Egy autó gyorsan hajtott az autópályán nem törődve az őt szidó sofőrökkel. Már hozzá szokott az évek folyamán. Hamar odaértek New Yorkba. Egy nagy stadion előtt parkoltak le.

-         Itt vagyunk.- jelentette ki Nathan.- Gyere és keressük meg Tomot.

-         Oké. – majd kiszálltak az éjfekete kocsiból és a bejárat felé indultak.

 Hamar bementek a stadionban. Jess csak egy irányba nézet és ez nem volt más, mint a pálya. Hiába mondta mindenkinek azt, hogy már nem szereti a focit, de nehéz volt a szívében lévő érzés ellen küzdeni. Mindig is szerette a focit és tudta, hogy fogja is, csak egy baj volt, hogy nem tudott játszani. Ezt még el tudná viselni, de ott van Tom aki, egy foci csapatban játszik és ennek tetejében azt is hallotta, hogy a gimi ahová felvették ott az egyik népszerű sportág a foci. Mikor megállt már a pálya szélén állt. Szomorú szemeit a pályára és a lelátóra emelte. Most csak magára figyelt és a régen oly sok boldog pillanatot okozó pályára. Emlékek sokasága rohamozta meg mely hol vidám, hol szomorú volt. De mindig ott voltak a barátai, akikre mindig számíthatott.

Közben Nath megkereste Tomot.

-         Szia öccsi.- köszönt az éppen öltöző fiúra. Tudta, hogy csak néhány perccel idősebb, de ahogy Jesst őt is szerette idegesíteni.

-         Tudod, hogy ilyenkor meg tudnálak ölni?- kérdezte a 20 év körüli szőke hajú srác. Barna szemei a boldogságtól csillogott, hisz mindene meg volt, amire csak vágyhatott. Azzal foglalkozott, amit a legjobban szerettet és ott volt még a családja is.- Jessyt hol hagytad?

-         Te is tudod, hogy hol van. Akár miért jövünk ide vagy egy másik stadionba mindig a pálya szélén, van. Még mindig nem tudta elfogadni, hogy nem tud játszani, és még jobban fáj neki, hogy látja, ahogy te játszol, hisz te tanítottad mindenre. De hiába akarunk vele beszélni ő, csak azt mondja, hogy nincs semmi baja és nem is, mutat ki semmit.

-         Tudom. De…- nem tudta befejezni, mert testvére közbe szólt.

-         Inkább most menjünk és nézzük, meg mit csinál, majd később beszélünk vele.- mikor befejezte mondatát elindult kifelé. Tudta, hogy egyszer beszélnie kell Jessyvel, de azt is tudta, hogy nehéz lesz. Nehéz, mert a lány annak mutatja magát, aki volt. A mindig boldog tizenéves lányt, de ez csak a látszat. Már nem volt olyan vidám és ezt csak akkor mutatta ki, amikor magában volt.

A két testvér sok mindenben különbözött egymástól. Nath megfontolt volt és komoly, de volt, amikor ő is tudott hasonlítani egy kis sráchoz. Tom ő mindig is egy komolytalan, mint egy öt éves kisgyerek, aki csak játszani akar, és nem akar foglalkozni a világ bajaival. Együtt haladtak a folyosón mikor a kijárat előtt megálltak. Egy személyt figyeltek és annak minden mozdulatára és reakciójára. Tom tudta, hogy milyen nehéz lehet neki, de ő nem tudta átélni.

Jess még mindig a pálya szélén állt és nem törődőt a mellette elsuhanó játékosokkal. Csak az emlékeinek élt ebben a pillanatban. Elmélkedéséből egy érintés rántotta ki. Ördögi mosolyra húzta ajkait, mert tudta, hogy ki rántotta vissza a jelenbe. Ölelő karok fonódtak a derekán és egy fej nyugodott a vállain. Előtte még egy puha érintést érzett a nyakán ez volt, ami visszahozta a jelenbe. Ezt minden meccsen megkapja talán már csak ezért a kis játékért, jár ki. Már ő sem tudja pontosan, hogy miért.

-         McKay te sosem fogsz megváltozni! Ez olyan biztos, hogy most neked már a pályán kéne lenned!- mondta határozottan. A csapatból mindenkit ismert. Mindenkivel jóban volt. Már megszokták, hogy ez a rítus játszódik le köztük.

-         Addig nem megyek fel, míg meg nem kapom a szerencse puszim.- jelentette ki nyugodtan, mert tudta, hogy előbb utóbb megkapja.

-         Ilyen embert még életemben nem láttam! Rendben meg kapod.- már adta volna a srác arcára a puszit mikor hirtelen szembe fordult vele is az ajkaik lágyan összeértek. Jess nem is fogta fel, hogy mi történik vele, csak élvezte a pillanatot. Majd mikor észbe kapott hirtelen hátrébb ugrott volna, ha elengedték volna a derekát.

-         Te nem vagy normális! Ezért még kinyírlak McKay!- mondta mérgesen, de valahol érezte, hogy ez csak úgy mondja.

-         Ki mondta, hogy valaha is normális voltam. De azt, hogy kinyírsz azt kötve, hiszem.- majd gyorsan még egy puszit, nyomot a lány arcára és már rohant is a pályára. Jess csak mosolygott a másik viselkedésén. Hiába volt nála idősebb öt évvel a srác ő mindig komolyabb volt. Majd elindult megkeresni Nathant. A nekik fent tartott helyen meg is találta. Leült és várták a meccs kezdetét.

-         Minden rendben?- kérdezte egy kis idő múlva Nath.

-         Igen. Nincs semmi baj.- ekkor azonban megszólalt a mobilja.- Ezt most felveszem.

-         Rendben menj csak.- majd ismét a meccset kezdte figyelni.

Jessica kiment a lelátóra, vezető folyosóra, hogy halljon is valamit a telefonból. A kijelzőn egy számára ismeretlen szám volt látható. Pár pillanat múlva felvette.

-         Haló. Jessica vagyok.- szólt a telefonba.

-         Szia. Jaden vagyok. Csak azt szeretném…- nem tudta befejezni a mondatát, mert a lány közbe szólt.

-         Várj egy kicsit, mert nem hallok semmit.- kiabálta a készülékbe és még távolabb ment, hogy tudjon is beszélni.- Most már beszélhetsz.

-         Csak azt akartam kérdezni, hogy lenne kedved eljönni valahová velem?- kérdezte és egy kicsit izgult is, hogy sikerüle elhívnia a lányt.

-         Sajnálom, de nem, mert nem vagyok Ocean Cityben. Esetleg, majd máskor.- mondta, majd várta a választ.

-         Értem. Akkor nem zavarlak. Szia.- mondta, majd lerakta a telefont. A hangjában lehetett érezni a csalódottságot.

-         Szia.- mondta már csak a készülékbe. Visszament a lelátóra, de nem igazán figyelt a meccsre, mert valamin gondolkozott. Valami oknál fogva zavarta az iménti telefonbeszélgetés. Főleg amikor elköszöntek egymástól.

Jason még mindig a tegnapi estére gondolt. Nem tudta kiverni a fejéből a lányt. Gondolatai nem hagyták nyugton így felállt ágyáról és elindult az ajtó felé. Útközben felvette a földről a kosárlabdáját és kilépett az ajtón. Úgy tervezte, lemegy a parkba egy kicsit gyakorolni. Tudta, hogy egy kis gyakorlás nem árthat neki. Kifelé a házból magához vette Mp3 lejátszóját és kilépett a nyárba. Nap magasan járt így kínozva a szabadban lévő embereket, akik jobbnak látták, ha árnyékba menekülnek. De őt ez nem érdekelte. Sőt még élvezte is a meleg sugarakat, amelyek a bőrén táncot jártak. Egy fehér trikót és egy térdnadrág volt rajta. A trikó kiemelte kidolgozott felső testét, melyet a mellette elhaladó lányok élvezettel néztek. De Jasont egyik se érdekelte. Ő olyan lányra vágyott, aki első sorban a belső tulajdonságokat nézi meg egy emberben nem a külsőségeket. Talán ezért járt állandóan a fejében Jessica. Ő tegnap nem esett hasra tőle, mint a többi lány.

„Miért gondolok rá állandóan, hiszen más lányok egy pillantás után a karjaiban hevernek. De akkor is olyan rejtélyes. Lehet, hogy emiatt érdekel. Miket gondolok hisz csak egy csaj. Átlagos külső és semmi más. Akkor minek foglalkoztat?” A pálya felé közeledet, amikor meglátta az egyik padon az öccsét. Látta, hogy valami baja van.

-         Csá öccsi.- mondta a tőle megszokott köszönést.

-         Hello. Te hogy-hogy itt vagy.- mérdezte, mert inkább magában akart lenni.

-         Á ebben egy csaj van!- mondta ki, amire rájött néhány pillanat alatt.

-         És ha igen, akkor mi van??- kérdezte vissza flegmán.

-         Szóval igazam van. Legalább jól néz ki?- kérdezte Jason aki sose tudta megtagadni a természetét.

-         Nemcsak, hogy jól néz ki, de még értelmesebb is a te nőidtől.- vágott neki vissza.

-          Lehet, de most egy még jobb csajt láttam, aki ráadásul jól kosarazik. Te meg itt nyavalyogsz egy olyanért, aki nem ért semmihez csak a nyávogáshoz.

-         Látszik, hogy csak ilyen csajokat ismersz! De inkább hagyjuk én léptem.- azzal ott hagyta bátyját, aki ezek után kosárra dobált. Valahol mélyen érezte, hogy most felnyitották a szemét és csak olyan barátnői voltak, akik csak addig kelletek neki, míg ágyba vitte őket. Olyannal eddig még nem találkozott, akivel nemcsak ezért lett volna.

A meccsnek vége volt. Jessica nem sok mindent látott belőle. Gondolatai elkalandoztak messzire. Oda, ahol nincs semmi gond, és szabadon szárnyalhat a levegőben. Hát igen egy elég furcsa lány volt. Ez nem a külsején inkább a hobbyjain és a természetén, na meg a stílusán mutatkozott meg. Talán ezért nem talált rá a szerelem, de lehet, azért mert ő maga nem akarta. Még ő sem tudta. De azt az egyet jól tudta, hogy a sportos stílusa nem mindenkinek tetszik. Egy a vállára nehezedő kéz kizökkentette a gondolkodásból.

- Mi van?- kérdezte meglepetten.

- Vége a meccsnek. Gyere, menjünk, keressük meg Tomot.- mondta neki Nathan.

-Oké menjünk.- mondta még mindig olyan hangon, aki nem figyel csak a gondolataival, foglalkozik.

- Mi a baj Jess?- kérdezte rögtön Nath. Ismerte annyira, hogy tudja valami baj, van.

- Nincs semmi, csak elgondolkodtam.- mondta ki az igazságot.

- Tudod, hogy nekem mindent elmondhatsz. Ugye?

- Igen, tudod, de most már menjünk.- mondta és eltűnt a kifelé haladó tömeg között.

Most úgy érezte, hogy az kell neki, hogy elvegyülhessen. Nem akarta, hogy bárki is ismerje. Neve miatt már sokat csalódott és már nem bírta tovább. De mindig volt, aki segített rajta. Tom, Nathan, Ryan, a lányok és a szülei. De most minden más volt. Hónapok óta szenved, és ezt nem akarja elmondani senkinek. Nem is tudná. Mindenki azt hiszi azért ilyen, mert nem focizhat, de ez csak egy kis baj a nagy mellett. Elég nagy volt hisz a szíve majd meg szakadt mikor erre gondol. Tudta, hogy túl kellene lépnie rajta, de képtelen. Így inkább a múltban él mikor még minden szép és jó volt.