Mikor leért a pályára nem volt ott senki. Így átvette a cipőjét és a futópályán kezdett elfutni. Kis idő múlva már nem volt egyedül, de ezt ő nem vette észre. Egy srác figyelte őt, de nem Jaden volt az. Ő még nem érkezett meg. A fiú lassan elindult a lelátón a pálya irányába. Mikor Jess észre vette megállt és kivette a füléből a fülhallgatót.

-         Szia Ryan. Mit keresel itt?- kérdezte meglepetten volt osztálytársát.

-          Csak lejöttem, és akkor láttalak meg téged.- mikor mondta látta a lány táskáját és abban a focit is.- Csak nem játszani akartál?

-         Hát nem tudom, hogy meni fog, de azt terveztem.

-         Akkor játszunk egyet. Milyen rég fociztam veled.- mondta a szőke hajú srác mosolyogva. Ryan csapattársa volt Jessynek és a legjobb barátja is. Elkezdtek játszani. Aki ismerte a lány tudta, hogy egy szinten volt a fiúval, de most a nyomába se ért.

-         Még mindig fáj a lábad?- kérdezte aggódva a lánytól.

-         Igen, pedig elvileg már nem kéne neki.- Válaszolta és fél lábra állt és a jobbat kezdte el nyújtani.

-         Sziasztok.- köszönt egy ismerős hang.

-         Jaden te vagy az?- kérdezte Ryan.- Rég találkoztunk haver.

-         Igen.- majd kezet fogtak.

-         Ti ismeritek egymást?- kérdezte Jessica.

-         Igen. Egy utcában lakunk. És ő az egyik legjobb haverom.- mondta a szőke hajú srác.- Na de nekem mennem kell. Sziasztok.

Azzal ketten maradtak a pályán. Egyikük sem szólalt meg. Csak néztek egymás szemébe. Jess szólalt meg először.

-         Tudod nekem erről nem könnyű beszélnem.- szemei fájdalomtól csillogtak.- Ha jól gondolom egy március végi meccset, láttál. Nem?

-         Igen akkor volt. Miért?- kérdezte, mert nem értette a kérdést.

-         Azon a meccsen fél pályáról rúgtam egy gólt. Most már nem tudok.- és meg is mutatta. A labda olyan erőtlenül repült, hogy még a kapu közelében sem volt.- Egy áprilisi meccs után, amit este rendeztek meg hazafele tartottam. Magam ment, hiszen megnyertük a meccset és a srácok, elmentek buliz, de nekem nem volt kedvem. Bár lett volna. Már nagyon sötét volt. Egy kis utcán mentem mikor lépések zaját hallottam. Azt hittem, hogy csak sétáló emberek, akik bulizni mennek. De mekkorát tévedtem! Egyre hangosabban hallottam a lépéseket, majd egy kéz megfordított és egy ütést kaptam az arcomra. Én a földön kötöttem ki, de még időm se volt, hogy fel kelljek, mert újabb ütéseket és rúgásokat kaptam. Mikor már azt hittem, hogy abba hagyják akkor jött egy másik srác és a kezében egy ütő volt. Már alig voltam magamnál, de tudtam, hogy mit akar vele. A jobb lábamat ütötte meg és éreztem, hogy eltört. Már alig voltam magamnál, csak arra emlékszem, hogy szidtak, és azt kiabálták, hogy ezt a meccsért kaptad, majd eltűntek. Már alig voltam magamnál, amikor hallottam, hogy jön valaki. Azt hittem, hogy visszajöttek, de már többre nem emlékszek. Másnap egy kórházban ébredtem fel. Ott elmondták, hogy egy fiú talált rám és azonnal hívta a mentőket. Még most sem tudom, hogy ki volt az de hálás vagyok neki.- a szeme csillogtak mikor arra a borzalmas éjszakára gondolt. Tudta, hogy nagy szerencséje volt, amikor rátaláltak, mert különben már lehet, hogy nem is élne. Mikor erre gondolt kirázta a hideg és a tekintetéből megszületett egy pár könnycsepp.

  Jaden ezt észrevette és letörölte a lány arcáról a könnycseppeket. Majd magához ölelte, hogy megnyugtassa a lányt. Jessy olyan nyugalmat érzet, amit azelőtt még soha. Lassan kibontakozott az ölelésből és folytatta a történetét.

-         Azóta megműtötték a lábamat, és egy fém van benne. Az orvosok azt mondták, hogy két hónap és újra tudok majd játszani, de ennek már három hónapja.

-         Értem.- és nézte Jessica vágyakozó tekintettét, amely a pályára nézet. Ő megértette a helyzetét, hisz ő se tudna élni kosarazás és jégkorongozás nélkül.

-         Én megyek. Majd még találkozunk.- azzal elindult a táskája felé és belepakolta a cuccait. Majd elindult a kijárat felé. Nem nézet hátra, de tudta, hogy a srác őt nézi.

Este van, az utcák kihaltak csak néhány későn hazaérő munkás van még kint az utcákon. De egy parkban egy lány van. Magányosan, mint mindig. Minden este idejött ki, hogy gondolkozhasson. Ez volt a kedvenc helye, de nem csak neki. Most vette csak észre, hogy néhány srác közelít a parkban lévő kosárpálya felé. Hiába élt itt születése óta nem ismerte egyik srácot se. Még nem vették észre őt, pedig az egyik közeli padon ült. A fiúk elkezdtek játszani, amit ő érdeklődve nézet. Egyszer a labda a padhoz gurult és a lány felvette. A fiúk még csak most vették észre őt.

-         Hé kis csaj! Ide dobnád a labdát?- kérdezte egy sötét bőrű srác. Ő nem dobta oda neki, hanem elkezdte pattogatni. Különböző cseleket csinált meg majd egy könnyed mozdulattal a palánk felé dobta, amely a gyűrűn át a földön landolt. Minden jelen lévő elismerően nézet az árnyékban álló lányra. Előre lépet így látható lett.  De nem sokat láthattak hisz a lány fején a szürke pulóverjének a kapucnia volt, ami az egész arcát eltakarta.

-         Még sose láttalak itt. Új vagy?- kérdezte egy másik, akit nagyon érdekelt, hogy ki lehet az.

-         Ezt mondhatnám én is, mivel minden este itt vagyok kint.

-         Az én nevem Jason.- mutatkozott be neki a srác.

-         Engem Jamesnek hívnak.- mondta a sötét bőrű fiú.- Nem akarsz játszani?

-         Hát, ha nagyon akarjátok?- erre a kérdésre csak a bólintásokat látta.- Rendben, de csak egy feltétellel.

-         Mi lenne az?- kérdezte James.

-         Valami zenét beraktok, mert különben el fogom unni az agyam!- a kijelentésre mindenki elkezdet, mosolyog. Nem tudták, hogy miért de tetszet nekik a lány stílusa. Egy srác, aki nem kosarazott elővette laptopját és elindította a kedvenc számait.

-         Na akkor kivel játszol?- kérdezték a lányt, akiről még azt sem tudták meg állapítani, hogy hány éves.

-         Csináljatok két, csapatott majd az egyikbe, beállok. Addig én keresek valami jobb zenét.- majd ott hagyta a társaságot és padon ülő fiú felé, vette az útját.- Szia. Ide adod egy pillanatra a laptopodat?

-         Tessék.- adta oda a gépet. A lány mosolyogva fogadta el az átnyújtott tárgyat, amire a válasz a fiú arc pirulása volt. Gyorsan felment egy oldalra és elindította a megfelelő számot.

-         Kösz. Csak hagyd, nem kell váltani.- mondta és egy puszit nyomott a srác arcára, mire még jobban zavarba esett. A lány elindult a már kettévált társasághoz.

-         Na kezdhetjük?- kérdezte, a csapatott, mert már játszani szeretett volna.

-         Igen. Te az én csapatomban leszel.- mondta James.- Ja még annyit akarok mondani, hogy nyugodtan szólíts Jaynek.

-         Oké. Bemutatnád a csapattársakat?

Majd bemutatott neki mindenkit. Lassan elkezdték a meccset. A lány egyik kedven száma szólt Gavin DeGrawttól. Már jó fél órája játszhattak. A srácnak, aki nem játszott nagyon ismerős volt a lány. Nem tudta, hogy honnan, de azt tudta, hogy látta már valahol. Már mindenki kezdet fáradni. A pálya szélére szaladt, ahol levette a pulóverját és visszaállt játszani. Egy pólóban és egy rövidnadrágban volt, de nem fázott. Mikor a fény rávilágított minden srác megállt. Mikor észre vette, hogy minden szem rászegeződik ő is megállt.

-         Mi van? Valami baj van?- kérdezte értetlenül.

-         Te nem Jessica vagy?- kérdezte a padon ülő srác.- Az ide foci bajnokságban benne voltál a csapatban. Nem?

-         De igen. Így hívnak. De ez miért olyan fontos?- kérdezte még mindig értetlenül.

-         Nathant és Tomot, az ikerpárt ismered. Ugye?- kérdezte Jay.

-         Igen olyanok mintha a bátyáim lennének.

-         Mi ismerjük őket. Nagyon jó haverjaink voltak.

-         Értem. Úgy látom, hogy ezt megnyertük. Én megyek.- azzal felvette a pulóverját és haza indult.

-         Ez a csaj! Elég jól játszik. Nem gondoljátok?- kérdezte Jason.- Remélem, nem most látjuk utoljára.

A kérdésére mindenki csak bólintott. Nem is gondolta, hogy milyen hamar fogja látni a lányt.

Egy házban egy lány aludt a szobájában. Hiába volt már világos ő a takarót a fejére húzta és aludt tovább. Egyszer csak megcsörrent a telefon. Egy kéz nyúlt ki a takaró alól és a csörgő tárgyért nyúlt. Majd behúzta a paplan alá.

-         Haló.- szólt bele egy álmos hang.

-         Szia Hugi! Ugye nem ébresztettelek fel?

-         Nath? Te vagy az?- majd a paplan lehullt a földre így megmutatta az alatta lévő személyt.

-         Igen, én vagyok az. Nem lenne kedved egy kicsit száguldozni?- kérdezte nevetve a srác.

-         Itt vagy Ocean Cityben?- kérdezte meglepődve.- Tudod, hogy erre mi a válaszom. Nem?

-         Akkor egy óra múlva ott leszek. Ok?

-         Rendben. De ha lehet ne a rendőrökkel a nyomodban, gyere, mint múltkor.- mondta nevetve a telefonba és visszaemlékezett a múltkori kis incidensre.

-         Akkor egy óra múlva.- majd letették a telefont.

 Jess elment fogat mosni azután lement a konyhába valami ételt keresve. Csak egy póló és egy rövidnadrág volt rajta. Mikor elkészítette a reggelijét a nappaliba ment. A tálca majdnem kiesett a kezéből. Majd széles mosoly közepette a kanapén ülő alakhoz lépett.

-         Nem azt mondtad, hogy egy óra múlva itt leszel?- kérdezte Nathant.

-         De így volt, de hamarébb ideértem.- mondta mosolyogva és a tálca felé nézet.- Ugye abból nekem is jut?

-         Hát! Ha nagyon akarom akkor igen.

-         Akkor akarjad, még ma nem ettem semmit.- majd elvette a lánytól a tálcát és elkezdte enni a müzlit.

-         Hé! Azaz enyém!- mondta egy kicsit bosszúsan. Majd leült és ő is elkezdett enni. Miután végzett felment átöltözni és utána lement Nathanhöz.  

-         Akkor hova megyünk?- kérdezte a 20 év körüli sráctól. Haja a barna árnyalatát tükrözte az őt szemlélőknek.

-         Arra gondoltam, hogy New Yorkba mehetnénk, mert ma lesz Tomnak egy meccse és elmehetnénk. Aztán meg valamelyik klubba szórakozni egy kicsit. Meg kell ünnepelni, hogy a kicsi Jessy elballagott. Nem?- mondta mosolyogva, mert tudta, hogy a lány nem szereti, ha kicsinek hívják.

-         Ugye tudod, hogy ilyenkor az életeddel játszol.- mondta egy ördögi mosoly kíséretében és a fiú felé rohant, és ahol érte ott csikizte.

-          J.. Jól…… van ! Feladom. Csak hagyd abba.

-         Mi ez az eszeveszett kiabálás?- kérdezte a belépő személy. Negyvenes évei elején járó barna hajú és kék szemű asszony volt. Mikor meglátta a két személyt tudta, hogy miért kapta Nathan a kínzást.- Te is tudod, hogy nem szereti, ha lekicsizik.

-         Igen, tudom, de ilyenkor olyan gonosz tud lenni!- mondta mosolyogva majd Megan felevette az irányt és mikor odaért megölelte.

-         De rég láttalak fiam.- mondta Megan. A városban mindenki tudta, hogy ő nem az igazi anyjuk az ikerpárnak, de ő úgy nevelte őket mintha a sajátja lenne. Még akkor kerültek hozzá a fiúk mikor egy közeli ismerős barátja és felesége meghalt egy autó balesetben és nem akarta őket árvaházban látni ezért magához, vette őket és felnevelte. Ekkor még csak 3 évesek voltak. Majd nem sokkal meg ismerte Jessica apját, akivel egy múlva összeházasodtak. Ő is úgy tekintet a fiúkra. mint a sajtáraira, de akkor még boldogabb volt mikor megszületett a kislánya.

-         Na indulhatunk?- kérdezte Nathan Jessicat.

-         Hova akartok menni?- kérdezte Megan.- Szeretném tudni, hogy most mibe keveredtek bele.

-         Elmennénk Tom meccsére, ha meg engeded.

-         Rendben, de mikor értek haza?

-         Arra gondoltam, hogy apánál aludnánk.- mondta a fiú. Hiába nem a vérszerinti szülei voltak ő úgy tekintett rájuk.

-         Oké csak beszéljétek meg vele. Rendben?- mondta Megan.

-         Ez az!  Jess gyere, induljunk, majd a kocsiból felhívjuk.- mondta Nath és már indultak is ki.

-         Azért vigyázzatok magatokra!- mondta, de tudta, hogy nem lesz semmi baj.

-         Szia anya majd jövünk.- mondta Jess és anyja arcára nyomott egy puszit majd rohant a bátyja után.

-         Ezek a mai fiatalok!- mondta nevetve és ment a dolgait intézni.