Két nappal később már minden készen állt, hogy Sora megtanulja az Angyalok táncát. Minden szükséges információt megszereztek, és Sora egyszer már lépett fel vele. De az csak egy egyszerűsített változata volt. Ez az eredeti. Csakhogy Leon nem kínozta, nem erőltetett semmit. Naponta csak két órát edzhetett, és az idő sürgette őket. Sora kezdte megelégelni, hgy nem jutnak semmire. Korán bement a színpadhoz. Felvett egy úszódreszt, majd kiment a színpadnál lévő medencéhez. A vízben egy vastag fahasább úszott. Egyetlen szaltóval ráugrott a fára, majd hátra nyújtotta a lábát, és próbálta megtartani az angyalpózt úgy, hogy a víz ne fodrozódjon. Természetesen nehéz volt, ahogy számított rá, de végre hajtott ennél nehezebb manővereket is. Lassan behajlította a tartó lábát, majd egyenes derékkal kezdett lefelé menni. Ahogy az várható volt, majdnem leesett. Sora visszaállt az eredeti pozícióba, s agya lázasan kutatni kezdett. Angyalok tánca. Az Angyalt csak egy Démon hívhatja elő. De Leon nem akarja. Túlságosan is félti. És Leonnál nincs fenségesebb Démon. Hacsak... Fejében gondolatok ezrei cikáztak, és kezdett megszületni a terv. Az Angyal valaki olyan, aki ártatlan. Átvállalja mások fájdalmát. És ez a törékeny lény ott lakik a szívének legmélyén. Látta már őt. Akkor, amikor megtört. Az Angyal tört meg, és a Démon volt az, aki segített neki visszajönni. Lassú mosolyra húzta ajkait. Ahogy számított rá Leon azonnal utána ment. Fékevesztett dühvel közeledett a fahasábon álló lány felé. Szemei szikrát szórtak. Sora gonoszan elmosolyodott.

- Sora Naegino!- mondta ingerülten a férfi.- Hogy képzeled ezt? Idejössz, amikor megmondtam, hogy naponta két óra edzés és nem több.
- És te tudod Leon, hogy nem parancsolgatsz nekem.- mondta a lány.- Azt mondtam te leszel a Démon, aki előhívja az Angyalt. De te ennek érdekében nem tettél semmit. Ugyanott tartok ahhonnan elindultam. Mitől félsz Leon Oswald?- kérdezte gúnyosan.- Talán tőlem? Talán attól félsz, ha Angyallá válok teszek valami olyat, ami miatt el kell válnunk? Vagy attól félsz, hogy megsérülök? Gyáva vagy Leon!- nevetett fel, miközben szilárdan tartotta a pózt.
- Hallgass!- kiáltott fel Leon.- Nem tudsz te semmit Sora. Ebbe a manőverbe már többen belehaltak. Nem akarom, hogy te légy a következő.
- A nagy Leon Oswald fél egy manővertől.- mosolygott gonoszan.- Te igazából nem is engem féltesz, hanem magadat. Tudod, hogy ha én megtanultam az Angyalok táncát, te jössz. Soha nem hittem volna, hogy ennyire gyáva vagy Leon. Így akarsz megvédeni engem és a gyereked? Hisz még velem sem tudsz szembe szállni. Szánalmas.- nevetett maróan gúnyosan.
- Elég!- ordított fel a férfi, majd beugrott a lány mellé.- Azt hiszed félek? Pont tőled? Drágám nagyon tévedsz. Nem félek, féltelek.
- Tudod kinek meséled be.- mosolygott Sora.- Gyáva vagy.- majd elugrott.

A medencében ugyan olyan rudak voltak felállítva, mint amilyeneket Sora használt a másik manővernél. Különböző elemekkel díszített ugrásokkal ment végig a rudakon, melyek a puha léptektől csak éppen megrezdültek. Ahogy Sora sejtette Leon követte. A férfi dühös volt. Közben a színpad dolgozói is odagyűltek. Mivel Sorának nem volt hova mennie tovább, leengedték a medence felett lévő trapézokat. A lány az utolsó ugrást magasabbra vette, és megfogta az első rudat. Majd a következőt. Egy pillanatra sem állt meg. Érezte partnere dühét, amely bármelyik pillanatban féktelenül, és visszavonhatatlanul kitörhet. Érezte, ahogy Leon közeledik hozzá, és most nem számított neki kivel harcol. Harcolni akart. Egy fékevesztett, zabolátlan Démon dühével rontott a kibontakozóban lévő Angyalra. Ám Sora nem félt. Nem tudott félni, mert tökéletesen biztos volt benne, ha Leon a mélybe taszítja, vele tart. Ám ha a magasba emeli, akkor is vele száll. Gyengéd mosolyt engedett meg a férfi felé, akit mintha ez még jobban felbosszantotta volna. Sora szemei elől hirtelen eltűnt. A lány egy újabb mesés ugrás kíséretében közeledett a következő trapéz felé. Hirtelen egy ezüst villanás kúszott be elé, majd döbbenten nézett bele az ezüst színű szempárba, ami végtelenül dühös, és zabolátlanul vágyakozó és veszélyes volt. Leon elkapta a trapéz rudat. Sora azonban mellé nyúlt, és döbbenten vette észre; Leon rántotta el előle. Gesztenye szeme döbbenten kerekedtek el, miközben lefelé zuhant. Végig a szemébe nézett annak a Démonnak, aki hagyta, hogy zuhanjon, és nem kapott utána. Sora már kezdett beletörődni, amikor rántást érzett a kezén. A viharszürke tekintet megváltozott. Holdezüst színű lett. És ő emelkedett. Egyre magasabbra. Majd Leon elengedte a kezét, és ő töretlenül szárnyalt egészen a legmagasabb pontig. Addig a pontig, ahonnan már csak zuhanni lehet. Zuhanni... vagy a lehetetlenségig szárnyalni. Ahová egyetlen egy valaki követi. Arra a pontra, ahonnan mindenki más megfutamodik. Ahol már az egész élet egy álom, és ahol minden álom a valóság...