|
11.RÉSZ
DRU ANGE 2008.04.30. 22:39
Szinte remegve álltam, végigfutott rajtam az a keserű, maró érzés. Démonként állt előttem a gyönyörű fekete ló. Idegesen toporgott. Fejét felvetette, hangja betöltötte az udvart. Nem tudom, nem akarom tudni, hogy kerültem lovagló ruhába. A pálcát erősen megmarkoltam és nyeltem egyet. Félve léptem közelebb, megremegett a lábam. A ló teste levegőbe lendült, fejét kitépte az őt tartó fiú kezéből. Fordult, nem kellett neki sok és mellettem volt. Megállt, nagyokat fújtatott. Mintha tiszteletét adta volna. Nem hódolt be, felkért hogy versenyezzek vele. Tudta magáról, hogy kiváló képességekkel rendelkezik, tisztában volt az adottságaival. Túlságosan nagyra tartotta a tehetségét, éreztetni akarta velem, hogy nélkülem is képes nyerni.
- De lovas nélkül, nem indulhatsz versenyen
- Fogd meg, ülj fel és próbáld ki. Sok dolgom van még, nem érek rá egész nap téged pátyolgatni
Nem válaszoltam a lovásznak. Megfogtam a ló nyakán himbálódzó szárat. Lendületből ugrottam a hátára, talán a becsületem kívánta hogy megmutathassam igen is vagyok valaki. Talán, elfogott a démon, a szürkés köd, hogy menjek vele. Felálltam a nyeregben, megfogtam a szárakat. Nagy lépésekben mentünk, éreztem az alattam megfeszülő izmokat. A tökéletes tenyésztés eredményét, a kiváló edzéstervet, a sokmillió dolláros lovat alattam. Ezzel szemben Showtime, erdőben talált, egy nyergen vett, filléres ló volt. Elfogott a tudat, hogy senkik vagyunk. Nem én vagyok a megfelelő ember egy ilyen kaliberű ló lovaglására. Egy nagytermetű, erős felépítésű sárga tarka ló lépett mellénk. Az arany zablára vezetőláncot akasztott a lovasa, megfogott minket és az indító állásokhoz vezetett. A pálya üde zöld füve szinte ragyogott a délutáni napsütésben. A mén kioldalazott alattam, ellene volt mindennek, aminek a vezetéshez köze volt. A mellettünk elhaladó munkalovasok nagy ívben kerülték a párosunk. Csak biztos távolságból szóltak be, néha fütyültek, vagy egyszerűen csak ingatták a fejüket.
- Hé kislány, nem nagy neked az a paci? Pónikon kéne lovagolnod nem telivéren
- Nem nőknek való sport a galopp
- Tényleg? Kiállnak velem?
- Kislány azzal a lóval akkor se vernénk, meg ha félpályás előnyünk lenne
- Gyáva férgek, akkor beszéljetek, ha megvertetek
- Akkor beszélj, ha más lovon ülsz
- Ez kihívás?
- Vedd, aminek akarod, de egy másik lovon nem lenne ekkora szád
- Ne bízza el magát, majd meglátja, mire vagyunk képesek Showtime és én! Nem ezzel a lóval indulok a versenyen, megmutatom, hogy igen is vagyok valaki a galopp sportban, aki eljut oda, ahova maga csak részeges álmaiban juthat el
Fel se fogtam igazán szavaim jelentését. A mén is minta értette volna, fegyelmezetten állt, meg se rezdült. Nyugodtan, más világban járva állt be az indítókapuba. Megmarkoltam a szárakat és egy keveset a fekete sörényből. Elhelyezkedtem és vártam, megszólalt a csengő és a kapu kivágódott előttem. A mén meglendült és kirobbant, gyors iramban falta a métereket. Elrepültünk néhány munkalovas mellett, agresszívan tört előre. A kanyart szorosan a belső íven vettük be, nehéz volt visszafogni. Újra az egyenesre érve a szél arcomba vágott a vele hozott sörénnyel. A ló nyakán megjelentek az első izzadtság foltok. Fékevezett galoppban mentünk, előre és csak előre. A pálya második kanyara következett és utána az egyenes. Az erős izomzat megfeszült, minden rezdülését éreztem, füleit nyakára tapasztotta szinte, ahogy sunyított. Újabb lendületet vett és a kanyarból kiérve szinte lehetetlen gyorsasággal futott. Előre nyújtózkodva fokoztam az iramot, segítettem a lónak és csak az járt a fejemben, hogy most igen is megverek mindenkit. Oldalvást pillantva láttam a hatos számot, ábrázoló táblát. Erősen megmarkoltam a szárat és visszafogtam egy keveset a tempóból. Halkan számoltam vissza a métereket. Lépésről lépésre közelebb kerültünk a célhoz, majd a megfelelő pillanatban kiengedtem a szárakat. A ló meglepetten hagyott fel a küszködéssel és előre tört. Szorosan a korlát mellett galoppoztunk, gyors iramban tartottam. Megláttam a pirosra festett utolsó száz métert jelző korlát elejét és még jobban kinyúltam. Szemem sarkából visszanézve láttam, hogy elhagytuk a véget jelentő csíkot és mélyen beleültem a ló hátába. A mén lassított, fujtatott és pár perc múlva megállt. A tarka ló vágtatott felénk és pillanatok múlva már megfogta a mént, az, pedig nyugodtan léptetett a kanca mellett. Izzadtság cseppek gördültek végig arcomon, lihegtem és remegve markoltam a lovat. Nem figyeltem senkire, a légszomjam lekötötte a maradék erőm. A korláthoz érve, leugrottam a lóról és mást nem találva a korlátba kapaszkodtam. A csoport elképedve állta körbe a kövér férfit és a stopperét vizsgálták. Falfehéren bámultak rám, a munkalovasok is megálltak és arcukról leolvastam a hihetetlent. A csoportot néztem, Elizabeth eredetileg szolárium barnított bőre hófehérré vált, a többiek arca is hasonlóképp viselkedett, akár egy csoport élőhalott valamelyik fantasztikus filmből. Remegésem lassan alább hagyott, halovány mosoly futott át arcomon és láttam egy alakot kiválni a tömegből. Erős karjai magához szorítottak és belefújt szétálló, kócos hajtömegembe. Megtört a döbbent pillanat, mindenki visszatért magához.
- Lehetetlen! Egyszerűen lehetetlen, hogy ennyit futottak. – Elizabeth hangja rekedten csengett
- Fejet kell hajtanom előtted, te lány! Muszáj futnod vele a koronán! – büszke hanglejtéssel jelentette ki a korosodó férfi – Hívjatok egy újságírót! Black Crow új zsokéja Amy Onill!
- Nem! – nem tudtam elhinni, hogy volt hozzá bátorságom és legfőképp erőm – Nekem volt és van egy lovam.
- Nem utasíthatsz vissza egy ekkora ajánlatot! Az a másik gebe fele annyira se lehet jó, mint a mi csodaménünk!
- Perfect Killer, csak egyszer verték meg, akkor az életét adta a pályának. Showtime, egy olyan táncos akit nem löksz le a pengéről.
Hangom dacosan emeltem fel és megtettem az első lépést a cél felé. Elméleti síkon eljutottam egy darabig, gyakorlatilag, pedig még fel kell készítenem a lovam. Gyors volt, kitartó és elszánt, ha ennyi kéne a győzelemhez mindenki sztár lehetne. Másrészről ott lebegett előttem a félelem, a mén agresszív, és egy tapasztalt zsokénak is nehezére esne visszafognia.
A férfi dacosan fújtatott és morgott. Elizabeth próbálkozott nála, hiába volt tudatában annak, hogy az időnket nehéz lenne felülmúlnia. Átöleltem Mikeot és beszívtam bódító illatát. Hátamra csúsztatta kezét és halkan beszélt hozzám, nem pontosan értettem miről vagy miért, csak hallgattam és próbáltam nem arra gondolni, mi lesz holnap, holnapután. Nem értettem, vagy akartam megérteni mit gondolnak majd ezután rólam. Abban biztos voltam, hogy egyszerre néznek fel rám és gyűlölnek. Fel se foghatták annak a jelentőségét ki éledt újjá ebben a ménben vagy azt, kit látok én az én szürke csodámban. Mike megbökött, bátorítón nézett le rám. Tudni illik legalább fél fejjel nyújtózkodott fölém. Belenéztem világos mogyoróbarna szemeibe, a délutáni napsütésben akár aranynak is nézhettem volna azokat a szép szemeit. Halkan még mindig beszélt hozzám, azzal a különbséggel, hogy felfogtam, mit mond.
- Menjünk, sok dolgod lesz a lovaddal, ha komolyan gondoltad az előbbieket
A válaszom egy hümmögésre sikeredett, vállamat megrántottam és nyugodt tempóban haladtam a fiú mellett.
- Mégis menyit futottunk?
- Pályarekordot, alig három századmásodperccel rosszabbat a világcsúcsnál. Mégis, hogy csináltad?
- Nem tudom
Kábultan néztem ki a fejemből, nem zavart a munkalovasok, lovászok és dolgozók susmorgása, arról mennyire idióta vagyok, hogy egy ilyen ajánlatot utasítottam vissza. Néhány dolgozó elismerően bólogatott, tiszteltek. Újféle aura szállt le rám, hasonlóan mikor a gonosz megjelenik a mesékben, és az alattvalói meghajlanak előtte. Újra az istálló illat lengett be mindent, ahogy közeledtünk. A fiút néztem, aki a jártató gép felé vezette a fekete mént. Dühös mozdulattal rántott bele a szárba, mikor a ló nem lépett be a gépbe. Rövidre fogta a szárakat és a lánc bőr végével az állat farára csapott, az felnyerített és oldalra lépett egy keveset. Izmai megfeszültek, stabilan állt a gép előtt, füleit hegyezte és éles nyerítést hallatott. A fiú hatalmasat rántott az állat szájába és egyúttal a bőrt is erősen hozzávágta. A mén megugrott előre, be a gép állásába, a fiú leakasztotta a láncot a zablájáról és bezárta az ajtót, arrébb állt a jártatótól, amiből a mén agresszív rúgásokkal próbált kitörni. Megnyomott néhány gombot a kezelőpanelen, mire a gép elindult és Black Crow kénytelen volt elindulni. Mereven néztem a jelenetet. Láttam, ahogy a fiú lerogy a fűre, és nagyokat lélegzik, remeg és nézi a lecsendesedett mént.
Mike már lehagyott, így megszaporáztam lépteim, hogy követni tudjam. A busz felé siettünk. Elhaladtunk az idegenvezetőnk mellett, aki megfogta a karomat és megállásra késztetett. Elismerően nézett rám, majd megszólalt.
- Amy Onill, ezen túl máshogy tartok mesélt a sárga gyilkosodról. Gratulálok, remélem a lovad is legalább olyan jó, mint te. A nevét elárulnád nekem?
- A neve, a neve Showtime. Egyszer majd mi leszünk, a legjobbak
- Vigyázz magadra, kérlek. Markus Ernel veszélyes ellenfél.
Bólintottam a nőnek, aki elengedett. Futnom kellett, hogy beérjem Mikeot. Gondolkodásra késztetett az idegenvezető. Markus Ernel, Black Crow tulajdonosa, a fenyegető hangneme nem jelenthetett jót. Fantáziámnak nem jelentett gondot, hogy elképzeljem, amint éppen az én csodakancámat lövi le, vagy sebzi meg a lábát, a mérgezés se állt a fantáziálgatásomtól messze. Sóhajtottam és beléptem a kisbuszba. Leültem a szőke fiú mellé és vállára hajtottam a fejem. Némán könnyeztem, egyúttal éreztem magam árulónak és képzelt hősnek. Elárultam az én kedves sárga gyilkosom, hősnek képzeltem magam, hogy majd megverem azt a mént.
Úton lehettünk egy darabja, mikor megérintettek és egy zöld szempárral találtam szembe magam. Ránéztem és gyermeki csillogást vettem észre a szemeiben, fekete haja kibontva, szemüvegét levette, így egészen hasonlított nővérére Elizabeth-re.
- Te? – kérdeztem kissé álmatagon
- Csak sok szerencsét szeretnék kívánni. A nővérem féltékeny, mindent meg fog tenni annak érdekében, hogy tönkretegyen. Én melletted állok, tudom, hogy sikerülni fog
- Kö… köszönöm
Alig tudtam kinyögni a szavakat, nem volt szokásom semmit megköszönni. Egy darabig még néztem a helyére botorkáló lányt és kénytelen voltam felfedezni az igazságot. Nem csak Black Crow-ot kell legyőznöm, ezernyi ellenségem lesz az utam során, akik mind egyet szajkóznak. Halál Amy Onillre és Showtimera!
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
