IV.

- Nagyon örvendek! Karen Roseborn, de a barátaimnak csak Rena. - válaszolt a lány arcán kislányos mosollyal.
- Milyen szép né... - kezdte Ryan, de hirtelen elhallgatott, s merően a lány szemébe nézett.
Csak nézte a fagykék szempárt, melyben, mint ezüst csillagok tükröződtek a stadion neon fényei. Tekintete lassan járta végig a lány arcának minden négyzetcentijét, közben a meglepettsége egyre csak nőtt. Képtelen volt belegyömöszölni a fejébe azt a tényt, hogy az egykori Rena Roseborn ennyire megváltozott. Arca keskenyebb lett, orcáiról eltűntek a vidám szeplők, az egykori homlokába hulló frufru már nem takarta el mézszínű bőrét. Viszont a szeme megmaradt olyannak, mint volt: hatalmasnak, barátságosnak és lehengerlően különlegesnek. Egykor szőkésbarna haját fakóvá szívta a nap, ruhája alatt felsejlettek kidolgozott nőies izmai. Ryan ismét a lány tekintetébe fúrta a sajátját, s bizonytalan hangon megszólalt.
- Rena Roseborn? - kérdezte, mire a lány alig láthatóan bólintott - Rena Roseborn! - tudatosította magának a srác, majd arcán boldog vigyor terült szét, felkapta Renát s őrülten kiabálva megforgatta a levegőben - Rena Roseborn... El sem hiszem! Rena Roseborn!
Rena pipacsvörös arccal kapaszkodott Ryan vállába, s azt sem tudta mit tegyen a hirtelen érzelemkitörés miatt, ezért inkább csak magához ölelte a srácot, s magába szívta kellemes pézsmával vegyes szerecsendió illatát. Mikor a kosaras végre letette a földre pillanatig csak állt félszegen, fejét lehajtva, aztán Ryan ismét megszólalt.
- Jó ég! - mosolygott s közben tétován végigsimított a lány arcán - Hol hagytad a Harisnyás Pippit?
- Azt hiszem kinőtt már a gyerekmesékből. - szólt közbe Nathan, aki eddig csak a csendes szemlélő szerepét vette magára.
Miközben húgát és Ryant nézte sok dolog világosodott meg a fejében. Rá kellett jönnie, hogy Rena és a barátja közt több van, mint barátság, bár jól tudja, ezt egyik sem fogja elismerni. Sőt, ezek után bizonyos, hogy távolságtartóbbak lesznek. Ryan nem mutat semmit Fren miatt, akihez még mindig ragaszkodik valamilyen szinten, bár érezhető, hogy a szerelem már rég elmúlt, s az egész eljegyzés dolog, csak a lány akaratossága miatt történt meg. Rena meg, makacs, a világért sem fogja a külvilág elé tárni azokat az érzelmeket, melyek a kosarashoz fűzik. - "Egy biztos, a levegő szinte pezseg körülöttük, ahogy egymás szemébe néznek, s a ahogy megérintik a másikat. Tehát, már csak annyi dolgom van, hogy ráébresszem őket, milyen jók is lennének együtt!" - gondolta Nathan jókedvűen.
- Gratulálok! - mosolyodott el kissé keserűen Rena, mikor észrevette a Ryan ujján megcsillanó fehérarany gyűrűt.
- Öhm... izé! - húzta el a száját a srác - Kösz... Na de - terelte másra a témát - foglaltam nektek helyet, itt a kispad felett. Üljetek le!
- Rendben! - bólintott Nathan, de mielőtt elindultak volna, még megbökte húgát - Valamit elfelejtettél!
- Én? - nézett nagyot a lány.
- Te Ryan, igaz-e, hogy a kisasszony elfelejtett valamit? - nézett Nathan barátjára.
- Miről beszélsz? - kérdezte a kosaras.
- A jókívánság puszi hol marad? - szólt ismét húgához Nat - Szörnyű vagy hugi, egy év alatt agymosáson is voltál a briteknél?!
- Dehogy voltam, csak... - hebegte Rena vörös arccal, mivel rájött arra, mire is céloz a bátyja a jókívánság-puszi kapcsán.
Hirtelen felrémlettek előtte a régi képek, mikor még Nathan is kosarazott, mikor még ő volt a michigani csapat kapitánya. Abban az időben vezették be a Roseborn rituálét, mely akkoriban még csak egy sima kézösszecsapásból és egy arc-pusziból állt. Viszont nem sokkal később Nathan kénytelen-kelletlen kilépett a csapatból. A külvilág fülébe ebből az esetből csak annyi jutott el, hogy Nathan eltörte a vállát, majd összeveszett az edzővel és távozott. Azonban a valóságban az egész ügy sokkal bonyolultabb volt. A valóságban az edző lánya rámászott Nathanre, amit azonban a srác nem fogadott jó szemmel. Minden erejével azon volt, hogy lekoptassa a ragadós leányzót, akinek azonban esze ágában sem volt engedni. Hiába próbálta ész érvekkel meggyőzni, hiába volt Nathannek barátnője, Susan nem tágított. Végül mikor a lány más utat nem látott, megfenyegette Nathan párját, hogy baja esik, ha nem szakít a kosarassal. Viszont a két fiatal kitartott egymás mellett. Susan persze bosszút forralt, s gardrób méretű férfi rokonaival az egyik edzés után alaposan megverette Natet. A többségi erőnek "hála" az idősebb Roseborn válla ripityára tört, s talán nagyobb baja is lehetett volna, ha Ryan nem jelenik meg, és ki nem hívja a rendőrséget. Az egész ügy azzal zárult, hogy az edzőt leváltották, aki természetesen egész pereputtyával távozott Ann-Arborból, sőt még Michigan államból is. Ez ellenben nem hozta rendbe Nathan vállát. A srác kilépett a csapatból, s bár az eset óta majd két év telt el, a válla nem volt igazi, emiatt nem játszott többet. A tagokkal megmaradt a jó viszonya, főleg, hogy Ryan lett a kapitány, s talán éppen ezért is maradt meg a Roseborn rituálé, melyet eztán Rena és Ryan végeztek el. Maga a szertartás megőrizte régi jellegét, már ami a kézösszecsapásra vonatkozott, de a puszi komolyabbá vált Nathan kezdeményezésére...
- Rena, nem kell! - próbálta menteni a helyzetet Ryan, mivel látta a lány félszeg arcát.
- Még, hogy nem kell! - kötötte az ebet a karóhoz Nathan - Egy évig hanyagolta.
- Nathan! - szólt kicsit erélyesebben Ryan, de közben egyfolytában Renát nézte, aki kezeit tördelve látszólag gondolkodott vajon mit is tegyen.
Rena persze legszívesebben a kosaras nyakába ugrott volna, és boldogan teljesítette volna a kérést, de elméjébe gonoszul befurakodott Fren képe, aki talán ott ült a lelátón, s nem akart kiprovokálni egy veszekedést a meccs előtt. Végül döntött...
- "Egy apró pusziból nem lesz világháború!" - gondolta, majd felemelte a fejét és mosolyogva megszólalt - Nathannek igaza van. Itt az ideje pótolni!
Ryant hideg zuhanyként érték a lány szavai. Azt hitte Rena visszakozik az egésztől, persze titkon vágyott arra, hogy ismét testközelben érezhesse a lányt. Gyomra hirtelen bukfencet hányt, s legszívesebben ujjongva ugrálta volna körbe a pályát, de inkább türtőztette magát.
- Bár, ha Ryan nem akarja, akkor megcsinálom Nickkel! - mondta derűsen Rena, s közben az egyik padon ülő csapattagra, egy szőke, tüsihajú srácra mutatott, aki azonnal felkiáltott, mihelyt meghallotta, hogy róla van szó.
- Mit is kell csinálnom?!
- Csak maradj a seggeden, Nick! - vetette oda Ryan - Nyugi Harisnyás Pippi! Eszem ágában sincs visszatáncolni, én vagyok a kapitány nem?!
- Pukkadj meg, Ryan! - horkant fel nevetve Nick.
- Essünk túl rajta! - fordult ismét Rena felé Ryan.
- Ahá! Ezt most úgy mondtad mintha szurit kapnál a hátsódba! - nevetett csipkelődően Rena.
- Lökött vagy! De most mondjam, azt, hogy minden vágyam, lesmárolni téged? - kacsintott a srác, mire a lány megint elpirult és belevágott a kosaras bicepszébe.
- Marha!
- Ejnye fiatalok. Gyerünk, fél percetek van, kezdődik a meccs! - kotyogott közbe Nathan.
Rena és Ryan bólintottak, majd egymásra néztek. Játékosan csapták össze kezeiket, viszont a puszihoz már, mint két kamasz úgy hajoltak egymás felé. Kezeik nem engedték el a másikét, s mindketten érezték, hogy idegszálaik bizseregnek bőrük alatt. Ajkaikat puhán érintették össze, s talán egy pillanattal tovább simultak egymáshoz, mint amennyi a puszi fogalmába beleillett volna. A borzongató idillt a kommentátor hangja törte szét, mely érdesen hangzott fel a hangszórókból.
- Köszöntök mindenkit ezen a szép estén Michigan Egyetem sportcsarnokában, ahol a hazai csapat ütközik meg a chicagoiakkal. Örömömmel látom, hogy minden hely megtelt, ezek szerint sokan várják, vajon mi is sül ki ebből a barátságos mérkőzésből. Engedjétek meg, hogy nevetekben megköszönjem a szervezést Nathan Rosebornnak, a michiganiek egykori kapitányának. S amint látom a csapatok felálltak az oldalvonal mentén, a chicagoiak csatakiáltása elhangzott, a michigani rituálé is lezajlott Ryan és a bájos Rena Roseborn közt, akkor akár kezdhetjük is! Kérem a bírót!


Az első negyed végén a Michigan tíz ponttal vezetett a Chicago ellen. Rena az egész idő alatt lázasan szurkolt a fiúknak, bár legtöbbször azon kapta magát, hogy Ryan mozgását tartja szemmel. Minden egyes alkalommal, mikor a srác labdát szerzett nagyot dobbant a szíve és öklét szorongatva figyelte a támadást.
A bíró sípja ragadta ki a játék hevéből, s mikor a csapatok levonultak a pályáról, mosolyogva nézett bátyjára.
- Eddig nyerésre állunk! Szuper!
- Ne szállj el hugi! - nyugtatta Renát Nathan - Még fordulhat az állás.
- Ugyan! - legyintett a lány, s hirtelen egy ismerős arcot fedezett fel a tömegben, aki éppen felé közeledett a lépcsőn.
- Sziasztok! - köszönt a mellé lépő Cedric.
Rena jókedvűen viszonozta a gesztust, azonban Nathan kicsit elhúzta a száját.
- Azt hittem már el sem jössz! - kezdeményezett a sráccal beszélgetést Rena.
- Á, nem hagynám ki! - vigyorgott Ced - Csak eddig a lakótársammal ültem odaát. Viszont ő eltűnt egy leányzó társaságában, én meg észrevettem, hogy itt vagy, gondoltam köszönök.
- Nagyon helyes. Na de, ha már a haverod eltűnt, gyere, ülj ide!
- Biztos nem baj?
- Dehogy. A csaj, aki itt ült még az elején elrohant, mikor megszólalt a telefonja, s azóta sem jött vissza. Tehát, önre vár a hely miszter! - nevetett Rena.
- Akkor a világért se szánkázok arrébb! - huppant le a lány mellé Cedric.
Nathan ezt látva felhorkant, bár ezt se húga, se Cedric nem hallották meg.
Ellenben a pálya mellől Ryan észrevette a változásokat. Mikor meglátta a Renával beszélgető srácot legszívesebben felrohant volna és egy jókora pofonnal más irányba terelte volna a folyton vigyorgó ismeretlent. Azonban a síp hangja nem engedte, hogy bármit is tegyen. Visszament hát a pályára, s megpróbált koncentrálni a játékra. Az elején még ment is valahogy, de egyre többet kapta magát azon, hogy Renát és a srácot figyeli, akik láthatóan vidáman elbeszélgettek egymással. Mérge egyre nőtt, csak azt nem értette, miért zavarja őt annyira, hogy Rena kivel beszélget. Hiszen neki ott volt Fren, akit augusztusban elvenni készült. Amint ezen gondolkodott kiverték a kezéből a labdát, s a Chicago kosarat dobott. A Michigan drukkerek idegesen horkantak fel a lelátón, viszont az ellenfél rajongói örömujjongásban törtek ki. Ezzel nagyjából egy időben a bíró sípjába fújt, s véget ért a második negyed.
Ryan szentségelve trappolt le a pályáról, miközben Nathan felrázta húgát a beszélgetésből.
- Vezet az ellenfél!
- Mi van?! - kiáltott Rena.
- Észre sem vetted? - kérdezte meglepetten Nathan.
- Fájlalom, de nem. - hajtotta el a fejét Rena.
- Hát szép! - fújt mérgesen Nat.
- Ne haragudj! - nyomott puszit bátyja arcára Rena, majd felpattant és leszaladt a michigani csapathoz, ahol az edző széles karmozdulatokkal fűszerezve éppen leteremtette Ryant.
Miután a tréner elhallgatott és pulykavörös fejjel levágódott a padra, Rena a sráchoz lépett, aki lehunyt szemmel állt, s két ujjával a fejét masszírozta. A lány óvatosan Ryan halántékához tette kicsit kezeit, mire a kosarasnak felpattantak a szemei. Rena mosolyogva nézett rá, játékos kék tekintetét a fiúéba fúrta, s közben lágyan folytatta a masszázst.
- Ejnye, nagyfiú! Mi baj? - kérdezte.
- Elkalandoztam! - húzta el keserűen a száját Ryan.
- Na és miért? - a lány továbbra is mosolygott.
- Tök mindegy! - pillantott más irányba a srác.
Rena ujjai megálltak, s szemöldökét összehúzva közelebb húzta magához a kosarast, aki erre ismét a lányra kapta a tekintetét.
- Emlékszel, mit mondtam neked Ryan Hussel? Emlékszel még arra a napra? - kérdezte a lány, s látszott rajta, hogy dühös - Halljam! Emlékszel?
- Igen! - válaszolt félszegen Ryan.
- Akkor arra kértelek, hogy a szemembe beszélj és ne akarj úgy társalogni velem, hogy közben másfelé jár a tekinteted. Ez a minimum!
- Ne haragudj!
- Tehát mi a baj! - mosolyodott el ismét a lány.
Ryan legszívesebben kimondta volna azt, ami a szívét nyomta, hogy idegesíti a tény, hogy a lány más valakivel beszélget, s még jól is érzi magát. Legszívesebben, fogta volna magát s magához húzva a lányt, megcsókolta volna, hogy aztán ne engedje el többet. De nem tette, inkább füllentett...
- Nincs itt Fren. - mondta színtelen hangon.
Renának olyan volt ez a válasz, mint egy tűszúrás. Kedve lett volna felpofozni a másikat, nemcsak azért, mert megemlítette a mennyasszonyát, hanem azért is, mert titkon másra számított.
A meccs előtt sokat gondolkodott, azon milyen is lesz a találkozás Ryannel. Egész idő alatt, míg Európában volt, reménykedett abban, hogy a kosaras szakít Frennel, s talán átgondolja a kapcsolatukat. De nem! Ryan nemhogy nem szakított Frennel, hanem még el is jegyezte. Mikor ezt megtudta legszívesebben visszaült volna a repülőre, hogy ne is kelljen találkozni a sráccal. Egy egész napon keresztül azon járt az agya, hogyan felejtse el Ryant, de abban a pillanatban végre megtalálta a megoldást. A mentővet pedig egy másik pasi jelentette, s ahogy a dolgok álltak még jelentkező is akadt. Hirtelen bevillant a fejébe Cedric arca, a mosolya, a kedvessége, s bár számítónak tűnt Rena elképzelése, mégis tudta ez az egyetlen döntés, mely segítségével, örökre elfelejtheti Ryant...
- Attól, hogy nincs itt, még játszhatsz jól! - szólalt meg Rena és visszaerőltette a biztató mosolyt az arcára - Ne feledd, te egy nagyszerű játékos vagy. Az egész csapat rád támaszkodik. Meg aztán lesmároltalak egy stadionnyi ember előtt, ne merj nekem veszíteni, megértetted!
Ryan kajánul vigyorra húzta a száját, bólintott, majd puha csókot lehelt a lány homlokára: - Nem fogsz csalódni!
- Helyes!
Pár perc múlva a lány már a helyén ült, Cedric és Nathan közt, mikor a bíró a sípjába fújt. A következő két negyedben a michigan szinte ledolgozhatatlanra növelte előnyét a chicagoiakkal szemben. Nathan észrevette a változást, de nem szólt semmit. Egyben biztosnak érezte magát, hogy haverját és húgát a meccs utáni parti össze fogja hozni, főleg, hogy Fren sehol. Pedig mekkorát tévedett...


Bianca barátnői társaságában állt a büféasztalnál és éppen vodkával ünnepelték, hogy a michigani csapat győzött, amikor egy pasas átölelte a Roseborn lány derekát.
- Elrabollak, mit szólsz?
- Benne vagyok! - nevetett fel Bibi, majd megfordult és se szó se beszéd megcsókolta az érkezőt, aki nem más volt, mint Marc, akivel a lány már több hete éjszakába nyúlóan MSN-ezett - Monic, keresd meg a bátyám, szerintem már letette a pesztonka szerepet, Lora te pedig... Hát nem is tudom... - kuncogott a lány, s beszédén már érezhető volt az elfogyasztott vodkamennyiség.
- Tudok mit kezdeni magammal. - jött a hasonló hangnemű válasz Lorától, akinek már az arca is piroslott az alkoholtól.
- Tényleg, hogy is volt, az egyik filmben. Valami német cucc volt, emlékszem... - mondta két csuklás között Monic - Menjetek és párosodjatok!
Erre a mondatra mind a három lány jóízűen felkacagott, s távoztak az asztal mellől.
Monic két lépés után azonban megtorpant, szemével a bulizó tömeget pásztázta és Nathant kereste. Hamarosan meg is találta a srácot egy másik lány társaságában, akivel látszólag jól elvoltak. Azonban Monic eldöntötte, hogy azon az éjszakán felszedi a Roseborn srácot, éppen ezért, felbátorodva a vodkától a táncoló páros felé vette az irányt.


Nathan mikor visszaért Daviséktől és belépett sportcsarnok aulájába, ahol a meccs utáni bulit tartották, frontálisan ütközött valakivel. A szembe jövő illető még el is esett. Nathan azonnal a földön csücsülő egyénre pillantott a homályban, s mindössze annyit bírt kivenni, hogy egy lányt lökött fel. Nagy levegőt vett és reménykedett abban, hogy nem Monicot lökte fel. Mikor lehajolt egy ismerős arcot látott meg, de az az arc egy régi kedves ismerős arca volt. Nathan felhúzta a lányt és meglepettségében megszólalni is alig bírt. Először nem akart hinni a szemének, de ahogy tekintetével többször is végignézett a lányon rá kellett jönnie, hogy valóban az áll előtte, akire gondol.
- Rég láttalak! - szólalt meg Nathan mosolyogva.
- Már majdnem két éve. - bólintott a lány.
- Dana Roberts... - suttogta Nathan boldogan egykori barátnője nevét - Jó ég, annyira örülök, hogy láthatlak! - kiáltott fel és magához ölelte a lányt, aki viszonozta az ölelést - Na és mi van veled? - kérdezte Nat, miután elengedte a lányt.
- Hallottam meccs lesz, gondoltam eljövök. - válaszolt Dana.
- Nagyon helyes! Remélem, nem indulni akartál!
- De, meg kell vallanom, hogy igen! - mosolygott Dana.
- Ezt most nem mondod komolyan! - játszotta a sértődöttet Nathan - Ennyi idő után találkozunk, s te máris meg akarsz szökni?!
- Nos, ha adsz egy nyomós okot, amiért maradnom kéne, akkor...
- Felkérhetlek egy táncra? - vágott közbe Nathan.
Dana fejét hátravetve felkacagott: - Igen!
Nathan kisfiúsan a lányra kacsintott, majd magával húzta a táncolók közé. Váratlanul fordult szembe a lánnyal s karolta át derekát. Dana pillanatra meglepetten nézett fel a srácra, akinek azonban máris a zenére mozdult a teste. A lány karjait Nathan nyaka köré fonta, s csak élvezte a zene pergő ritmusát. Mindkettőjükben felderengtek azok a messzinek tűnő bulik, mikor egymáshoz bújva áttáncolták az éjszakát. A zene váltott, a ritmus lassult, s az eszement pörgés helyét a nyugodt dallamok váltották fel. Dana önkéntelen hajtotta a srác széles vállára fejét, Nathan ezen felbuzdulva a régi ragaszkodással szorította magához a lányt.
- Na és hogy megy az egyetem? - szólalt meg Dana.
- Nem panaszkodom. - válaszolt Nathan - És neked?
- Két napja államvizsgáztam.
- Gratulálok! - mondta őszinte örömmel Nathan - És milyen volt a Yale?
- Nem olyan, mint a Michigan... - nézett fel a srácra Dana.
Nathan elmosolyodott, s újra magához ölelte a lányt, nem szólt egy szót sem, csak élvezte a pillanatot. Régóta nem érezte magát ilyen jól, mi több be kellett vallania magának, hogy hiányzott neki a lány, aki olyan sietve lépett ki az életéből. Átkozta Susant, mert ráküldte bunyómániás rokonait, de azért jobban, hogy elüldözte mellőle Danát. Emlékezett jól arra a napra, mikor a kórházban felébredve, egyik nap csak egy levél tanúskodott arról, hogy barátnője meglátogatta az éjjel. Ahogy a borítékot a kezébe vette s lassan kihámozta belőle a papírt már érezte, hogy valami nincs rendben. Nehéz volt végigolvasni a levelet, melynek már első soraiból kitűnt, ez az utolsó, s vége ennyi volt. Nathan legszívesebben tört-zúzott volna dühében, hogy visszakapja Danát, azt kívánta csak egyszer láthassa még, hogy elmondja, nem kell félnie, minden megoldódik. De nem volt lehetőség... Hiába hívta, hiába küldött e-mailt válasz nem érkezett, s a tudat, hogy nem látja többet a lányt, jobban fájt neki, mintha csak egyszerűen mással járt volna...
- Szia Nathan! - állított oda Monic széles vigyorral a száján.
- Hello Monic! - morogta a srác - Mi a fenét akarsz?
- Táncolni! - kuncogott a lány - És tudod kivel? Hát veled, mamlasz!
- Sajnálom, de nem érek rá!
- Ugyan már! - legyintett Monic - A kishölgy biztosan leszáll végre rólad. Igaz?! - nézett jelentőségteljesen Danára, aki hátrált egy lépést - Helyes! Na látod!
- Szállj le rólam! - lökte arrébb a pityókás lányt Nathan - Keress más balekot, én nem vagyok rád kapható.
- Na ne mond, látom a szemeden! - kapaszkodott újra a srácba Monic - Na gyere!
- Hagyj már békén!
- Nathan! Gyere már!
- Elég! Hanyagolj végre!
- De én... - kezdte a lány, de nem tudta folytatni, mivel a szája elé kapta a kezét.
Nathan tudta, hogy ebből baj lesz, így átkarolta a lányt és kénytelen kelletlen elindult felé kifelé a tömegből. Dana követte a srácot egy szó nélkül, s mikor kiértek az ajtón megpróbált észrevétlenül eltűnni a páros mellől.
Nathan észrevette, hogy a lány menekülni akar, ezért elengedte Monicot, aki nekidőlt a falnak, hogy szinte azonnal kiadja magából az est folyamán elfogyasztott alkohol egy részét. Nat nem törődött vele, hanem Dana keze után kapott, aki lehangolt arccal nézett rá.
- Mennem kell!
- Dana, kérlek!
- Mennem kell, Nathan. Tényleg!
- Találkozunk még? - kérdezte elkeseredetten a srác.
- Talán.
- A régi telefonszámod megmaradt?
Dana nagyra nyílt szemmel nézett a fiúra, kinek ajka mosolyra húzódott. Egyszerűen nem akarta elhinni, hogy Nathan még emlékszik. Maga se tudta miért, de elnevette magát, szívében érdekes melegség áradt szét. Nem szólt semmit, csak válaszként bólintott.
- Holnap hívlak! - lépett közel hozzá Nathan, s futó puszit nyomott az arcára, majd visszaindult Monichoz, azonban Dana hangja megállította.
- Várni fogom!
- Remélem is! - kacsintott Nat.
- Szia! - köszönt Dana, aztán sarkon fordult és az autója felé vette az irányt, közben még hallotta, hogy a háta mögött Nathan leteremti a részeg Monicot, melyen jót mosolygott.


- Tehát akkor szereted Austent. Na és mely könyveit? - kérdezte Cedric Renától.
- Minden könyve nagyon jó! - válaszolt a lány komolyan.
- És kedvenc van?
- Az Emma. Nekem az a favorit. Olvastad már?
- Meg kell vallanom, nem! Igazából nem nagyon szeretem Austen stílusát. Nekem túlságosan romantikus. - vallotta meg őszintén Cedric, mire a lány felnevetett.
- Jó ég, ugye nem hitted, hogy csak romantikus könyveket olvasok!
- Dehogy! - tiltakozott a fiú - Valahogy meg sem fordult a fejemben, hogy te csak egy kaptafára írt műveket veszel a kezedbe!
- Állj! Austen nem egy kaptafára ír! - szögezte le Rena.
- Minden könyvében az angol nemesség kapja a legnagyobb szerepet! - nyitott vitát Cedric.
- Nem igaz! Vegyük példának A klastrom titka című könyvét! Abban nem a nemességé a főszerep!
- Na erről a könyvéről még nem hallottam!
- Gondolhattam volna! - húzta el a száját Rena - Tipikus férfi vagy!
- Viszont Austen nem éppen a férfi olvasóközönséget célozta meg könyveivel! - vágott vissza a srác.
- Na jó ezt elismerem! De, Austen ugyanúgy ott van a világirodalom nagy írói közt, mint mondjuk Dumas, vagy Hugo! És lássuk be ők is vittek romantikát a regényeikbe, pedig ők inkább a férfiasság és lovagiasság eszményét írták meg könyveikben, tehát mondhatjuk, elsősorban a férfiaknak írtak. - mondta egy szuszra Rena.
- Győztél! - tárta szét a karját Cedric és megadóan fejet hajtott a lány előtt, mire mindketten elnevették magukat.
- Túl könnyen hagytál győzni! - szólalt meg kicsivel később Rena.
- Jók voltak az érveid, nem tudtam ellenérvet felhozni! - szabadkozott Cedric - De, azt mondtad nemcsak Austent olvasol. Akkor halljuk mit még?
- Dumas, Hugo...
- Ezt gondoltam!
- Waltari.
- Úgy érted, Mika Waltari? - nézett nagyot Cedric, mire a lány bólintott, így ő folytatta - Nahát erre nem is mertem gondolni.
- Csak nem te is szereted? - kérdezte Rena.
- Én nagyon! Te mit olvastál tőle?
- A Szinuhét és a Négy szél útját. Nagyon tetszettek!
- Azt meg is hiszem, hihetetlen mind a két könyv! - kezdte Cedric az ecsetelést, de megcsörrent a telefonja.
Rena rászólt, hogy vegye fel, így a srác megszakította a beszélgetés fonalát. Nagy bánatára a vonal túlsó végén a lakótársa szólt a telefonba, aki sokakhoz hasonlóan eléggé becsiccsentett állapotban lehetett, már ami a hangját illette. Cedricnek jó pár percébe beletelt mire megértette, hogy barátja mit is akar kinyögni. Mikor összecsukta a készüléket sajnálkozó tekintettel nézett a lányra.
- Jerry elég csúnya állapotban lehet. Összeakadt egy csajjal, és gondolom többet ivott a kelleténél. - kezdte a magyarázkodást, de Rena félbeszakította.
- Menj nyugodtan. - mosolyogott - Én elleszek. Valószínű én is felhívom Nathant, hogy induljunk haza. Meg aztán szerintem Bibit is nekünk kell hazatámogatnunk. Amikor legutoljára láttam épp vodkázott a barátnőivel. - húzta el végül a száját.
- Rendben. - bólintott Cedric - Esetleg ne szóljak a bátyádnak, hogy itt vagy?
- Nem, nem fontos, de köszönöm! - hárított a lány - Még amúgy sem néztem végig a trófeákat. Most legalább lesz rá lehetőségem.
- OK! Hát akkor, - hajolt közel Cedric Renához és puszit nyomott az arcára - szia - majd felállt és nagy léptekkel távozott.
Rena ugyanúgy, mint legutóbb elmosolyodott a srác gesztusán, de hirtelen agyába villant a meccs előtti ártatlan "puszi" Ryannel.
- Elég kislány! - csapkodta meg az arcát - Felejtsd el! - azzal felállt és a vitrinek felé vette az irányt.
Nézelődés közben furcsa gondolatok lepték meg. Azon kapta magát, hogy azon agyal, vajon hogyan telt Ryan elmúlt egy éve. Biztosan jót nevetett rajta azután a nyárdélutáni kirohanás után. Homlokát az egyik tároló hideg üveglapjának nyomta, s azon kapta magát, hogy elmorzsol egy könnyet a szeméből. Fájt visszaemlékezni arra a napra, mert olyan szépnek indult.
Ryan éppen kinn volt a farmon a szokásos lovaglóleckék miatt. Azzal kötötte be magát a lányhoz, hogy mentegetőzve bocsánatot kért, amiért a hivatalos időpontban nem tudott eljönni. Rena nagyon jól emlékezett, mennyire vicces is volt a srác, ahogy szabadkozott előtte az istállóban, mire a lány nevetve megkönyörült rajta. S mivel akkor az oktató nem tartózkodott a birtokon, így Rena vállalta magára a srác tanítását. Az egész délután nagyszerűen sikerült, s természetesen a tanulásból nem sok lett, ellenben a két fiatal nagyon jól érezte magát a másik társaságában. Már alkonyodott, mikorra visszaérkeztek az istállókhoz. Akkor történt, hogy Ryan hamarabb végzett lova lenyergelésével, s átlépett Renához, aki Nymphet simogatta. Egy ideig csak néztek egymásra, aztán a srác se szó, se beszéd megcsókolta őt. Az egész váratlan volt, mégis kellemes. Egész teste bizsergett, térdei remegtek, s talán, ha Ryan nem tartja olyan erősen, nem öleli magához olyan szorosan össze is csuklott volna. Az egész pár pillanatig tartott, s mire Rena magához térhetett volna a srác elrohant. Azt sem tudta megkérdezni, hogy miért kapta a csókot, viszont lélekben boldog volt s abban a pillanatban minden mást elfelejtett. Másnap szinte biztos volt abba, hogy Ryan megjelenik a birtokon, de nem jött. Nem jött harmadnap sem, sőt egy hét múlva sem. Legközelebb két hét múlva találkoztak, akkor viszont elég ronda szóváltásba keveredtek, s utána nem futottak össze, egészen a meccs napjáig.
Rena nosztalgiázva pörgette le annak a varázslatos napnak minden másodpercét, s keserűen gondolt vissza a veszekedésre és Ryan szavaira: "Az a csók egy butaság volt! Nekem barátnőm van!" "Annyi hozzád illő pasid lehet, amennyit akarsz! De nem én..."
- Csak azt nem tudom, mit rontottam el? - kérdezte magától, de arra nem számított, hogy valaki meghallja a kérdést.
- Nem rontottál el semmit. Megnyertük a meccset nemde?
Rena ijedten fordult meg, s nézett Ryanre. Nem tudta mikor jöhetett oda, azt sem tudta, mióta nézheti őt a srác. Egynek örült, hogy nem gondolkodott eddig hangosan...
- De igen. - bólintott Rena.
- Miért pityeregtél Harisnyás Pippi? - lépett oda a srác és óvatosan kitörölte a lány szeméből a könnyeket.
- Á, csak... - kezdte Rena, de nem tudta mit is mondjon, így aztán óriásit füllentett - Cedric miatt.
Ryan keserűen vetette fel a fejét a "Cedric" szóra. - "Ezek szerint ő az a pasas!" - gondolta, s bevillantak a meccs képei, mikor a lány egy ürgével beszélgetett a lelátón.
- Na és mivel ríkatott meg az a Cedric? - kérdezte végül keserűen.
- Mesélt a nagymamájáról. Kiderült, hogy hasonlóan halt meg, mint az enyém. Az övé is rákos volt. - folytatta tovább a hazugságot Rena, bár már akkor megbánta az egészet.
- Jókor traktált ilyenekkel! - húzta el a száját Ryan.
- Nem szándékosan hozta fel, csak éppen a zenéről beszéltünk. Aztán mintegy varázsütésre megszólalt a Desert Rose és eszembe jutott a nagyi. - hebegte a lány - Tudod, ő is sokat játszott nekem Stinget.
- Igen, mesélted.
- Kiderült, hogy az ő nagymamája is szerette Stinget. Így jött fel.
- Értem. Na, de most már ne lássak könnyeket, leányzó! - szólt tettetett vidámsággal Ryan - Na de gyere, a bátyád indulni akar. Bibi elég ronda állapotba került. Alig bírtuk kirángatni egy bányarém karjaiból.
- Rendben. - bólintott Rena s elindult.
- Rena! - szólt még Ryan és a lányhoz lépett, majd átkarolta vállát.
- Igen...
Ryan annyi mindent szeretett volna mondani a lánynak, s örült, hogy egyedül találta. De mikor meghallotta, hogy Rena annak a Cedricnek a nagyanyja miatt kesereg, úgy érezte, hogy fölösleges bármit is tenni. Nagy levegőt vett s inkább csak annyit mondott:
- Jó, hogy végre itthon vagy! - s ezzel, bár valahol mélyen érezte, hogy helytelenül cselekszik, véglegesen Fren mellett döntött...


Nathan unottan tuszkolta be Bibit a Ford hátsó ülésére, de húga egyfolytában kapálózott és átkozódott, hogy engedjék vissza Marc mellé. Nathan kezdte unni, Bibi szitkozódását és már a harmadik elcsattanó pofont így emelt hangon szólt testvéréhez.
- Bibi, légy szíves! Fejezd be! Elég volt mára!
- Hagyj békén! - kiáltott a lány, a megpróbált kimászni az autóból - Mi közöd az életemhez?
- Csak annyi, hogy a bátyád vagyok, mindamellett én felelek érted, és nem akarom, hogy holnap apa engem teremtsen le a te hülyeséged miatt! Tehát, maradj a kocsiban!
- Nem! Vidd haza Renát, rólam meg szállj le. Van autóm, hazamegyek azzal!
- Azt hiszed meghibbantam? - nézett a lányra Nathan, s közben elhajolt egy lendülő pofon elől - Ilyen állapotban nem fogsz vezetni.
- Akkor majd Marcnál alszom! - szögezte le dühösen Bibi.
- Azt meg pláne felejtsd el!
- Elegem van belőled!
- Ez jelen esetben kölcsönös! - vetette oda és végre meglátta Ryant és Renát közeledni.
Jó oka volt arra, hogy barátját küldje el a húgáért, mivel reménykedett abban, hogy a jókívánság-puszin túljutnak, azonban sem Rena, sem Ryan arcán nem látott meg különösebb változást. Nem értett semmit, hiszen legalább mosolyogniuk kellene, de nem. Azok ketten csak nyugodtan sétáltak egymás mellett, sőt talán még arra is ügyeltek nehogy véletlenül a másikhoz érjenek. Nathan nem értett semmit.
- Mi bajod? - kérdezte Rena bátyját, aki fura grimasszal nézett végig rajta.
- Semmi. - legyintett Nat.
- Akkor jó. - bólintott Rena, s hangjába kicsit több él vegyült, mint normál esetben - Mehetünk?
- Bibit be kell zárni, mert különben nem marad meg az autóban. - fújt nagyot Nat, mikor Bianca ismét megpróbált kiszabadulni az autóból.
- Engedj oda! - szólt Rena, mire a bátyja félreállt - Bibi, mi bajod van?
- Vissza akarok menni! - visította a kérdezett.
- Nem!
- De igen!
- Megmondtam, hogy nem!
- Ne parancsolgass nekem, kis csitri! - kiáltott Bibi.
Rena erre már nem szólt semmit, csak képen törölte a nővérét, aki meglepetten nézett rá, s még a szája is tátva maradt. Rena azonban nem törődött túlságosan a megrökönyödött arckifejezéssel, csak dühösen becsapta az ajtót, majd mosolyt dobott Ryan felé, s beült az autóba. Nathan és a kosaras letaglózva követték figyelemmel az eseményeket, majd mikor Rena megnyomta a dudát, felocsúdva a döbbenetből elköszöntek egymástól. Ryan az autója felé indult, míg Nat beszállt az autóba.
Útban hazafelé Bibi elaludt a hátsó ülésen, míg a két elől ülő kitartóan hallgatott. Rena szemét a sötét semmire függesztve nézett ki az ablakon, azonban bátyja felrázta.
- Valami baj van?
- Semmi. - vetette oda a lány, s hangneméből ítélve lezártnak tekintette a beszélgetést.
Nathan vette a lapot és nem szólalt meg újra, csak akkor mikor hazaértek s miután ágyba tették Biancát, elköszönt húgától.


Ryan rosszkedvűen tartott hazafelé, s egyfolytában a Rena és Cedric dolgon gondolkodott, bár maga sem értette, miért jár annyit a fejében a lány, s miért zavarja az, hogy valaki mást ajándékoz meg figyelmével. Ujjai idegesen doboltak a kormányon, szeme előtt minduntalan Rena vidám mosolya lebegett, mellyel azt a másik srácot ajándékozta meg. Felkavarták az este eseményei, hitt abban, hogy nem érez semmit Rena iránt, hitt abban, hogy könnyen veszi a találkozást. Egész az est kezdetéig ezzel etette magát, de akkor már, hazafelé tudta, könnyelmű volt. Kezdett igazat adni Lynnek, aki az elmúlt évben folyton folyvást bizonygatta, Rena már nem gyerek. Mérgében bekapcsolta a CD-lejátszót, s az autó egész belsőterét Sting - Desert Rose című száma töltötte be. Ryan felhorkant, mivel rájött, hogy már megint Fren kontárkodott a CD-k körül. De ismét megjelent Rena arca, amint Cedric nagyanyjáról beszélt. Hirtelen belevágott a lejátszóba s a zene elhallgatott.
Időközben beért Monroe-ba. Az utcák kihaltak voltak, s az üresség még csak fokozóan hatott Ryan dühére. Nem tudta mit csináljon, így előhalászta a telefonját, s tárcsázott. Mielőtt azonban lenyomhatta volna a hívásindító gombot, az utcán egy padon ülve Kathyt pillantotta meg, egy pasas társaságában. Nem értett semmit, hiszen ha Fren összekerül a barátnőjével egy salátázás erejére, akkor ők hajnal előtt nem kerülnek ágyba. Ryan az órájára nézett, ami fél hármat mutatott. - "Mi a fene!" - gondolta, s a padon viháncoló lány felé kormányozta az autót. Leengedte az ablakot s odaszólt Kathynek.
- Szia Kathy!
- Hello Ryan! Frent hol hagytad? - nevetett a lány.
- Hogy érted? - nézett nagyon Ryan - Azt mondta, hogy együtt mentek salátázni.
- Úgy volt! De felhívott, hogy inkább mégis utánad megy a meccsre.
- Ott nem volt! - ingatta a fejét Ryan.
- Akkor talán elment Robbie-hoz. Említette, hogy valami jegyzetre van szüksége.
- Kösz, és sziasztok.
Kathy mosolyogva intett a srácnak, majd visszafordult a pasijához, aki azonnal a szájára tapadt. Ryan viszont nem értett semmit. Ha Fren valóban elment volna a meccsre, akkor biztosan megkeresi. Aztán meg az a Robbie... Tudta kiről beszélt Kathy. Fren csoporttársáról, aki ha tehette rámászott a mennyasszonyára. Ryannek fura érzése támadt, a telefonkijelzőről kitörölte Nathan számát és helyette Frent tárcsázta. Legnagyobb meglepetésére a lány telefonja ki volt kapcsolva...