2. fejezet

- Sziasztok! A nevemet már tudjátok, én fogom tartani nektek a tesit a biológiát és a földrajzot. Elvárom, hogy mindig pontosan érkezetek az óráimra. Aki késik, az felel. Tesinél 20 kör lányok esetében 50 fekvőtámasz fiúknak 100.

Ami az órákat illeti, szeretem, ha családiasabb légkörben telik, de ha eldurvulnak az órák, akkor ez megszűnik.

Amíg ő beszélt egyszerűen megbabonázott a tekintélyt parancsoló, mégis szelíd tekintetével és mély férfias hangjával. Ilyet még nem éreztem: egyszerre volt izgató és rémisztő.

De míg belemélyedtem volna a gondolataimba, hozzám érkeztünk a névsorban.

-         Orosz Valéria itt van?

-         Jelen, itt vagyok.

-         Rendben akkor mindenki itt van.

     - Az órának vége, mindjárt kicsengetnek, a szünet után találkozunk.

A szünetbe a lányokkal odamentünk megismerkedni tanárunkhoz, alias félistenhez. Alig mertem a szemébe nézni, féltem, hogy egy pillantással mindent elárulok. De vettem egy mély lélegzetet és felvettem a pókerarcot.

 És akkor megszólított: - Téged  hogy hívnak?

- Valinak.

- Á, az álmodozó! Kétszer is szólítottalak, de nem válaszoltál.

- Nem álmodoztam, csupán gondolkoztam.

- Rendben, kölyök, ahogy gondolod.

Hazafelé végig ez a mondat járt a fejemben. Ahogy gondolod - ez meg mit jelent? És kölyök! Amikor kimondta ezt a szót, azt hittem menten felrúgom,  bármennyire tetszik is.

Á Jézusom, azonnal verd ki a fejedből gondoltam magamban, de éreztem már késő teljesen belehabarodtam. Na jó, most hazamegyek és veszek egy forró fürdőt. A fővárosnak az elit negyedében éltem egy nagy házban 5 éve egyedül. hogy miért pont egyedül? Mert az anyukám és az apukám zoológusok és a dzsungelekben töltik az év 90%-át. 10 éves koromig én is velük szeltem a dzsungeleket és imádtam. Aztán hazahoztak, hogy „normális” gyerekkorom legyen. Aztán 12 éves koromban visszamentek dolgozni, így csak a ünnepekkor és a nyári szünetben vagyunk együtt. Bár meg kell hagyni szeretek így élni de sokszor magányosnak érzem magam.