Friedrich Nietzsche

RÉG VOLT REGGEL
MORGEN IST VORBEI

Rég volt reggel, dél veri
főnket forró sugarával,
üljünk árnyas lugasokban,
s a barátságról daloljunk:
az volt hajnalpírja, az lesz
alkonypírja életünknek.
Hanem délben csak a dal
szól: a reggel nem igérhet
esténknek szebb nyereséget.

AZ ISMERETLEN ISTENNEK
DEM UNBEKANNTEN GOTT

Hogy továbbállnék újra egyszer,
pillantásom előreküldve,
kezem árvultan emelem fel,
s kereslek, feléd menekülve,
kinek mélyes mélyen szivemben
emeltem szent oltárokat,
hogy hangodat
újra halljam, szólítson engem.

S izzik rajtuk: Az ismeretlen
istennek! - ez, mélyen bevésve.
Övé vagyok, bár latrok seregébe
tartozom most is mind e percben:
övé - és érzem kötelékem,
mely harc közben lehúz, lefog,
s megfuthatok,
mégis őt szolgálom egészen.

Úgy ismernélek, Ismeretlen!
Téged, mélyen lelkembe nyúlva,
életem, mint viharzás, összedúlva,
Megfoghatatlan, Rokonom benn!
Úgy ismernélek, szolga lényed.

TANDORI DEZSŐ

KÉRÉS
BITTE

Sok ember-jellegről tudok,
csak nem tudom: melyik vagyok!
Túl közel érzem szememet -
egy látványom sem lehetek.
Tán több hasznom lehetne abból,
ha messzebb ülhetnék magamtól.
Nem ellenségem távolába!
- s még messzibb az ember barátja -
de közé s közém, úgy... középre!
Értitek, e kérés mi végre?

TANDORI DEZSŐ

A VÁNDOR
DER WANDRER

"Nincs ösvény! Mélység s halotti csönd van csak" -
így akartad! Az ösvényt el te hagytad!
Rajta, vándor! Nézz tisztán s hidegen!
Elveszejt, vélnéd - a veszedelem.

GARAI GÁBOR

AZ ÁLCÁZOTT SZENT
DER VERKAPPTE HEILIGE

Üdvöd szívünk hogy ne bántsa,
reményed az ördög-álca,
ördög-szó, ördög-ruha.
Ám szemedből - mindhiába! -
süt szent voltod sugara!

TANDORI DEZSŐ

NEM IRIGY
OHNE NEID

Nem irigy: s ti becsülitek ezért?
Mi nektek becses, neki mit sem ér;
sasszemét a tér messzesége várja,
nem rátok lát - a csillagmiriádra!

HAJNAL GÁBOR

SÜLLYEDÉS
NIEDERGANG

"Most süllyed, bukik" - gúnyoljátok egyre;
valóban: hozzátok ereszkedett le!

Nagy üdve a kárára vált csupán,
nagy fénye megy sötétségtek után.

GARAI GÁBOR

EZ A SOK NYÁMNYILA LÉLEK
DIESEN UNGEWISSEN SEELEN

Ez a sok nyámnyila lélek
zord haragra készt:
nyelnek mérget, míg dicsérnek,
hódolatuk rejt önmegvetést.

S mert nem vonszolódom velük
e korszakon át:
szenvedhetem tekintetük
gyilkos-nyájas, irigy sugarát.

Gyaláznának, bolondjukat
járatnák velem.
Szemük bennem vaksin matat,
nem igazodik el sohasem.

PETRI GYÖRGY

AZ ÚJ COLUMBUS
DER NEUE COLUMBUS

Barátnőm, - mondta Columbus, -
ne higgy génuainak!
A távoli, a kalandos,
a messzi kék vonzza csak!

Idegenbe üt az órám!
Génua - rég tovahalt -
Szív, légy hideg! Kéz, a kormányt!
Előttem: víz - s part? - a part? - -

Álljuk helyünket keményen!
Nekünk vissza soha már!
Nézz ki: messze egy remény int,
egy dicsőség, egy halál!

SZABÓ LŐRINC

EZ NEM KÖNYV
DIES IST KEIN BUCH

Ez nem könyv: mi fontos a könyvön!
Mi fontos koporsón és szemfedőkön!
Ez itt most akarat, ez itt igéret,
ezek a végső híd-összetörések
felszedve horgony, tajtékos a tenger,
beállt a kormány, zúgó kerekekkel,
ágyú bömből, tűz, füstje tekereg,
és nevet a tenger, a szörnyeteg -

HAJNAL GÁBOR

HEGYEN
IM GEBIRGE

Nincs vissza se, följebb se út?
Tovább már a zerge se jut?

Hát várok és megragadom,
mit elér szemem és karom.

Öt lábnyi hely, hajnalsugár
s ott-lent: világ, ember, halál.

TELLÉR GYULA

A BARÁTSÁGHOZ
AN DIE FREUNDSCHAFT

Üdv, barátság!
Legnagyobb reményem
hajnalhasadása.
Végtelennek
tűnt az út s az éj,
és az élet
rossznak, céltalannak.
Újra élni vágyom,
hajnalfényt látok szemedben
s győzelmet, te kegyes
szent Istenasszony.

TELLÉR GYULA

A SZÓ
DAS WORT

Az élő szó, kezeskedem,
előszökik jókedvüen,
illendőn, szépen meghajol,
a bajban is kedves nagyon,
van benne vér, vígan cicázik,
siketnek is fülébe mászik,
tekergőzik, csapong vigan,
akármit tesz, kedvünkre van.
De érzékeny: egy semmiségtől
megbetegszik, s csakúgy felépül.
Ha azt akarod, hogy megéljen,
kezed hozzá vigyázva érjen,
ne nyomorgasd, ne törd-gyötörd meg,
kit egy rossz pillantás megölhet,
s már ott fekszik szegény, olyan
lélek nélkül s alaktalan,
csúnyán eltorzult kicsi teste,
a haldoklás, halál kikezdte.
A halott szó ocsmány dolog,
csontszárazon zörög-kopog.
Ocsmány ipar, mely hatra-vakra
halált hoz szócskákra s szavakra!

LATOR LÁSZLÓ

A LEGMAGÁNYOSABB
DER EINSAMSTE

Most, hogy a nap
belefáradt a napba s minden vágy patakja
új vigaszt csobog,
s minden égbolt, arany pókhálón függve,
minden megfáradthoz így szól: "pihenj hát" -
mért nem pihensz, sötét szivem,
mi űz, mért menekülsz, míg felsebzed lábad...

mit vártál?

kétségbeeső te! magad is jól tudod,
mily merészséget adsz azoknak,
kik rád figyelnek
ó hogyan panaszkodsz! -              hova meneküljek?
Ó kiket legeltetsz!
Kiket befogtál még legelteted is.
Milyen nyugalmas a nyugtalanoknak
egy börtön!
mily mélyen alusznak a bűnös
lelkek ha befogták -
Most hát az egér szülte meg a hegyet -

Hol vagy teremtőerő?

Ó melengessetek! szeressetek
nyújtsátok meleg kezetek
ne rémüljetek meg jegemtől!
Túl sokáig voltam kísértet gleccsereken - - -

ide-oda űztek, felkavartak,
hol az a tükör melyre rá nem telepedtem -
én, por minden felületen,
nem tudtam hova lenni az odaadástól,
mint a kutya

Üreg, barlang, méreggel teli s éji madarakkal
megéneklik s megrémülnek tőle,
magányos -

Ti utonállók! a markotokban vagyok!
mit akartok váltságdíjul?
Akarjatok sokat - ezt mondja gőgöm.
De röviden! - ezt mondja másik gőgöm.

Némán fekszem -
kinyújtózva,
mint a félholt, kinek a lábát melegítik
- a férgek félnek tőlem

ti féltek tőlem? A megfeszített íjtól nem féltek?
Jaj nektek ha valaki ráteszi nyilát

HAJNAL GÁBOR

ELHAGYATVA
ABSCHIED

A varjuraj
város felé surrog tova:
hó lesz hamar -
boldog, kinek van otthona.

Sötéten állsz,
s hátra meredsz - mióta már!
Mondd: merre szállsz
a tél elől, bolond madár?!

Feléd havas
sivár puszták ásítanak.
Nem nyughat az,
ki oly kifosztott, mint te vagy.

Sors átka ver:
téli bolyongással gyötör,
füst vagy, amely
mind hidegebb egekbe tör.

Károgd siket
pusztákba hörgő gyászdalod!
Vérzik szived?
Dacba, jégbe takarhatod!

A varjuraj
város felé surrog tova:
hó lesz hamar -
jaj, akinek nincs otthona!

KÉPES GÉZA

MÁRVÁNYKRIPTA
GRÄBERGROTTE

Márványkripta, szeretlek!
Márvány-hazudozás!
Itt köztetek a lelkem
csupán gúny, semmi más.
De ma állok s a könnyek
szememből hullanak,
te kőszobor, előtted
és ti, ráírt szavak.

És - senki meg ne tudja -
szobrot csókolt a szám.
Mi minden jó a csókra:
az agyag is talán?

Én sírkövek bolondja?!
Ki fejti ezt meg itt?
Már a szavakra ontja
szájam a csókjait.

HAJNAL GÁBOR

ELCSENG A NAP
DER TAG KLINGT AB

Elcseng a nap, derűt, fényt fakít,
a dél be messze.
Még meddig tart? Hold és csillag jön, este,
és szél és dér: már nem várhatok itt,
mint gyümölcs, mit lehelet leszakít.

HAJNAL GÁBOR