Miss Naegino!- kezdte az ismeretlen férfi.- Pereira ügyvéd vagyok. Azért vagyok itt, hogy érvényesítsem a bíró törvényes akaratát. Tegnap este önök itt súlyosan bántalmazták Max Martinezt. Ezért kénytelen elfogadni, hogy a sértett és családja itt lakjon az ön házában, amíg saját elhatározásuk szerint el nem hagyják azt.

Sora és Leon csak nézett. Teljesen meg voltak döbbenve. Nem hitték volna, hogy Max és Leticia képes idáig elmenni. De képesek voltak. Sora lázasan gondolkozott, hogy milyen módon tudná eltűntetni ezeket az élősködőket a házából. Sajnos semmit nem talált, amivel megtehetné. Ez is az ő hibája. Mást nem tehet, minthogy elfogadja, hogy együtt kell élnie azokkal az emberekkel, akik a legtöbb fájdalmat okozták neki az élteben. Leon agyát elöntötte a düh. Hogy ez az ember egy házban lakjon Sorával? Tudta, hogy tennie kell valamit, mert látta a férfi szemében, hogyha ide költözik, akkor továbbra sem fogja békén hagyni Sorát.

- Sajnálom de ez lehetetlen.- mondta ki végül, jegesen.- Miss Naegino nem tűri meg ezt az embert a házában. A tegnap esti verést csak magának köszönheti. Ha nem jövünk időben, akkor ez a... szemét megerőszakolja a kisasszonyt.
- Ezt tudják bizonyítani?- kérdezte az ügyvéd negédesen.
- Természetesen, legalább öt ember látta.- mondta Leon.- És a kisasszony is.
- A kisasszonynak nem beszámítható a tudata.- jelentette ki az ügyvéd.
- Mi?- kiáltott fel mérgesen Leon.- Te szemét, undorító patkány. Ezt találtad ki?- indult dühösen Max felé, miközben az folyamatosan hátrált.- Mondd meg az igazat, te gerinctelen féreg!- fogta meg az ingénél, és a falnak lökte.- Vald be, hogy inkább te vagy a bolond, hogy ilyen idős léttedre olyan valakire vágysz, aki nem lehet a tiéd... soha.- sziszegte.
- Mr. Oswald!- mondta a maga komoly hideg hangján az ügyvéd.- Ha nem engedi el Mr. Martinezt, az még jobban súlyosbítja az ügyet.
- Leon!- szólalt meg Sora.- Hagyd! Itt fognak lakni. Ez ellen nem tehetek semmit.- majd gúnyosan elmosolyodott.- Már kicsi koromban is azt mondták, hogy bolond vagyok, mert olyan dolgokat feltételeztem, ami sértő volt Max Martinezre és Diana Martinezre. Nem szabadott bemocskolnom ezt a... tiszteletre méltó családot. Ezért azzal takaróztak, hogy én nem vagyok beszámítható a húgom és a szüleim halála után.- majd mikor a férfi ránézett a válla fölül folytatta.- Ez a szépséges kisasszony itt mellettem az unokatestvérem, mint tudod.- mutatott Leticiára.- Az az úriember, akit szorongatsz a hölgy kedves édesapja. A Leticia mellett álló bájos asszony pedig az anyja, anyám drága nővére.- sziszegte gúnyosan, és az elegáns kék kosztümben lévő, kissé telt alakú, rövid, lilás hajú, barna szemű, finom vonású hölgyre nézett.- Ennyi. Két évvel ezelőtt elmentek, és nem tudom, mi a fenének jöttek vissza. Diana!- fordult a nő felé gúnyosan.- Mi a baj, Max már nem talál kívánatosnak, hogy még mindig utánam, mászkál?
- Te...- indult el felé dühösen a nő, és már lendítette a kezét, de Sora megfogta.
- Nem tenném.- suttogta Sora maróan gúnyos hangon.- Nagyon vigyázz! Leon! Engedd el!- mondta a férfinak, mire az elengedte a fétfit és kedvese mellé sétált.- Nekünk mennünk kell. Rendezkedjetek be!- majd átkarolta Leont.
- Sora!- állt unokatestvére elé Leticia.- Ne örülj ennyire! Még lesz egy- két meglepetésben részed.- mondta egy gúnyos mosoly kíséretében.
- Leticia!- hajolt közel a lányhoz, de olyan tekintettel, hogy annak azonnal lefagyott a mosoly az arcáról.- Vigyázz! Nem lesz felhőtlen boldogság az itt létetek. Mondtam; a bosszú nem késlekedik sokáig. Nagyon fogtok szenvedni, amíg itt laktok. És te... véres könnyeket fogsz hullajtani.- majd kifelé indult Leonnal.
- Te... őrült vagy!- mondta tajtékozva a lány.
- Igen.- nevetett Sora.- Ezt mondjátok már évek óta. És most lesz alkalmam bebizonyítani is.

Leticia nem tudott semmit mondani csak hápogott. Sora nevetve felkapta az egyik székre helyezett fekete sporttáskát, majd Leonnal az oldalán távozott a házból. A lány láthatólag élvezte rokonai bosszantását. Ráadásul még abból is fegyvert tudott kovácsolni, amit ellene találtak ki. Sora vidáman ült be a limuzinba. És mintha az időjárás is az ő hangulatát jellemezte. A nap forrón sütött, és az ég felhőtlen kék volt. A levegő forró, szinte tikkasztó. Leon az egész úton nem szólt semmit. Az agya sebesen járt. Nem tudott másra gondolni, csak hogy nem hagyhatja magára egy pillanatra sem Sorát, mert Max csak arra vár. A limuzin megállt a Hamilton- villa előtt. Amint az autó leállt, Sora kipattant, mint egy gyerek. Leon átkarolta, majd együtt léptek be a villába.

- Sora kisasszony.- mosolygott rá Makkoli.- És Leon úrfi... ugye?- pirult el a lány, ahogy ránézett Leonra, és a férfi rámosolygott.
- Na elég ebből.- szólalt meg határozottan Sora.- Makkoli, Layla hol van?
- A kisasszony az edzőteremben van Miss Sophieval.- vezette beljebb őket, de Leonra nem tudott úgy ránézni, hogy ne piruljon el.- Odavezessem, kisasszony, vagy megy egyedül?
- Odatalálok.- mosolyodott el.- Yuri itt van?- majd mire egy bólintás volt a válasz, elindult keresztül a nappalin.
- Sora Naegino!- hallatszott egy mély férfi hang.- Mégis, hogy képzeled ezt? Csak ennyi idő után látogatsz meg minket, és az még eszedbe sem jut, hogy rámköszönj.
- Ó. Bocsásson meg Mr. Hamilton.- fordult mosolyogva az idős férfi felé.- Bocsáss meg Sergio, de mostanában be voltam táblázva.- ölelte át a férfit.
- Hallottam Laylától, hogy kórházban voltál.- nézett rá aggódva.- Mi történt veled kislány?
- Történt egy kis baleset. De nem volt komoly.- majd mélyen a férfi szemébe nézett.- Tudtál róla, hogy a nagybátyámék visszajöttek?
- Nem. De az, hogy lehet?- kérdezte Sergio meglepődve.- Hogy jöttek vissza?
- Nem tudom, de tény, hogy nálam laknak.- majd a férfi értetlen arcát látva hozzátette.- A régi ürügy. Oh bocsáss meg! Az úr Leon Oswald! A partnerem. Leon, ő Segio Hamilton, Layla édesapja, és az én őrangyalom.- mosolygott az utólsó szónál.- Megyek, megnézem a lányokat. Később beszélünk Sergio.- majd egy puszit nyomott az arcára, és Leonnal esétált.

Az edzőteremhez közeldve hangokat hallottak. Yuri hangját, és Layláét. Valamint egy erős zihálást. Ahogy beléptek, Laylát és Sophiet látták a kötélen, míg Yuri alattuk állt. A két lány a közös részüket gyakorolta. Láthatólag sikertelenül. Sophie nem bírta Layla ütemét követni. Észrevehető volt a szakadék közöttük, amit ha nem tudnak áthidalni, akkor az előadás kudarcba fullad. Sophie észrevehetően nem volt hozzá szokva a kötélhez. Ezért is volt jóval lassabb, és bátortalanabb. Sora nagyot sóhajott, majd odament Yurihoz. A férfi mondott neki valamit, mire a lány eltűnt. Leon a férfihoz sétált, kezet fogtak majd tekintetüket, visszafordították a lányokra. Nagyon nem volt szép látvány, amit odafönt láttak. Layla láthatólag már nagyon fáradt volt, hogy neki kell korrigálni a hibákat, ráadásul még magára is figyelnie kellett. A tranbulinról hirtelen Sora ugrott fel. Pont a két egymás felé futó lány közzé érkezett. Layla egy egyszerű mozdulattal átugrotta, Sophie viszont megíjedt és leesett a hálóba. Mikor a lány ki akart kászálódni, Sora intett neki, hogy ne menjen vissza. Barátnőjére nézett, majd gonoszan elmosolyodott. Layla megértette és viszonozta. A két lány egymás felé kezdett szaladni, majd Sora ugrott, és kersztülugrotta Laylát. A lány azonnal megfordult. Elkezdődött a párbaj. A lányok egyre veszélyesebb mutatványokat mutattak be. Majd Sora magasra ugrott, és spirálban kezdett forgoni. Fejjel leflé fordult, és a kezére érkezett, majd egyetlen átfordulással újra állt. Sophie eközben döbbenten bámulta a két csatázót. Annyira hihetetlen volt. Mintha világ életükben együtt dolgoztak volna. És mintha csak oda teremtették volna őket. Sora és Layla az utólsó ugrás után a kötélen álltak meg. Sora lenézett Sophira, majd jelezte neki, hogy menjen fel. Layla leugrott és átadta a helyét. Sophie, ahogy felugrott rögtön megingott a lába a vékony kötél miatt. Sora látta már hol a hiba. Sophie felé kezdett futni, és átugrotta. Ahogy leérkezett a kötélre, az megrezdült és Sophie elvesztette az egyensúlyát így lezuhant. Hát persze.

- Sophie öltözz át!- mondta a lánynak, miközben ő is leugrott.- Nem edzel Laylával, amíg nem mozogsz biztonságosan a kötélen.
- De...- kezdte volna a lány.
- Semmi de. Menj!- mondta ellent mondást nem tűrés hangon.
- Sora, mit akarsz?- kérdezte Layla.
- Sophie alapvető hibája az egyensúlya, és hogy nem edzett intenzíven kötélen, na meg, hogy fél a leeséstől.- magyarázta.- Ha ez elmúlik, akkor már nagyon jó lesz. Csak két hét múlva kezdjetek együtt edzeni.
- Rendben, te tudod.- mondta Layla.

Miután elbúcsúztak, Leon, Sora és Sophie haza indult. Sophie egész út alatt meg sem szólalt. Szomorú volt, mert érezte, hogy Sora kevésnek tartja az ő tudását ahhoz, hogy Laylával edzen. És... tudta, hogy igaza van. Szemeiben könnycseppek ültek, és nagy erőfeszítésébe került, hogy ne sírja el magát. Sora látta ezt, ám nem szólt. A kislánynak először meg kell ismernie, hogy milyen varázslatos és milyen szörnyű a színpad. Nem ringathatja magát abba az illúzióba, hogy a színpadon csak jó dolgok vannak, mert ez nem igaz. Ott vannak a csaták, és azok sokszor szörnyűek. De vannak olyanok, amiket meg kell vívni. És vannak olyanok, amik élvezetesek. Sora tudta, hogy nem bánna különbül a húgával sem. Csak így tudja megtanítani a lánynak, hogy milyennek kell lennie, ahhoz, hogy elérje az álmait. Mikor hazértek, Sophie azonnal a szobájába rohatn, majd hangosan bevágta az ajtót. Sora sóhajtva indult a nappaliba.

- Miért kellett ez?- kérdezte mérgesen Leon.- Miért kellett ennyire megalázni?
- Hidd el nekem, tudom mit teszek.- mondta nyugodtan Sora, miközben egy pohár wiskhyt öntött magának.- Megmutatom neki, hogy milyen a színpad.
- És ebben az is benne van, hogy megalázd?- kérdezte még mindig mérgesen.- Sora, miért csináltad?
- Tudod, a saját húgomat is ilyen keményen edzettem volna.- mondta egyre homályosuló szemekkel, miközben megszorította poharat.- Csak így érheti el az álmait. Az ilyen dolgokban nem szabad gyengédnek lenni. Hidd el, utána már nem fogja bánni. Meg kell ismernie, hogy milyen csoádlatos és milyen szörnyű a színpad.- majd letette a poharat.- Bízz bennem!- lépett a férfihoz.
- Ne légy túl kemény.- mondta Leon lágyabb hangon, miközben átölelte.
- Nem leszek.- mosolygott.- De most beszélek vele.- majd kibontakozott a férfi öleléséből, és felfelé indult.
- Hé!- mosolygott ördögien Leon, és visszarántotta.- Mi az, hogy csak ennyi?- majd mohón megcsókolta.

Nyelve lassan átcsúszott Sora szájába. Vad és szenvedélyes csatát vívtak, miközben Leon érezte, hogy a vágya növekszik. Sora is érezte ezt, és azt is, hogy a férfi egyre növekvő kívánása az ágyékánál, őt is egyre jobban tűzbe hozza. Sietve elhúzódott Leontól, és felfelé kezdett szaladni. Hogy a fenében tudja ez a férfi ennyire lázba hozni? Most másra kell gondolnia. Most Sophiera kell koncentrálnia. Leon pedig szenvedjen egy kicsit. Annál édesebb a desszert minnél többet kell rá várni. Nevetve ált meg Sophie szobája előtt. Mély levegőt vett, és benyitott. Soha nem gondolta, hogy ilyen nehéz ezt megtenni. A szobában homály uralkodott, mivel a kislány behúzta a sötétítőt. Sora emlékei közzé hirtelen egy emlék szökött be. Babaillatot érzett. Egy újszülött babáét. A szoba menta színben pompázott, miközben a nap sugarai vidáman jártak táncot egy kiságy fölött, amiben egy kisbaba nevetett. Lassan újra visszatért a homályos szobába. Sophie az ágyon feküdt, arcát a párnába fúrta. Sora lassan odasétált mellé, és leült.

- Sophie! Nagyon sajnálom.- suttogta.- Segíteni szerettem volna, de az én mócereim nagyon kemények.- majd nagyot sóhajtott.- Meg akartam mutatni, hogy mit kell tenned, ahhoz, hogy elérd az álmaidat. De... ez kemény. Talán jobb lesz, ha hagyom, hohy Laylával gyakorolj tovább. Ő nem olyan kemény, mint én. Tudod, a húgom is artista akart lenni. De őt sem részesítettem volna gyengédebb edzésben. De... tudom,hogy kibírta volna, mert ő erős volt, és kitartó. De... nem adatott meg, hogy kiképezhessem.- majd felállt.- Az edzőterem a rendelkezésedre áll.- majd az ajtóhoz sétált.
- Sora!- hallatszott Sophie bátortalan hangja.- Szeretném ha segítenél.- fordult arra.- Egyedül nem tudom megtenni. És még ha kemény is lesz, akkor is. Én is ki fogom bírni. És szeretném, ha a húgodnak tekintenél.- vetette fel bátortalanul. Arra számított, hogy Sora kiabálni fog, hogy soha nem léphet a húga helyébe, de nem ez történt. Sora elmosolyodott, majd visszament.
- Benne vagyok.- válaszolta.- Akkor kezdjük el az edzést. Tíz perc múlva legyél lent... hugi.

Majd kiment. Boldogan sétált lefelé. Úgy érezte, hogy végre igazi család veszi körül. Boldog volt. Olyan boldog, mint életében talán még soha. Elment megkeresni Leont, hogy megmondja neki, hogy mire jutottak. A nappaliba indult, ahol a férfit hagyta. Ám mikor belépett a földbe gyökerezett a lába. Leon előtt ott állt Leticia, egy szál bikiniben, ami alig takart valamit, és lassan a férfi felé sétált. Leon nem mozdult. Háttal állt Sorának, így a lány nem láthatta, hogy milyen arcot vág. Leticia, lassan közelített felé és megcsókolta. Leon nem tett semmit. Sora érezte, ahogy a szíve összeszorul. Leticia észrevette a lányt, és még jobban rácsimpazkodott, miközben szemei gúnyosan csillogtak, és azt mondták: én győztem.

Folytatása következik...