6. fejezet

Lábuk alatt szinte ropogott a zsenge fű, ahogy szótlanul baktattak egymás mellett. Hamlet patának mély dobogása, a madarak vidám csivitelése, a virágokon zümmögő dongók törték csak meg a kínos csendet, mely a két fiatalra ereszkedett az elinduláskor. Igazából egyikük sem tudta mit is mondhatna a másiknak. Rena meredten nézett maga elé, a lába alatt elúszó fűtenger egybeolvad, s csak olykor-olykor villant be egy mezei virág színesen ingadozó feje. Gondolatai ezerfelé kalandoztak, s már-már megbánta, hogy magával hívta Cedricet, végül arra jutott, hogy kikérdezi a svédet az otthonáról.
- Milyen Svédország? Mesélj róla! - kérte Rena.
Cedric pillanatra összerezzent, mikor meghallotta a lány hangját, s a kérdés témáját először egy értelmes szót sem tudott kinyögni.
- Hideg! - válaszolt tömören némi idő elteltével.
- Nos, látod, ezt gondoltam! Engem viszont az érdekel, milyenek arrafelé az emberek, milyenek a városok. Mesélj a falvakról, a vidékiekről! Meg az ottani életről! Kérlek!
Cedric a lányra fordította a tekintetét, akinek szemében érdeklődés csillogott. Felhúzva egyik szemöldökét elmosolyodott, s bólintott.
- Svédország alapvetően gazdag ország, az emberek a közép- és kelet-európai viszonyokhoz képest sokkal jobban élnek, s ez meglátszódik az otthonaikon és a mentalitásukon is. - fordította arcát ismét az előtte elterülő sík mező felé - Az emberek szeretik a rendet és a rendezettséget az életükben. Sokat járnak színházba, operába, nálunk ugyanis nagyon sokat számít a műveltség. Persze nálunk is megvannak a világszerte ismert képmutató csoportok, akik csak társadalomban elfoglalt magas pozícióikat akarják fitogtatni a nagyközönség előtt, s ezért járnak drága éttermekbe, és nekik van az operában bérelt páholyuk a színpad mellett - húzta el a száját a srác, s arcán látszódott megvető véleménye az említett emberekről. - Viszont vidéken ez más, ott nincs meg a nagyzolás. A vidékiek világa zárt, nem fogadnak be új arcokat, ha mégis akkor is vannak fenntartásaik. A falvakban az emberek ismerik egymást, és tisztelik a másikat. Persze nálunk sem maradhatnak el a pletykák, de egy biztos, ízetlen kitalációkat nem terjesztenek az idegesítő szomszédról - erre Rena felnevetett, s ezt látva Cedric is elmosolyodott. - Mi az?
- Érdekes világotok van - válaszolt a lány. - A pletykában épp az a jó, hogy ízetlen és annál jobb, minél cifrább, nem gondolod?
- Te talán örülnél annak, ha azt terjesztenék rólad, hogy minden héten más pasassal vagy?
- Ugyan rólam nem ilyet beszélnek! - legyintett Rena - Nem, képzeld jobbat! Én sokak szerint azért mentem Nagy-Britanniába, mert összekaptam az apámmal és megszöktem valami féleszű istenátkával... Mit szólsz?
- Ezt most komolyan mondod? - állt meg Cedric.
- Aha! Ez volt az első kitaláció, mellyel anyámat traktálták Monroe-ban. Gondolhatod, ki volt akadva!
- Megértem!
- De ennél van jobb. Idővel módosult a történet, miszerint azért kaptam össze apámmal, mert terhes lettem az egyik lovásztól, aki angol. Jó mi?!
- Nevetséges! - kiáltott a srác - Ti amerikaiak mindenkit megfúrtok? Élvezitek, hogy buta hazugságokat terjeszthettek egymásról?
Rena arckifejezése kicsit komolyabbá vált ezekre a kérdésekre. Újra elindult s rátért a tópart felé vezető csapásra, de hallotta, hogy Cedric követi. Nem tudott hát kitérni a válaszadás elől.
- Tudod itt nálunk vidéken nem annyira makulátlanok az emberek. Nálunk szeretnek pletykálni, mert sokak számára ez valamilyen kielégülést ad az olyan napokra, mikor semmi sem történik. Éppen ezért beülnek a kávézóba és az egyik kitalál egy marhaságot, melyről a társaság is tudja, hogy képtelenség, de jó feltételezni a lehetetlent. Aztán a fantáziadús egyének kiszínezik a koholmányt s terjed, mint a bárányhimlő. A kertvárosokban, mint Monroe az ilyeneket fel sem veszik. Tudjuk, kik azok a némberek, akiknek minden álma, hogy újabbnál-újabb szaftos pletykát beszerezzenek a többi hasonló kaliberű nyanyától - mondta nyugodtan Rena, s közben kivéve a zablát Hamlet szájából, hagyta, hogy a ló szabadon nyargaljon a parton, míg ő letelepedett a homokba, Cedric követte. - Úgy védekezünk a pletyka ellen, hogy meghazudtoljuk, ami valljuk be elég könnyű, vagy éppen elengedjük a fülünk mellett. Meg aztán - mosolyodott el újra - tudod te, mekkora nevetéseket eredményez vacsora közben, mikor három családtag ugyanazt a történetet háromféleképpen meséli el? Legalább van pár jó esténk is!
- Értem. Ne haragudj!
- Ugyan miért? - nézett nagyot a lány.
- Butaság volt felkapni a vizet!
- Ne hibáztasd magad. Nálatok ez máshogy megy! A svédek is mások, és az amerikaiak is. Nincs két egyforma ember, akkor, hogy lehetnek két egyforma kultúra?! - nevetett Rena - Tehát emiatt ne emészd magad.
- Jó veled beszélgetni. - váltott hirtelen témát Cedric.
- Komolyan mondod?
- Nem, csak humbug! - húzta el a száját a srác - Persze, hogy komolyan. Tudod, mikor idejöttem, féltem, attól, hogy nem lesznek olyan emberek, akikkel baráti kapcsolatot tudok kialakítani. De oktalanság volt ilyet képzelnem. Rá kellett jönnöm, hogy ti nyitott emberek vagytok, nem úgy, mint mi svédek, akik bár idővel befogadják az újakat, de sohasem tartják őket érdemesnek arra, hogy a titkaikat megosszák a jövevénnyel, akármilyen jó is vele a kapcsolatuk.
- Érdekes mentalitás - mondta Rena - Te is ilyen vagy?
- Ha ilyen lennék, akkor mindenki utálna és nem lenne egyetlen haverom se! - nevetett fel Cedric - Bár az apám mindig arra tanított, hogy tartsam meg a svéd távolságtartást, de valahogy én képtelen vagyok rá, főleg... főleg mikor ilyen kedves beszélgetőpartnerem akad...
Rena hirtelen elkapta szemét a srácról, érezte, hogy elpirul. Jól esett neki az ártatlan bók, ezt nem tagadta, de közben azon gondolkodott, mit rontott el, hogy Ryan sohasem mondott neki ilyeneket. Annyira különbözött a két srác. Ryan olyan fajta volt, aki kötötte az ebet a karóhoz, bár ha Rena igazán belegondolt, nem is ismerte a kosarast igazán. De ez az ő hibája is volt, nyugtatta magát általában ilyenkor Rena. Ellenben Cedric... Ő az első pillanattól kezdve nyitott volt mindenféle témára, nyíltan kimutatta, hogy partnernek tartja minden témában, beszélgethettek akármiről. Na meg aztán, folyton mosolygott, apró bókokkal halmozta el, s ez imponált neki. Kezdett végre beletörődni a döntésébe, sőt időnként még azt is megkockáztatta gondolatban, hogy jobban járt Cedriccel.
Ahogy tekintetét visszafordította a srácra furcsa elmerengő komolyságot látott az arcán. Szeme a tavat fürkészte, vonásai békét tükröztek. Lábait kinyújtotta, s kezein támaszkodva kissé hátradőlt.
- Hihetetlen... Mióta itt vagyok, még nem is voltam a tóparton, pedig csodálatos hely... szólalt meg a srác észrevéve, hogy Rena az arcát szemléli.
- Nekem mondod? Itt nőttem fel, s úgy érzem az életem visszavonhatatlanul összeforrt az Erie-tóval. Már el sem tudnám képzelni a napjaimat a megnyugtató csobogása nélkül. Sokszor még odafenn a szobámban is hallom éjjel, ha kinyitom az ablakot. Ha el akarok aludni, ezerszer jobb minden altatódalnál - mondta elmerengve a lány, majd felállt, ledobta a szandálját, aztán belegázolt a vízbe - Gyere ide, próbáld ki!
Cedric azonnal felpattant, s követte a lány példáját. Hamlet időközben lecövekelt egy nagyobb fűcsomó mellé, mely kissé távolabb a sziklák tövében sarjadt a homokban. Rena és Cedric felé indultak, de a lány megbotlott egy kőben, s a vízben kötött volna ki, ha a srác nem kapja derékon. Pár pillanatig a zavartság kifejezése ült ki mindkettőjük arcára. Lábuk körül fodrozódott a víz, s a levegőt a tó édeskés illata töltötte be. Az egész helyzetben volt valami... Egy felhívás, egy késztetés... Késztetés egy csókra, azonban Hamlet, mintha csak megunta volna a legelést, odaugratott melléjük, s akaratosan késztette gazdáját arra, hogy visszainduljanak. Rena némileg hálásan nézett a lóra, de benne volt a csalódottság is, hiszen tökéletes volt az időzítés... Végül kibontakozott a srác karjaiból, visszatette a zablát a lóra, majd irányba vették a hazavezető ösvényt. Az istállóknál elváltak, s Rena azon kapta magát, hogy reménykedik abban, lesz még alkalom bepótolni az elmaradt csókot...


Egy Mazda 6 típusú bordó autó állt meg a Roseborn ház előtt. Helen a tornácon üldögélt, mikor meglátta Bianca autóját fékezni a gyöngykavicsos udvaron, meglepetten húzta össze a szemöldökét. Csodálkozása azonban csak nőtt, mikor az autóból a sötétbarna hajú Lyn Hussel szállt ki. A nő mosolyogva közeledett Helenhez, aki felállva köszöntötte a vendéget.
- Szia, ez nem a Bibi autója?
- De igen! - bólintott a nő - Még a meccs óta nálunk van. Az öcsém azt mondta, hogy Bianca kicsit becsípett a találkozó utáni bulin és Nathan nem engedte autóba ülni. Ryan nem tudott jönni, mivel dolga van még, a nyári gyakorlatát intézi Detroitban, így aztán én hoztam el.
- Már értem - nevetett Helen - Erről bizony a fiatalok nem regéltek!
- Mit is várhatunk tőlük! - helyeselt Lyn.
- Nem jössz be kicsit? Olyan régen beszélgettünk!
- De igen, úgy is kérni akarok tőled valamit - bólintott a vendég.
Helen leültette Lynt a nappaliban, s a konyhába indult, majd pár perc múlva jeges teával és keksszel tért vissza a szobába. Miután kényelmesen elhelyezkedett az egyik fotelban rákérdezett Lyn jövetelének igazi okára.
- Nos, az igazság az, hogy Ryannel beiratkoznánk idén is oktatásra. Na meg a segítségedre is szükségem lenne.
- Rena éppen nincs itthon, Megannal ebéd után sétálni mentek a sziklákhoz. De ha gondolod, hozok az irodából jelentkezési lapot és elintézzük - mondta Helen.
- Az jó lenne - bólintott Lyn.
Helen azonnal felpattant s a dolgozószoba felé vette az irányt. Pár perc múlva két papírlappal és egy tollal tért vissza, amit átadott barátnőjének. Lyn azonnal nekifogott és kitöltötte a két adatlapot, majd átadta Helennek.
- Szólok Renának, hogy nyomjon rá pecsétet és azzal akkor el is van intézve.
- Köszönöm!
- Na és mi a másik ok, amiért jöttél?
- Tudom, hogy te tanultál régen műalkotás elemzést az egyetemen - kezdte Lyn -, és rajtam kifogott egy festmény a galériában. Kaptunk egy képet, Európából, de iszonyatosan rossz állapotban van, s a kiállítás egyelőre lehetetlen. Én vezetem azt a csapatot, mely helyreállításáért felel. Két hónapot kaptunk, de egy könyvemben sem találom a festményt, így viszont nehéz hozzákezdeni a restauráláshoz. Azonban tudtommal, neked van egy négy kötetes albumod, amit szeretnék elkérni.
- Értem! - állt fel Helen - Gyere, kukkantsunk be a dolgozószobába. Két éve Brian ott alakított ki egy kisebb könyvsarkot. Oda tettem ezeket a könyveimet is. Remélem, megtaláljuk! - mosolygott, majd a Hussel lány kíséretében belépett a dolgozószobába,
Lyn pillanatra megtorpant, mikor meglátta a kisebbnek nevezett könyvsarkot, ami valójában rengeteg kötettel büszkélkedhetett. A szoba hátsó felében ugyanis eltávolították a mennyezetet, ami így egy szintbe került a tetőtéri plafonnal. A térelválasztó polcok hangulatossá és egyben különállóvá tették a zugot. A falak mentén, majdnem a födémig könyvállványok sorakoztak telirakva színesebbnél-színesebb kötetekkel. A régi plafon helyére körbefutó galéria került, mely megkönnyítette a magasabb polcok átvizsgálását. Lyn meglepetten nézett körbe, majd mosoly terült szét az arcán.
- Ez nagyon szép, bár tudnék egy ilyet én is kialakítani otthon!
- Miért nem próbálod meg. Az a lakás, melyben Ryannel laktok tudtommal elég tágas és magas belterületű - szólt Helen miközben felsétált a csigalépcsőn a galériára.
- Ez igaz - helyeselt Lyn -, de az öcsém kinyírna, ha munkásokat szabadítanék a műterembe, amire viszont per pillanatban semmi szükségem.
- Ugyan! - kiáltott Helen a keresgélés közben - Ryan úgy is gyakorlaton lesz a nyáron. Szerintem, ha anyagi korlát nem köt, vágj bele. Na meg, Renától azt hallottam neked se kevés könyved van.
- Ó ne is mond! - ült le Lyn az egyik fotelba - Mai napig nem tudtam mindent kipakolni. Egyszerűen nincs helyem. Sok kötet még mindig papírdobozokban van, pedig régen volt már mikor Monroe-ba költöztem. Nyolc éve.
- Megvan! - ujjongott Helen és négy vaskos, bordó-arany kötésbe foglalt könyvvel lépkedett le a lépcsőn, majd leült Lyn mellé - Figyelj, megadom annak a pasasnak a telefonszámát, aki a miénket tervezte és csinálta. Beszélj vele, nem kell magad lekötnöd, ha nem jó az ajánlata, nyugodtan elutasíthatod, De véleményem szerint a könyvek nem a dobozsorsot érdemlik...
Lyn elnevette magát, s igazat adott Helennek. Közben hozzáfogtak az albumok átnyálazásának. Majdnem egy óra telt el, mire Lyn megtalálta a képet, így aztán megköszönve a könyvet és a segítséget a galériával kapcsolatban az ajtó felé indult. Ott azonban összeütközött a belépő Nathannel.
- Ne haragudj Lyn! - vakargatta a fejét szégyenlősen Nat.
- Nincs semmi gond! - legyintett a nő.
- Tényleg mivel mégy vissza Monroeba? - kérdezte Helen.
- Felhívom az öcsémet, hogy jöjjön értem.
- Ugyan, fölösleges. Nekem úgy is be kell mennem! - tiltakozott Helen - Megrendeltem a rövidáru boltban pár gombolyag horgolócérnát, délután akartam érte menni.
- Nagyon köszönöm! - hálálkodott Lyn.
- Nincs mit! - hárított Helen, majd Nathanhez fordult - Na és te fiatalember, mit keresel?
- Házi dogát kell készítenem a nyáron, a régi és a jelenkori jogrendszerről. Gondoltam összehasonlítom az első és az utolsó amerikai elnök munkásságát. S reménykedem benne, hogy találok pár hasznos könyvet.
- A múltkor nem ezzel kapcsolatban mentél könyvtárba? - kérdezte a nagynéni.
- De igen, viszont rájöttem, hogy kevés. Így aztán böngizek itt is egy kicsit! - rántotta meg a vállát Nathan.
- Hát tessék, fogj hozzá. Ha mégis kéne még valami, szólj utánam telefonon!
- Tündér vagy Helen! - nyomott puszit nagynénje arcára a srác, majd elköszönt Lnytől és bevette magát a könyvek közé.
A két nő kifelé indult a házból, s alig húsz perccel később már elhagyták a "Welcome to Monroe!" táblát. Közben Ryanről folyt a diskurzus.
- Na és mikor lesz Ryan és Fren esküvője?
- Nos, legszívesebben azt mondanám, soha, de Ryan hajthatatlan. Tehát augusztus 10-én. - válaszolt fanyalogva Lyn.
- Miért vagy ilyen keserű ezzel kapcsolatban?
- Az öcsém bolond, nem tudom, mit eszik azon a cafkán! - kiáltott a nő - Fren ott és akkor csalja meg, amikor tudja. De Ryan nem hallgat rám, bízik abban a ribancban, nekem meg nincs bizonyítékom arra, hogy félrekefél! - szorult ökölbe a keze, arcán düh tükröződött.
- És mond csak, Ryan szereti még?
- Fogalmam sincs - ingatta a fejét Lyn - Szerintem már nem, de Fren olyan, mint a pióca. Nem emlékszel, mikor februárban mondtam, hogy összevesztek, - nézett Helenre, aki bólintott, így aztán folytatta - Utána fogalmam sincs, hogyan, de őnagysága visszaédesgette magát Ryan mellé. Egy hétig Chicagóban voltam, s véleményem szerint az idő alatt Fren ki sem szállt az öcsém ágyából. És milyenek a férfiak, gondolom, nem kell ecsetelni. A lényeg, hogy csodával határos módon, miután visszaértem, rá két hétre, április elején Ryan eljegyezte. És tudod ez nemcsak engem lepett meg, hanem a szüleinket és a barátait is.
- Furcsa eset, az már biztos - bólintott Helen. - Na és az nem lehet, hogy Fren az öcséd pénzére utazik?
- Kétlem. Richard Rodwellnek sem két dollár van a pénztárcájában! - ingatta a fejét Lyn - Jól megy neki, ugyanis érdekeltsége van az egyik detroiti banknál, na meg van egy kisebb hajózási vállalata a Huron-tavon. Na meg emlékezz csak a botrányra, az sem volt olcsó.
- Amikor elvált a beteg feleségétől? - kérdezte Helen, mire Lyn bólintott - Az asszony azóta is szanatóriumban van?
- Ott, és Richard már meg is nősült, egy ápolónőt, valami Julia Evanst vett el, aki eleinte a felesége mellett volt. Az ilyenektől hányingerem van, de azt mondjuk el kell ismernem, hogy Julia normálisnak tűnik, bár ki tudja...
- Richard is egy jó kedélyű ember!
- Az, való igaz! Csak akkor azt nem tudom, honnan szedték össze Frent!
- Fogalmam sincs... Szóval akkor augusztus! - tért vissza az esküvőre Helen - Jó közel van már!
- Sajnos! De én még reménykedek, hátha az öcsém észhez tér... - sóhajtott Lyn, majd mikor az autó megállt elköszönt Helentől, újra megköszönve a segítséget, s azzal kiszállt az autóból.
Helen pár pillanatig még gondolkodott a beszélgetésükön, de a merengéséből a telefonja rántotta ki. Nathan hívta, és kérte hozzon el még két könyvet a könyvtárból. Helen feljegyezte a címeket, majd beindította az autót és dolga után nézett.


Ryan délután felkereste Fren barátnőjét Kathy Harrist, aki náthásan ágyban fekve fogadta a srácot.
- Bocs, de szombat éjjel sikerült összeszednem a göthösséget.
- Nincs semmi baj! - legyintett Ryan.
- Ülj le! - mutatott egy székre Kathy - Minek köszönhetem a látogatást?
- Először is maradhatna ez a beszélgetés kettőnk között? - kérdezte Ryan szigorú arccal.
Kathy meghökkent a kérdésen, s hirtelen azt sem tudta mit válaszoljon. Érezte, hogy miről, pontosabban kiről lesz szó. Az igazat megvallva számított már Ryanre, mivel jól emlékezett a meccs utáni találkozásukra. Akkor szándékosan húzta el a mézesmadzagot a srác előtt, hiszen átkozottul elege volt Frenből. A lány az utóbbi időben még rosszabb lett, mint volt. Szemrebbenés nélkül hazudott bárkinek, senkit nem vett emberszámba, s átgázolt mindenkin, akin csak tehette. Ilyen volt ő maga, Kathy is, s a lány jól tudta, hogy Ryan is azok közé tartozik, akiket Fren csak felhasznál a tervei megvalósításához. Mert, mire is kellett neki Ryan, lehetett feltenni a kérdést. Nos arra, hogy bekerüljön egy gazdag jogász famíliába, hogy aztán kedvére költekezhessen és annyi kandúrt tarthasson, amennyit csak akar. Na és Kathy miért kellett neki? Hogy a lány alibit biztosítson...
- Köztünk marad! - bólintott végül.
- Akkor, gondolom sejted kiről lesz szó!
- Frances Rodwell kisasszonyról, ha nem tévedek! - mondta gúnyosan a lány, s a hangnem feltűnt Ryannek.
- Furcsán beszélsz róla! - jegyezte meg.
- Mit vártál? - vetette oda Kathy - Én lettem beállítva a rosszkislánynak, míg Fren a makulátlan hercegnő szerepben tetszelgett előtted. De ideje, hogy megtudd végre az igazat, amiről nemcsak én tudok, hanem egy másik személy is!
- Ki az a másik? - nézett nagyot Ryan.
- Először hallgass végig engem! - intette le a lány - Szeretném, ha megismernéd az én szemszögömből a mennyasszonyodat, aztán, ha nem elég az információ megadom annak az illetőnek a nevét, aki tud még neked segíteni.
- Rendben! - egyezett bele a srác - Szeretném, ha az elején kezdenéd!
- Mennyire?
- Teljesen, onnan, hogy én megismertem Frent!
- Ahogy akarod! - támasztotta meg Kathy a hátát - De előre szólok, nem lesz valami kellemes neked...
- Az jelenleg mindegy! Végre tudni akarom az igazságot!
Kathy a srácra függesztette a tekintetét, akinek arcán elszántság tükröződött. Tudta jól, hogy ezzel a beszélgetéssel ő csak nyerhet. Elvégre, ha kiteregeti a szennyest és végre fellebbenti a fátylat Fren hazugságairól tisztázódni fog, mivel ismerte annyira Ryant, hogy tudja, nem fog a dolog titokban maradni. A kosárcsapat hamarosan ismerni fogja a részleteket, ahol persze Ryan áldozatnak tűnteti fel magát, és őt is kimossa a sárból. Gondolatban már előre mosolygott, mikor belegondolt, milyen csúfos bukása is lesz Frennek. Nagy levegőt vett és belekezdett a történetébe, mi nem kis időt ölelt fel.
Az idő lassan telt, s ahogy Ryan hallgatta a storyt, mely már egy szappanopera jegyeit is magára öltötte, kezdett rájönni mennyire vak is volt. Kihasználták, a pénze miatt, s ha ez nem lett volna még elég, hülyének is nézték. Csakhogy be kellett látnia, hogy valóban hülye volt. Elvakította eleinte a szerelem, utána meg... Már tudta, hogy oltári marhaságot követett el, amikor elutasította Renát egy éve, sőt még nagyobb ökörséget tett, mikor a meccs után is közömbösnek mutatkozott vele szemben. Bánta már az egészet, és reménykedett, hogy még nem késő. Kathy minden egyes szava szúrt, de megfogadta, hogy megkeserüli még Fren azt, amit vele tett éveken keresztül. Mikor a lány befejezte már alkonyodott, de Ryan végre tudott mindent. Legbelül dühös volt, és legszívesebben azonnal Frenhez rohant volna, hogy kérdőre vonja, de inkább más tervet eszelt ki. Mennyasszonya ezért nagy, költői szóval élve, világméretű bukást érdemel, és meg is fogja kapni. Egy ideig még gondolkodott, mit is mondhatna, végül azonban csak egy kérdést tett fel.
- Ki az a másik személy, aki tudna nekem segíteni?
- Julia Evans! - válaszolt gondolkodás nélkül Kathy.


Dana a készülődés kellős közepén járt, mikor húga Holly két koppintás után belépett az ajtón. Mikor meglátta nővérét, eltátotta a száját. Dana egy egyszerű térd fölé érő fehér, vállpántos koktélruhát viselt, a szoknyarész alján bordó virághímzéssel. Haját lazán összefonta, s tarkóján egy a varkocsba illesztett díszfésűvel dobta fel. A lány a tükör előtt ült, s halvány sminket kent a szemhéjaira, ahogy húga mellé lépett.
- Megérkezett! - monda halkan, s rápillantó nővérére kacsintott.
Dana nem válaszolt, csak bólintott. Befejezte a sminkelést, felállt az asztaltól és belebújt cipőjébe, kezébe kapta blézerét, majd visszanézett húgára.
- Milyen?
- Jóképű! - válaszolt áradozva Holly.
- Butuska! Azt tudom! - kacagott fel Dana, s meghúzta testvére copfját - Nem öltöztem ki nagyon?
- Nem! Tökéletes! - mondta büszke tekintettel a húg.
- Köszi! - nyomott puszit a lány arcára Dana, majd kilépett a szobából.
Nathan a nappaliban beszélgetett volt barátnője édesanyjával, akivel régóta nem volt szerencséje társalogni. Mrs. Roberts kikérdezte a srácot a verekedésről, a gyógyulásról, a tanulásról, sőt még a családjáról is. Viszont, ahogy meghallotta lánya lépteit a lépcsőn felállt a kanapéról, s lezárta a diskurzust.
Dana kissé feszengve lépett be a nappaliba, látta, ahogy Nathan felpattan és végigméri. Édesanyja kellemes estét kívánt, azzal eltűnt, így magukra maradtak.
- Fantasztikusan nézel ki! - vigyorgott Nat.
- Te se panaszkodhatsz! - viszonozta a bókot Dana, s közben szemügyre vette a srác öltözékét.
Halványkék rövid ujjú, lezser ing, drapp vászonnadrág, s az elmaradhatatlan kusza haj. Pontosan olyan volt, mint régen, ismerte el magának Dana. És valóban Nathan nem változott, csak némileg komolyabb lett. Bár ez nem látszott azok számára, akik nem ismerték annyira, mint Dana. Tökéletesen emlékezett még azokra a napokra, amikor önfeledten nevetett, sőt az a nap is ott élt az emlékeiben, amikor először mosolygott rá�
Szakadt az eső aznap, Dana pedig az egyetemi könyvtárba tartott, viszont útközben elkapta a nyári zápor. Esernyő és kapucni nélkül bőrig ázott, mire berontott a könyvtár aulájába. Nathan azon a nyáron ott volt diákmunkán, pénzt gyűjtött az évkezdésre, Dana egy történelmi kutatást végzett az őslakos indiánokról. Nathan többször látta azon a nyáron a könyvtárban, de az első alkalom volt, hogy olyan szánalmasan aranyos állapotban. Hajából és ruhájából csöpögött a víz, s nyakát szorongatva erősen zilált. Nat nem értette mi a baja, csak akkor lépett elő a pult mögül mikor a lány térdre rogyott, s még mindig levegő után kapkodott. Akkor tudta meg, hogy Dana asztmás, s hogy a futástól, meg a hirtelen jött izgalomtól rohamot kapott. Alig volt képes elmagyarázni a segítőkész srácnak, hogy hol találja az inhalátorát. Pár pillanatra volt csak szükség és túl volt a nehezén. A roham után Nathan betámogatta a lányt az alkalmazottak öltözőjébe, ahol beszélgetésbe elegyedtek. Végre megismerkedhetett a bájos leányzóval, akit már több ízben tüzetesen végigmért. A beszélgetés újabb találkozást eredményezett. Szeptemberben mindketten megkezdték tanulmányaikat és szinte ezzel egy időben valami más is elkezdődött Dana Roberts és Nathan Roseborn között, minek igazándiból, csak az a két évvel ezelőtti eset vetett véget.
- Mehetünk? - kérdezte Nat s a kezét nyújtotta a lánynak, aki bólintással válaszolt.
Odakinn az autónál kinyitott a Dana előtt az ajtót, majd kajánul vigyorogva a lányra kacsintott.
- Virgácsokra kérem vigyázni!
- Bolond! - nevetett Dana.
Az estét egy nyugodt kis fogadóban töltötték el, melyhez mindkettőjüket szép emlékek fűzték. Az indiai étteremben lágy félhomály uralkodott, a padlót vastag szőnyegek borították, alacsony mahagóni asztalok körül bársony ülőpárnák várták a vendégeket. Elsőrangú kiszolgálás, lakályos berendezés, távol-keleti hangulat, bódító füstölő és gyertyaillat, meleg színek - ez jellemezte a Jadzsu-Mor vendéglőt. A két fiatal az este alatt felidézte azokat az elmúlt időket, melyet együtt töltöttek. Az idő múlását sem vették észre, hisz mindketten a másikra fordították a figyelmüket.
Dana újra annak a régi lánynak érezte magát, aki telve volt álmokkal az egyetem előtt, s aki oly hirtelen szeretett bele egy ismeretlen fiúba. Jó volt beszélgetni azzal a sráccal, aki ellopta a szívét, s aki annyi örömmel és boldogsággal ajándékozta meg két éven át. Végre kapott egy olyan estét, mikor elfelejthette az elmúlt évek gondjait. Ott volt az egyetemváltás, eleinte minden csoporttársa lenézte, a kicsinyes versengés miatt, mely az amerikai felsőoktatási intézmények közt régóta fennállt. Aztán nem sokkal később az apja halála, s az egyszeriben kitudódott adósság már mindennek a teteje volt. Akkor haragudott az apjára, amiért olyan bolond volt, hogy egy ostoba kutatás miatt jelzálogkölcsönt vett fel a házukra, de nem tudott mit tenni, mint újabb munkát vállalni a másik mellé. Még húga, Holly is felajánlotta, hogy babysitter lesz pár ismerős családnál. Anyja sokat túlórázott, de végül sikerült a nyakukban lihegő bankot kamatostul kifizetni. Nehéz időszak volt, ami rányomta bélyegét Dana mindennapjaira. Hullafáradtan járt be órára, a sokszori éjszakai műszak miatt, keveset tanult az időhiány miatt, de mindez korántsem érdekelte a tanárait. Viszont a diplomaosztó napja mindenért kárpótolta.
Nathan hasonlóképpen a múltban járt, agyában folyton azt latolgatta, hogy mi lett volna, ha nem szakad vége kettőjük kapcsolatának. Nem tudta mi történt az elmúlt időben Danával, de azt látta a lányon, hogy valami olyan dologról van szó, mely miatt kénytelen-kelletlen megváltoztatta a lányt. Hiába látszott rajta, hogy jól érzi magát, az arcán ülő vidámságot furcsa komolyság torzította el. Nathan akárhányszor nézett a kedves arca, mindig látta a lány szemében a különös csillanást...
Elszaladt az idő, az egyik kaftánba öltözött pincér figyelmeztette őket a zárórára. Nathan rendezte a számlát, majd hazafelé indultak. Danáék háza előtt Nat kiszállva az autóból az ajtóig kísérte a lányt. Míg Dana a kulcsokat kutatta a táskájában, addig a srác várakozóan a falnak dőlt s közben a lányt nézte, aki megérezte a vizslató tekintetet.
- Mit nézel? Tudom béna vagyok, de ha tudnád mennyi minden van egy női táskában...
- Hidd el tudom. Van két húgom, na meg volt egy barátnőm is, aki nem egyszer kért meg arra, hogy túrjak elő valami apróságot a zsebkendőnyi méretű táskájából! - szólt mosolyogva Nathan.
- Igen, ez nekem is rémlik! - mondta kotorászás közben Dana - Áh, megvan! - emelte fel diadalittasan a kulcscsomót, azonban Nathan hirtelen megfogta a kezét.
Pár kínosan idegőrlő pillanatig csak néztek egymásra, majd a srác hirtelen megcsókolta Danát, aki megdöbbenésében csak állt. Mikor elváltak egymástól és Nat kérdőn nézett rá, alig bírt két értelmes szót kinyögni.
- Jó ég!
Nathan erre felkacagott, s magához ölelte a lányt: - Micsoda értelmes megnyilvánulás!
- Hogy a fenébe tudsz mindig így meglepni?! - motyogta a srác mellkasába Dana.
- Mindig?
- Pont, mint régen! Váratlanul törsz be az életembe...
- És ez baj? - tolta el picit magától a lányt Nat.
- Nem, csak... - pirult el Dana - Csak... - s lehajtotta a fejét, következő mondata már csak suttogás formájában hagyta el az ajkát - Nat, mit akarsz tőlem?
- Nem jöttél rá?
- Most kezdjük újra? - kiáltotta Dana - Korántsem lenne könnyű! Mi lett belőle a múltkor is!
- Nem akarom újra kezdeni! - fordította maga felé a lány arcát Nat - Épp ellenkezőleg, folytatni akarom! Nehogy már a múlt miatt féljünk! A fenébe is Dana, ha nem akarod, akkor adj legalább épkézláb indokot!
Dana arrébb lépett és leült a lépcsőre, kezét az állára hajtotta s megveregette maga mellett a padlót. Nat szintén leült s a lányra függesztette a tekintetét.
- Nem tudod mi történt velem az elmúlt évben, ha folytatni akarod, azt tudnod kell, hogy már nem az vagyok, aki régen. Sok dolog adódott, ami arra kényszerített, hogy átértékeljem a világot. Nat, nekem azóta... - sóhajtott nagyot Dana - azóta sem volt senkim, de nem is akartam, hogy legyen. Direkt mentem el a meccsre szombaton, mivel találkozni szerettem volna veled, de ott már visszakoztam, s majdnem sikerült is észrevétlenül eltűnnöm. Örülök, hogy összefutottunk, tényleg, de ne akard a régi Danát keresni bennem... Mert őt valahol útközben elveszítettem.
- Tök mindegy, hogy milyen Danát kapok vissza, csak te legyél... - suttogta Nathan s magához ölelte a lányt.
Elég volt ennyi mindkettőjüknek, ahhoz, hogy érezzék újra rátaláltak egymásra. Azonban nem is sejtették, hogy kapcsolatuk nem lesz felhőtlen...


Samanth Jonasson, Brian Roseborn exneje, öccse Los Angeles-i lakásában üldögélt, s teát iszogatva nézte, ahogy testvére, Michael fel-alá járkál. A férfi kissé ideges volt, ugyanis félt, hogy lebukik a múltkori ügylet miatt.
- Sam! Tiszta bolond vagy! Ez nem fog sikerülni!
- És ezt miből gondolod?
- A fenébe is, miért nem felejted már el Briant!
- Addig nem felejtem el, míg vissza nem vágok neki, és tönkre nem teszem! - vetette oda Sam.
- Ugyan, mi hasznod vele? - húzta fel a szemöldökét Michael.
- Akarom a Roseborn birtokot!
- Francot sem értesz a lótenyésztéshez! - vetette ellen Michael.
- Na és? - rántotta meg a vállát Sam - Nem ez a lényeg! Brian, érezni fogja milyen az, mikor már nem nézik semmibe. Az a kanca, elintézte nekem, hogy az ügyfelek bizalma meginogjon a Roseborn Lakeside Farmban. Mihelyt Apollóról elterjed, hogy beteg, máris lesznek olyanok, akik szerződést bontanak.
- Kétlem, hogy elterjed - ült le Mike.
- El fog terjedni, erről én gondoskodom!
- Na és hogyan?
- Vannak kapcsolataim a birtokon - mosolygott kárörvendően Samantha. - Csak egy szavamba kerül és megszerzem Reed leleteit.
- Erről a kapcsolatról nekem nem is szóltál!
- Nem kell mindenről tudnod! - legyintett a nő - Most az a fontos, hogy te a lehető legnagyobb titokban juss vissza Michigan államba. Anyánk házát per pillanatban nem használja senki. Brian többször kérdezte, tárgyalhat-e az eladásról, még jó, hogy nem mentem bele. Kitűnő rejtekhely lesz neked.
- Csak azt nem értem, mi a frásznak bujkáljak? - kiáltott Michael.
- Idióta! - horkant fel Sam - Briannek már az is gyanús volt, hogy pont a világbajnokság előtt jelentem meg nála. Ha még te is besétálsz a képbe, akkor végleg elzárkózik tőlem! Most még elvisel, mivel tudja, hogy a ménes egy részére még mindig igényt tarthatok, ha ő nem viselkedik megfelelően. Nem hiányzik neki egy botrány, most, hogy a kicsi Rena indul Coloradóban.
- Nem értem, miért nem ott kapjuk el? - dőlt hátra Mike - Sokkal egyszerűbb lenne. És gyorsabb!
- Barom! - csattant fel mérgesen Sam - Mit gondolsz, hogy ott csak úgy be lehet menni a versenyszakasz területére?! Végig, az útvonal mentén rendőrök biztosítják a terepet, nehogy vadászok, vagy turisták megzavarják a versenyt. Akár hiszed, akár nem, egy ilyen világbajnokságban óriási pénzek vannak. Ha Rena és Hamlet győznek, az a ló milliókat fog érni. És azt se felejtsük el, hogy a szülőnek a gyereke felbecsülhetetlen. Ami viszont a legjobb az egészben, hogy óriási a hírverés egy esetleges világbajnok eltűnése esetén. Tehát, ne akard elsietni. Van még időnk bőven!
- Eszerint, akár még vissza is mehetnék Kanadába? - kérdezte Michael.
- Most még igen! - bólintott Sam - Ha eljön a nap, hívlak!
Michael bólintott, majd szobájába indult, hogy összecsomagoljon. A főnöke már így is balhézott, amiért egy hetet késik. De mit tehetett volna... Sam, mindig is akaratos volt, s legtöbbször elérte, amit akart. Mike remélte ebben az esetben is így lesz. Viszont, meg kellett magának vallania, hogy semmi kedve nem volt az egészhez. Sose volt semmi baja Brian Rosebornnal, a családjával meg pláne. Szerette Nathant és Biancát, csakhogy hármuk kapcsolatára rányomta bélyegét Samantha alkoholizmusa. A válás után eltávolodott a két gyerektől, s az utóbbi években már nem is beszéltek. Mike kiköltözött Kanadába, s munkát vállalt. Bár az a vállalat se volt éppen, minden ügyletében tiszta. A csempészet elég jól fizetett, de kellettek hozzá merész emberek. Így napi nyolc órában irodai alkalmazott volt, havonta négy éjszaka pedig a világ minden tájáról összeszedett holmikat vett át, vagy éppen küldött tovább. De ez mégsem olyan volt, mint egy család életére törni...
- El ne felejtsem! - lépett be a szobába Sam - Itt a részed! - azzal egy vaskos borítékot dobott az ágyra - Ötvenezer. Így beszéltük meg!
- Kösz! - tette a táskájába a pénzt Mike - De többet nem csaklizok el a Roseborn számláról. Remélem, tudod!
- Persze! - helyeselt Sam - Ennyi elég ahhoz, hogy Brian kicsit aggódni kezdjen! - mosolygott, majd elköszönt öccsétől és távozott.
Alig egy órával később Michael Jonasson bezárta a lakást, a portán leadta a kulcsot, taxit hívott és a reptérre vitette magát, ahol felszállt az első Vancouverbe tartó járatra.