A   változás

Én Leon Oswald vagyok, de legtöbben inkább úgy ismernek mint a Halálisten. Hogy mért kaptam ezt a nevet? Megmondom. Miután egy „balesetben” meghalt a húgom Sophie. Először bánatot éreztem, de ez nemsokára gyűlöletté vált. Ki iránt? Hát az iránt aki az életét vette az egyetlen családtagomnak, aki nem más mint Yuri Killien. Be akartam bizonyítani hogy jobb vagyok nála de ehhez kellet egy partner. Itt jöttek csak a gondok, mert bárki közeledett hozzám én ellöktem magamtól, és ha megpróbálkozott volna azzal hogy a partnerem legyen tönkretettem. Hogy mért tettem? Úgy gondoltam csak az lehet a partnerem aki olyan mint Sophie volt, de senki nem volt megfelelő és mindenkiben találtam kivetnivalót. Így egyre jobban elkülönültem a világtól egyedül felléptem ha kértek de a közönség nem érdekelt. Hosszú évekig egyedül, magányosan éltem, szerepeltem mígnem felkértek a Kaleido színpadhoz vendégszereplésre.
Már az első nap felidegesített egy Sora Naegino nevű artista, ami abból a szempontból furcsa hogy a baleset óta semmilyen érzést nem éreztem. De vele más volt, már megszoktam hogy félnek tőlem az emberek és tisztelettel, alázattal szólnak hozzám, de ő nem, ridegen és keményen az arcomba vágta amit gondolt. A nap hátralévő részében viszont bebizonyította hogy nem csak a levegőbe beszél, végigcsinálta egyedül az egész előadást pihenés nélkül ami a végén káprázatosan sikerült. Ekkor megmozdult valami a szívembe, de ez nem valami jó dolog volt hanem inkább olyan érzés mit amikor veszélybe kerül a pozíciód. Azt tudtam hogy nem árthat nekem de ennek ellenére minden előadásnál kevesebb és kevesebb szerepet osztottam neki ezzel jelezve hogy nem tartom nagyra. A következő pár hét zavartalanul telt addig míg a Dracula előadásán nem ő kapta a főszerepet mellettem, és kitalálta hogy a gyerekeknek szórakoztató műsort tervez. És itt ismét az akaratom ellenére cselekedett, miután az arcomba vágta, hogy:
            - Felettem nincs hatalmad Leon.
Na ez kicsit túlzás volt tőle de meglepett, és végül megcsinálta a műsort. Ezek után megérkezett Layla és átadta a főnixjegyeket a cirkuszfesztiválra, azt mondván majd én választok hogy ki legyen a partnerem. Az első körben May mutatta be hogy mit tud, rendívül jó teljesítményt mutatott, de végül akaratom ellenére őt is tönkretettem. (meghúzódott a válla) Ezután jött Sora neki a lehető legnehezebb kiképzést adtam, annak ellenére hogy tudtam nincsenek tökéletesen kifejlesztve az alapok, de ő bírta és a szörnyű fájdalom ellenére amit érezhetett minden nap fellépett a gyerekeknek, és mosolygott mintha semmi gondja nem lenne. Minden hétvégén és minden szabad órában velem volt és én kíméletlenül hajtottam, (egyesek szerint kínoztam). Hogy mi volt vele a célom? Nem hittem el hogy képes kibírni azt a kiképzést amit hajdanán én és Sophie kibírtunk, de csalódnom kellet. Mindent megtett amit kértem tőle. De végül ős sem bírta ki az utolsó próbát. Nem volt képes bennem feltétel nélkül bízni azok után amit May-el tettem. Elégedett voltam, még egy partnert sikerült tönkretennem. Mondjuk én ezt nem így tekintettem, hanem mit egy szűrő amin csak az juthat át aki tökéletesen megfelel. De mikor May sérülten egy tökéletes mutatványt mutatott be úgy döntöttem vele indulok el a fesztiválon, ezzel összetörve egy másik artista reményeit.

De mikor megláttam a cirkuszfesztiválon, miközben az Angyalok táncát adja elő ráébredtem hogy mekkorát tévedtem mikor el akartam pusztítani, a végén viszont nagyon csodálkoztam mert az utolsó ugrás előtt abbahagyta annak ellenére hogy tökéletes lehetett volna és tudtam, hogyha befejezték volna akkor nem én álltam volna a dobogón May-el.

Mikor visszatértem May-el a színpadhoz Kalos bejelentette az egyik előadás előtt hogy én és May vagyunk a színpad sztárjai. Minden előadásunk nagy sikert aratott, de nekem hiányzott Sora folytonos nyíltsága, távolságtartása, kitartása, mindaz ami Mayből hiányzott. Nem éreztem magam fenyegetve a közelébe, sőt megvoltam róla győződve hogy sokkal gyengébb teljesítményt nyújt mint amit Sorától megszoktam ezalatt a rövid idő alatt.
Kalos szinte minden előadáson a csillagokig magasztal minket, de érezni lehetett a hangjában hogy sokkal szívesebben mondaná ki May neve helyett Soráét.
Az elmúlt 3 hónapban minden nap mikor hazamentem csak leültem az ablak beugró párkányára és a csillagokat néztem. Egyik éjjel miközben csak meredtem a fényesen világító kis pontokat az égen, elszállt egy hullócsillag az ablak sarkába. Ekkor eszembe jutott Sora minden sértése amit az arcomba vágott, és minden dolog amit én tettem vele, a kitartása, a félelmei, a vágyai, az elszántsága, a mosolya, és végül a cirkuszfesztiválon a sírástól üressé, üvegessé vált szemei. Tekintetemmel végig követtem az égi jelenséget amíg láttam az ablakból, és mint minden ember én is kívántam. Azt nem tudtam hogy mért pont, azt hogy „ jöjjön vissza” de valahogy ez járt folyamatosan a fejembe. Még egy jó darabig ültem az ablakban és elmélkedtem, végül ott helyben elnyomott az álom. Reggel mikor felkeltem az első gondolatom ismét Sora volt. Nem tudtam kiverni a fejemből bárhogy is akartam, mindenben őt és a hiányát láttam. Sehol nem volt nyugtom. Valahogy még annyira se volt kedvem emberek közé menni, mint eddig. Végül azon kaptam magam hogy már rég elmúlott dél és én egy ismerős szobában ülök. Nem tudtam mit keresek ott, de valahogy megnyugtató érzés volt ott lenni. Pár pillanat után észhez tértem és otthagytam a szobát. Délután, mikor Mayel edzettem még arra se vettem a fáradságot hogy odafigyeljek rá, mintha kikapcsolt volna az agyam, és csak egy adott dologra tudtam figyelni. Minden manőver tökéletesen sikerült, de valami hiányzott belőle. Ana és Mia szerint megváltoztam, és most már nem csillogok úgy mint ahogy régen, és nincs meg bennem ugyan az a lendület. Mondjuk ezt nem merték a szemembe vágni így Kaloson keresztül kaptam meg a lebecsmérlő szavakat.
Már késő délután lehetett mikor hazaértem, lezuhanyoztam, majd megláttam az asztalomon egy borítékot. Felöltöztem, majd felvettem, és kinyitottam a nekem címzett borítékot.

Leon!!
Azt nem tudhatom, hogy most mi zajlik benned.
De azt látom, hogy megváltoztál.
Én ezt a változást Sora a távozásával kötöm össze, nem biztos hogy igazam van de ha igen. ! ?
Kérlek cselekedj!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

Út.: Ha megtalálod kérlek hozd vissz a színpadhoz, ha tudod. Ez lesz a jó mindkettőtöknek.

Layla

Miután letettem a levelet, elgondolkodtam mindazon amit az imént olvastam.
Leültem az egyik székre és ismét a kezembe vettem a levelet. „Ez nem lehet. Nem, és késsz. Még hogy én és… áááá NEM!” „De akkor mi az érzés?” Mikor ismét feleszméltem a kezemben lévő furcsa üzenettel, ránéztem az órámra és észrevettem, hogy már 11 is elmúlott. Letettem a kezemben most már kicsit összegyűrt levelet, és rádőltem az ágyra. Pár perc se telt bele és el is aludtam.
Mikor felkeltem rögtön elmentem zuhanyozni, majd felöltöztem és a pirkadó napra tekintettel elmentem edzeni. Mikor beléptem a gyakorlóterembe rögtön felugrottam a trapézra , de nem volt kedvem gyakorlatokat csinálni csak leültem és mint egy kisgyerek elkezdtem lengeni. Már vagy egy 10 perce ültem síri csöndben mikor megjelent előttem egy ismerős alak.
            - Sophie? „ kérdeztem megdöbbenten az átlátszós lányra nézve”
            - Szia bátyuskám. „ mondta mosolyogva”
            - Ez… hogy lehet? De hisz te ha… halott vagy. „válaszoltam dadogva”
            - Igen, az vagyok. Csak azért jöttem…
Nem tudta befejezni mert eltünt.
            - Sophie?? Mért jöttél??? Mit akarsz tőlem??? „ kérdezgettem most már tejesen kiborulva, kétségbeesett hangon”
És ekkor ismét megjelent de nagyon halványan.
            - Keresd meg Sorat. „ mondta és eltűnt”

            - Hogy mi???? Sophiiiiiiiiiiiiiiiieeeeeeeeeeee várj, ne menny, kérlek.” Mondtam miközben könnycseppek jelentek meg a szememben ami végül ott is maradt.”
De nem kaptam választ, pár perc után kitöröltem a szememben lévő könnycseppeket, és lemásztam a trapézról.
Nem tudtam hova tenni az előbbi eseményeket, már két ember mondja nekem hogy keressem meg de nem értem mért…
De ha Sophie csak ezért megjelent, eleget fogok tenni a kérésének. Nem is maradtam ott sokáig, elmentem reggelizni majd bekopogtam Kaloshoz.
            - Gyere csak be.
            - Hello.
            - Szia Leon. Miben segíthetek?
            - El szeretnék utazni egy rövid időre.

            - Hogy mi??? Mégis hova??
            - Francia országba megnézni Sophie sírját. „ mondtam olyan határozottan, hogy még magam is majdnem elhittem”
            - Rendben de max. csak 1 hetet tudok adni. „ válaszolt egyetértően”
            - Az bőven elegendő lesz, köszönöm.
            - Mikor indul a géped?

            - Ma.

            - Rendben, menny és jövő hét pénteken várlak vissza.
            - Jó, és még egyszer köszönöm.
Ezután intettem neki és már mentem is csomagolni, megrendeltem a Japánba szóló jegyet és már indultam is a repülőtérre. De mikor a színpad bejáratánál voltam összefutottam May-el.
            - Hát te meg hova mész??? „kérdezte kíváncsian miközben a bőröndömre tekintett”
            - Valahova. „ vágtam rá ridegen és már mentem is tovább ott hagyva értetlenül az artistát”

Amint a géphez értem rögtön leadtam a csomagomat és megkerestem a helyemet. A gép 4 óra múlva már földet is ért. Elmentem egy szállodába és a nyelvi érzékem segítségével kivettem egy szobát, majd elindultam megkeresni Sorat. Nem volt nehéz dolgom, hogy megtaláljam hisz tudtam, hogy nem bírja abbahagyni a színpadi életét. De azért nem gondoltam volna hogy ki lesz vele plakátlova Japán minden utcája.
A képről rögtön felismertem, hisz mindig ugyan az-az arc játszódik le a fejemben mostanában folyamatosan, de mikor elolvastam a szöveget a papíron megdöbbentem.
Sora Naegino a Halálistennő.
            - Hogy mi??? Ez hülyeség… hogy lehetne Sora…

Az elmélkedésemet egy szintén francia zavarta meg.
            - Leon Oswald?? A Halálisten?? „ kérdezte lelkesen”

            - Igen. És??
            - Nagy rajongója vagyok. „ folytatta miközben megrázta a kezem.”
            - Csodás. „Válaszoltam ridegen és elengedtem a kezét.” Nem tudja ki ez a képen?
            - Hogy ő kicsoda??? Ő uram a kegyetlen Halálistennő.

            - Ezt olvastam, de hogy ragadt rá ez a név?

            - Ha jól tudom, amikor visszatért a cirkuszfesztiválról szinte még a szülei se ismertek rá azt mondják teljesen megváltozott, mondhatni olyan lett mint ön csak nőbe.
            - Mint én??
            - Vagy talán rosszabb ezalatt a 3 hónap alatt több mint 20 partner sérült meg a közelében, amit legtöbben az ő hibájának tudnak be.
            - De ez hogy lehet??...
            - Nem tudom. „ mondta és elnevette magát”

            - Tényleg olyan vicces hogy egy kedves, szeretnivaló, nagyon jó artistából egy szörnyeteg lesz?? „ kérdezetem teljesen kikelve magamból miközben megragadtam a ruháját és a magasba emeltem.”
            - Nem dehogy is, nem úgy értettem, bocsánat. „mondta dadogva és reszketve”

            - Hol lakik?? „kérdeztem miközben visszaraktam a járdára.”
            - Ööö…
            - Hol??? „ tudakolódtam egyre idegesebben”
            - Jó- jó nyugi, azt hiszem itt egyenesen elmegy, utána 1-szer ballra kanyarodik és abban az utcában a 2. ház.

            - Kössz. „ mondtam végül és elmentem mellette”
Nem sokára oda is értem a házhoz, mondhatnánk inkább villának is mert olyan hatalmas volt. Kicsit tétováztam majd becsöngettem, egy idegen női hang szólalt meg a kaputelefonon keresztül.
            - Naegino rezidencia, mit szeretne?
            - Sora itthon van?
            - Bevan jelentve uram?
            - Nem de…

            - Akkor sajnálom, Sora kisasszony nem tudja fogadni.
            - Csak mondja meg neki, hogy Leon Oswald van itt. Kérem.
            - Rendben, kérem várjon egy pillanatot.

            - Jó
Ekkor hallani lehetett, hogy a nő elmegy.
            - Ezt nem értem, hogy változhatott meg ennyire, ilyen rövid idő alatt?? Mért olyan mit én?? Mit akartál ezzel Sophie??? Mit tegyek most??

A gondolkodásból a kapu nyílása ébresztett ki.
Mikor a bejárati ajtóhoz értem, azt már nyitották is ki.

            - Erre parancsoljon uram, a kisasszony fogadja önt, foglaljon helyet kérem.
            - Persze, köszönöm.
Nem telet bele 4 perc és egy fekete edzőruhás lány ált előttem.
            - Ööö..
            - Tessék mit szeretnél, nem érek rá egész nap, most is gyakorlás közben szakítottál meg úgyhogy ha lehet gyorsan mond el amit akarsz és megkérnélek hogy távozz.
Nem hittem a szememnek az a Sora kit ismertem mindig vidám és boldog volt, folyamatosan mosolygott, most meg itt ál előttem tetőtől talpig feketében és a szemébe a jókedv egy parányi kis szikráját se látom.
            - Mi történt veled Sora? Mért változtál meg?
            - Ez nem a te dolgod. De ha csak ezért jöttél akkor távozhatsz is. „ mondta olyan ridegen hogy még az ember jókedve is eltűnt egy szempillantás alatt”
            - Nem, nem csak ezért jöttem. Meg szeretném tudni, hogy mi a fene bajod van, teljesen kifordultál magadból és halottam kezdesz hozzám hasonlítani, és mégis mióta jársz feketében?? Valami nincs rendben az agyaddal?? „ Mondtam egyre hangosabban miközben megragadtam a csuklóját és magamhoz húztam.
            - Minden rendben van az agyamban, köszönöm, és csak hogy tudd 2 hónapja meghaltak a rokonaim egy autóbalesetben, így egyedül maradtam, senki nem volt mellettem amikor kellet volna, így mit egykoron te megkeményítettem a szívemet és artistának álltam itt Japánban aminek meg is lett az eredménye, és most már nem az akis gyenge fruska vagyok aki otthagyta a kaleido színpadot. Mint láthatod „ordított miközben egyenesen kitéptet a kezét és felpofozott.”
Nem tudtam mit mondani, azt megértem, hogy milyen érzései lehettek mikor elveszette a szüleit és a kistestvérét, de különben nem.
            - Van még kérdésed? Vagy megelégszel a mostani életem rövid történetével?? „ kérdezte ridegen, hideg semmit nem mondó szemekkel.”

            - Nincs! „ válaszoltam és sarkon fordultam és elindultam az ajtó felé.”
De mikor kinyitottam az ajtót a hátam mögül egy kéz határozottan becsapta.
            - Nekem viszont van. „ mondta Sora miközben elindult felfelé a lépcsőn” Gyere!!
Nem mondtam semmit csak követtem, majd egy edzőteremben találtam magam és a követett személy egy trapézon üldögélt.
            - Na szóval mi a francot keresel itt Japánban? Kalos küldött?
            - Nem.
            - Akkor?
            - Magamtól jöttem, hogy megkeresselek.
            - Hét ez sikerült. És most??
            - Visszamegyek mert nem találtam meg akit kerestem.
            - Hm???

            - Mit nem értesz, visszamegyek, baj??
            - Te vagy, vak vagy csak idióta, hogy lehet az hogy nem találtál meg, hisz itt állok előtted. „ mondta dühösen és értetlenül”

            - Nem, én nem a Kaleido színpad egykori tagját látom, hanem csak egy elkeseredett kis csitrit akit én nem is ismerek. „válaszoltam határozottan majd becsaptam magam mögött az ajtót és lementem a lépcsőn”     
            - És nem is akarod megismerni a Halálistennőt?? „ Hangzott a kíváncsi, egyben titokzatos kérdés a lépcső tetejéről.”
            - Nem!!! Én jobban szerettem a régi Sorat.„ezt az olyan természetesen és ridegen mondtam hogy elakadt a szava.”

Hátat fordítottam és elindultam az ajtó felé. De az újabb kérdésnél megtorpantam.
            - Ki mersz ellenem állni Leon?
Visszafordultam és ránéztem, de nagy megdöbbenésemre nem láttam semmi olyat amit vártam volna, egy kedves mosolyt amiből arra következtethettem volna hogy csak viccel, de nem, halálosan komolyan gondolta a szemében sem láttam semmit, csak a nagy ürességet. Egyenesen rám meredt és várta a válaszomat.
            - Ezt komolyan kérdezed? Kihívsz? Te… engem? „ kérdeztem vissza kicsit meglepődötten”
            - Igen, téged! Na??? Vagy talán túl gyáva a nagy Leon Oswald és nem mer ellenem kiállni?

            - Hát legyen ha annyira szeretnéd, hogy… eltiporjalak.
            - Rendben akkor ma este legyél a Főcirkusz előtt és az előadáson elválik ki a jobb, te vagy én. „mondta és sarkon fordult majd eltűnt a fal mögött.”
            - Ma? Rendben! Amint befejeztem kiléptem az ajtón és visszamentem a szállásomra, mivel nagyon meleg volt úgy döntöttem veszek egy hideg zuhanyt. Miután végeztem felöltöztem és ledőltem az ágyra.
 „ Nem értem, mért ilyen? Mért csinálja ezt? Most meg ez  kihívás, nem akarom tönkretenni, de azt sem hagyhatom hogy legyőzzön. Nekem kell győznöm és késsz! Akkor talán észhez tudom téríteni. Igen így lesz jó legyőzöm és…. És…nem tudom a többi majd elválik.” Gondolkodtam amiből a telefonom csengése zökkentett ki.
            - Hello Leon.
            - Szia Kalos, te honnan tudtad meg a számom? Honna tudod hogy őt keresem nem pedig….

            - Sok informátorom van.  Megtaláltad Sorat?
            - Hát… meg, de nagyon nem fogsz annak örülni amit mondani fogok.
            - Mért, mi történt?
            - Megváltozott, teljesen kifordult magából, és a legmegdöbbentőbb hogy kihívott egy párbajra.

            - Téged?
            - Igen, ma este kell harcolnom vele.

            - Hát, kérlek azért légy vele gyengéd, nem szeretném ha valami súlyos baja lenne.

            - Rendben, de nem hiszem hogy félteni kéne, most megyek majd még hívlak.

            - Viszlát.
Miután letettem a telefont kopogást halottam. Majd egy női hangot.

            - Uram??? Itthon van???
Kinyitottam az ajtót és megláttam egy fiatal artistát.
            - Tessék?
            - Az estére a ruhája. „ mondta miközben átadott egy ruhászsákot, majd intett és eltűnt a lépcsőkanyarban”

Becsuktam az ajtót és leraktam a ruhát az ágyra. Pár percig csak néztem majd kivettem a fekete nejlonból.
A ruha fehér volt a nyakánál kicsit csillogós anyagból. Megdöbbenve nézegettem és egyszer csak kicsúszott belőle egy kis boríték ami a földön landolt.
A ruhát letettem és felvettem a fekete színű borítékot és leültem vele az ágy szélére. Kinyitottam és elolvastam.
            „ Remélem tetszik a ruhád és megfelelő a méret, este 7:30-ra légy a cirkusz előtt akkor majd körbevezetlek, hogy el ne vessz a nagy épületben.

Út.: Sok sikert és kérlek ne hidd hogy olyan könnyű engem legyőzni, mert a végén én taposlak el úgy mint már sok más gyenge artistát!!

Sora”