III.
Bibi fáradtan ült le dr. Reed irodájában. Egy egész délelőttös terepgyakorlaton voltak, kinn a mezőn. Hat lovat kellett kullancs ellen beoltaniuk, s aztán még végig kellett néznie egy ellést is, nos az már mindennek a teteje volt... Kezdett erősen gondolkodni, azon, hogy másoddiplomás lesz, s hanyagolja az állatorvostant. Meglepettséggel vegyes kiábrándultságát dr. Reed is észrevette, ezért asztala szélére telepedve próbált lelket önteni a lányba.
- Bibi, ha már ennyitől így kiakadsz, akkor tényleg fölösleges volt állatorvosira jelentkezned.
- De én azt hittem, hogy ez csak a kutyákról, meg a macskákról, meg azokról a vacak díszállatokról szól! - kiáltott a lány.
- Nos persze, ez szakiránytól függő, de a gyakorlat azért van, hogy mindenre felkészülj! - nyugtatta Toby - Még egy állatklinikán se csak kisállatokról fog szólni a gyógyítás.
- Ne haragudj meg - szólt közbe az egyik polc előtt álldogáló Cedric -, de ha már ennyitől kikészültél, akkor minek jelentkeztél erre a szakra?
- Megtennéd, hogy nem kotyogsz bele egy olyan beszélgetésbe, melyben neked nem osztottak lapot? - vetette oda dühösen Bibi.
- Ó, bocsánat! - horkant fel Cedric - A kishercegnő felhúzta az orrát! Nem tehetek róla, ha te ilyen finnyás vagy! Neked inkább pénztár szakra kellett volna menni, vagy plázaoktatásra.
Bibi erre a mondatra dühösen pattant fel a székéről. Hiába volt Cedric helyes pasi, még neki is feltűnt benne valami, mi miatt ellenszenves volt számára. Azt pedig már főleg nem tudta elviselni, hogy minden dolgába folyton csak a rosszat találta meg. Bibi kezdte azt hinni, hogy a srác kényszeresen ki akar mindent javítani, ami helytelen. Az előbbi beszólása pedig különösen piszkálta a csőrét. Nem ismerte a srácot, mi több Cedric se őt, mégis abban a két napban mióta együtt dolgoztak, eddig csak a mániákusságát ismerte ki, mely lépten-nyomon előtört a svéd gyakornokból.
- Na idefigyelj Mr. Mindentudó! Én itt nőttem fel, fogadok, hogy többet tudok egy lótenyésztő farm gyakorlati működéséről, mint te. Egy szóval sem mondtam, hogy gyűlölöm ezt a szakot, mindössze még nem kerültem szembe ilyen helyzetekkel, mint amilyenek a mai napon elénk álltak. Te meg jobban tennéd, ha befognád a hatalmas szádat, többet nem javítgatnál ki, ha hibázok. Tudtommal neked egy év pluszod van, tehát ha te sztárnak tartod magad, ha egy harmadévessel való vitában te győzöl, akkor szánalmas vagy! - hadarta mérgesen Bibi.
Miután a lány kikiabálta magából dühét dr. Reedhez fordult.
- Hányingerem van az ipsétől! - kötötte ki - De nem határozhatom meg, kiket vegyél fel gyakornoknak. Éppen ezért most, ha nem haragszol meg felmegyek a házba. Vágyom egy kis salátára. S csak, hogy megokoljam - indult az ajtó felé -, akkor közlöm, hogy nem azért eszem, mert plázamacska vagyok, hanem mert szeretem! - hajolt közel Cedrichez s az utolsó szót a képébe kiabálta, aztán nagy lendülettel feltépte az ajtót s távozott.
Dr. Reed letaglózva állt az asztala előtt. Meglepte Bibi kirohanása, melyet némileg jogosnak tartott. Való igaz volt, hogy Cedricnek nagy lexikális tudása volt, de abban viszont Bibi mellé állt, hogy semmi gyakorlattal nem rendelkezett. Eleinte azt hitte a két fiatal ki fog jönni egymással, de rá kellett jönnie, hogy nézetbeli ellentéteik miatt, sohasem fognak egyetérteni. Fáradtan sétált az asztala mögé, s leült. Intett Cedricnek, hogy foglaljon helyet. Szándékában állt tisztázni a helyzetet, így aztán úgy döntött, azonnal beszél az egyik illetékes rebellis fejével.
- Cedric, én megértem, hogy te már jóval többet tanultál, mint Bianca, de szeretnélek, megkérni, hogy ezután ne javítsd ki, ha helytelenül válaszol. - kezdte el mondókáját dr. Reed - Ne haragudj meg, de ez az én dolgom, és hidd el, korrigálni fogom a hibákat. Mindazonáltal, tudnod kell, hogy a te tudásod sem száz százalékos, éppen ezért véleményem szerint, nincs jogod helyesbíteni Bianca esetében. Nem megbántani akarlak, csak átkozottul nem erre számítottam. Gondolom, te sem egy viharos gyakorlatot szeretnél ezen a nyáron, hanem érdemi munkát. Jól sejtem? - tette fel végül a kérdést, s várakozóan nézte Cedricet.
A srác pár pillanatig nem válaszolt. Rájött, hogy rondán viselkedett a lánnyal, s úgy döntött, hogy még a nap folyamán sort kerít egy bocsánatkérésre. Legbelül tudta, hogy túlzott tökéletesség utáni vágya apjától ered, aki egyre-másra kijavította gyakornokai, sőt még családja hibáit is. Legyen szó a szaktudásról, vagy az életről, az apja nem volt képes egyetlen tévedést sem megjegyzés nélkül hagyni. Szégyellte magát emiatt, na meg aztán esze ágában sem volt rossz kapcsolatot kialakítani a Roseborn családdal, főleg, hogy komolyabban elgondolkodott már egy lehetséges kapcsolaton az egyik Roseborn lánnyal. Pontosabban a kis amazonnal... Már ahogy ő hívta Renát.
- Igaza van Mr. Reed. - bólintott bűnbánóan a srác - Azt hiszem, elvetettem a sulykot. De mentségül hoznám fel, hogy ezt a kiállhatatlanságot apámtól örökölhettem, aki még az élő fába is belekötött világ életében.
- Nem kell bemutatnod! - nevetett fel Toby - Az én apám is hasonló volt. Mindig csak az volt a jó, amit ő mondott. De! - s arca ismét komollyá vált - ezzel megbántasz embereket. És tudod, én azt a filozófiát vallom, hogy bizonyos esetekben inkább türtőztetni kell magunkat.
- Megfogadom a tanácsát. - mosolyodott el Cedric.
- Helyes. - állt fel Toby - Azt hiszem, a mai délutáni gyakorlat is elúszott, tehát, ha gondolod, nyugodtan hazamehetsz.
- Köszönöm. De azt hiszem, megbeszélem ezt a kis kirohanást Biancával. - indult Cedric az ajtó felé - Viszlát, doktor. - mondta, majd távozott.
Pár perccel később Brian lépett be az orvosi irodába, arcán furcsa kifejezés ült. Dr. Reed felpillantott barátjára, s hirtelen nem tudta mit mondjon. Brian képén látszott, hogy valami bántja, de megszólalni nem volt hajlandó. Reed ezért csak biccentett köszönésképpen, s folytatta munkáját a számítógépen. A farmtulajdonos ezzel szemben fel s alá járkált a helyiségben, s látszólag bántotta valami. Végül majd negyed óra hallgatás után megszólalt.
- Baj volt azzal az átkozott kancával. Nem tudom mi, de valami...
- Mire érted? - kérdezte Reed.
- Furcsa volt a mozgása, mit tudom én... Olyan, mintha rohamai lettek volna...
- Ez nem jól hangzik... - állt fel Toby
- Bizony! - helyeselt Brian - Még az a szerencse, hogy már elvitték, de Mohonto szólt hogy reggelre Apollón kiütések jöttek ki.
- Most viccelsz?
- Bár úgy lenne. De Apolló beteg. Még erre a nyárra legalább nyolc fedezést iktattunk be. S tudod mit jelent, ha ennek híre megy?
- Az maga lenne... - kezdte elszörnyedve Toby.
- A katasztrófa! - vágott közbe idegesen Brian.
Reed bólintott, majd mindketten elhagyták az irodát. Brian nagy léptekkel ment az 1. istállóhoz, Toby szinte futva követte. Apolló bokszában már ott volt az egyik öreg lovász, az indián származású Mohonto, aki távolról a család rokona volt. Az idősödő férfi le sem tagadhatta volna népét. Barna, rezes színű bőrével, fekete csillogó hajával, sötét szemeivel kirítt a többiek közül. Mohonto az otava törzs tagja volt, mely Michigan állam területén volt őshonos, a birtokra pedig a rokoni szálaknak és állatok iránt való mérhetetlen szeretetének köszönhetően került. Brain már az első pillanatban szimpatizált Mohontoval, ki Megan anyjának unokatestvére volt. Dr. Reed viszont eleinte gyanakodva nézte az indián ténykedését a lovak körül. Végül azonban neki is el kellett ismernie, hogy nem csak mese a rézbőrűek lovak felé tanúsított tudása.
- Mohonto, mond mi a baj?
- Ma reggel vettem észre. Ronda kiütések. Gennyesek egytől egyig. - válaszolt a férfi tőmondatokban.
Toby azonnal rájött a lényegre. Táskája után nyúlt, s elővette műszereit. Végül hosszas vizsgálódás után Brianhez fordult.
- Mohonto jól látta. - kezdte, s közben megszabadult gumikesztyűjétől - Ezantéma*, valószínűleg a kanca fertőzhette meg. Úgy nézem nem rossz indulatú, de nem tenném le a nagy esküt. Egy biztos, míg meg nem gyógyul karanténba kell helyezni.
- Nagyszerű. - vágott bele a bokszfalba Brian - Gondolhattam volna, hogy nem lesz minden rendben. Ráadásul már nem is tudom rábizonyítani. Tegnap este azonnal el is vitték a lovat. Hát szép!
- Ne okold magad! Én nem vizsgáltam meg a kancát. Csak átnéztem a papírokat és engedélyeztem a fedezést. - csóválta a fejét Toby - Tanultam a hibából. Sajnálom, hogy kárt okoztam.
- Ez egyáltalán nem erről szól Toby, hanem, hogy Samantha átvert. Tudhattam volna, hogy nem szabad megbízni benne. De mindegy már utána vagyunk. - törölte meg a homlokát Brian �- Mi a teendő most.
- Ápolás kell neki, én pedig azonnal beszólok Monroe-ba a vakcinák ügyében.
- Rendben. - bólintott Brian, majd Mohontohoz fordult - Rád bízhatom őt barátom?
Az indián bólintott, mire Brian elmosolyodott, s bár nem mutatta ki, még mindig feldúlt volt az ügy miatt.


Rena a tornácon ült a hintaágyban és olvasott, mikor Cedric ráköszönt. A lány felkapta fejét s mosolyogva viszonozta a kedves szavakat, miközben összecsukta a könyvét. Hellyel kínálta a srácot, aki eleget téve a felajánlásnak, Rena mellé huppant.
- Végeztél mára? - kérdezte a lány.
- Igen, bár még van egy kis dolgom. - jött a válasz.
- Meg szabad kérdezni milyen keletű, mivel az arcodból ítélve nem éppen kellemes.
- Nahát nézzenek oda, ilyen jó emberismerő vagy? - vigyorodott el Cedric.
- Kétlem. - legyintett Rena - Én mindenkiben csak jót látok, senkiről sem szeretek rosszat feltételezni. Persze ezt már jó párszor megszívtam. De nálad most más a helyzet. Süt rólad, hogy gáz van.
- Nos mit is mondhatnék. - hajtotta le a fejét Cedric - Összekaptam a nővéreddel.
- Bibivel? - nézett nagyot Rena - Gratulálok hozzá, ehhez már tehetség kell.
- Féltem, hogy ez lesz a válasz.
- De ez az igazság! - kiáltott Rena - Bibi nem szokott összeveszni senkivel. Néha kicsit önfejű, ezt aláírom, de... Na mindegy. Min kaptatok össze?
- Biztos tudni akarod? - kérdezte Cedric.
- Gondoltam segítek megoldani, de ha nem akarod.
- Épp ellenkezőleg. - tiltakozott a srác - Segíts! Tehát, összekaptunk délelőtt. A nővéred kicsit kibukott az oltások miatt, na meg az ellés is megviselte kicsit. Én meg nem éppen kedves módon akartam lebeszélni az állatorvosi szakmáról. Természetes, hogy felhúzta magát.
- Mindössze ennyi?
- Nem. - húzta el a száját Cedric - Mióta itt vagyok, folyton kioktattam. Kijavítottam a válaszait, beleszóltam, ha valamit nem tudott. Belátom már hiba volt.
- Bizony hiba. - bólintott komolyan Rena - Bibi második az évfolyamon, csak szóbeli megszólalás terén blokkol le. Hidd el, iszonyatos mennyiségű tudás van a fejében, még a szorgalmi időszakban is folyamatosan tanul, hogy vizsgák előtt csak átolvasnia kelljen az anyagot. Mindemellett marad ideje az egészséges bulizásra is.
- Na igen, én ezt pont máshogy láttam.
- Pedig ideje lesz megtanulnod, hogy Bibi okos, és nem azért akad ki az állatok oltásától, meg az elléstől, mert undorítónak találja. Éppen ellenkezőleg. Mióta csak az eszemet tudom, Bibi imádja az állatokat. Ezért is akart állatorvos lenni. Talán azért furcsa, mert elég empatikus típus, s átérzi, hogy az állatoknak is fájhat az, amiről mi azt hisszük csak egy szúnyogcsípés. - mondta nyugodtan Rena - Szeretem a nővéremet, de ha kell, tudok róla elfogultság nélkül beszélni. Tehát ne gondold, hogy az ő igazát akarom előtted bizonygatni, de jelen esetben te nem ismered őt. Azt ajánlom ne légy ilyen kritikus vele szemben, hiszen egy szakterületnek akarjátok szentelni a jövőtöket.
- Igazad van. - állt fel Cedric - Megyek és megkeresem Biancát. Jobb lesz, ha tisztázom a baklövéseimet. - majd hirtelen puszit nyomott Rena arcára - Köszönöm. - s eltűnt az ajtó mögött.
Rena nagyra nyílt szemekkel nézett a srác után. Alig pár napja ismerte Cedricet, s nem emlékezett arra, hogy megbeszélték a puszis köszönést. Viszonyt a gesztus egyáltalán nem volt ellenére, sőt...


Ryan kissé felpaprikázott hangulatban járkált fel s alá mennyasszonya szobájában, aki öltöző asztala előtt ült és szemhéját sminkelte. Közben természetesen egyfolytában beszélt vőlegényéhez, aki még mindig nem tudott napirendre térni a téma felett.
- Fren, mond meg, mi a jó fenének akarod azt a vacakot?
- Mert akarom és kész! - szögezte le a lány.
- Tipikus nő vagy. - horkant fel Ryan - Nem tudsz okot mondani, de követelőzöl. Ideje lenne már, ha végre felnőnél. Tudtommal huszonkét éves vagy!
- Fölösleges dobálózni a korommal, mert tisztában vagyok vele. - szólt vissza gúnyosan Fren - De az elhatározásomon nem változtatok. Ha nem veszed meg, nem megyek ma a meccsre.
- Hú azt hitted ezzel most megrémítesz?! - húzta fel a szemöldökét Ryan.
- Komolyan mondtam! Nem megyek.
- Akkor sem veszem meg a kitűzőt!
- Ne vedd meg, nem érdekel. - pattant fel Fren - Majd megkérem aput, hogy vegye meg! És ezzel el van intézve.
- Örvendek neki. Na és amúgy miért nem akarsz jönni a meccsre? - kérdezte Ryan.
- Mert untat a kosárlabda. - ült vissza a tükör elé és válogatni kezdett a rúzsok közt - Megbeszéltem Kathy-vel, hogy ma elmegyünk a salátabárba.
- Kösz szépen. Az a rohadt saláta fontosabb, mint ez a meccs?
- Ez csak egy barátságos mérkőzés lesz. Nem is került volna megrendezésre, ha a drágalátos barátod, az a hülye Nathan nem akart volna a hugicájának szombati szórakozást összehozni. - mondta ironikusan Fren - Na, kíváncsi lennék én arra a csajra. Szerintem a fél kosárcsapat megkettyinti ma. Remélem, te nem állsz be a sorba.
- Most itt elég, Fren. - lépett mennyasszonya hátához Ryan és kelleténél több erőszakkal fordította maga felé - Nem szekálom a plázamajom barátnőidet, tehát tegyél egy szívességet és ne vedd a szádra a barátaimat. Ami pedig Renát illeti, ő nem olyan, mint egyesek.
- Ezt most mire értetted? - nézet nagyot Fren, mivel megijedt, hogy talán Ryan rájött a titkára, s akkor ugrott minden.
- A te drága Kathy barátnődre. - vetette oda a srác, mire Fren szívéről hatalmas kő esett le - De én megyek, majd találkozunk! - azzal távozott mennyasszonya szobájából.
Nagy léptekkel rohant át a házon, Fren szüleinek csak futólag köszönt, majd beugrott M-osztályú Mercedes terepjárójába és köpve a sebességkorlátozásra, lakásához hajtott. Az ajtó előtt dühösen kereste zsebében a kulcsot, de mielőtt kinyithatta volna a zárat, a bejárat résnyire kinyílt. Ryan gyanakodva lépett be a lakásba, azonban rögtön észrevette a konyhába beforduló nővérét, aki hátraintegetve neki mosolyogva köszönt. Ryan lerúgta szandálját s nővére után ment. Mérgesen zöttyent le az ebédlőasztal mellé egy székre, és durcásan összefonta karjait maga előtt.
- Úgy volt, csak estére jössz.
- Hamarabb végeztünk a galériában, úgyhogy Michaella elengedett. Gondoltam kihasználom az időt és végre sütök egy kis házi finomságot.
- Nagyszerű! - vetette oda nemtörődően Ryan.
- Mi a baj öcsikém?
- Lyn, megtennéd, hogy hanyagolod ezt a kicsinyítő képzőt. Huszonhárom éves vagyok, kinőttem már a pelenkából.
Lyn, azaz eredeti nevén Linda Hussel kicsit meglepetten nézett öccsére, aki összehúzott szemöldökkel meredt rá. Ritkán volt ilyen, de ezeknek a ritka eseteknek 99%-ában Fren miatt. És persze, hát hol is volt az öccse, Frennél. Lyn sohasem tudta, hogy minek jegyezte el Ryan Frent, aki se okos, se szép nem volt. Olykor rosszmájúan csak annyi okot mondott magának "ahhoz, hogy széttegye a lábát, nem kell ész" és ez még igaz is volt. Frenről köztudott volt, hogy nem egy, sőt nem is két pasit fogyasztott el középiskolás évei alatt. Mindemellett Lyn határozottan hitte, hogy Frennek nem Ryan az egyetlen, csakhogy ezt nem tudta bizonyítani az öccse meg szerelmes volt, abba a libába. - "Miért nem felelt meg neki Rena, ezerszer jobban járt volna vele." - gondolta.
- Ne haragudj! - hárított a nővér - De most min kaptatok össze?
- Egy nyamvadt kitűzőn, amit meg akart velem vetetni.
- Remélem, nem vetted meg!
- Isten ments, nem vagyok én krőzus. Abból élek nagyrészt, amit apáék adnak.
- Na meg az ösztöndíjból. - vetette közbe Lyn - Láttam az indexed. Szép eredmény.
Lyn büszke volt öccsére, ki négy éve évfolyamelső volt az egyetemen. Eleinte a szüleik is féltek attól, hogy Ryan inkább bulizni fog. Főleg akkor kezdtek el aggódni igazán, mikor Ryan meglépett a kosárcsapatba, de végül kiderült, hogy az ifjú Hussel komolyan veszi az egyetemet. Már ez első hetekben megismerkedett a nála egy évvel idősebb Nathannel, aki szintén nagy gondot fordított a tanulásra. A negyedik év végére pedig ketten, mondhatni azonos eredménnyel voltak már nyolc féléve évfolyamelsők.
- Köszönöm! - mosolyodott el Ryan - Pedig féltem az utolsó vizsgán. Belehúztam a legrosszabb tételbe, hát a prof nem kihasználta?!
- Ez így szokott lenni. - nevetett Lyn s a gázsütő felé indult - Éppen ezért ünnepelünk. Nézd csak! - s egy tepsi gőzölgő süteményt húzott elő a tűzhely gyomrából - Túrós süti!
- Mondtam már, hogy imádlak? - nevetett fel Ryan.
- Nem elégszer. - nevetett fel Lyn.
Ryan felállt és puszit nyomott nővére homlokára, aki két évvel öregebb, és egy fejjel alacsonyabb volt nála. Mindig mosolygásra késztette ez a paradoxon. Kamaszkorában Lyn mindig a szekrény alá akarta parancsolni, hogy inkább összemenjen és ne nőjön olyan magasra. De persze ez lehetetlen volt. Mindamellett nagyra becsülte nővérét, aki muzeológiát és archeológiát tanult az egyetemen. Huszonhat éves korában pedig a detroiti galéria egyik elismert munkatársa volt.
A sütemény majszolása közben Lynnek hirtelen eszébe jutott valami, amin el is mosolyodott. Ryan nővérére nézett s nem értette a vigadalom okát.
- Min nevetsz?
- Csak azon, hogy egy lökött öcsém van.
- Ezt nem értem... - nézett nagyot Ryan.
- Az utóbbi időben elég sokat kaptál össze Frennel, igaz? - kérdezte Lyn, mire öccse bólintott, így aztán folytatta - Emlékszem, tavaly nyár elején azt mondtad, véglegesen kilépsz ebből a kapcsolatból. Aztán végül még el is jegyezted februárban. Nem értelek. - ingatta a fejét Lyn - Ott volt Rena, nagyon jól megértettétek egymást, s neked mégsem kellett.
- Rena még gyerek, Lyn! - kiáltott fel Ryan.
- Egy frászt gyerek! - kontrázott Lyn - Nem, te gondoltad, sőt gondolod most is, hogy gyerek. Csak nem tudom miért?!
Ryan megrántotta a vállát és kinézett az ablakon. Lyn olyan témát hozott fel, amiről átkozottul utált beszélni. Már az aznapi meccstől is félt, nem hiányzott, hogy a nővére még emlékeztesse is rá, hogy hamarosan találkozni fog Renával. Mióta Nathannel beszélt, azóta egyfolytában a lányon járt az esze. Egy éve nem látta, és akkor is haraggal váltak el egymástól. Többször is átrágta már magát azon a nyárdélutáni beszélgetésen, amikor Rena eléállt�

* - Mi a fene bajod van velem?
- Nincs semmi, csak nem értesz meg Rena!
- De igenis van. És úgy illik, hogy legalább tudjam, hogy miért haragszol rám!
- Nem haragszom rád.
- Mégis van baj, mivel, azóta alig jöttél a farmra!
- Mióta?
- Tudod jól Ryan!
- Az a csók egy butaság volt! Nekem barátnőm van! Én és Fren... Mi...
- Legalább tedd meg, hogy ha már a hátamba döfted, akkor nem forgatod meg bennem a kést! Jó?!
- Nem akartalak megbántani!
- Nem erről van szó! Hanem arról, hogy játszottál velem...
- Hülye voltam! Most örülsz?
- Nem!
- Rena, fiatal vagy még! Annyi hozzád illő pasid lehet, amennyit akarsz! De nem én.
- Ez még hiányzott! Menj a jó francba Ryan!*

Oltári marhaságot csinált azon a napon, mikor megcsókolta Renát, aztán meg felé sem nézett. Már tudta, hogy hiba volt. De félt Nathantől is, és továbbra is kötötte az ebet a karóhoz, Rena fiatal hozzá�
- Elhallgattál! - rázta fel Lyn - Min gondolkodsz?
- Hogy átokul elrontottam azt a dolgot. - hajtotta le a fejét Ryan, s közben felállt - De már utána vagyunk! El kéne felejteni. - azzal elhagyta a konyhát.
- El kéne felejteni?! - mondta magának Lyn mosolyogva - Csak nem olyan könnyű, igaz öcsikém... Te bolond...


Megan a dolgozószobában ült, előtte bekapcsolva világított a számítógép monitorja. Orrán damil-keretes szemüveg trónolt, szeme ide-oda járt az asztalon heverő számlák és a képernyőre vetített táblázat közt. A csendet csak a billentyűzet csattogó kopogása zavarta meg. Megan egyre nehezebben talált összefüggést a felhalmozott papírok és a monitoron figyelő adatok között. Két ujjával megdörgölte szemét s felfelé kezdte görgetni a táblázatot. Majd nyolc sorral feljebb találta meg az elütött összeget, így aztán fáradtan fújt egyet, s visszatörölte a hibás adatokat. Munkájából az ajtó felől jövő kopogás rázta fel.
Pár pillanat múlva Daniel lépett a szobába, kezében egy bögrével, melyet szó nélkül letett az asztalra, s utána puszit nyomott anyja arcára.
- Hogy haladsz? - kérdezte a fiú, miközben leült az asztal szélére.
- Rosszul kincsem. - simogatta meg Megan fia combját - Ne haragudj rám, tudom, megígértem, hogy beviszlek a meccsre. Most viszont, azt kell mondjam, esélytelen, hogy betartsam.
- Nincs gáz anya! - mosolygott Daniel - Én megoldottam.
- Ezt, hogy érted?
- Helen szólt délután, hogy baj van Apollóval. És hogy halasztatni kell néhány fedeztetést. Gondoltam ezzel rád is több munka hárul. Éppen ezért beszéltem Bibivel, aki így bevisz a meccsre, én meg elmegyek Totóhoz. Az anyukája megengedte, hogy náluk aludjak.
- Ki az a Totó? á- nézett nagyot Megan.
- Antony Davis, tudod az osztálytársam.
- Igen, igen! Már tudom. - bólintott Megan - Jól hangzik. Így én is tudom folytatni a munkát, és te is eljutsz a meccsre. De minden esetre még beszélek Antony anyjával. Várj!
Megan a telefon után nyúlt, s tárcsázott. A másik oldalon egy női hang válaszolt a hívásra. Megan és Mrs. Davis lefixálták az estét, s alig pár perc múlva Daniel nevetve rohant fel Bibihez, és újságolta, hogy minden rendben a meccsel. Bianca azonban továbbküldte öccsét Nathanhez, mivel ő elígérkezett még két barátnőjéhez. Danny lehangoltan cammogott át bátyja szobájába, aki éppen öltözött.
- Nat, lehet egy kérésem? - kérdezte félve az fiú.
- Beviszlek a meccsre, nyugi öcskös! - vigyorgott Nathan.
- Komolyan?! - kiáltott fel Daniel boldogan - És kiviszel Totóhoz is?
- Várj ő a Davis kölyök igaz? - öccse bólintott � Persze, kiviszlek, addig Rena ellesz egyedül. És Totó is jön?
- Igen, de ő benn lakik Ann-Arborban, nem messze a stadiontól.
- Rendben, ezt megbeszéltük. Na de most nyomás, fél óra múlva indulunk és úgy látom még nem voltál tusolni.
- Rohanok! - pattant fel Daniel és kiviharzott a szobából.
Nathan nevetve nézett öccse után, majd bement a fürdőszobába s megpróbálta normális formába rendezni kusza haját. Alig tíz perccel később azonban feladta a kísérletezést, s Rena szobája felé vette az irányt. Közben azon gondolkodott, vajon Ryan, mennyire lesz meglepve, mikor meglátja Renát. Valahogy olyan érzése volt, hogy igazán mulatságosan fog indulni az este, mindemellett azonban, foglalkoztatta egy másik dolog is. Ez pedig húga és Ryan barátsága volt. Nagyon jól emlékezett, arra a napra, amikor bemutatta egymásnak őket. Ryan akkoriban már együtt járt Frennel, Nathannek pedig minden szándéka az volt, hogy megszabadítja barátját a hírhedt nadrágbolond nőszemély karmaiból, csakhogy Ryan szerelmes volt. Viszont úgy tűnt, hogy Rena és a kosaras nagyon jól megértették egymást. Ennek viszont már majdnem négy éve. Onnantól kezdve Ryan sokat járt a birtokra, s láthatóan kereste a fiatalabb Roseborn lány társaságát, viszont Frent nem hagyta el. Aztán tavaly Nathan komolyan elgondolkodott azon, vajon mi is van húga és a haverja közt, de aztán Ryan egyik pillanatról a másikra elmaradt a birtokról, Rena pedig nem említette többet a srácot. Nat tudta jól, hogy valami történt kettőjük közt, de nem akarta firtatni egyiknél sem a dolgot. Azonban hiába várt, sem a hugicája, sem a barátja nem nyíltak meg előtte...
Miközben ezen elmélkedett Rena kilépett a szobájából, s mosolyogva a korlátnak támaszkodó bátyjához ment, aki első pillanatban megszólalni sem tudott húgát meglátván.
- Hihetetlenül jól nézel ki... - nyögte ki végül.
Rena elpirult, s szégyenlősen legyintett bátyja megszólalására - Egy frászt, ne ugrass!
- Komolyan mondtam. - kötötte az ebet a karóhoz Nathan, s körbeforgatta maga előtt húgát.
A szürke trapéznadrág s a halványkék, passzos, ejtett vállú, ujjatlan tunika kiemelte a lány vékony alakját. Derekát többszálas, laza bőröv fogta körbe. A nyakában lévő egyszerű keresztmedálos nyaklánc, és a fülében levő hosszú fülbevaló felhívta kecses nyakára a figyelmet. Haját szabadon hagyta, csak egy fekete hajpántot tett a fejére és tolta hátra kicsit rakoncátlan tincseit. Apró lábaira egyszerű, fekete topánt húzott.
- Szerintem megint sikerült topisan felöltöznöm.
- Bolond vagy Rena! - kiáltott a szobájából kilépő Bibi - Állati szép ez a felső.
- Köszönöm. - mosolygott Rena - Te is kitettél magadért.
Bibi jókedvűen megrántotta a vállát, körbefordult s pukedlizett egyet. Nathan elismerően kacsintott húga öltözetére, mi egy ujjatlan térdig érő, vajszínű, harangszoknyás ruhából, egy rövid, lila blézerből, s egy fekete magas sarkú cipőből állt.
- Akkor akár már indulhatunk is. - csapta össze boldogan a kezeit Bibi.
- Mi még megvárjuk Dannyt, de ha gondolod, te indulj el. - mondta Nathan.
- Rendben. - bólintott Bibi - Akkor én még felveszem Monicot és Lorát.
- Na ne! Most komolyan mondod, hogy azt a két lökött libát akarod magaddal hozni? - kiáltott Nathan ijedten.
- Miért mi bajod velük? - nevetett kajánul Bibi.
- Addig semmi, míg nincsenek a közelemben!
- Na jó, várjatok én nem értek semmit! - szólt közbe Rena - Mi bajod Monickal és Lorával Nat?
- Ó, Lorával igazából nincs baja... - kuncogott Bianca - De Monic... hűha...
- Jesszus, azt hiszem én inkább nem megyek... - mondta Nathan halálra váltan.
- De megígérted! - lépett ki a szobájából Daniel - Akkor most, nem akarod betartani? Egy hülye nő miatt?
- Dehogy, csak...
- Na jó. Elég legyen. - intette csendre a társaságot Rena - El akarok menni a meccsre! Ha pedig nem indulunk, akkor nem érünk oda, és nem szeretnék lemaradni az elejéről. Tehát Bibi, akkor találkozunk a stadionnál!
- OK! - bólintott Bibi - Szia Nat! - vigyorgott bátyjára majd leszaladt a lépcsőn.
- Danny, hozd a cuccod! - szólt öccsére Rena, majd mikor a srác eltűnt a szobájában bátyjához fordult - Mi ez az egész?
- Hosszú! - legyintett rosszkedvűen Nathan - De egy biztos. Bibi sikeresen elrontotta az estémet! - majd lefelé indult a lépcsőn, pár pillanat múlva hallotta, ahogy csukódik az ajtó.
Rena nem értett semmit. Hiszen Nathannek eddig semmi problémája nem volt Bibi barátnőivel. Sőt Monic és Lora még a normálisabbak közé tartoztak. - "Látszik... Egy év alatt sok minden történt!" - gondolta, majd ő is lesétált a nappaliba.
Danny pár pillanat múlva utol is érte, de mielőtt kiléphettek volna az ajtón, ismerős léptek zaja ütötte meg a fülüket. A konyha irányából Brian közeledett feléjük.
- Jó szórakozást fiatalok. - mosolygott a férfi.
- Kösz, apa! - mosolygott Rena, majd kilépett az alkonyati fényben fürdő tornácra.
Az esti csöndet csak a Ford dízelmotorjának zúgása törte meg. Mikor a két legifjabb Roseborn beült az autóba, Nathan még odaintett a tornácon álldogáló apjának, majd beletaposott a gázba, s Ann-Arbor felé vette az irányt.


- Na indulhatunk Ced?
- Egy pillanat. - szólt ki Cedric a szobájából, ahol éppen a cipőjét húzta.
Lakótársa már az előszobában toporgott indulásra készen. Pár pillanat múlva Cedric előlépett a szobájából, a fogasról leakasztotta pulóverét, s mosolyogva megszólalt.
- Akár mehetünk is.
- Eddig is rád vártam. - vigyorgott a lakótárs.
Az autóban ülve a svéd cserediák egyre azon gondolkodott, hogy Rena vajon tényleg eljön-e a meccsre, hiszen mondhatni csakis a lány miatt adta be a derekát barátjának. Eleinte el sem akart menni, hiszen életében nem értett a kosárlabdához, sőt minden, mondhatni nagy csapatos labdajátékot utált. A sportolás neki kimerült a futásban és az erősítésekben, de mint alkata és külseje is mutatta, nem is volt szüksége többre...
Ahogy befordultak a parkolóba s helyet keresgélve köröztek, Cedric hirtelen ismerős terepjárót látott meg. - "Ha Nathan itt van akkor Rena is..." - gondolta, s arcán széles vigyor terült szét.

Nathan nagy nehezen lerázta magáról Bibit valamint a barátnőit, Daniellel és Totóval megbeszélte, hogy a meccs után találkoznak az autónál és kiviszi őket Davisék lakásához. Mivel végre ketten maradtak a húgával, megfogta Rena kezét, s elindult, hogy üdvözölje régi csapatát.
- Nathan, végre! - hallottak meg egy vidám kiáltást a pálya mellől.
Rena hirtelen kapta fel a fejét és az őrülten hadonászó Ryan felé. Hirtelen átgondolni sem tudott semmit, mivel bátyja magával rángatta őt a derűs arcú srác felé. Ahogy egyre közeledtek felé a lány gyomra pillanatra görcsbe rándult. Jól emlékezett arra a napra, mikor Nathan hazaállított két héttel az egyetemkezdés után, s bejelentette, hogy belép a kosárcsapatba. Persze apja, szájhúzogatással fogadta az új hóbortot, de beletörődött. Aztán mikor összebarátkozott a csapattal, jött rá, hogy az egyik csapattárs, csoporttárs is. Onnantól kezdve elválaszthatatlanok voltak Ryan Hussellel. A Roseborn birtokon azonban csak az első év végén ismerték meg a híres Ryant, aki azonban megérte a várakozást, mivel mindenkinek szinte azonnal belopta magát a szívébe. Rena mai napig emlékezett arra a napra, mikor először találkoztak. Akkor még éretlen bakfisként a gyermekkori "Nagy Őt" látta a kosarasban, viszont ez idővel megváltozott. Sokat találkoztak, túl jóba lettek, aztán meg haraggal váltak el, olyan haraggal és veszekedéssel melyre Rena nem szívesem emlékezett...
Most azonban egyre közelebb ért a sráchoz izgatottsága a tetőfokra hágott. Újra eszébe ötlött a Monroe-beli találkozásuk, ahol a kosaras láthatóan nem ismerte fel, így megúszott mindennemű beszélgetést, most azonban nem volt menekvés. Viszont Renának el kellett ismernie, hogy Ryan kisfiúsan sármos mosolya, vidáman csillogó barna szeme a régi maradt. A kisportolt alkat és a széles váll a kosár velejárója volt, nem különben az is, hogy Ryan jó egy fejjel magasodott Rena fölé. A lány elkönyvelte magában, hogy bizony az ifjú Hussel nem változott semmit, egy dolog kivételével. - "Mégis befestette! A lökött!" - gondolta Rena s közben a srác haját nézte, minek égbe meredő végeit jó egy centi hosszan szőke melír díszített.
- Már azt hittem nem is jöttök! - riasztotta fel Renát ismét a kosaras színlelt morgása, s közben kezet nyújtott barátjának.
- Ne hülyéskedj már! - vigyorgott Nat - Ha már megszerveztem a meccset akkor, el is jövök. Na meg aztán...
- Állj! - szakította félbe Ryan - Nézzenek oda! Milyen bájos tündér bujkál a hátad mögött! - hangjában meglepettség érződött _ Nem is mondtad, hogy barátnőd van... S ráadásul ez az a leányzó, akivel Monroe-ban találkoztam a minap! � mondta kissé lehangoltan - Haver, irigyellek egy ilyen nőért! - kacsintott barátjára.
- Nem kell irigyelni, mivel nem a... - kezdte Nathan, de Ryan megint közbeszól.
- Ugyan már! Na! Sicc! - tolta félre barátját a kosaras - Tehát ki is ez a szépség?
- A húgom! - válaszolt hanyagul nevetve Nathan.
- Hehe, jó vicc! - kacsintott Ryan - Nappal húgom, este meg...
- Ryan!
- Lényegre tapintottam mi? - kacagott fel Ryan, s közben megfogta a bátyja mögött álldogáló Rena kezét  Hello! A nevem Ryan Hussel.
Rena egy pillanatig azt sem tudta, hogy mit csináljon, aztán elmosolyodott, s mintha a világ legtermészetesebb dolga lenne, bemutatkozni egy régi barátnak kedves hangon megszólalt.
- Nagyon örvendek! Karen Roseborn, de a barátaimnak csak Rena.


* Ezantéma: fertőző lóbetegség, mely nemi úton terjed.