A hétvégi előadás csodálatosan sikerült. Leon és Sora megbeszélte, hogy amint tehetik tökéletesre fejlesztik az ugrásokat, úgy hogy azt szárazföldön is véghez lehessen vinni. A közönség az előadás után legalább félórás tapssal jutalazta a gyönyörű párost, és a manővert, aminek a neve a Főnix harca lett. Mind a ketten igazán büszkék voltak magukra. Ám eljött az idő, s Soráéknak vissza kellett menniük Los Angelesbe. Leon tudta, hogyha nem tesz valamit, akkor Sora Naegino örökre kilép az életéből. Az edzőterembe tartott, ugyanis biztos volt benne, hogy ott találja partnernőjét. Ahogy benyitott ép az egyik legszebb mutatványt látta, amit Sora kitalált. A Legendás főnix öltött alakot a lány gyönyörű kivitelezésével. Ám, amikor Sora megfogta a trapézrudat, megcsúszott a zúzódott keze, s zuhanni kezdett a háló nélküli padló felé. Valahogy mégis nyugodt volt. Mintha szándékosan rontotta volna el az ugrást tudat alatt. És, ahogy sejtette; megállt a zuhanásban. Lassan kezdett felfelé emelkedni, majd rálépett a rúdra, Leon mellé. Rámosolygott a férfira, majd tovább ugrott, s a trapézról zuhanni kezdett. Ahogy sejtette, Leon követte minden mozdulatát. Fejjel lefelé zuhantak mind a ketten. Sora elmosolyodott, látván, hogy a férfi minden egyes mozdulatát ismeri. Gonosz fény csillant a szemében, s forogni kezdett. Csakhogy Leon is, vele egyszerre. A kellő pillanatban mind a ketten, szinte megálltak a levegőben, majd átfordultak, hátra hajoltak, s lendületet véve repültek fölfelé. Egymással szemben álltak meg a legmagasabb végponton, miközben Leon egyik kezével átkarolta. S két Főnix ragyogott fel. Mikor lihegve érkeztek meg egy- egy trapézra, Layla lépett be.

- Sora! Csak szólni jöttem, hogy a repülő holnap 6- kor indul.- mondta barátnőjének.- Jó éjszakát.
- Köszönöm Layla!- majd a páros szomorúan ugrott le, s egy ideig egyikük sem szólt.
- Mi van a karoddal?- törte meg a csendet Leon.- Mintha még mindig fájna.
- Már nem annyira.- erőltetett magára egy mosolyt Sora.- De ha haza megyek Kate rendbe teszi, és olyan lesz, mint régen. Addig kibírom.
- Szóval honap haza mégy?- hajtotta le a férfi a fejét.
- Igen. De Leon...- lépett közelebb.- Nem bántam meg, hogy eljöttem. És nem bántam meg veled kapcsolatban semmit. Kivéve azt a veszekedést. Tudod, Layla azt mondta nekem, hogy gondoljak rád úgy, mint az örökös partneremre. És az is maradsz. Semmit nem kívánok úgy, mint hogy Te boldog legyél. Nem bántam meg, ami történt. És azt sem, ami most fog.- emelte fel Leon fejét.

A férfi lassú mozdulattal odahajolt partnernőjéhez, és édes csókot lelhet az ajkaira. S mivel ő nem húzódott el, egyre mohóbban kezdte csókolni. Olyan volt, mintha szeretkeztek volna. Nyelveik gyengéden kezdték simogatni a másikét. Semmit nem akartak elkapkodni. Hogyha valóban ez lesz az utolsó, csodálatosra kell sikerülnie. Mint az Angyalok tánca, amit együtt mutattak be. Leon lassan a szivacsokra döntötte szerelmét, miközben a fények leoltódtak. Csupán a hold ragyogta be az edzőtermet, az egészfalas ablakon át. Leon minden mozdulata olyan volt, mint egy ragadozóé, aki a szákmányát ízlelgette. Sora önfeledt mozdulatai pedig puhák, és habkönnyűek. Lágyan vették le egymásról a ruhát, közben ajkaik egy percre sem váltak el egymástól. Sora kezei a forrón lüktető izmokat simogatták, miközben gyengéden végighúzta a puha bőrön körmeit. Ajkai leljebb tévedtek, s immár Leon nyakát borítták csókokkal. A férfi keze leljebb indult. Átsiklott Sora mellein, majd a hasán, ahol egy kicsit elidőzött. A lány kinyitotta eddig zárva tartott szemeit, s tekintete elfelhősödött. Mintha mind a ketten egyre gondoltak volna. Leon lágyan kezdte simogatni kedvese lapos hasát, mire Sora szemeiből forró könnycseppek csorogtak ki. Leon tekintete is szinte áttetsző volt a hold ragyogásában. Egyszerűen nem bírta látni, hogy szerelme ennyire szenved. Lehjolt hozzá, s gyengéden csókolni kezdte, miközben egyik keze még mindig Sora hasát simogatta. A másik leljebb indult, puhán a lány combjait kezdte simogatni. Sora szétnyitotta a lábát, s Leon keze azonnal a rá váró forrósághoz ért. Gyengéden kezdte dörzsölni partnernője csiklóját, miközben Sora egyik keze lesiklott a férfi hasán, s férfiasságát kezdte simogatni, ami már így is kőkemény volt, és telt. Tempójuk nem lett gyors. Minden egyes percet ki akartak élvezni. Leon, két ujjával behatol Sorába, mire ő felnyögött. Keze nem bírta tovább ingerelni a férfit, így visszasiklott a hátára. Leon szája leljebb tévedt, forró ajkai a telt melleket kezdték kósotlgatni. Ujjai lassan mozogtak szerelme bensőjében. És Sora minden simogatást, minden érintést kiélvezett, hisze ez lesz az utolsó. Leon ajkai közzé vette a kívánatosan magasodó mellbimbót, és lágyan szopogatni kezdte. Sora neki feszítette testét, miközben az eddig a férfit simogató keze visszacsúszott Leon hátára. A férfi ajkai újra partnernője nyakára siklottak, és azt kényeztette tovább. Ujjai közben folyamatosan mozogtak. Nem suttogtak édes szavakat egymás fülébe. Nem mosolyogtak a másikra. Nem fűtötte őket a forró erotika. Most más volt a cél. Olyan cél, amit mind a ketten akartak tudat alatt. Valami a közös. Valami, ami csak a kettőjüké. Sora megfeszült, majd hangosan felnyögött. Az élvezet hevesen vágtatott végig a testén. Leon elvette a kezét Sora nedves ágyékától, majd a lábai közzé helyezkedett. Rég nem érzett érzés fogta el. Ismerős volt, mégis idegen. Érezte a forróságot, ami még inkább fogokozta a vágyát. Mélyen Sora szemébe nézett. A lány tekintetében már megjelentek az első könnycseppek. Leon torkát is marni kezdte a visszafojtott sírás. Lehunyta szemeit, és forrón megcsókolta szerelmét. Mintha az utolsó csók lenne. Közben határozottan, de gyengéden a lányba hatolt. Sora szemeiből abban a pillanatban kicsordultak a forró könnycseppek. Leon várt néhány pillanatot, majd lassan mozogni kezdett. Mélyen, minden pillanatot kiélvezve. Érezte, ahogy csukott szemén keresztül tőle is távozik néhány könncsepp, ami Soráéval összeolvadva örökre meghal. Mind kettejükön veríték folyt, miközben Sora egyszer- egyszer belemélyesztette körmeit Leon hátába. Csókjuk forró volt, mégis keserű. Nyugodtnak és büszkének kellene lennie, de... nem az. Sora Naegino neki adta oda magát először, meg tudta változtatni. Boldog lehetett egy ideig. Egy álomban élhetett. Ám most... most mikor a búcsú pillanata következik, olyan fájdalmat érzett, mint eddig soha. Jobb volt, amikor Sora azt kiabálta, hogy gyűlöli. Jobban el tudta viselni, mint ezt amikor szereti, átöleli, és csendben szenved a karjai között. Nem tudták tovább folytatni a csókot. Mind a ketten érezték, hogy a csúcs egyre jobban közeledik. Zihálni kezdtek, majd hangosan nyögni. Leon hátán izzadság cseppek gördültek le, ahogy arra koncentrált, hogy ne gyorsítson a tempón. Mind a ketten másik irányba néztek. Hamarosan egyszerre feszültek meg. Sora felsikított, és partnere hátába mélyesztette körmeit, Leon pedig felhördült. Sora érezte, ahogy kedvese magja végigáramlik a testén, majd eléri célját. A gyönyör duplán tört rá, miközben egy rekedt sóhajt engedett ki. Leon kicsúszott belőle, és mellé feküdt. Áttetsző tekintetétevel szerelme arcát fürkészte. Sora, amint megérezte a kutató tekinteteket, arra fordult. Szemeiben újabb könnycseppek születtek meg. Leon szíve megremegett. Szorosan magához húzta partnernőjét, majd lassú csókot váltottak. Az utolsót. Lassan mind a ketten lehunytak szemüket, és elmerültek egy utolsó közös álomban.
Valamikor hajnalban mentek fel az emeletre, ahol Leon szobájában azonnal folytatták, amit lent abbahagytak. Leon lassan nyitogatta szemeit. Még hajnal lehetett, azonban valami nem hagyta nyugodni. Maga mellett keresni kezdte a lágy, női testet, de Sora helye már kihült. Hirtelen pattant ki az ágyból. Sora nem volt sehol. Leon az órára nézett. Fél hat. Hát persze. A repülő hatkor indult. Visszaereszkedett az ágyra. Soha többé, semmi nem lesz olyan, mint régen. Soha. Hirtelen egy fehér boritékot vett észre, és egy vörös rózsát. Mégsem ment el búcsú nélkül. Leon felvette a rózsát, és miközben belélegezte az illatát felnyitotta a levelet.

Drága Leon!
Fogalmam sincs mit mondhatnék. Reménykedtem benne, hogy nem kelsz fel, amíg el nem megyek. Nem tudtam volna megtenni, miközben a szemedbe nézek. De búcsúzás nélkül sem akartalak itt hagyni. Főleg azok után, ami történt. Mikor ezt a levelet olvasod, én már valószinűleg a reptér felé tartok. Szeretnék megköszönni mindent, amit tettél értem! Bebizonyosodott, amit előre megjósoltak nekem. Soha nem éreztem még így, mint amikor veled vagyok. Tudnod kell, hogy nem azért megyek el, mert nem szeretlek, vagy mert haragszom rád. Sokkal inkább azért, hogy boldog légy. Mi ketten nem lehetünk azok, Te is tudod. Ami nem megy, azt nem szabad erőltetni. Nem tudom, hogy köszönjem meg azt a csodálatos időt amit együtt töltöttünk. Soha nem fogom elfelejteni. Neked viszont, új életet kell kezdened, és el kell felejtened engem! Ahogy megígértem, soha nem fogok újra visszaváltozni. Miattad. Neked köszönhetem azt, ami most vagyok. És tudom; mindig szeretni foglak. Soha nem fogom elfelejteni azokat a napokat, mikor boldog voltam. Téged arra kérlek, hogy próbálj túllépni rajtam! Meg fogod találni a boldogságot, mert Te megérdemled. Soha nem találkoztam, még olyan csodálatos férfival, mint Te. Amikor megérkeztél Los Angelesbe legszívesebben megfojtottalak volna. Idegesítettél, és lépten nyomon meg akartál változtatni. Idegesített, hogy annyira mellettem tudtál maradni, hogy egyszerűen nem tudtalak megingatni akármit tettem. Bosszantott, hogy annyira jóképű vagy, és kívánatos, mint semelyik férfi. Egyre jobban bosszantott, hogy vonzódni kezdtem hozzád. Egyszerűen nem akartam elhinni, hogy olyan hamar közel férkőztél hozzám, mint addig senki. Féltem, hogy képes leszek beléd szeretni. Túl nagy kísértés voltál nekem. Túl sármos, túl kívánatos, és túl közel hozzám. Aztán egyre kezdett olvadni a jég. Olyan helyre jutottál, ahol eddig senki sem volt. Boldoggá tettél. Olyan boldoggá, amilyen soha nem voltam. Aztán már egy percet sem bírtam Nélküled. Az a nap volt életem legszebb napja, amikor azt mondtad Szeretsz! Boldog voltam, s azt mondtad Te is. De nem vettünk észre valamit. Bár mind a ketten Démonok voltunk, nem értettük egymást. Olyanok voltunk, mint tűz és víz. Nem egymás ellentétei, inlább nagyon is hasonlóak. Annyi közös vonásunk volt, de voltak különböző érzéseink is. Nem értettük egymást, és talán ez vetett véget a bizalomnak. Szenvedtél Te is, én is. Hogy lehetnénk így boldogok? De soha... soha, soha nem foglak elfelejteni, mindig a szívemben leszel, és olyan különleges helyet fogsz birtokolni, melyet senki más. Csak remélni tudom, hogy megtalálod a boldogságodat. De mindig mindenhol úgy említelek majd, mint a partneremet. Az örök partnenemet. A legnagyobbként. Maradj olyan, amilyen vagy. Soha soha ne változz meg! És tudom, hogy megtalálod az igaz szerelmet. Tudom, mert Te megérdemled. Ne hidd azt, hogy azért megyek el, mert nem szeretlek! Nem így van. Fontos vagy nekem és az is maradsz, de külön utakon kell járnunk! Remélem Te sem felejtesz el engem! Ez a rózsa, melyet biztos a kezedben tartasz, ez legyen jelképe annak, amit irántad érzek. Soha nem foglak elfelejteni. S mindig büszkén fogom kimondani a nevedet, mint a partneremet. Mindent meg fogok tudni, amit Te el akartál mondani, de az már nem változtatna semmin. Semmin. Találd meg az utad! És ne hidd azt, hogy elvesztettem benned a bizalmam. Hisz tudom, Te vagy az egyetlen, aki el tud kapni, ha zuhanok. Ám ez a szó szeretet: élettel teli valóság, segít feloldani és feloldódni, megérteni és megértetni, megtartani és elengedni...

Örökké szeretni foglak: Sora

Szeretni? Leon szemét elöntötte a könny. Ajkaihoz emelte a kezében atrtott vörös rózsát, és lassú csókot nyomott rá. A rózsa puhasága Sora bőrét idézte, az illata pedig... Soha semmi nem lesz már olyan, mint volt. Hol van ő? Már a repülőn ül, és messze megy tőle. Olyan messze, hogy már nem érheti el. Boldogság? Hisz csak vele lehet boldog. Senki mással. Mégis... most egy óceán fogja elválasztani őket. Távol toltak egymástól három évig. De akkor még reménykedett. De most... Sora távozásával elengedett valami mást is. Ezt a fájdalmat csak úgy tudja elviselni, ha megszabadul attól, ami a lányhoz ragaszkodik. Sora Naegino távozásával, elengedte a saját Démonját. Bár tudta, hogy így sem lesz könnyebb, hisz aki Démonnak született úgy is fog meghalni. Érezte a pokoli fájdalmat, ami szinte felemésztette. Hiába engedte el Őt, az érzés nem csökkent benne. Hisz nem volt olyan része, ami ne kiáltott volna Sora Naeginoért. A Démon herceg először ejtett könnyei lassan meghaltak....

Folytatása következik...