Bús éjfél tájon
hallgat a hó odakinn
egy csupasz ágon.

*

Sötét gallyakon
piros bogyó-füzérek
holt nyár könnyei.

Fekete rigó
s picinyke cinke csípte
mosolygó gyümölcs.

*

Elmosódott kép...
csillogó víz fodrában
lelkemmel látom...

lehunyt szememmel
is látom arcodat a
folyó vizében.

Csillámló habon
szemem szemedbe veszett...
többé nem ereszt.

*

Tél jege csillog
szemeid sugarában.
Megfagytam én is.

Emelem fejem.
Dér jeges csillaga ég
tekintetemben.

*

Szerelem tüze
ha éget, van-e ennél
fájdalmasabb kín?

Szívem sebeit
ki az ki bekötözné,
ha kedvesem nem?

*

Vidámabb a tél,
így újra együtt veled...
karodba bújva

hallgatom meleg
szavad. Szerető társam
ölel örökké.

Lelkem reszkető
szélfútta levél: újra
elveszíthetlek.

*

Zúzmarás ágat
jeget lehelő téli
szél cibál. Fázom.

Hiányod átjár...
kihűlt kandalló előtt
kuporgó árny: én.

Sárga csészéből
tea illat száll felém...
Forró ígéret.

*

Ablakom előtt
hólepte öreg fenyő
téli sötétben.

Gyanta illatú
álom. Zöldes villanás...
rigó halála

bársony talpakon
fekete macska oson
elégedetten.

*

Éjfél már megint...
Így lett a holnapból ma,
észrevétlenül.