Alig telt el két nap, s Rena úgy érezte, mintha mindvégig otthon lett volna. Az élet visszazökkent a normális kerékvágásba. Apja, Daniel társaságában reggel az istállóba ment, Bibi lustálkodott, Nathan sétálni indult a kutyákkal, Megan bevonult a dolgozószobába, a szerződések, számlák társaságában, Helen pedig főzéshez látott. Rena korán ébredt aznap, pizsamában lesétált a konyhába, ahol mosolygó nagynénje fogadta.
- Felébredtél? - kérdezte, de választ nem várva folytatta - Van friss tea, milyet kérsz, simát, gyümölcsöset vagy mentásat?
- Jöhet a mentatea. Meguntam már az Earl Greyt, na meg aztán, a mai reggel nem mondható szürkének. - mosolygott a lány, s közben kihúzta a hajgumit a összeborzolt bozontjából.
- Müzli, gabonapehely? - kérdezte ismét Helen, mikor a lány elé tette a gőzölgő folyadékkal teli bögrét - Vagy kérsz rántottát?
- Nem, köszi. Egyik sem. - ingatta a fejét Rena, s hátára dobta frissen összefont copfját � Ma inkább hízok.
- Merthogy?
- Angliában folyton egészségesen kellett táplálkozni... Már unom a reggeli müzlit... Fujj.
- Akkor van még ott rozskenyér, vagy talán kukoricás, ha apád meg nem ette.
Rena bólintott felállt, összeszedte a reggelijéhez szükséges élelmiszereket, majd visszatelepedett a székére s felhúzta egyik lábát. Eközben Helen lecsüccsent vele szemben, teájába kortyolt.
Röpke negyed órával később Rena éppen a tányérját mosogatta, mikor kopogtattak az ajtón. Helen igenlő szavára pedig egy jóképű, mosolygós fiatalember lépett a konyhába.
- Jó reggelt. - köszönt barátságos hangon - A nevem Cedric Keats - s nyújtotta a kezét Helen felé -, dr. Tobias Reedet keresem.
- Jó reggelt, én Helen Roseborn vagyok. - viszonozta a bemutatkozást a nagynéni - Dr. Reed még nem érkezett meg, hajnalban telefonált, hogy sürgős eset miatt késik. De addig foglaljon helyet, kér egy teát?
- Nos, ha nem okoz gondot - ült le Cedric -, akkor igen kérnék. Köszönöm.
Rena ekkor lépett ki a mosogatónak elkerített fülkéből, mire Cedric azonnal felpattant. A lány elmosolyodott, ritka volt az ő baráti körében az effajta udvariasság, amit a vendég felé mutatott. Nyugodtan mellé tipegett és kezet nyújtott neki.
- Hello, Karen Roseborn vagyok.
Cedric bólintott, s bemutatkozott, közben pedig rajtafelejtette a szemét a lányon. Elbűvölte az angyali, szinte gyermeki mosoly, s az apró fénylő csillámocskák, melyek Rena szemében táncoltak.
Eközben persze a lány is megnézte magának a srácot. Fekete hullámos, vállig érő haj, mélybarna szemek, egyenes orr, szépívű száj, s kissé erős áll. Ehhez párosult a barna bőr, s a póló alatt felsejlő kisportolt felsőtest. Magában el kellett ismernie, hogy az előtte álló Cedric kimondottan sármos.
- Na és mi dolga akad itt a birtokon, ilyenkor nyáron? Csak nem lovagló órákra jön? - törte meg a csendet Rena.
- Bár úgy lenne. De sajnos nem. Itt fogom tölteni a kötelező nyári gyakorlatot, dr. Reed keze alatt. Viszont arra megkérhetném, mármint megkérhetlek, hogy tegeződjünk?
- Persze. - bólintott Rena nevetve s elengedte a srác kezét, mivel rájött, hogy lassan túllépi az illendőség határát, bár látszólag ez Cedricet egyáltalán nem zavarta - Tehát akkor az előbbi mondatodból ítélve állatorvos vagy?
- Nem, még nem. - nevetett fel Cedric, s mivel közben Rena leült, ő is visszahuppant a székére � Bár úgy lenne. Az igazság az, hogy utolsó éves leszek az egyetemen, és a nyáron kell teljesíteni a szakdolgozathoz a kötelező gyakorlatot. Hallottam erről a birtokról a koleszban, rákérdeztem és sokan ajánlották. Eztán hívtam fel dr. Reedet, ő pedig elvállalta.
- Nahát Bibi nem is szólt... - mondta elgondolkodva Rena.
- Bibi? - nézett nagyot Cedric.
- Igen, Bianca, a nővérem. Ő állatorvostan hallgató a Michiganan és nyaranta ő is Tobynál tölti a gyakorlatokat. Bár ugye furcsa lenne, ha máshová menne�
- Az már biztos.
- Amúgy ismered Bibit?
- Nem. - vallotta meg őszintén a srác.
- Kár... - szólt kissé lehangoltan Rena.
- Jaj Rena, csak nem gondoltad, hogy a közel kétszáz fős csoport minden egyes tagját ismeri� Meg aztán, ha ő a következő tanévben végez, akkor nem is járhat egy csoportba Bibivel, mivel ő még csak harmadéves lesz... - állt fel az asztaltól az eddig némán figyelő Helen, s a mosogatóhoz indult, hogy elöblítse a bögréjét.
Valahogy azonban nem tetszett neki ez a Cedric. A modora nagyon udvarias volt és hát mit tagadja igazán jó a megjelenése is, csakhogy volt benne valami, ami miatt ellenszenvesnek hatott. Rossz előérzete volt, azt súgta egy kis hang a fejében, hogy a jövőben még lesznek gondjaik az ifjú Cedric Keatsszel. Gondolkodás közben azonban ismerős hangra figyelt fel, így azonnal visszatért a társasághoz. Rena éppen Cedricet mutatta be a pár perce érkezett dr. Reednek, aki a belépőt Helen láttán szélesen elmosolyodott.
- Szia Toby. - nyomott puszit a férfi arcára Helen.
- Szia.
- Reggeli?
- Jól esne, de csak akkor, ha�
- Ne butáskodj. - intette le mosolyogva a férfit Helen - A szokásos rántotta megfelel?
Az orvos bólintott, majd leült az asztalhoz.
- Rena, nagyon jól nézel ki... - fordult a Roseborn lányhoz.
- Köszi Toby. - mosolygott Rena.
- Jössz ma? Szeretném megnézni milyen lett Hamlet egy év alatt�
- Persze később kimegyek az istállókhoz, nem lazsálhatok, szeptember hamar itt van�
- Bizony, bizony... - bólogatott Reed.
- Na de most megyek, kirugdalom az ágyból Bibit. - azzal elhagyta a konyhát.
- Helyes... - nevetett Reed, s közben már Helen elétette a rántottát - Köszönöm, drága. Cedric közben mesélj keveset, miért ide akartál jönni.
Miközben Cedric a doktornak is előadta, hogyan is döntött a Roseborn birtok mellett, Helen Reedre függesztette tekintetét. Mindig is jóképűnek tartotta a férfit, akivel még általános iskolában osztálytársak, középiskolában pedig egy pár voltak. Azóta persze rengeteg dolog történt. Reed állatorvosira ment, Helen meg irodalmat tanult az egyetemen. Még mindig szívesen legeltette szemét Tobyn, akinek kisfiús sármja a régi volt. Rövid, kusza barna hajának, játékos szürke szemének köszönhetően legalább négy-öt évet letagadhatott. Széles válla, egyenes tartása pedig tisztelet parancsolt. Igen, volt benne valami paradoxon, ami vonzotta Helent, de ő makacsul ellenállt a vonzásnak, pedig Toby nem bánta volna, ha több van kettőjük közt, mint barátság. De a nő makacsul kitartott amellett, hogy nincs szüksége férfira�...


- Bibi kelj fel! - hallotta Bianca húga hangját valahonnan távolról. Aztán apró kezek rázogatták meg a vállát, mire a lány macskásan mordult párat, s válaszképpen fejére húzta a paplant. - Bibi� - jött ismét a kedves hang.
- Még öt percet... - motyogta Bianca.
- Nincs öt perc! - nevetett Rena - Toby már itt van, reggelizik. Ideje lenne kimásznod az ágyból!
- Öt perc...
- Egy frászt!  kiáltott Rena, majd egy hirtelen mozdulattal lerántotta nővéréről a takarót, s ráugrott a lányra, aki ijedtében velőtrázóan felsikított.
Mikor a sivítás elhalt, lentről Helen hangja szűrődött fel hozzájuk.
- Lányok, a plafon maradjon egyben! Ja és Bibi siess, Toby indulni akar.
- Kérek tizenöt percet! - kiáltott Bibi.
- Tizet kapsz! - hangzott a válasz.
- A fene. - morgott Bianca és kelletlenül kimászott az ágyból.
- Meddig voltál fenn? - kérdezte Rena a közben már szekrényben matató lányt.
- Nem tudom... MSN-eztem Marckal. Elment az idő.
- Na és ki ez a Marc?
- Csak egy pasi az egyetemről. Vele voltam párban állatorvosi módszertanon. Semmi különös amúgy.
- Ja, persze. A "csak egy pasi az egyetemről" típussal nem szoktál hajnalokig MSN-ezni. - incselkedett Rena.
- Nem is... - nevetett Bianca, majd kifelé indult a szobából, de előtte még játékosan húgára dobta a paplant.
Az ajtócsukódás után Rena mosolyogva kimászott az ágyból, eligazította a takarót és a párnákat, majd saját szobájába ment, hogy felöltözzön. Alig fél órával később már fehér felsőben, drapp kötött mellényben, barna lovaglónadrágban és fekete csizmában jelent meg a konyhában.
- Ejha, mi ez a kiöltözés?
- Csak lovagolni megyek. És utálok szabadidőgatyóban nyeregbe ülni. - intette le a lány, nagynénjét, majd puszit nyomott az arcára és távozott.
Kilépett a teraszra, letipegett a lépcsőt, nagyot szippantott a kellemes délelőtti levegőből, majd ruganyos léptekkel az istállók felé vette az irányt.
A Roseborn-birtok tulajdonképpen két részből állt. Az elülső területen kapott helyet a ház, a kerttel és a garázzsal a személyautók számára. Míg a hátsó részen, nem messze a tóparttól a farm terült el, négy istállóval, egy fedett lovardával, irodákkal, gazdasági épületekkel és az állatorvosi rendelővel. Ezt a területet fallal vették körül, hogy a lovak semmiképpen se tudjanak az első udvarra jutni gondozó nélkül.
Rena átsétált a nyitott vaskapun, intett a lovászoknak, s a hármas istállóhoz indult, hogy meglátogassa Hamletet. Belépve a kapun orrát megütötte az általa oly nagyon szeretett édeskés illat, mely a lovak bőréből áradt. Csizmája sarka élénken kopogott végig a szalmával itt-ott megszórt kövön. A bokszokból lófejek bukkantak ki és vidáman nyerítve köszöntötték Renát. A 6-os boksz ajtaja nyitva volt, bentről élénk beszélgetés szűrődött ki.
- Nos csak dicsérni tudom az angolok módszereit. � mondta dr. Reed - Egy év alatt mondhatni tökéletes versenylovat faragtak Hamletből.
- Akkor úgy látom megérte a pénzt... - szólt kicsit megkönnyebbülten Brian Roseborn.
- Minden tekintetben. - helyeselt Reed, majd felállt a ló mellől, s meglátta a bokszfalnak támaszkodó Renát, kinek arcán széles mosoly terült szét - Büszke lehetsz erre a csodára! - veregette meg a doktor a ló nyakát.
- Ennek nagyon örülök. - lépett hozzájuk a lány - Megszenvedtünk mind a ketten az elmúlt egy évben.
- Meg is látszik. - bólintott Reed - Emlékszel mit mondtam, a váll és szügy izmok, tehát a marja, gyenge volt az első lábizmokhoz képest. Ezért féltem az ugratásoktól. Sőt látni is lehetett, hogy megroggyannak a térdei mikor földet ér. De gondolom te is érezted. - Rena bólintott - De az angolok meseterei a versenylovak edzésének. Csak elismerés jár nekik.
- Egyet értek. - szólt közbe Brian - De most látni akarom mennyit fejlődtetek. - nézett lányára � Nyergeld fel és negyed óra múlva találkozzunk az akadálypályáknál. Addig mi megnézzük Nymph-et.
Rena bólintott, majd mikor apja és dr. Reed távoztak a bokszból, Hamlethez lépett. Két kezébe fogta a ló kissé széles pofáját, melyet andalúz fajtájú apjától örökölt. Szintén az andalúz fajta ismérve volt a mandulavágású szem, s a hullámos sörény, viszont a vékony lábak, a hosszú nyak és a pej szín már az angol telivér fajtájú anyja örökségei voltak. Brian Roseborn először pároztatott két, annyira nagyon különböző testfelépítésű fajtát, mint Hamlet esetében. Brian reménykedett abban, hogy a két erős izomzatú és csontozatú fajtából születő csikó minden tekintetben tökéletes lesz, csakhogy Hamlet szügyizmai gyengék voltak. Semmilyen edzőprogram nem segített, így aztán kínzás lett volna indítani a lovat díjugrató versenyen. Viszont séta-ló titulusra kárhoztatni is bűn volt. Így aztán jött az utolsó esély: Nagy-Britannia...
- Egy hónap múlva versenyünk lesz kincsem. - becézte halkan Rena az állatot - Aztán pedig hamarosan itt az ősz. Együtt győzni fogunk!
Hamlet mintha csak megértette volna Rena biztatását, bólintott fejével, mit a lány mosollyal és a ló homlokára nyomott puszival díjazott. Aztán nekifogott a felnyergelésnek.
Kicsit több mint negyed óra múlva kantárszáron vezetve büszke tartású társát, Rena megérkezett az akadálypályához, ahol már ott álldogált apja, dr. Reed, Bibi és Cedric társaságában. A lány futó mosolyt dobott a srác felé, aki viszonozta a gesztust. Brian erre kissé felhúzta egyik szemöldökét, de szó nélkül hagyta a dolgot. Mindenesetre magában úgy döntött, figyelemmel kíséri lánya és a gyakornok alakuló barátságát...
- Rendben. - lépett Rena mellé dr. Reed - Bibi, Cedric, a feladat a következő. Szeretném, ha megfigyelnétek a ló izommozgását a különböző helyzetekben. Gondolok itt arra, milyen mikor egyszerűen lépeget, mikor üget, vágtat és természetesen az ugratások alatt. Figyeljetek a felkészülésre, az érkezésre és magára az ugrásra. Az edzés után megbeszéljük.
A két gyakornok bólintott, mire Reed intett Renának, hogy kezdheti a gyakorlást, de mielőtt a lány beléptethetett volna a pályára apja néhány szót intézett hozzá.
- Rena, ne feledd, hogy egy repülőúton vagytok túl. Ezt te kipihented már, de Hamlet még lehet kába tőle. Tehát ne hajtsd túl. A visconsini versenyig még van egy hónapod. Nem kell sietni. - a lány beleegyezően intett az utasításokra - És ha végeztél, szeretnék beszélni veled pár szót.
Rena felszállt a nyeregbe, s ráhajolt Hamlet nyakára: - Akkor csak nyugodtan, drágám, semmi hirtelenkedés. - Hamlet prüszkölve válaszolt, s erre a lány csizmája sarkát enyhén belevágta az állat lábtövébe.
Először csak nyugodt ügetésben járták be az elkerített pályát, aztán két kör gyors vágta után Rena ráfordította Hamletet az első akadályra. Ugráskor tökéletes volt az összhang, Rena kiemelkedve a nyeregből, hagyta, hogy Hamlet szabadon repüljön át az akadályokon. A két összetett akadállyal kicsit nehezen birkóztak meg, de végül hiba nélkül teljesítették a kört. Rena boldogan veregette meg lova nyakát s közben kifújta magát. A nyeregtáskából répát húzott elő és előrenyújtva, Hamlet szájába adta, ki önfeledt ropogtatásba kezdett.
- A második duplánál nem kaptad el a ritmust. � kiáltott oda Brian, aki gyakorlott szemmel nézte végig az edzést.
- Igen tudom. - bólintott Rena - Öt perc, rögtön csinálunk még egy kört.
- Rendben. - helyeselt Brian - Aztán menjetek ki a rétre és engedd meg kicsit a gyeplőt. Látszik rajta, hogy vágtázni akar.
Rena mosolyogott, majd irányba fordította Hamletet és nekifutottak a pályának.
Közben Cedric és Bibi vizsgáló tekintettel követték végig ló és lovasa minden mozdulatát. Bibi néha-néha tenyérére irt pár jelet, hogy ne felejtse el megfigyeléseit. Cedric pillantása viszont egyre többször esett Renára. Szinte megbabonázta a lány kecses, könnyed testtartása, feszes fogása a kantáron. El-elmosolyodott kipirult arcán, rakoncátlanul libegő fürtjein. Látszott rajta, érzi lova minden rezdülését és alkalmazkodik mozgásához. Mindezek mellett persze jól érzékelhető volt az is, hogy az ugrásoknál Hamlet irányított, s Rena illeszkedett. A nyílt ügetések alatt az erőviszonyok megfordultak. S ahogy Brian is észrevette, csakis az utolsó dupla akadály előtt tört meg összehangoltság, mikor Rena akarta terelni Hamletet. Persze a ló nem volt hozzászokva s pár másodperces késéssel kezdte meg az ugrást. Rena a legrosszabb pillanatban adta át újra a vezetést a lónak: az ugrás közepén, s ezért történhetett meg, hogy bizonytalan volt a földet érés, kissé bukdácsoló az első lépés. Mindez azonban nem rontott az eredményen: egyetlen rúd sem esett le.
A második körben Cedric már-már meg is feledkezett a feladatról, mikor dr. Reed oldalba bökte.
- Renát még láthatod, de most a lóra figyelj!
Cedric zavarodottan hebegett, mire Bibi is figyelmes lett. Kissé furán és elemzően nézett végig a srácon, de aztán legyintett, miszerint: "Rena dolga!" és visszafordult a feladat felé.
Rena öt perccel később kifelé léptetett a karámból, s integetve Bibinek és Cedricnek a mező felé vette az irányt. A kapunál apja csatlakozott hozzá, aki egy deres, bajor melegvérű fajta nyergében üldögélt. A ló évek óta volt Brian Roseborn társa. Ha lóháton indult valahova, csakis deres barátja társaságát kereste.
- Látom Edel még mindig a régi.
- Az biztos! Hat éves, de mai napig életerős. Igazából ezt szeretem ebben a fajtában. Hosszúéletű, jóindulatú és mindemellett nemes. � nevetett Brian.
- Mint ahogy neve is mutatja*. - incselkedett Rena.
- Úgy bizony! A tartása legalább olyan, mint Hamletnek, pedig még híres ősei sincsenek.
- Miről akartál velem beszélni? - váltott témát Rena.
- Ó csak ajánlanék egy kis nyári munkát. - válaszolt nyugodtan Roseborn.
- Nyári munkát? � nézett nagyot a lány - Milyen jellegűt. Mert ha a lovak körüli teendőkre érted akkor, azt tavaly is szívesen csináltam, idén se fogom megvetni a csutakolást, meg a boksztakarítást.
- Nem erre gondoltam. - ingatta a fejét Brian - Fel akarlak venni, mint tiszta munkaerőt. Nem az én, hanem a Roseborn Lakeside Farm megbízásában fogsz dolgozni. Megmagyarázom. - pillantott lányára - Idén nem fogom visszavenni a tavalyi lovas-oktatót. Az a barom nem volt sem szakképzett, sem állatbarát. Szeretném visszaédesgetni azokat az embereket, akik a lovarda és az oktatás miatt jártak ki a birtokra. Te pedig az elmúlt évben megszerezted a lovas-oktatói vizsgádat, tehát vezethetnéd te ezt az ágat. Mi szólsz?
Rena először csak hápogni tudott. Való igaz, fel akarta vetni ezt az ötletet apjának, de kérni sem merte, hogy ekkora felelősséget adjon a kezébe. Meglepte a felkérés, és örömmel töltötte el, mert ez azt jelentette, apja megbízik benne és a képességeiben is.
- Holnap elintézzük az oktatói bizonyítványod bejegyeztetését. Biztos vagyok benne, hogy el fogják fogadni a Lovas-oktató Szövetségnél. � szólalt meg újra Brian, mivel Rena csak nézett maga elé - Tehát véleményem szerint ezzel nem lesz semmi gond.
- Te ezt most komolyan gondoltad? - állította meg lovát Rena.
- Persze, mit gondoltál? Nem szoktam viccelni. � nézett lányára kissé szúrósan Brian.
- Igen tudom, de... - mentegetőzött a lány - Mindegy. Rendben elfogadom.
- Nagyon helyes! - bólintott Brian - Akkor most lássuk, melyikünk ér hamarabb a határkőig?
- Vágta? - vigyorgott Rena.
- Ami belefér!
Háromra indultak, s a két ló úgy ugrott meg az ösztönzésre, mint kiket puskából lőttek ki. Két nagyszerű lovas és két erős ló vágtatott végig a nyílt mezőn. Mindkét páros gyakorlottan vette a talaj egyenetlenségeit. Rena érezte, hogy Hamlet minden felgyülemlett energiája felszínre akar törni, ezért engedett a kantár feszítésén, s hagyta, hogy lova diktálja az iramot. Hamlet megköszönve lovasának az engedményt, felvetette fejét és szinte szárnyalva száguldott végig a füves legelőn. Edel hamarabb kezdett el fáradni, nem bírta felvenni a versenyt fiatal társával, s ezt Brian is észrevette. Így aztán megadóan lassított, de óvó tekintetével végigkövette lánya és Hamlet önfeledt vágtáját.


Helen a tűzhely mellett állt s éppen befejezte a rántott hús sütését, mikor Megan lépett a konyhába enyhén nyúzott arccal. Helen sógornőjére nézett, aki joghurtot vett ki a hűtőből és letelepedve egy székre majszolgatni kezdte az édességet.
- Valami baj van? - kérdezte Helen.
- Mondhatjuk. - bólintott Megan - Holnapután hoznak egy kancát fedeztetni, de a törzskönyvi papírokat még mindig nem faxolták át. Na meg az előleg sem érkezett meg.
- Ez nem jó hír. - nézett rá Helen, s közben már a hús szeleteket pakolta egy tálba.
- Nem bizony! Brian irtózatosan dühös lesz. Érezte, hogy nem lehet Samanthának hinni, de nem akarta megbántani, pont most, mikor végre kigyógyulóban van. - mondta lehangoltan Megan.
*Samantha Jonasson - Brian Roseborn első felesége. Válásuk meglehetősen viharosra sikeredett a gyerekek és Samantha alkoholizmusa miatt. A nő végre beismerte betegségét és leszokott az alkoholról. Próbál kibékülni gyerekeivel és jó barátságot kialakítani Megannal.*
- Ez érthető. És lehet, hogy te támogattad, én nem örülök neki. Átkozottul jó volt eddig, nem volt közünk egymáshoz. Erre egy ilyen hülyeséggel most beállít. - ült le Helen.
- Nem tudom, mit gondoljak. - dobta ki az üres joghurtos dobozt Megan - Három hete találkoztam vele Monroe-ban. Együtt teáztunk az Indiai Teaházban. Meglepődtem, mennyire kedves volt velem. Ami a legfontosabb, elmondta, hogy jár egy klubba, és le akar szokni az alkoholról. Teljesen őszinte volt... - erre a szóra "őszinte" Helen felhorkantott, de Megan folytatta - Igen őszinte! Még Renáról meg Danielről is kérdezett. Érdekelte, hogy megy Briannak.
- Persze, hogy érdekelte! - csapta össze a kezét Helen, a tűzhelyhez ment, hogy levegye lábasban fövő burgonyát - Pénzt akar, Megan! Ne légy ennyire vak. Nekem első pillanatban furcsa volt, hogy ő intézi annak a pasasnak a fedeztetést. Meg, hogy ilyen messziről, Los Angelesből hozzák a lovat... Gyanús!
- Ne láss rémeket�
- Ne lássak?! - kiáltott Helen - Megan nyisd ki a szemed. Nagyon bűzlik itt valami. Csak te túlságosan jóhiszemű vagy. Kedves vagy és jó, mindenkiben csak a szépet látod. Hidd el nekem barátnőm, az emberek gonoszak, és Samantha Jonasson mindközül a leggonoszabb.
- Ezek szerint naiv vagyok? - nézett fel remegő ajkakkal Megan.
- Picit. - mosolygott Helen és mellé lépett - De Brian ezért szeret ennyire. Mert ilyen naiv vagy! Mert él benned a gyermekiesség. Most ha már itt tartunk, valljuk be, Brian óriási baklövése volt a Samanthával kötött házasság. Persze minden rossznak van jó oldala. Ebben az esetben Nathan és Bianca, de semmi több. - guggolt le - Viszont ti hihetetlenül megértitek egymást. Örülök, hogy sikerült megtalálni azt, aki érdemes a szeretetére.
- Ne mondj nekem ilyeneket! - nevetett Megan � Úgy fogom érezni magam, mint valami szerelmes tizenéves kölyök.
- Érezd magad annak! - bólintott Helen - A fedeztetést pedig azt ajánlom beszéld meg minél előbb Briannal, ő tudni fogja mit tegyetek.
Megan bólintott, érezte, hogy a rövidke de tartalmas beszélgetés sógornőjével sokat segített. Mindig félt megmondani Briannek, ha valami nem a tervezett forgatókönyv szerint sült el, mert magát hibáztatta a problémáért, hiszen ő volt a felelős a birtok üzleti ügyeiért. Brian sohasem engedte neki, hogy az istállóban dolgozzon, ahogy húgának sem. Lányait se látta szívesen a lapát nyelénél a bokszokban, mert úgy tartotta: "férfi munkát végezze el a férfi", s ebből nem engedett.
Mikor visszaért a dolgozószobába éppen akkor csörrent meg a telefon.
- Tessék Roseborn Lakeside.
- Szia Megan. Samantha vagyok.
- Végre, már aggódtam. Semmi hírt nem kaptam két napja!
- Nyugalom, rosszul írtuk fel a bankszámlaszámot, aztán gondok adódtak a szállítóval. De ez nem lényeg. Ma délután átfaxolom a törzskönyvet, most pedig kérlek diktáld le újra a számlaszámot.
- Rendben. - mondta megkönnyebbülten Megan.
Bár a probléma megoldódott, mégis volt a dolognak egy furcsa, homályos része. Samantha vajon honnan ismer egy lótenyésztőt Los Angelesben, aki mellesleg még a nevét sem hajlandó elárulni. Ha már komolyan gondolja a pároztatást, akkor miért mindent Sammel intéztet el. Eddig még soha nem fordult elő ilyen. Persze olyan eset adódott, mikor az ügyfél állatorvosával egyeztettek és bonyolították le a fedeztetést, de mindig tudták a kliens nevét. Most viszont az illető névtelenségbe burkolózott... Sam pedig egyáltalán nem ért a lótenyésztéshez... Na jó talán annyit, amennyit józan állapotában saját szemével látott, az pedig nem sok�
Majd egy óra tárgyalás után Megan letette a telefont, s fáradtan dőlt hátra székében. Akkor lépett be Brian, aki meglátva felesége nyúzott arcát kissé elkomorult.
- Baj van?
Megan nemet intett fejével: - Már nem. Megoldódtak a problémák. A kanca holnapután tizenegyre érkezik. A törzskönyvet ma délután faxolja át Samantha.
- Értem. - bólintott Brian és másra terelte a témát.
Nem szeretett volt feleségéről beszélni, és ez az ügy vele, elég idegesítő volt számára. Reménykedett benne, hogy Sammel nem lesz már kapcsolata, de az élet másként gondolta... Mert Samantha Jonasson ismét belépett a Roseborn család nyugalmas világába...
- Rena elvállalja.
- Örülök! - mosolygott Megan - Akkor ez is meg van oldva. Mit szólt?
- Meglepődött, de tudom, hogy menni fog neki. Nagyon megváltozott!
- Igen, felnőtt�
- Pontosan... S félek ezt nem csak mi vesszük majd észre�
- Bizony! � bólintott Megan - Hamarosan számolnod kell azzal, hogy leánykádat szerelmes trubadúrok zsongják körül�
- Mit kell megérnem... - sóhajtott Brian, mire mindkettőjükből kitört a nevetés.


- Megszereztem. Innentől sima utunk van. - szólt bele érdes hangon a nő a telefonba.
- Nagyon helyes, végre. - jött a válasz a vonal túlfeléről - És most mi legyen a következő lépés?
- Ügyesen visszatipegek Brian Roseborn életébe és megkeserítem, amennyire csak lehet.
- Csak nem akarsz az egész családon bosszút állni?
- De, kettő kivételével. - vágta rá éledő dühvel a nő - Szenvedni fognak... Mind! De legjobban ő! Már eldöntöttem, derékba töröm a pályáját, és ebben te is segíteni fogsz. S ha őt a porba tiportam megy vele az egész család is...
- Bosszúnak hangzik, méghozzá keménynek... - szólt vissza halkan a férfi.
- Mert annak is szánom. - szögezte le a nő - Hamarosan jelentkezem, addig ne tégy semmit! - azzal a nő letette a kagylót, s a vonal megszakadt.


- Rendben. Értem, akkor majd hívsz. - köszönt el beszélgetőpartnerétől Cedric, mikor meglátta Renát közeledni.
Az istálló mellett álldogált, mivel dr. Reed elengedte a délutáni gyakorlatot, mondván ez még csak az első nap volt. Cedric persze örült neki, s azonnal kereste az alkalmat, hogy beszélgethessen a Roseborn birtok bájos amazonjával. Éppen ezért sétálgatott már jó tíz perce a hármas istálló környékén.
Rena kipirult arccal, és jókedvűen vezette vissza Hamletet a mezőről, mikor meglátta Cedricet. Elmosolyodott a srác láttán, de mivel akkor még az említett telefonált, inkább csak odaintegetett neki, s a boksz felé terelgette Hamletet. Odabenn azonnal hozzálátott, hogy megszabadítsa a kissé már fáradt lovat a súlyos nyeregtől. Óvatosan kicsatolta Hamlet oldalán a szíjat, majd nagy levegőt véve lehúzta róla a nyerget. Hátrált pár lépést, s valaminek nekiütközött. Meglepetten nézett maga mögé, mivel tudta jól, a boksz nagyobb mintsem két lépéssel átérje. Ahogy megfordult Cedric állt előtte olyan sármos mosollyal melynek nem lehetett ellenállni. Nevetve ingatta a fejét, miközben letette terhét, majd kezébe kapta a csutakoló kefét s nekilátott letisztítani Hamlet szőrét.
Cedric közben lehuppant egy szalmabálára, de nem volt erőssége a hallgatás, így aztán pár perc múlva kérdést dobott Rena felé.
- Mióta lovagolsz?
- Mióta az eszemet tudom. - jött a válasz.
- Miért kezdted el?
- Gyerekkorom óta rajongok a lovakért. Eleinte csak néztem őket a karámban, még a közelükbe se mertem menni. Aztán apa egyszer nyakába vett és behozott az istállóba. Akkor volt csikó Nymph. � mondta Rena - De, hogy miért kezdtem el, azt nem tudom megmagyarázni. Olyan ez, mint a szerelem, nem lehet megfogalmazni az okát.
- Mikor voltál először versenyen?
- Héj, miszter, mi ez? Kihallgatás? - kiáltott fel nevetve Rena és a srác felé fordult - Egyébként tizenkét évesen.
- Bocs! Nem akartalak megsérteni! - mentegetőzött Cedric - Csak...
- Ugyan már! � vágott közbe Rena békítően - Csak vicceltem. De ha már te ennyit tudsz rólam - ült le ő is egy bálára -, akkor itt az ideje, hogy te is mesélj magadról.
- Mit szeretnél tudni?
- Miért jöttél az USA-ba tanulni?
- Mindig is meg akartam nézni milyen is Amerika, aztán jött egy lehetőség, hogy két diák másfél évre kijöhet ide tanulni. A stockholmi egyetemnek ugyanis szerződése van a Michigannel. Apám, mindig támogatta a cserediák programokat, hiszen ő maga is hasonló ösztöndíjjal tanult, annak idején. Tehát ezért.
- Ez érdekes. És nem hiányzik a családod, főleg, hogy most nem mégy haza nyáron. Vagy legalábbis gondolom�
- Nem valóban, nem megyek haza. - helyeselt Cedric - A család persze, hogy hiányzik, de felnőtt ember vagyok. Szeretek magam dönteni az életemről. - szögezte le, kicsit komolyabban, közben fejébe ötlöttek az otthon képei.
Imádta Svédországot, persze, mert az otthona volt. De ott élt a családja és ő... Szinte már-már fojtogatta az a tudat, hogy mindenkinek meg kell felelnie. Utálta követni az utasításokat, gyűlölte, ha úgy irányítgatják, mint egy elmeháborodottat. Családjukban mindenről az apja döntött, anyja hallgatag nő volt, de minden tettében kereste apja kedvét. Na meg aztán ott volt Ő is... Ő volt a legnagyobb gond�
- Nagyon elmerengtél... - szólt Rena és ezzel felriasztotta Cedricet.
- Ne haragudj! Csak talán korán keltem ma. Azt hiszem most jobb lesz, ha megyek! Holnap remélem, találkozunk! ... nézett a srác Renára.
- Biztosan. - bólintott Rena.
- Akkor, szia.
- Szia. - köszönt Rena, s elmélázva a távolodó srác után nézett.
Fejébe egy furcsa gondolat furakodott, mintha Cedric titkolna valamit, mintha menekülne Svédországtól�
- De vajon miért? - kérdezte magától, s nem is vette észre, hogy hangosan is kimondta a szavakat.
- Mit miért hugi? - szólalt meg Nathan a háta mögül.
Rena összerezzent. Annyira belemerült a gondolataiba, hogy fel sem figyelt Nathanra. Csak állt az istálló folyosóján mereven és azt a pontot fixírozta mely valamikor a távolodó Cedric alakja volt. Most azonban már csak a smaragdzölden elterülő rét kacsintott felé a kitárt kapunyílásban.
- Semmi, csak elgondolkodtam. - nézett fel bátyjára Rena - Na és te hol jársz itt, ahol csak a lovászok járnak?
- Kikérem magamnak, sok időt töltök itt. � horkant fel játékosan Nathan - Igaz nem vagyok parasztlegény�
- Ezek szerint én parasztlány vagyok? - incselkedett Rena.
- Isten ments. - karolta át Nat húga vállát s lassan visszaindultak a házba - De vessük el ezt a témát. Kérdésem van hozzád.
- Hallgatlak.
- Ebéd után nincs kedved bejönni velem Monroe-ba?
- De miért ne? És mi okból?
- El kell intéznem az egy-két dolgot a könyvtárban, na meg Megan megkért, hogy vásároljak be a piacon. - magyarázta Nahan - Bibit már kérdeztem, de neki valami más elfoglaltsága akadt.
- Nos akkor rám számíthatsz.
- Helyes!

- Rena, megkérhetlek valamire? - lépett oda Megan a lányához, aki éppen szanálja pántját csatolta be.
- Mond csak. - bólintott Rena.
- Két bohócvirágom teljesen kiszáradt. Nem hoznál nekem helyette másikat? - kérdezte Megan - Monroe-ban van egy nagyon jó virágbolt. Talán emlékszel még rá, a sétálóutca végén van, szemben a park kapujával.
- De persze.
- Köszönöm! - csókolta homlokon lányát Megan, majd visszaindult a dolgozószoba felé, de közben útjába került a lépcsőn lefelé rohanó Nathan. - Nat! Lehetőleg tartsd be�
- A 130-at? - vigyorgott a szólított.
- Javíthatatlan vagy. � legyintett Megan, majd eltűnt az ajtó mögött.
- Megan folyton aggódik� - rántotta meg a vállát Nathan Rena grimaszát látván.
- Igen aggódik, fiam! - szólalt meg Brian, aki szinte a semmiből került elő, s ezzel nem kicsit lepte meg fiát - És jogosan. Túl gyorsan hajtasz. De ha bajod lesz, nem érdekel, hogy élet és halál közt lebegsz, esküszöm, akkora pofont fogsz kapni, hogy attól majd helyrerázódik az agyad.
- Apa, tudok vezetni. - húzta fel az orrát Nathan.
- Ezt én nagyon jól tudom. De lehetőleg légy észnél! - figyelmeztette Brian a fiát - S most a húgod is ott ül majd melletted, tehát�
- Betartom a korlátozásokat... - bólintott megadóan Nathan.
- Helyes. Még valami! - nyújtott át egy borítékot Brian - Ezt vidd el s takarmány-szállítóhoz. Két hónapja mindig késnek a szállítással. Figyelmeztesd őket, hogy van más is, aki hasonló árakkal dolgozik, mint ők.
- Rendben.
- Mehettek.
- Szia - intett Nat és már indult is kifelé az ajtón.
- Szia apa - lehelt puszit apja arcára Rena, majd követte bátyját.
Nathan az út nagy része alatt hallgatagon bámult kifelé a szélvédőn. Rosszul esett neki, amit apja mondott, s nem azért, mert tévesen ítélte meg őt� Nat tudta nagyon jól, hogy vezetési stílusa kicsit vad, de még nem volt semmi gond belőle. Mégis akkor elgondolkodott azon, vajon nem kéne-e változtatni... Tizenöt éves kora óta vezetett, imádott a volán mögött ülni. Mondhatni szenvedélye volt a vezetés. Ez legalább annyira volt fontos számára, mint Renának a lovaglás. Mert míg húga a lovakért rajongott, addig Nathan az autókért. Persze eleinte ő is olyan volt, mint a többi kamasz... Rajongása tárgyai a száguldó, áramvonalas sportautók voltak, de idővel ez is megváltozott, mint ahogy maga Nathan is. Úgy volt ez is, mint a tanulás. Senki nem hitte volna, hogy ő, aki mindig a lányoknak tette a szépet, s sokat bulizott, majd a Michigan Egyetem joghallgatója lesz�
- Apa nem akart megbántani. - hallotta meg Rena hangját, s ez visszarántotta a valóságba - Szerintem nagyon jól vezetsz!
- Köszönöm. - bólintott Nathan - De talán igaza van, lehet, jobb lenne, ha végre levetkőzném a kamasz vadságot�
- Ugyan már, egyetemista vagy. Mikor éld a második gyerekkort, ha nem az egyetemi évek alatt? - kiáltott fel Rena - Én már ezt várom! De még mindig van egy évem a gimiben.
- Kellett neked külföldön tanulni. - húzta fel játékosan a szemöldökét Nathan.
- Menj a pokolba! - bökte meg Rena, s mindketten elnevették magukat.
Monroe-ba érve Nathan először a takarmány-szállító céghez hajtott. Közel egy órás vitatkozás után a cég vezetője rábólintott az új feltételekre, melyeket Brian küldött el a borítékban. S bár Nathan legszívesebben szerződést bontott volna a pasassal, mégis inkább türtőztette magát. Visszaülve az autóba a városi parkolóhoz vezette a Fordot, majd egy órát adott Renának a virágvásárlásra, míg ő elintézi a könyvtári ügyes-bajos dolgait.
Rena a széles sétáló utca felé vette az irányt, s ahogy befordult a sarkon elétárult a Silverway utca színes forgataga. A délutáni napsütésben ragyogtak a boltok hatalmas kirakatai, vidám emberek beszélgettek a padokon, gyerekek fogócskáztak a lámpaoszlopok körül. Édes virágillattal telítődött a levegő, a díszfákon madarak csiviteltek. Rena jókedvűen vágott neki a bevásárlásnak. Szeme ide-oda járt a kirakatok között. Alig jutott előre húsz métert, s már három új üzlettel találkozott, mely tavaly nyáron még nem kapott helyet a sétálón. Nyílt titok volt, hogy Monroe-ban csak azok a boltok dicsekedhetnek magas haszonnal melyek a Silverway-en bérelnek üzlethelyiséget. Rena lassan sétálgatva nézelődött, mikor egy számára új üzlet előtt megtorpant. Felnézett a cégérre s elmosolyodott. Úgy döntött körülnéz odabenn. A boltban kellemes füstölő illat fogadta, a jobb oldali polcokon a keleti kultúra apró szuvenírjei kacsingattak rá, míg baloldalt az amerikai indiánok szobrocskái csücsültek. A bőség zavarában azt sem tudta hová kapjon, végül negyed órás válogatás után egy halcsontból készült nyaklánccal gazdagodva lépett ki az boltocskából. Órájára pillantott, s tovább indult. Az utca felénél az új szökőkút hangos zubogása elnyomott minden más ricsajt. A levegőben vízpermet libegett, s kellemesen szurkálta Rena csupasz karját. Ahogy lassan távolodott a csobogástól, hirtelen egy ismerős hangra lett figyelmes. Fejét felkapta, s alig tíz lépésre tőle egy ismerős srác álldogált egy kirakatnál egy lány társaságában, aki affektálva beszélt párjához.
- Jaj, Ryan, ne légy már ilyen. Nézd milyen szép! Kérlek, annyira szeretném.
- Fren, miért vagy ennyire gyerekes! Nem elég neked a jegygyűrű? - kérdezte unottan a Ryannak nevezett srác - Nem vagyok bolond... És ráadásul nincs semmi olyan alkalom, mi miatt lenne okod kérni azt a vackot.
- Nem vacak! Szerintem gyönyörű! És még soha nem volt pillangó alakú kitűzőm! Kérlek! - hízelgett tovább Fren.
Rena egyre közeledett a párhoz, s mióta a lány megnevezte a srácot, már teljesen biztos volt abban, ki is áll előtte. Ajkát félmosolyra húzta, mikor Ryan megunva Fren kényeskedő rimánkodását inkább az utca felé fordította arcát�.
Ryannek kezdett elege lenni mennyasszonyából, aki szinte már-már esengve követelte az a fránya kitűzőt, melyet hirtelen fellángolásból kinézett magának. Nagyon unta már Fren nagyzási hóbortját... Mióta együtt voltak a lány folyton azzal dicsekedett az egyetemen, hogy ő kinek a barátnője. De a betetőzés csak az áprilisi eljegyzés után érte el a srácot. Fren ugyanis úgy gondolta, hogy teljesen természetes, hogy vőlegényétől minden hónapban új ékszert kérjen, éppen ezért is rángatta ki aznap a sétálóutcára. Már legalább húsz perce álltak az ékszerész kirakata előtt, de Ryan nem akart kötélnek állni... Sőt... Fren még arra sem figyelt fel, hogy a srác régen nem rá néz, hanem az utcán felé közeledő szőke lányra�
Ryan kitartóan nézte a felé közeledő szöszit, s hirtelen úgy érezte, ismeri valahonnan, csakhogy az akire gondolt szinte nem is hasonlított az emlékeiben élő illetőhöz. A lány közben egyre közelebb ért hozzá, de jelét sem adta, hogy ismerné valahonnan a srácot, csak bájosan mosolygott az orra alatt. Ryan viszonozta a gesztust, s mustrálóan nézett végig a tündér karcsú, izmos alakján, halványkék miniszoknyáján, ujjatlan ingblúzán. Ahogy pedig a lány elhaladt mellette megérezte cseresznyeillatát�.
Rena nem szólt egy szót sem mikor elment a srác mellett, mivel látta, hogy Ryannak fogalma sincs arról, hogy kivel is találkozott. Magában jót nevetett a dolgon, s eldöntötte, hogy a kosármeccs előtt majd újra bemutatkozik Ryannek. Kuncogva haladt tovább, közben elképzelve a srác meglepett arcát a következő találkozáskor� A virágbolt elé érve még mindig mosolygott tervén.
Az eladó nem tudta mire vélni, hogy a vásárló mit tart olyan mulatságosnak, így aztán csak megjegyzést tett a szép időre, majd kiszolgálta a pontos szándékkal érkezett lányt, de még mikor távozott akkor is azon gondolkodott vajon mitől van olyan jó kedve.
- Talán a szerelem... Fiatalság... Bolondság... - bizonygatta magának.

Nathan könyvekkel megrakottan tért vissza az autóhoz, ahol húga várta a motorháztetőn üldögélve, jégkrémet majszolgatva.
- Miért van ilyen jó kedved?
- Csak úgy. - vont vállat vidáman Rena - Szép az idő, nem gondolod?
- De, ha úgy vesszük igen... - nézett rá kissé gyanakodva Nathan - Miben sántikálsz, hugi?
- Ééén? - nyitotta nagyra kék szemeit Rena - Nem is sántítok... - ugrott le az autóról s nevetve bátyjához tipegett - Mond csak Nat, nagyon sokat változtam?
- Milyen értelemben? - kérdezte Nat - Mert külsőre teljesen! Nem nagyon ismernék rád az utcán, de mentalitásra még mindig az a kölyöklány vagy, aki voltál. Kielégítő választ adtam?
- Igen.
- De miért kérdezted?
- Csak elgondolkodtam, vajon a régi barátaim meg fognak-e majd ismerni.
- Miért, találkoztál egyel és köszönt rád? - kérdezte meglepetten Nathan.
- Mondhatjuk így is! - bólintott nevetve Rena.
- Ki volt az?
- Mindegy, vicces volt. Úgy tátotta a száját, hogy majd kiesett rajta! - kacagott Rena, majd beült az autóba, s ezzel lezártnak tekintette a témát.
Nathan hiába kérte aztán, hogy mondja el, ki volt az, aki nem ismerte fel húgát az utcán, de választ nem kapott, se a piacon, se a hazafelé vezető úton. Mikor pedig hazaértek már nem volt rá lehetőség, mivel Megan éppen a tornácon volt, s mihelyt megérkeztek azonnal szaladt az autóhoz, hogy előszedje virágait. Így aztán Nathan kénytelen kelletlen felcipelte a kölcsönzött könyveket a szobájába, s nekilátott, hogy valami értelmes dolgozatot hozzon össze az USA polgári jogrendszere témában.
Közel két óra olvasgatás után úgy döntött szerez magának valami nassolni valót a konyhából, s éppen azon gondolkodott, hogyan játsza ki Helent mikor megcsörrent a telefonja. Meglepetten nyúlt a zizgő tárgy után, s meglepettsége még nagyobb lett, mikor a kijelzőn Ryan nevét olvasta. Kíváncsian nyitotta szét a telefont, de már köszönni nem tudott, mivel Ryan hadarva kezdett neki mondandójának ecseteléséhez.
- Szia! Képzeld, mi történt velem ma. Éppen álltunk Frennel egy ékszerüzlet előtt, igen tudom már megint hülye vagyok, tehát, álltunk ott és mit látnak szemeim... Hű, egy olyan nőt, mint még életemben soha... Komolyan leesett az állam. Néztem rá úgy, mint a birka... Szőke, magas, vékony, miniszoknyás, szandálos... Jó ég, bár láttad volna! Na ilyenkor bánom, hogy megkértem Frent, de nem is, azt bánom, hogy igent mondott� Mert az a csaj! Apám... Na és a legjobb az egészben, hogy Fren észre sem vette, hogy nem rá figyelek, annyira odavolt azért a vacak kitűzőért, amit kinézett magának, hogy teljesen ráragadt a kirakatra... - mondta Ryan, de hirtelen megakadt � Öh, nagyon hallgatag vagy!
- Mert eddig nem hagytál szóhoz jutni. - gúnyolódott Nathan.
- Bocs! - dobta oda Ryan - De az a nő... Te én totál belezúgtam�
- Mit is mondtál, milyen volt? - előzte meg Nathan az ismétlődni készülő ömlengést.
- Szőke, magas, vékony, kék szoknya, ujjatlan ing, fehér szandál�
Nathan egy szót sem szólt vissza, csak elmosolyodott... - Ezek szerint Ryan volt az a marha, aki nem ismerte fel Renát� Ez jó vicc! - gondolta - Azt hiszem, lesznek még meglepetések a szombati meccsen�