|
RENA, A KOSARAS, NA MEG A SVÉD by Rinn
Rinn 2008.01.23. 15:34
5. fejezet
Bianca másnap reggel iszonyatos fejfájással ébredt. Hunyorogva pislantott az éjjeliszekrényen álló órára, ami fél tizenegyet mutatott. Nagy levegőt vett és nyögve ült fel az ágyban, s ahogy a takaró lecsúszott róla, észrevette, hogy ruhában aludt. Szemei hirtelen tágra nyíltak, idegesen nézett körbe a szobában, szívéről nagy kő esett le mikor tudatosította magában, hogy otthon van. Lassan kimászott a paplan alól, s kóvályogva kezdett el kutakodni a pizsamája után, mit végül az ágy végében a földön talált meg. Másnapos állapotát meghazudtolva öltözött át és bújt vissza az ágynemű közé. Úgy döntött még nem megy le, majd csak ebédre, akkorra talán szűnik a fejfájása is, de ez a terve fuccsba ment, mikor kopogtattak az ajtón. A zargató fél választ nem várva nyitott be. Bibi mihelyt meglátta ki a látogató elmosolyodott s erőtlenül egy párnát vágott húga kárörvendő fejéhez.
- Csak ne vigyorogj, mint a töklámpa!
- Ugyan már! - vette fel a párnát a földről Rena - Egy éve nem láttalak ilyen másnaposnak.
- Akkor jegyezd meg, hogy nézek ki, mert jó ideig nem fogok alkoholt leönteni a torkomon. Ezt megfogadom! - nyöszörgött Bibi, s alkarját sajgó homlokára fektette, ezzel megpróbálta védeni pupilláit is az ablakon beáradó fénytől.
- Na ez az, amit kétlek! Egy buli nálad nem múlik el vodka nélkül!
- Eztán martinit iszok! - szögezte le Bibi.
- Mert mintha az jobb lenne... - húzta fel szemöldökét Rena.
- Jobb, igaz nem sokkal, de jobb!
- Te nem javulsz semmit. - kacagott fel Rena, mire nővére rosszallóan kipillantott karja alól, de látva, hogy Rena nem hagyja abba a nevetést inkább visszabújt.
- Nathan találkozott Danával. - szólalt meg kicsit később Rena.
- Mmm! - válaszolta Bibi, megérezte, hogy húga lemászott az ágyról.
- Nat tisztára be van zsongva. Már fel is hívta! - jött Rena hangja a szoba valamelyik távoli zugából.
- Mit csinálsz? - kérdezte Bibi, de helyzetén nem változtatott.
- Gondoltam összeszedem a szétdobált ruháidat, mert utólagos engedelmeddel hajnalban nem öltöztettünk át, elég volt idáig cipelni téged. - mondta tárgyilagosan Rena - De hol is tartottam, ja tudom. Szóval holnapra randit beszéltek meg.
- Nagyon örvendek neki! - mondta flegmán Bibi.
- Mi bajod? - kérdezte meglepetten Rena.
- Merthogy?
- Mi bajod Danával?
- Komolyan tudni akarod? - ült fel Bibi, s arcán fanyalgó kifejezés ült - Dana Roberts egy gyáva nyúl, aki véleményem szerint azt sem érdemli meg, hogy a bátyám szóba álljon vele. Akkor tűnt el fülét-farkát behúzva mikor Nathannek a legnagyobb szüksége lett volna rá. Arra sem volt képes, hogy a szemébe mondja, szakít vele. Nem! Még ezt is levélben intézte el. Szerintem egy szánalmas kis senki! Nos csak ennyi a bajom. - nézett húgára végül.
- Nathan miatt tette! - szállt az említett lány védelmére Rena.
- Sokat ért vele! - kiáltott Bibi - Dana Roberts egy gyáva senki! Nathan ezerszer jobbat kaphatna, de ha bolond akkor...
- Ezerszer jobbat? - horkant fel Rena - Ugyan kit? Monicot?
- Például...
- Ezt te sem gondolhatod komolyan, Bianca! Monic a lába nyomába sem ér Danának.
- Csak azért dicséred, mert mindig olyan jóban voltatok és mert ő tanított meg az indián minták készítésére.
- Ebben most tévedsz! - szögezte le Rena - A karkötőfonást könyvből tanultam, a motívumokat pedig Nonkas mutatta meg! Mindazonáltal, igen, jóban voltam Danával, mert érdekes módon ő meghallgatott, míg a nővérem mondvacsinált bajai miatt köpött arra, hogy milyen gondjaim vannak! - mondta egy szuszra, s nagy léptekkel átvágott a szobán - Éppen ezért, igenis úgy gondolom, hogy Dana a lehető legjobb barátnő Nathannek! - azzal kilépett az ajtón s becsapta maga után.
Bibi pár pillanatig nagy szemeket meresztve nézett húga után, s csak akkor esett le neki mit is mondott. Lehajtotta a fejét, de legszívesebben üvöltött volna dühében. Renának teljesen igaza volt. Akkoriban élte azt az időszakát, mikor senki és semmi nem parancsolhatott neki. Túl volt az első éven az egyetemen, jó eredménnyel zárta a vizsgákat, s úgy gondolta, hogy egy tizenhat éves gimnazista bajai eltörpülnek az övéi mellett. Már a vizsgaidőszak kezdetén mondhatni kizárta Renát az életéből. Ha segítséget is kért valami miatt, akkor továbbküldte Nathanhez. Persze utána érezte, hogy ezzel óriási bajt csinált, mivel közte és húga között valami furcsa, megmagyarázhatatlan és mély szakadék keletkezett, melyet Bibi nem tudott betömni akárhogy is igyekezett. Bántotta, hogy Rena és Nathan jobban megértik egymást, mégis utálta elviselni, hogy az egész helyzet nagyrészt az ő hibája. Gyűlölt veszíteni de mégis megtörtént. Eleinte utálta a bátyját, bár az utálat kimerült az irigységben, hogy Rena minden bajával, fájdalmával hozzá fordult. Persze Rena szerette nővérét, amit csak lehetett megtett érte, meghallgatta, vele volt a bajban, de a saját gondjait csak bátyjával osztotta meg. De egy báty nem tud minden nehézséget megoldani, ami egy kamaszlány életében felmerül, s Nathan ezért kérte Danát, hogy segítsen Renának, aki örömmel vállalta az alkalmi nővér szerepét. Ez volt az a pont, ahol Bibi megelégelte a kirekesztést, de sem Renát, sem Nathant nem akarta bántani, így minden haragját Dana ellen fordította. Hiába szólt Dana mellett annyi érv, a figyelmessége, a segítőkészsége, s mindig vidám hangulata, az okos tanácsai, Bibi engesztelhetetlen maradt, s szembefordult a lánnyal.
De elmúlt az az idő, mikor Dana volt Rena támasza. Bizonyos fokig örült, hogy a lány távozott Nathan életéből, viszont rá kellett jönnie, hogy ez korántsem oldotta meg a kapcsolatát a húgával.
Bibi levegő után kapott és hevesen kitörölt egy könnyet a szeméből. Lerúgta magáról a takarót, magára húzott egy pulóvert és kiviharzott a szobájából. Friss levegőre volt szüksége, és egy helyre ahol elgondolkodhat, azon vajon mit is kellene tennie, hogy Dana ne térjen vissza...
Rena miután elhagyta Bibi szobáját Nathanhez ment. Remélte bátyjával értelmesebb beszélgetést tud lefolytatni. Mikor belépett a fiú éppen az ágyán feküdt, előtte könyvek feküdtek szanaszét, szájában sorkiemelő, mellyel egy jegyzetből válogatta ki a lényeges mondatokat. Mikor nyílt az ajtó felnézett.
- Sia Rena!
- Rózsaszín? - grimaszolt nevetve a lány.
- Miét, serintem király sín!
- Honnan szedted?
- Bibitől loptam, ugye nem vette ésre?!
- Nem, nyugi! - ült le az ágy szélére Rena s egy könyvet vett a kezébe - Jesszus miket tanulsz! - kiáltott fel, ahogy elolvasta a címet a fedőlapon.
- Haha. Jogon már sak ilyeneket tanul azs ember!
- Vedd ki a szádból azt a vackot! - vetette oda Rena, közben kinyitotta a könyvet - Úgy beszélsz így, mint egy óvodás!
Nathan azonnal kikapta a szájából a sorkiemelőt s könyvjelzőként a jegyzetbe rakta, amit aztán összecsukott. Rena ezalatt a könyvet lapozgatta, majd megunva becsukta és letette az ágyra a többi közé.
- Ryan járni fog a farmra, oktatásra? - kérdezte végtelennek tűnő csend után Rena.
- Tudtommal igen. - szenvtelen hangon - De miért kérded?
- Én leszek idéntől az oktató nyaranta. - válaszolt Rena hasonló egykedvűséggel.
- Az jó! - csillant fel Nat szeme - Nem is mondtad!
- Pénteken intéztük el apával.
- Ez klassz!
- Ja - bólintott Rena.
Nathan felnézett rá és meglepetten látta, hogy húga savanyú arccal piszkálja az ágytakarót. Nem értett igazából semmit. Abban az egy hétben mióta húga itthon volt mondhatni napról-napra, óráról-órára változott a hangulata. Pedig régen olyan álmokkal teli, mindig vidám lány volt. Nathan tudta, hogy csakis Nagy-Britanniában történhetett valami. Azelőtt annyira más volt. A srác jól emlékezett a régi Renára, aki olyan apróságokon tudott örülni gyermekkorában, mint a Helen által készített rongybaba. Milyen aranyos volt, mikor először fogta a kezébe a copfos, ütött-kopott szövetdarabokból összeöltögetett, szivaccsal kitömött játékbabát. Az a rongykupac lett az első Harisnyás Pippi, már ahogy az apjuk elnevezte. Utána kezdte el Rena két copfba fonni a haját, és persze ráragadt a gyerekfilmből ismert figura mulatságos neve. De ahogy idősödött a lány, mindenki elfelejtette a nevet, mígnem Ryan ismét ezzel a névvel illette az akkor még általánosból kimaradt lányt. Rena nem akart hinni a fülének, és tűzzel-vassal azon volt, hogy kiderítse, honnan jött Ryannek a név, mikor végre megmondta: bizony ő is sokat nézte Harisnyás Pippi kalandjait.
A gimnáziumba való belépés egészen átformálta Renát. Már nem a mesék világában játszott önfeledten, hanem komolyan kezdett gondolkodni a műlovagláson. Egyfolytában a szabadban volt, s esténként kipirult arccal, kócosan, sokszor csatakosan lépett be a konyhába, ajkán mindig ott ült a bájos mosoly. Akkoriban képes volt lehasalni a fűbe és hosszú percekig nézni, ahogy a dongó ügyeskedik a himbálózó pitypangon. Órákig elüldögélt a tóparton, s figyelte hogyan fodrozódnak a hullámok, s hogyan mossa be a víz a homokszemeket a lábujjai közé. Voltak olyan napok, mikor egyszerűen csak ült az ablakában és átszellemülten hallgatta a cseresznyefán vidáman füttyögő madarakat. Aztán elment Angliába, s mikor hazajött már nem ugyanaz a Rena volt... Felnőtt abban az egy évben...
- Rena, érzem, hogy baj van! Mostanában olyan furcsa vagy. Nem akarod elmondani mi bánt?
- Nincs semmi bajom. - válaszolt halkan a lány, de nem nézett bátyjára.
- Ennyire fáj, hogy nem akarod elmondani?
- Tényleg nincs semmi.
- Akkor nem lennél ilyen. - mondta komolyan Nathan.
- Milyen? - kérdezte meglepetten Rena.
- Változékony akár a tavaszi időjárás. - ült fel Nat - Egyik pillanatról a másikra elkomorodsz. Például tegnap is, mikor elindultunk a meccsre olyan jó kedved volt, mikor viszont hazafelé jöttünk már csak kifelé néztél az ablakon. Egy mondatnál többet nem akartál szólni.
Renán hirtelen hideg futott át, mikor bátyja emlékeztette az elmúlt estére. Azóta sem gondolta át a döntését, miszerint elfelejti Ryant és másvalaki felé fordítja a figyelmét. Igaz ennek talán az is volt az oka, hogy próbálta minél jobban elodázni a dolgokat. Meg aztán nem is biztos, hogy Cedricnek tetszem, hajtogatta magában reggel óta. Ezt viszont ő maga sem hitte el. Alig ismerte egy hete, a svéd cserediák mégis hihetetlenül kedves volt vele, neki mégis sokszor Ryan jutott az eszébe. Kényszeredetten próbálta kiűzni a fejéből a srácot, de nem mindig sikerült. A mosolya, a kaján kacsintása, az érintése híven élt gondolataiban…
- Nem volt tegnap semmi. - szólalt meg végül Rena.
- Egy frászt nem! Még normálisan elköszönni sem voltál hajlandó Ryantől! - kiáltott fel Nathan, s reménykedett ezzel végre kihúzza Renából, hogy mi is történt az est folyamán.
- Mi a fene, ma én vagyok a toppon? Miért engem utál mindenki? Mi bajotok van? Mindenki azzal piszkál mennyire megváltoztam! Na és? Ez van, nem tehetek róla, hidd el nem voltam agyturkásznál! - tört ki a lány - Viszont, hogy a tegnapi estém szar lett az a te sarad is! Mi a jó égnek kellett annyira ragaszkodni, ahhoz a hülye csókhoz? Akkora égés volt egy stadionnyi ember előtt smárolni, hogy nem tudtam hova süllyedjek! Ráadásul Ryannek mennyasszonya van! A másik meg, érdekes módon a haverjaid csak most vettek észre. A parti alatt úton-útfélen belebotlottam valamelyikbe és mind fel akart szedni. Rohadt jó érzés volt mondhatom! Egy évvel ezelőtt, én voltam Rena, Nathan kishúga, most meg előavanzsáltam a "jó csaj vagy Rena" posztra! Na és akkor ne legyen elcseszett a kedvem! Kösz szépen! - azzal felpattant és ugyanúgy mint közel egy órája a nővére esetében, most bátyja szobájának ajtaját vágta be maga után.
Nathan pedig ugyanúgy, mint Bibi elhűlve nézte az ajtót, melyen át húga távozott enyhén felpaprikázott állapotban. Nem értett semmit, de tudni akarta végre, hogy mi történt az este. Telefonja után nyúlt és azonnal felhívta Ryant, s mikor a kosaras beleszólt a kagylóba köszönni se volt hajlandó.
- Mi a frászt csináltál a húgommal? - támadta le
- Mikor? - kérdezett vissza értetlenül Ryan.
- Tegnap, te ökör!
- Semmit! - szólt vissza Ryan - Mi a bajod, megbuggyantál?
- Nem, csak most vesztem össze Renával! - mondta Nat már kicsit nyugodtabb hangnemben.
- És mi volt az oka?
- Te és a csapat...
- Na, akkor, ezt fejtsd ki bővebben.
Danny és Brian hétfő délután Monroe utcáit járták, rajtuk volt a bevásárlás sora. Danny és apja élénken beszélgettek a szeptemberi coloradoi világbajnokságról.
- Apa, ugye én is veletek mehetek?
- Fiatalúr, neked akkor már iskola van, mi pedig legalább három hetet töltünk ott. - fedte meg mosolyogva fiát Brian.
- Ne már! Fogadok, hogy Nathan veletek mehet!
- Igen! - bólintott Brian - De tudod jól, hogy ennek oka van.
- Kérlek legalább gondold meg! - kérlelte Danny.
- Átgondolom! Viszont, édesanyádnak is szava lesz abban, hogy jöhetsz-e vagy sem. - zárta le végül a vitát Brian - Megvársz kinn, nekem van egy kis elintéznivalóm?
- Rendben. Addig elmegyek a Bambusz-teraszra, veszek egy fagyikelyhet. Ott megvárlak!
Brian bólintott, majd komoly arccal belépett a bankba, ahonnét két napja hívást kapott. Odabenn azonnal az egyik szabad asztalhoz sétált. A pult mögött ülő nő felnézett és protokolláris mosollyal köszöntötte ügyfelét. Roseborn azonnal a tárgyra tért, mire a nő arca megváltozott, pár pillanat türelmet kért, s felvéve a telefont menten az igazgatóságot tárcsázta. Néhány perc múlva egy biztonsági őr jelent meg, aki az egyik hátsó ajtón lépett a nyilvános helyiségbe.
- Mr. Roseborn? Kérem, kövessen!
Brian bólintott és teljesítette a férfi kérését. A bank hátsó folyosóin haladva, Brian egyre nyugtalanabb lett. A telefonbeszélgetés során nem mondtak semmi konkrétumot, viszont az alkalmazott hangja nem volt túlságosan biztató. Éppen ezért döntött úgy, hogy nem szól egy szót sem Megannek, inkább vállalta, hogy hazaviszi aznap a fiát. Az őr hirtelen megállt, és egy ajtót nyitott ki előtte. Brian megköszönte a kalauzolást, majd belépett az igazgató irodájába. Odabenn egy idősödő, ősz szakállat, sötét öltönyös férfi állt fel hatalmas asztala mögül.
- Jó napot uram! Kérem, foglaljon helyet.
- Köszönöm!
- Nem kertelek Mr. Roseborn. - ült le az igazgató, miután vendége is helyet foglalt - Nos, az ok, amiért kértem, jöjjön ide, mivel némi gond adódott az ön bankszámlájával. Pontosítok, a Roseborn Lakeside Farm, külön számlájával.
- Kérem, magyarázza el ezt bővebben ! - mondta szigorúan Brian.
- Szombat hajnalban, a heti ellenőrzés után vettük észre, hogy egy kisebb összeg hiányzik.
- Mit ért kisebb összegen?
- Pontosítok, százezer dollár...
Brian keserűen felnevetett ezekre a szavakra: - Önnek ez valóban kisebb összeget jelent...
- Bocsásson meg. - hajtotta le a fejét az igazgató pironkodva.
- Nem tesz semmit. - legyintett Roseborn s hátradőlt a székében.
- Annyit mondhatok, hogy az ön számlaszámát azonnal megváltoztattuk, ez azt jelenti, hogy emiatt új bankkártyát fogunk önnek adni. A pénzéhez természetesen továbbra is hozzáférhet. Adatait titkosítottuk, s az esetet jelentettük a hatóságoknak.
- Köszönöm, hogy ilyen gyorsan eljárt az ügyemben.
- Ez evidens. A bankunk minden kliense dolgában intézkedik. Ha új fejleményeket tudok, azonnal értesítem.
- Köszönöm. - állt fel Brian, s távozott.
Kilépve az utcára úgy döntött egyelőre nem foglalkozik a dologgal, de nem hagyta nyugodni az egész. Százezer dollár nem kevés pénz, még neki sem. Furcsán indult a nyár. Rena megváltozott, s igaz, keményen készül a versenyre, érezte, hogy valami nyomja lánya lelkét. Mindazonáltal Toby miatt is aggódott. Az állatorvos furcsa kimaradásai idegesítették, valamint jól emlékezett áprilisi rosszullétére, melyről megkérte ne szóljon senkinek. Aztán kivett egy hét betegszabadságot, s mikor visszatért a munkába olyan volt, mintha mi sem történt volna. Ennek ellenére Toby Reeden látszott, hogy nyúzott és fáradt. Végül mindennek a tetézésére még megjelent Samantha is, s ez volt az utolsó csepp a bajokkal megtöltött pohárba...
Danny a fagylaltkelyhét majszolta, s közben élénken figyelte a sétáló utca hétfő délutáni forgatagát. Néhány osztálytársa is megjelent a Bambusz-terasz nevezetű kávézóban, mindannyian örültek az utolsó hétnek, mely még elválasztotta őket a vakációtól. Danny boldog volt, végre otthon volt nővére, s hitte, hogy egy nagyszerű nyárnak néz elébe. Ahogy nézelődött a kellemes napsütésben hirtelen egy ismerős arcot pillantott meg, aki éppen belépett a kávézóba. Az illető kinézett a teraszra, de mivel nem talált magának megfelelően árnyékos asztalt, inkább a belső helyiségben maradt. Kényelmesen elhelyezkedett az egyik ablak melletti sarokasztalnál, a fatáblára könyökölt s maga elé meredt. Néhány perc múlva egy másik valaki is csatlakozott hozzá, akit Danny nem ismert. Legnagyobb meglepetésére az ismerős egyén mosolyogva fogadta el a fagylaltot az ismeretlentől, s ami még jobban meglepte, még futó csókot is váltott vele.
Danny kezéből még a kanál is kiesett, mivel nem értette, Fren mit keres egy ideges pasas társaságában Monroe egyik legfelkapottabb kávézójában, s ráadásul miért enyeleg vele, mikor ő Ryan Hussel mennyasszonya...
Ryan egész vasárnap nem tudta elérni Frent, így hétfőn délután autóba ült és a lányhoz hajtott. Ahogy leállította a motort és kiszállt, azonnal meglátta barátnőjét, aki éppen hazafelé sétált az utcán. Arcán mosoly áradt szét s megszaporázta lépteit, majd Ryanhez érve a srác nyakába ugrott.
- Szia Drága! - nyomott csókot Ryan ajkaira Fren - Mi baj, olyan morcos vagy!
- Tegnap kerestelek, de egész nap ki volt kapcsolva a telefonod. - kezdte köszönés nélkül Ryan, miközben picit eltolta magától mennyasszonyát.
- Öh, le voltam merülve. Későn vettem észre, aztán meg tudod milyen feledékeny vagyok, s egész nap rajtahagytam a töltőn azt a vackot. - mentegetőzött feszengve Fren.
- Nos én is erre gondoltam, éppen ezért kerestelek itthon. Juliával beszéltem kétszer is, azt mondta házon kívül vagy. - folytatta még mindig zordan Ryan.
- Nahát, nem is mondta! - kiáltott fel a lány idegesen - Igazán szólhatott volna!
- Ez nem változtat a tényen, hogy nem is voltál itthon egész nap!
- Jaj ugyan már. Kathynél voltam, a salátázás után nem jöttem haza. - próbálta menteni a helyzetet Fren - Elbeszélgettünk kicsit, aztán mivel későre járt, nála aludtam. Csak délután értem haza.
- Ez érdekes. - mondta Ryan s közben színpadiasan elgondolkodott - Az előbb azt mondtad, hogy le voltál merülve, és egész nap töltötted a telefont. Most meg azt állítod, itthon se voltál. Hogy is van ez?
- Nem vittem magammal a telefont, te mamlasz! - húzta el a száját Fren, s reménykedett abban, hogy Ryan nem kérdez többet, hanem beveszi a mesét, igaza lett.
- Értem. - bólintott Ryan - Ne haragudj! - mondta végül, de hangsúlya továbbra is élesen komoly maradt, nyoma sem volt benne megbánásnak, bár ezt Fren nem vette észre. Úgy döntött azzal meg elő sem hozakodik, hogy vasárnap hajnalban találkozott Kathyvel, inkább megtartotta magának.
- Nem haragszom! - legyintett a lány s átkarolta Ryan derekát - Gyere menjünk be! Már hiányom van belőled... - suttogta a srác fülébe kacéran.
Ryan erre felriadt, semmi kedve nem volt Frennel lenni, igazából, arra számított, hogy a lány bevallja neki, hogy a szombati éjszakát azzal a Robbie nevű fazonnal töltötte, de rá kellett jönnie ez hiú ábránd. Frenb ugyanis legalább annyira gerinctelen volt, mint egy giliszta, ráadásul úgy tudott hazudni, hogy közben még a szeme sem rebbent. Ryan legbelül már átkozta magát a hülye döntése miatt… Viszont egyelőre a kivárás mellett tette le a voksot, talán az egész csak egy rossz álom, s Fren nem csalja meg, talán nem olyan gátlástalan, mint amilyennek beállítják. Mert ha mindez kiderül, akkor kénytelen lett volna a nővére és a haverja elé állni, és beismerni a hibáit. Erre pedig mér nem volt kész. Inkább maga akart fényt deríteni az egész titokzatos ügyre.
- Nem megy, dolgom van. - fejtette le magáról a lány ölelő karját Hussel - Majd hívlak! - s az autója felé indult.
- És mégis mikor? - kérdezte fintorogva Fren.
- Passz! Egyszercsak! - válaszolt Ryan, s beindította a terepjáró motorját, aztán meg sem várva mennyasszonya reakcióját kifarolt az utcára, a gázra lépett és elhajtott.
Fren csak hápogni tudott, amiért faképnél hagyták. Hirtelen elöntötte a pulykaméreg s úgy döntött eztán köpni fog Ryan elképzeléseire, bár nem mintha eddig nem ezt tette volna. Nagy léptekkel viharzott be a házba, s a konyha felé vette az irányt, ahol Julia éppen egy köteg vágott virágot rendezett vázába.
- Miért nem mondtad, hogy Ryan keresett?
- Neked is szia! És azért, mert nem kérdezted! - jött a közönyös válasz.
- Te csak ne válaszolgass ilyen flegmán, megértetted?! - lépett a nő mellé Fren, szeme szikrákat szórt - Mit képzelsz magadról? Tudod jól, hogy egy senki vagy!
- Ahhoz képest apád belém tudott szeretni. - vetette oda Julia.
- Örülj neki, amíg tudsz Julia Evans! Azt ajánlom, húzd meg magad, mert csak egy szavamba kerül és ismét a lepukkant lakótelepen találod magad!
- Fren, én kicsi mostohalányom, hát szabad így beszélni, azzal, aki úgy szeret téged? - kérdezte Julia színpadias sajnálattal.
- Te átkozott ribanc! - markolta meg Fren Julia haját - Velem ne merj szórakozni!
- Ne felejtsd el, hogy neked is nagy szereped volt abban, hogy apád elvett. - nyögte a nő, mivel Fren minden szavára erősebben húzta a haját.
- Mert te legalább egy fokkal jobb vagy, mint az agyalágyult anyám! - vetette oda Fren, s elengedte Juliát, aki elvesztve egyensúlyát lefordult a bárszékről, amin eddig ült.
- Tudok a titkaidról Frances Rodwell! S ki merem nyitni a számat!
- Igazán?! - kacagott fel kárörvendően Fren - Mit gondolsz apám kinek fog hinni? A tulajdon lányának, vagy a felkapaszkodott ápolónőnek?
- Bármikor elmondhatom neki, hogy miért került olyan állapotba édesanyád! - állt fel a földről Julia, s közben megigazította a haját.
- Jaj, egek, ne kezdj nekem itt sajnálkozni! - dőlt neki hanyagul a konyhapultnak Fren - Olyan hidegvérrel adtad be a bolond anyámnak azt az injekciót, mint amilyen hidegvérrel fizettem én neked. Na meg aztán - mondta, s maga elé emelve, vizslatni kezdte műkörmeit -, apa még jól is járt. Egy jó ügyvéd mindent el tud intézni.
- Egy jó ügyvéd! Hánynom kell! - tört ki Julia - Az a majom se foglalkozott volna ilyen mélyen az üggyel, ha a kicsi Fren nem teszi szét annyira készségesen a lábát!
- Nem tudom, mi a jó égnek foglalkozol ezzel! Te csak nyertél vele! - vetette oda Fren, majd látva Juli arcát elnevette magát - Csak azt ne akard bemesélni, hogy felébredt a lelkiismereted?!
- Örökös kórházi kezelésre kényszerítettem egy ártatlan embert!
- Ugyan már, anyám családjában elég gyakori volt az elmebaj! Hát rajta is kiütött! Tehetek én róla? - kérdezte játszott ártatlansággal Fren.
- Az a baj, hogy te nem tehetsz, de én igen!
- Ne törődj ilyen baromságokkal! Utáltam az anyámat! Örülhet, hogy csak szanatóriumba jutattam és nem a föld alá! Apámnak így is rengeteg pénzébe kerül a kezelés!
- Persze, mit vártál! A bíróságon is emberek ülnek, bennük is van jóérzés! - kiáltott Julia - Véleményem szerint ez a legkevesebb! Ha apád már elvált anyádtól, aki beteg, akkor fizesse a számlát!
- Most mit kertelsz ennyire szemérmesen! Anyám nem beteg, hanem bolond!
- De meg lehetett volna gyógyítani!
- Már utána vagyunk, hál' istennek!
- Csak annyit árulj el, miért utálod ennyire anyádat? – kérdezte lemondóan Julia.
- Mert, sosem volt normális. - hagyta abba a körömnézegetést Fren - Te nem tudod milyen gyerekkorom volt! Utáltam a vallásosságát, utáltam, hogy folyton a maximumot követeli, gyűlöltem a mániáit! Ráadásul folyton azt kaptam tőle, hogy szégyelli, amiért olyan lánya van, mint én! Nem egyszer és nem kétszer vert meg, mert havonta más pasassal kerültem össze. Ha nem értem időben haza, pofonnal fogadott az ajtóban. Érted már, miért lett belőle elegem? - lökte hátra a haját, s nagy levegőt vett, hogy folytassa mondandóját ugyanolyan szenvtelen hangon, mint eddig - Aztán egyik nap megtaláltam a leleteket a betegségéről. Annyi eszem volt, hogy kihasználjam! Apa tudta, hogy milyen családból származott anyám, vele se volt nehéz elhitetni, hogy kezd begolyózni...
- Szörnyeteg vagy!
- Csak annyira, amennyire te! - mosolygott Fren - Érdekes, hogy csak most gondolkozol! Négy éve kellett volna, azon a bizonyos éjszakán!
Julia nem tudott megszólalni, hiszen tudta, hogy a másiknak igaza van! Óriási hibát követett el, belekerült egy jókora slamasztikába, amelyből látszólag nem lehet kimászni. Legszívesebben világgá kürtölte volna, hogy mit tett, de félt a következményektől, na meg nem akarta elveszíteni férjét Richardot sem, akit tiszta szívéből szeretett. Végre volt egy ember, aki viszonozta a szerelmét, s nemcsak átnézett rajta. Richard meghallgatta, óvta mindentől, elhalmozta kedvességgel és ajándékokkal. Egy olyan világot adott neki, melyről azt hitte csak az álmokban létezik. Csakhogy ez a világ ingatag lábakon állt, mivel minden Frentől függött, akit apja rajongva szeretett. És hogyne szerette volna, hiszen semmit sem tudott lánya ügyes-bajos dolgairól...
- Akkor remélem ezt megbeszéltük! - szólalt meg Fren ismét, mikor látta, hogy letörte mostohaanyja minden ellenállását - Megyek, megfürdöm! - azzal kifelé indult a konyhából de az ajtóból még visszaszólt - Ja és ha megkérhetlek, szedd ki a liliomokat a vázából. Irtózatosan büdösek, és megfájdult a szaguktól a fejem!
Julia megvetően nézett a lány után, majd összehúzott szájjal ismét a virágok felé fordult.
- Fordulj fel! - morogta s telerakta a vázát liliomokkal.
Rena fáradtan ébredt kedd reggel. Nyugtalan éjszakája volt, furcsa álmok kergetőztek álmában. Egyik pillanatban még Angliában volt és Tanjával nevettek, aztán már csak barátnője halott arca nézett rá. Utána változtak a helyek és a személyek, újra otthon volt. Kinn állt a tóparton, egy védelmező kar fonódott a derekára, s ahogy lenézett Cedric fura karkötőjét látta maga előtt, viszont mikor az illető megszólalt egy csapásra eltűnt a svéd, s ahogy Rena megfordult az ölelő karokban már Ryan tekintete nézett vele farkasszemet. Álmában hirtelen jött az öröm, mivel a kosaras rámosolygott s őt csókolta boldogan, Fren pedig eltűnt, mintha sosem lett volna. Azonban, mihelyt megszakadt csók újra Cedric arca nézett rá, az ő karja ölelte, az ő hangja becézte. Ám a gyakornok egyetlen próbálkozása sem váltott ki benne annyi kellemes érzést, mint Ryan egy apró mosolya. Mégis a svéd volt vele, ő volt a közelében, ő volt, aki vállalta az érzelmeit...
A lány oldalára fordult, s feje alá hajtva karját átgondolta az álommal kapcsolatos emlékeit. Furcsák voltak, de mintegy utaltak arra, hogy ha nehezen is, elfelejtheti Ryant. A találkozás túlságosan is mély nyomot hagyott benne, meg aztán Ryan ragaszkodó természetű volt világ életében, Frenhez is ragaszkodik... Mély lélegzetet vett, felült, s úgy döntött ideje elhagyni a szobáját, melyet vasárnap óta csak rövid időközökre hagyott el. A konyhában népes csapattal találta szembe magát, Nathan és Bibi egymást tépve civakodtak egy sajtos croissant-on, mígnem a folyton vidám Helen felkapta a tálcáról a süteményt és beleharapva eldöntötte a vitát. A két fiatal említett tágra nyílt tekintettel nézett a cseles nagynénire. Megan felkacagott az elmés megoldáson, s újabb darab paradicsomot tűzött a villájára az előtte heverő salátástányérból. Brian a kávéját iszogatva a reggeli újságot lapozta át, komoly arca nem jelezte, hogy valamit is észrevett volna az előbbi csínyből, de szemében derűs mosoly bujkált. Mindennek a betetézése Mohonto volt, aki ide-oda kapkodta a tekintetét a család tagjai között, amikor Rena belépett végre fellélegzett.
- Jó, hogy jönni te lány! Ők ott sokat torzsolnak!
Rena felnevetett az öreg indián furcsa szóhasználatán. Mióta csak az eszét tudta, Mohonto nem használta helyesen a nyelvet, bár Rena az okát is tudta. Mohonto tisztelte az őseit, s mai napig nem fogadta el a keresztény hitet, hanem inkább csöndesen, elhúzódva ugyan, de imádkozott azokhoz a régvolt elődökhöz, kik az otava törzset naggyá tették.
- Mohonto! Te megfogadtad, hogy egész életedben törni fogod a nyelvtant? - kérdezte derűsen.
A rézbőrű beletúrt deres hajába s kivillantva meglepően fehér fogait, somolyogva bólintott. A család többi tagja is jót derült Mohonto szándékos hibáján, majd Brian asztalt bontott.
- Sajnálom, nekem mennem kell! - állt fel s kávéscsészéjét a konyhapultra tette, majd Renához fordult - Reggeli után megkérhetlek, hogy keress meg?! Van néhány dolog, amivel kapcsolatban egyeztetnünk kéne.
Rena bólintott, apja csókot lehelt a homlokára, majd elköszönt a többiektől s kilépett a konyhaajtón. Megan szintén befejezve a reggelit, a dolgozószoba felé vette az irányt, de Rena megállította.
- Anya, nem lenne kedved délután kijönni velem a sziklákhoz?
- De persze! - kiáltott fel boldogan Megan - Jó ég, jó, hogy megkérdezted. Lassan besavanyodok a papírok közt!
- Akkor ezt megbeszéltünk, ebéd után egy órával ugye megfelel?
- Igen! - válaszolt Mrs. Roseborn s azzal elhagyta a konyhát.
Rena lehuppant az asztalhoz, s Helen mintha csak sejtette volna gondolatát egy nagy tál csokis gabonapelyhet, plusz egy szelet sajtkrémmel kent sonkás kenyeret tett le elé az asztalra. A lány megköszönte a reggelit, majd újabb nevetések és viccelődések közepette nekilátott, hogy elfogyassza az ételt.
Alig fél órával később Bianca társaságában az istállók felé sétáltak, s nővére újra felhozta a vasárnapi veszekedést.
- Ne haragudj, amiért olyan utálatos voltam!
- Nem tesz semmit! - legyintett Rena - Én is felpofoztalak, mikor nem akartál bennmaradni az autóban!
- Tényleg? - nézett nagyot Bibi, aztán hirtelen megtorpant - Úristen, hol az autóm?
- Ha minden igaz, Ryan vasárnap elvitte magukhoz, s ma Lyn elhozza, mivel be akar jelentkezni a nyári tanfolyamra - válaszolt a húg nyugodtan.
- Basszus, ha apa megtudja...
- Apa tudja, nem kell aggódni. Nat mondta neki, hogy kicsit többet ittál, de a mennyiségről nem árulkodott, s inkább mi hoztunk haza. Tehát ne is törődj vele.
- Remélem semmi baja. Apa megöl! Ne tudd meg mibe került kikönyörögnöm neki a Mazdát.
- Miért, hiszen a tavalyi féléved jól sikerült. Tudtommal azt ígérte, ha mostani őszi szemeszterben megvan a 4,7 akkor megkapod az autót.
- Sikítva lett meg - húzta el játékosan a száját Bibi - Gills professzor, kicsit morcos volt, amiért mulasztottam pár óráját a félévben és úgy döntött kicsit megizzaszt vizsgán.
- Konrad Gills? - kérdezte Rena.
- Igen! De miért?
- Mert ő is beiratkozott a nyárra két lovas túrára.
- Te ezt most komolyan mondod? - kapott a húga csuklójához Bibi, mire Rena bólintott - Azokra a napokra engem is írj fel! Gills jövőre is tanítani fog, jó lesz nála bevágódni!
A két lány felnevetett, s beérve az istállókhoz két különböző irányba indultak. Rena megkereste apját, s egy csendes zugban megbeszélték nyári oktatóprogram anyagi dolgait, Rena juttatását valamint a kötelességeket. Nagyjából egy órával később a lány visszaindult a házba, de Hamlet bokszánál Cedricet pillantotta meg, aki répával traktálta a lovat. Rena előbb tovább akart menni, de aztán megrántva a vállát, kituszkolta a fejéből Ryan mosolyát és a srác felé indult.
- Látom árulásra késztetted a lovam...
- Reméltem, hogy szól néhány jó szót a gazdájának az érdekemben...
Rena felkacagott, majd nekidőlve a bokszajtónak egy ideig csak figyelte, ahogy Cedric etetés közben a ló nyakát simogatta. Jó volt nézni a srácot, a békét az arcán, a szemébe hulló barna tincseit. Eddig észre sem vette, hogy az állán van egy heg, mely fehér csíkot vágott a barna bőrbe.
- Na és kimenőt kaptál mára? - kérdezte a lány egy idő után.
- Nem, csak dr. Reed ma külön foglalkozik velünk. - ingatta a fejét a srác, de közben nem hagyta abba Hamlet dédelgetését - Én csak délután kerülök sorra. Merthogy?
- Nem akarsz esetleg sétálni egyet?
- Talán! - bálaszolt talányosan Cedric, s közben sármos mosollyal a lányra nézett - És hova megyünk? Na és miért?
- A miért kérdésre a válasz, mert meg kell jártatnom Hamletet, délután kap majd oltást, s utána két napig nem mozoghat sokat. A hova kérdésre a válasz pedig, valahol majd kikötünk...
- Jól hangzik!
- Akkor megbeszéltük! - helyeselt Rena, majd kantárszáron kivezette lovát az istállóból, s a svéd társaságában nekivágott a zöldellő mezőknek.
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
