30.RÉSZ
ISABELL 2008.04.04. 21:47
- Nekem egy igazi nő kell.- visszhangzott a férfi hangja az edzőteremben.
Adrianat, szinte letaglózta az, amit hallott. Egy igazi nő? Talán ő nem elég nőies? Leon dühösen nézett rá, majd hátat fordított és kisétált a teremből. Adriana meggyötörten esett térdre. Döbbenten nézte a padlót maga előtt. Egy nő. Hirtelen felrémlett előtte egy nő homályos alakja. Egy kecses, elegáns nőé. Mozgása lágy volt, mégis magabiztos. Minden lépte könnyű volt, mégis határozott. Szinte már félelmetes. Tényleg egy igazi Démon. Adriana határozottan állt fel; nem hódíthatja meg Leon Oswaldot, mert ő már más valakié volt. Lassan ő is kisétált a teremből, s az ajtó csapódása visszhangzott a sötétségben.
Leon azonnal haza ment. Sejtette, hogy már mindenki alszik. Gondolkodás nélkül az emelet felé vette az irányt. Sora szobájába ment. Halkan benyitott, és a homályban a lány alakját kereste. Sora azonban nem volt a szobában. Leon először megdöbbent, majd harag ködösítette el a tekintetét. Ha Sora nincs itt, akkor valahol máshol van. Talán egy férfival. De nem is ismert itt senkit. Hirtelen megjelent előtte egy kép. Sora elragadóan mosolygott Richárdra. Leon dühösen rohant le a nappaliba, majd felkapta a telefont, és tárcsázott.
- Jó estét! Richard ott van?- kérdezte, s próbálta visszafojtani a dühét.
- Sajnálom uram, de a fiatalúr nincs itthon. Elment vacsorázni, egy nagyon szép hölgy társaságában.- válaszolta egy nő.
- Köszönöm.- mondta Leon kimérten, majd lecsapta a telefont.
Leon dühében a kezébe vette a kristálypoharat, majd a falhoz vágta. Egyszerűen nem tudott mit tenni, hogy az agyát elborító köd végre eltűnjön. De egyszerűen képtelen volt. A méreg szinte felemésztette. Átkozta azt, hogy a lányt bemutatták a társulatnak, de még inkább azt, hogy Richárdnak. Ebben a pillanatban szívesen megfojotta volna a férfit. Aztán, hogy végre csillapodjon legalább egy kicsit is, töltött magának egy pohár brandyt, a legerősebből. Az ital marta a torkát kezdetben, de nem érdekelte. Legalább el tudta felejteni azt a képet, ami a szeme előtt lebegett. Hogy Richard épp most teszi magáévá Sorát. Az ő Démonját, aki miatta változott meg. Szinte hallotta, ahogy a lány felkiált a kéjtől. Leon szíve összeszorult. Félt. Hogy Sora újra lehagyja. És féltékeny volt. Olyan iszonyatosan féltékeny, mint talán még eddig soha. Amikor először találkozott Alexel, akkor is érzett ilyet, ám akkor szemmel tudta tartani őket. De most... most itt gyötrődhetett a brandy ködében lebegve, s el tudta képzelni azokat a dolgokat, amik történnek közöttük. Hirtelen egy ajtó csapódását hallotta. Nocsak. A kisasszony talán hazajött? De nem tudott felállni a székből, nem tudott mozogni, vagy gondolkozni. A kandalló fényében látta egy árny mozgását, de nem törődött vele. Még mindig csak azt látta maga előtt, ahogy Sora szeretkezik Richárddal. Egy balettcipőbe bújtatott láb állt meg előtte. Vörös cipő, fehér harisnya. Majd egyre feljebb nézett. Vörös kétrészes edzőruha, csábos test. Tökéletes vonalak. Dús, kívánatos mellek. Telet ajkak, gyönyörű vonások, és egy meleg, érzéki gesztenye színű szempár. Leon szemei elkerekedtek. Hát ő meg? Sora nem volt izzadt, de kicsit lihegett. Edzőruhában? Akkor csak nem mehetett el itthonról. A férfi szíve azonnal megtelt melegséggel, és boldogsággal. Ágyéka pedig mérhetetlen vággyal. Sora leguggolt a kissé ittas állapotban lévő férfi elé.
- Mit csinálsz Leon?- kérdezte érzéki hangján.
- Hol voltál?- kérdezett vissza bársonyossá vált hangján a férfi.
- Az edzőteremben.- válaszolt Sora mosolyogva.- Csattanást hallottam, így gondoltam, hogy haza értél. Mintha kicsit dühös lennél. Vagy minden este iszogattál a három év alatt?
- Három éve, majdnem az egész éjszakámat az edzőteremben töltöm.- válaszolt, ám továbbra sem mosolyodott el.-Adrianát szoktam ilyen tájt edzeni, de mivel nem ő lesz a partnerem, nincs rá szükség. A lánynak hiányosságai vannak, és nem tud csillogni. Nem tud úgy csillogni, mint ahogy a partneremtől elvárom. Nem tud úgy csillogni, mint te.- állt fel, és felhúzta magával Sorát is.- Sajnálom! Minden az én hibám. Undorító volt, hogy rád fogadtam, de kérlek engedd meg, hogy elmondjam!
- Nem.- Sora az egyik ujját Leon szájára tette.- Ne aggódj tudni fogok mindenről. Hogy miért tetted, hogy hogyan és a többi. De nem tőled. Nem tőled akarom hallani.- majd hátat fordított, és elment.
Leon elkáromkodta magát, és visszaült kezében a pohárral, aminek újra- és újra töltötte a tartalmát. Fene egye meg! A lány tudni akar minden részletet a fogadásról, de őt nem hallgatja meg. Akkor mégis kitől akarja tudni? Áh a lány bolodn volt, semmi kétség. Leon lassan lehunyta szemeit, s elmélyedt egy régi álmos bódulatban.
Kora reggel a csengő dallama verte fel a villát. Sietős léptek hallatszottak, majd vidám nevetés. Leon nyögve nyitotta ki fáradt szemeit a nappali kanapéján. Feje majdnem kettéhasadt a fájdalmotól, s minden kisebb zaj kínt okozott számára. Kómásan ült fel, s kissé furcsán nézett magára. Idáig sülyedt? Hirtelen egy női cipő kopogása, s puha léptek közeledtek. Nem nagyon tudott mozogni a másnaposságtól, de próbált arra nézni. A nappaliban egy barna szemű szépség állt. Enyhén felhúzott szemöldökkel, miközben kacér mosolya most is az ajkain játszott. Leon végignézett a lányon, majd nyögve visszahanyatlott az éjszakai fekvőhelyére. Sora szemei még jobban kikerekedtek, majd beljebb sétált. A sötételők el voltak húzva, így azonnal széttárta őket. A forró napsugarak utat nyertek befelé, s Leon alig bírta elviselni a fényt, így befelé fordította arcát. Sora megunva ezt az asztalhoz sétált. Felvett egy nagy kancsó vizet, majd a férfi mellé lépett. Elszámolt maában háromig, majd sóhajtott, és Leonra borította a vizet. A férfi köhögve, fuldokolva ült fel, miközben a fejébe még nagyobb fájdalom hasított. Dühös tekintettel nézett az ártatlan képet vágó lányra.
- Jó reggelt Leon!- mosolygott Sora, miközben visszatette a kancsót.- Látom remek társaságot találtál az éjszakára. Így berugni.
- Már ne is haragudj, de miattad volt drágám.- pattant fel dühösen a helyéről.- Látod mit teszel velem, te boszorkány? Majd szétmegy a fejem.
- Ó bocsánat.- mondta döbbenten a lány.- Akkor ha én okoztam, ki is gyógyítlak belőle. Gyere!- majd karon ragadta a férfit, s vonszolta maga után.- Semmi nem jobb a másnaposságra, mint egy nagy pohár paradicsomlé.- tolta be a konyhába, s már készítette is.
- Megőrültél?- döbbent meg Leon.- Meg akarsz ölni vagy mi? Mi az, hogy paradicsomlé? A zöldség még rendben van valami salátában vagy nem tudom. De hogy igyam meg. Jól vagy Sora?
- Rendben, ha ennyire nem szereted, akkor tudok mást.- majd a férfi füléhez hajolt és kéjesen belesuttogta.- És mit szólsz az eperhez?
- Az jó. Csak nem épp a legjobb ötlet.- válaszolta rekedten.- Miért kínzol, Sora?- kérdezte, amikor a lány egy csókot lehelt a nyakára.- Tudom, hogy nem leszel az enyém, de akkor ne csináld ezt velem!
- Szóval szeretnéd?- távolodott el.
- Tudod, hogy mindennél jobban.- nézett rá sötét szükre szemekkel.- De nem fogok erőszakoskodni.
- Köszönöm.- mosolygott rá, miközben megcsókolta.- Szóval mi lesz a következő darab?- ült fel a pultra miközben odaadta Leonnak az italát.
- A kishableány.- mondta.- Márcsak egy nagystílű mutatványt kell kitalálnunk és kész. A egész darabbal csak egy bajom van.- majd egy gonosz mosolyt ejtett meg.- Nincs benne erotikus jelenet. És így, hogy izgassalak fel?
- Azt hiszed anélkül nem tudsz?- kérdezte Sora gúnyosan, majd észbekapott, s leugrott.- Én már kitaláltam valamit. De nagyon nehéz lesz. Két Főnix harca lesz. Ám az egyik a tűzben, a másik a vízben.
- Jó hangzik.- mondta Leon és kifelé indult.- Gondolom enyém lesz a víz.
- Nem.- vágott közbe Sora, s követte a férfit.- Enyém a víz. Tiéd a tűz.- majd egy démoni mosolyt eresztett meg.- Gondolom sejted, miért.
- Azt akarod, hog egymás elemében harcoljunk.- mosolyodott el.- Mert ez nem a szokványos kishableány lesz. Egy harmadik személy egymás ellen uszít minket. S csak a végső pillanatban jövünk rá, hogy szeretjük egymást. A finálénál, amikor elkezdünk harcolni, s megmutatjuk, hogy nem tudjuk legyőzni egymást. Aki egymás ellen uszít minket pedig, nem a szokványos herceg elcsábítója lesz. Hanem a drága hableány szeretője!- mondta dühösen, majd lenyugtatta magát.- Mondcsak boldogulni fogsz a vízzel?
- Remélhetőleg.- mosolygott.- Na és te a tűzzel?
- Utánad, cica?- mosolygott rá gonoszan.- Semmi gond nem lesz.- majd az emeletre indult.- Na és konkrétan mi lesz a manőver?- lépett a szobájába.
- Nem találok ki mindent helyetted.- vágott vissza.- Találd ki a magadét!
Majd fogta magát, és távozott, még mielőtt Leon elkezdett volna vetkőzni. A férfi, ahogy rájött, hogy mi történt, harsány nevetésben tört ki. Majd átvette fekete edzőruháját. Tűz. Gratulálhatott Sorának, ugyanis a lány igen csak bonyolult feladatot adott neki, és saját magának is. Sóhajtva indult az edzőterem felé. Először is meg kell értenie, s korlátolni a tüzet. A terembe beérve felugrott egy trapézra, majd leült, s elkezdett lengeni. Sora Naegino. Maga a tűz. És Sorát már sikerült egyszer meghódítania. A lányt irányítani azonban soha nem tudta. Ám most neki kell tűzzé válnia. Kordában tartani a tüzet, s megszelídíteni. Felállt a trapézon, majd elugrott. A tüzet megszelídíteni olyan, mint Sora Naeginot meghódítani. Zuhanni kezdett, majd háromszor átfordult, a trapézra leérve már tovább is lökte magát. Főnix.
Eközben odakint a medencénél Sora gyakorolt. Ám ahányszor próbálkozott belesett a vízbe. Hogy lehetne egy olyan vizet megszelídíteni, amit mebörtönöztek. Ami nem tud szabadon tombolni. Egy barackvirág színű úszódressz volt rajta, a haját pedig összefogta. Kiült a partra, és felnézett az égre. Vihar készült. Vihar? Sora fejében kezdett megfogalmazódni egy terv. Egy fél órával később Leon és ő egy hajón álltak, kint a tengren. A vihar egyre csak közeledett, ám a két artista tekintetében elszátság ült.
- A lényeg: A vihar nekem a tenger miatt fontos.- magyarázta Sora, miközben kilépett a víz fölé kifeszített kötélre.- Ám ott a villám. A tűz. Az neked kell, úgyhogy próbálj nem leesni a kötélről. Még a végén eloltja a benned keletkezett tüzet.
- Megértettem.- majd a hajó felett magasan kifeszített kötélhez és trapézhoz sétált.- Csak óvatosan Sora! Nem ugrok utánad.- mosolygott.
A páros elkezdte az edzést, miközben Yuri, Layla és Sophie a hajóról nézték. A levegő lehült. Az eső hideg cseppekben esni kezdett, ami egyre csak fokozódott. A páros már kimerült volt órákkal később, s csurom víz. De nem adták fel. Hirtelen a hajó megrándult, Sora pedig leesett a kötélről. Maga alatt látta a sötét, végtelen tengert. A víz tombolt. Vad elemi erővel ostromolta a nem hozzá tartozó dolgokat. Vad elszántsággal küzdött, s Sora ebben a percben értette meg. A tenger olyan, mint Leon, s a férfit soha nem tudta irányítani. Szerette őt, de soha nem próbálta meg eltéríteni, lenyugtatni, hogy ne tomboljon. Ám nem is ezt kellett tennie. Neki együtt kellett élnie vele. Megérteni, elfogadni, és szeretni. Együtt tombolni vele. A tűz is tombol. Legalább annyira, mint a víz. S most zaboltátlan vadságával őt is fel akarta emészteni. Vagy ő is olyanná válik, vagy meghal. Majd teste elmerült a hideg, sötét hullmokban. A hajón lévők egy emberként szaladtak a korláthoz, ám Sora nem bukkant fel. Hirtelen egy villám csapott le közvetlen Leon mellett, s felgyúlladt körülötte minden. Akkor engedte el a trapéz rudat, majd zuhanni kezdett. Egyenesen a háborgó tenger felé. Túl élné, hisz maga is olyan, mint a víz. Ám most nem ez volt a feladata. Most a tüzet kellett megszelídítenie. Olyanná válni, mint a tűz. Szerette azt, mert melegsége és szenvedélye neki szólt, ám nem az övé volt. A két elem oly hasonló. Be kell bizonyítaniuk, hogy képesek együtt élni. Egybeforrni. Ugyan olyan magasságokba jutni. Hisz szereti Sorát. És ha törik ha szakad, bebizonyítja a lánynak. Lendületet véve fellökte magát, s egyre magasabbra szállt. Hirtelen Sora ugrott fel a vízből, s utolérve partnerét, együtt szálltak fölfelé. Olyan magasra, mint senki. Két Főnix harca. Az egyik a tűzben a másik a vízben. Leon egy trapézra érkezett, Sora pedig a másikra. Egymásra néztek, miközben tekintetükben a villám fénye cikázott át. Mind a ketten belendültek, majd elengedve a trapézt az egyik a tűzbe, a másik a vízbe repült. Néhány pillanat múlva az eső abba maradt, miközben a tiszta vízből egy gyönyörű kék Főnix szállt fel, maga körül hullámokat verve a vízben. A nap kisütött, arany fénnyel bevonva a Főnixet, közben egyre magasabbra szállt. Majd utána a tűzből, egy vörös Főnix szárnyalt fel, miközben a nap narancs színű sugarai körbevették. A két Főnix egymás mellett szárnyalt felfelé, s csodálatos alakjuk egyként tündökölt. A páros pár perccel később a hajón ült, miközben a lágy szélben, s meleg napsütésben egymást nézték. Egyszerre mosolyodtak el.
- Nem hittem, hogy sikerül.- mondta Sora.
- Tudod, amikor láttam, hogy zuhansz, azt hittem, soha többé nem jössz ki onnan.- mondta Leon komolyan.- Kockáztatnom kellett.
- És sikerült. Minden elismerésem.- mondta bólintva.
- Igen sikerült.- suttogta Leon.- Ezzel a tűz és a víz útja örökké keresztezi egymást.
Folytatása következik...
|