gyere Drágám, induljunk! Még meghűlsz ebben a viharban!- törte meg a csendet Yuri. Majd nyugtatólak felesége remegő kezeire kulcsolta sajátját.

-       Holnap meglátogatjuk Sorát, sőt ha szeretnéd, még ma átküldöm Williamat friss hírekért. Kérlek, Drágám induljunk!

-       Rendben menjünk, Szívem!- sóhajtott lemondóan Layla. Lovaikat az ellenkező irányba fordították, s elindultak hazafelé.

Leon sebesen vágtatott, nem érdekelte már, se az eső, se a viharos szél, csak oda akart végre érni. Csak biztonságban akarta tudni Sorát. Sora erre a névre, vagy csupán a puszta gondolatára mindig felcsillant a komor herceg szeme. De most tekintete örvénylő mélységeiben aggodalom, vágy és félelem tükröződött. Kívánta a gyönyörű, makacs szirént úgy, mint még senkit soha, de egyben félt is. Félt hogy elveszíti, mielőtt még birtokolhatta volna, félt hogy menthetetlenül beleszeret. Lassan két alak körvonala sejlett fel előtte, ismét. Egy ülő alak, és egy másik, aki guggolt mellette. Amint fogyott közöttük a távolság úgy rajzolódtak ki a kontúrok. Az ülő nő ruhája teljesen átázott, felsőrésze teljesen rátapadt a formás melleire, és karcsú derekára, ezzel felfedve viselője bájait. Szoknyája alja legalább egy arasznyira sáros volt, s rátapadt a kriolinra. Kis kabátkájával pockolta fel sérült lábát. Lila hajzuhatagát, folyamosan kavarta a szél gyönyörű arca körül, mely kipirult a megerőltetéstől. A látványtól egyenesen felforrt Leon vére, ágyéka pedig lüktetett. Azonban, amint meglátta a gyönyörű aráját ölelő férfit, szemében azonnal a harag lángja gyúlt. A férfi mellé lépett, fölémagasodott, mint egy veszélyes ragadozó, aki most akarja leteperni áldozatát. Összeszűkült szemmel mérte végig , az ismeretlent, majd szinte pengeként hatoltak szavai a férfi tudatába.

-       Hogy merészeli, maga miatt sérült meg a mennyasszonyom, és ahelyett hogy hazahozná, itt ölelgeti az esőben! Mégis kinek képzeli magát?

-       John Miller vagyok, a szomszédos faluból. Éppen vadásztam amikor….

-       Nem érdekel a szánalmas magyarázata, majd félre lökte a férfit és Sora mellé térdelt. Mélyen a lány szemébe nézet, és átkarolta a lány karcsú derekát, másik kezével, pedig vizes szoknyája alányúlt. Sora égett a férfi érintésétől, vérre felforrt, s önkénytelenül is közelebb húzódott Leonhoz. Lassan átkarolta megmentője nyakát, arcát pedig a férfi vállára hajtotta. Közben Mr. Miller magyarázott valamit, egy elszabadult agárról, lövésről, de Leon meg sem hallotta. Csak lüktető vérének dübörgését hallotta fülében, csak Sora gyönyörű mogyoróbarna szemeit látta, melyek most a tekintetét fürkészték. A lány bódító illata, pedig maradék érzékeit is rabul ejtette. Lassan óvatosan feltette Sorát Cézár nyergébe, majd maga is felült mellé.

-       Jól van?- súgta érzékien a lány fülébe, aki megremegett a nyakát cirógató lehelettől. Majd rekedtes hangon kezdte:

-       Csak a bokám húzódhatott meg, és talán egy-két zúzódás, de semmi komoly. Nyugodjon meg Blackheat egy- két nap pihenés, és rendbe jövök.  Leon nem szól semmit, csak átölelte a lányt, majd összefogta a dereka előtt Cézár gyeplőjét, és óvatosan, a kastély irányába kormányozta lovát. Sora megigézve nézte a férfire tapadt nedves fehér inget, mely tökéletesen megmutatta az izmos kidolgozott, felső testét. Majd tovább siklott tekintete a herceg vizes nadrágjára, mely rátapadt erős combjaira, és körvonalazta éber férfiasságát. Sorában „bűnös” gondolatok, tömkelege kavargott, arca kipirult. Lassan végig húzta apró kezét, a férfi mellkasán át egészen a köldökéig, miközben ujjaival táncot járt az acélos izmokon. Megszűnt számára a külvilág csak Blackheat létezett. Azt kívánta, bár csak örökké így maradhatna! Lassan felemelte fejét Leon válláról, s egy vágytól izzó viharszürke szempár tekintett vissza rá. Már látni lehetett a birtok kapuját, mikor Leon visszafogta Cézárt, s lassan ügettek tovább a főbejárat felé, a kis virágos kerten át. Az ég kezdett kiderülni, és lassan az eső is nyári zivatarrá szelídült. Amint a dupla szárnyú faragott bejárati ajtó értek, a herceg leugrott a nyeregből, majd óvatosan, mintha csak egy törékeny tüneményt ölelne, leemelte Sorát Cézár hátáról. Nem törődve az addigra köré gyűlt bámészkodó tömeggel, határozottan elindult karjában arájával, az épület belseje felé. Az előcsarnokon át egyenesen Sora szobája felé tartottak, majd mikor elérték céljukat, Leon egy erős rúgással jobb belátásra bírta az eddig csukott ajtót. A szoba sárga és fehér árnyalataiban pompázott. A falat narancssárga alapon aranymintás selyem tapéta borította. A bútorok fehérre voltak lakkozva, kárpitjuk, pedig napságra színében tündökölt. A belépőket egy hatalmas vörös sötétítőfüggönnyel ellátott faltól falig ablak fogadta, mely mellett egy baldachinos ágy foglalt helyet. Az ággyal szemben pedig egy fésülködő asztal ált, hatalmas velencei tükörrel. Leon az ágy felé vette az irányt, majd óvatosan ráhelyezte terhét. Éppen felegyenesedni készült, amikor Sora karjai a nyaka köré fonódtak. A lány lassú démoni mosolyra húzta ajkait, majd maga felé húzta a döbbent férfit. Arcuk vészesen közeledett, majd ajkait Blackheat ajkaira tapasztotta. Szopogatta, ízlelgette őket, felszítva a férfiban a vágy mardosó lángjait. Leon többet akart, így lassan utat tört magának a lány szájüregébe, végig simítva nyelvén, egy vad táncba hívta. Sora pedig  kézséggel követte a herceget, élvezve a férfi szenvedélyének perzselő tüzét, acélos izmainak érintését, és bódító illatát, melytől megrészegültek a lány érzékei. Leon kezeit kitámasztotta Sora feje mellett két oldalt, majd lassan az ágy szélére ereszkedett. Már éppen elvesztette önuralmát, és az utolsó érvet is, hogy miért ne tegye magáévá a lányt, mikor hirtelen kicsapódott a szoba ajtaja. 

-       Kislányom, jól vagy? Azt hallottam…- rontott be Lord Harrington, de amint meglátta az érzékek tengerében úszó párt, torkára forrt a szó. Hangjának foszlányai lassan jutottak el Leon tudatáig, de amint felfogta a helyzet súlyát rögtön eltávolodott a lánytól. Tudta így helyes, mégis fájóan egyedül érezte magát Sora ölelése nélkül.

-       Igen, apa! Már minden rendben, hála a hercegnek.- válaszolt Sora vágytól fátyolos hangon.- Egy vadász eltévedt agára futott Villám lábai közé. Megpróbáltam visszafogni, éppen sikerült is volna, amikor a vadász egy lövést adott le, hogy magához hívja az ebet. Ez sikerült is neki, de Villám megijedt, hirtelen felágaskodott… A többit, pedig gondolom hallottad.- fejezte be Sora.

-       Azt hiszem, most magukra hagyom Önöket- szólalt meg Leon, majd lassan felemelkedett az ágyról, mint ha mi sem volna természetesebb. S emelt fővel távozott a szobából, mintha az előbbi incidens meg sem történt volna. Csapongó gondolatait próbálta rendezni, miközben a folyosón lépkedett. Azonban egyre csak Sora, a csókjuk, a lány különös tekintete járt a fejében, amit még a bálon pillantott meg, mikor táncolt a lánnyal. Gondolataiba mélyedve lépett be hálószobájába, melynek királykék selyem tapétája csillogott a délutáni napsütésben. Bútarai hasonlóan voltak elrendezve, mint Soráé, de nála csupán egy vékony lakréteg emelte ki a fabútorok természetes szépségét. Szobáját a kék szatén ágyneművel megvetett franciaágy uralta, mellette pedig kétoldalt egy-egy éjjeli szekrény foglalt helyet. Az ággyal szemközti fal előtt ált íróasztala, melyen most szanaszét hevertek a hivatalos iratok, köztük a nyomozó jelentései is. Leon az ágy melletti ajtó felé vette az irányt, mely fürdőszobáját rejtette. Útvonalát, pedig levetett vizes ruhái jelezték. A szintén a kék különböző árnyalataiban pompázó helység közepén egy fehér, zománcozott, aranyozott lábú kád állt. A hozatott melegvizet hideggel keverte, majd elmerült az enyhén langyos vízben, hogy lehűtse túlfűtött érzékeit a vacsoráig.

-       Vacsora! El is felejtettem tájékoztatni róla Lady Sorát. Na nem baj, majd ha végeztem a fürdővel, ha lecsillapítottam vágyam átmegyek hozzá… Vágyam?! Miért kívántam ennyire? Mi üthetett belém? Mikor megtudtam, hogy Villám nélküle tért vissza, elfogott a vágy, hogy megvédjem és a Félelem…igen féltem, hogy elveszíthetem…- merenget a férfi, majd mikor teljesen kihűlt vize kilépett a kádból, s egy fekete selyem köntöst öltött. A fürdőszoba mellett álló hatalmas szekrényéhez sétált, és kritikus szemmel nézte ruhatárát. Végül egy fekete nadrágot, hozzá illő ezüstszínű, selyem inget választott, melynek ujjai tölcsérré szélesedtek ki csuklójától, és divatos csipke keretezte. A hatást csak fokozta ezüsthímzéssel díszített selyem, fekete mellénye. Végül fekete felöltővel koronázta meg a hatást, melynek hasonló hímzés díszítette magas nyakú gallérját, mint a mellényt. Elégedetten lépett az íróasztala mellett elhelyezkedő, egyszerű mahagóni keretes velencei tükre elé, hogy megszemlélje az összhatást. Hosszú hófehér fürtjei, aranyként csillogtak a lemenő nap fényében.

-       Nem is rossz! Ideje elkezdenem a csábítást, Kisasszony!- mosolygott dévajul, mikor Sora kipirult arca sejlett fel előtte a tükörben. Ezalatt Sora évezte, az érzékeit elcsendesítő forró fürdőt, a hercegéhez hasonlatos fürdőszobában. Csupán ennek a helyiségnek a falát narancs és citromsárga különféle árnyalati díszítették. A jázmin, fehér rózsa illóolajainak bódító kompozíciója terjengett a levegőben, Sora pedig élvezettel merült el a sűrű habtengerben. Majd egy ajtó nyílására, s léptek zajára lett figyelmes. Gondolta, Mia tért vissza, ezért ki szólt:

-       Mia, kérlek, hozd be a köntösöm, amit az ágyra terítettem le! Jaj és a törölközőt is elkelne- kuncogott.- Úgy látszik ez a Blackheat teljesen elvette az eszem- kacagott fel most már hangosan Sora. Majd hátat fordítva az ajtónak felegyenesedett, hogy a szobalány ráteríthesse köntösét. Azt ajtó halkan kinyílt, s hirtelen keserédes szantálfa illata csapta meg a lány orrát.

-       Ez nem Mia, csak nem… Úristen ez Blackheat! Én meg ostoba csitri módjára kiöntöttem neki a lelkem, s már nem kételkedhet érzéseim felöl sem!- lassan erőteljes, és egyszerre még is gyengéd újjak cirógatását, érezte vállain, miközben a puha selyem lassan körül ölelte. Kínzó lassúsággal fordult az ajtó irányába, ahol egy vágytól ködös viharszürke szempárral találta szembe magát. A herceg elismerően mérte végig Sorát, kinek mélybordó selyem köntöse kissé szétnyílt, s látni engedte keble belső vonalait.

-       Igazán szép!- majd kezét a megszeppent szirén felé nyújtotta- de megfázik, ha nem öltözik fel!- mosolyodott el a lány zavarán. Sora pedig végig mérte a herceget, majd dacosan mogyoró barna tekintetét a férfi arcába fúrta, s közben ellökte a segítő jobbot.

-       Egyedül is menni fog, Blackheat!- s dühében megfeledkezve a sérült lábával kezdett kilépni, ami hirtelen terhelés alatt megrogyott, Sora pedig egyenesen Leon karjaiban landolt szétnyílt köntössel. A férfi ajkai már-már ördögi mosolyra húzódtak, most ő van előnyben. Majd lassan lehajtotta fejét, és csábítóan a lány fülébe suttogta:

-       Este vacsora vendégeink lesznek Chére! Kérem, készüljön el hétóráig!- Sora mélyen beszívta Leon férfias illatát, szemét lehunyva élvezte ki a pillanat varázsát. Közben olyan pajzán gondolatok jutottak eszébe, hogy még egy gyakorlott szertő is belepirult volna. Kéjesen elmosolyodott, szemhéjai felnyíltak, s hosszan farkasszemet nézett a füstszürke szempárral. Közben arcuk között egyre csak fogyott a távolság, de Sora utolsó pillanatban a Leon fülei felé irányította ajkait, s őrjítően lassan belesuttogott.

-       Rendben, de egyedül nem tudok lemenni. Azt hiszem, segítenie kell nekem Blackheat!- Majd köntösét szorosan összehúzta, s a férfit megkerülve szekrénye felé bicegett. Leon a vágytól megkövülten állt még mindig, majd egy ismeretlen fény csillant fel a szemében.

-       Hát rendben Kisasszony! Játszunk! Csábítson el! –gondolta, s lassú, puha ragadozó léptekkel a ruhaválogatásban elmerült lány háta mögé lopakodott. Hirtelen átkarolta karcsú derekát, és a nyakába csókolt

-       Rendben hétre itt leszek! Viszlát, Chére!- s elégedetten távozott.

Sora választása egy gyönyörű estélyi ruhára esett. Mélybordó, szatén felső része fűzős volt, mély ovális dekoltázsa, pedig csak úgy hívogatta a férfi tekinteteket. Szoknyája szintén mélybordó volt, ugyan abból az anyagból készült mint a felső, de térdtől lefelé lassan feketébe ment át. Alulról kiindulva fekete hímzés borította be az anyagot, mely egészen csípőjéig kúszott fel egyre ritkulva. Kezét fekte csipke kesztyűbe bújtatta, lila fürtjeit pedig loknisra csavarta. Félig felfogta haját, azonban két rakoncátlan tincset elöl szabadon hagyott. Ajkaira vöröses rúzst kent fel, szemhéjait pedig fekete szemceruzával emelte ki. Az összhatás egyszerűen szédítő lett.

-       Igen, tökéletes! Pontosan ez kell most nekem! Elcsábítalak, Blackheat! Ezt vedd ígéretnek!- fogadta meg magában Sora. Szemei határozottan csillantak meg.