7. fejezet

Kezdődik az előadás

Reggel felkeltem, majd besiettem a színpadhoz, és a lányokkal gyakoroltunk, hiszen holnap premier. Utána Leon-nal is edzettem, majd hazamentem és elaludtam. A premier előtt, sem az után nem találkoztam Fantom-mal, ami kissé aggasztott. De később rájöttem, hogy már nem tartozom ide, akkor miért vágyom, a kis alak jelenlétére. A válaszról fogalmam sem volt, de egyik este, az előadás után, mikor otthon voltam, ismét megjelent. A maga lassúcska tempójában odalebegett elém, és meghajolt, majd a vállamra telepedett. Ha ezt régen próbálta volna, biztos, hogy a WC-ben végzi, de most megnyugtató volt a jelenléte. Jó érzés volt őt látni, és a közelemben tudni.

- Megválaszolatlan kérdéseket látok a szemedben. Ha úgy érzed, kérdezned kell, akkor ne habozz. Különben lehet, hogy késő lesz. – szólalt meg a kis szellem.

- Csak egyetlen egy van. – szóltam halkan, de nem néztem rá.

- Miért látlak még? – kérdeztem szomorkásan.

- Mert még hátra van 5 előadás. De aztán ismét eltűnök a szemed elől, míg vissza nem térsz. – válaszolt nekem Fantom. Egy ideig hallgattam és megvívtam belső harcomat. Odabent, önmagammal és egy másik személlyel.

- Én már nem térek vissza. – néztem Fantom-ra, amire ő csak némán, mégis szomorúan bólintott. Egy ideig, még a vállamon ücsörgött, majd búcsút intett és eltűnt a szemem elől. Utána elmentem fürödni, majd lefeküdtem, és szinte rögvest elaludtam. De egy férfi, nem volt ilyen szerencsés. Ő képtelen volt nyugodtan álomra hajtani a fejét. Az ablaka előtt állt és csak nézte a csillagokat és a fél holdat. Mely, pontosan 5 nap múlva teli hold lesz. Egyszer csak megjelent a háta mögött egy szellemalak, de ő nem figyelt rá különösebben. Már megszokta Fantom jelenlétét.

- Miért érzek, megint ürességet? – tette fel az őt foglalkoztató kérdést.

- Mert tudod, hogy közeleg a vége. És ezt az Oroszlán is érzi. – válaszolta a lény nyugodtan.

- Már csak 5 előadás. – mondta halkan a férfi. – Csak ennyi időm van, hogy rájöjjek, mi köze van Hannah-nak Sora-hoz. – fejezte be a gondolatmenetét, majd lefeküdt aludni.

Az óra lassan éjfélt üt, és mindenki alszik, pontosabban, majdnem mindenki. Egy kis szellem a színpad közepén jósolgat.

- A Skorpió nyugtalan, míg az Oroszlán szenved. A Nyilas, pedig remél. Reménykedik, hogy egy nap feledni lesz képes. De nem sejti, hogy az Oroszlánok, sosem felejtenek. – suttogta a színpadnak, majd köddé vált. Másnap folytatódtak az előadások, egészen 5 napon keresztül, még el nem érkezett az utolsó este. Már mindenki hazament, hogy pihenhessen, csak én nem. Ott állok a nagyszínpad, a Kaleido színpad porondján és csak nézem. Nézem, a most sötétbe burkolózó kupolát, melyben, egykor fényesen szárnyaltam. Vártam. Vártam valamire, nem is, valakire. Valakire, akit idehívtam. És aki hamarosan megérkezik, és akkor már nem lesz visszaút. Nem, mintha most lenne, ennyit megérdemel. Hallottam, amint becsapódik a bejárati ajtó, és léptek közelednek felém. Hirtelen Fantom is megjelent mellettem.

- Itt az idő, most kezdődik az előadás. De ennek a végén, nem garantált a happy end. – suttogtam halkan, mikor Leon lépett be az ajtón.

8. fejezet

Függöny le

- Miért hívtál ide? – kérdezte egyenesen és ridegen.

- Mert beszélni szerettem volna veled, mielőtt elmennék. – válaszoltam halkan sóhajtva.

- Akkor igyekezz, mert kissé elfáradtam. – válaszolta kimérten, majd odalépett elém. Ahogy ott állt előttem, nyugodtan és kiegyensúlyozottan, egy pillanatra elbizonytalanodtam. ,, Valóban, mindent tönkre akarok tenni? Végre nyugodt és békés, nem kellett volna idehívnom.” Gondolkodtam, mikor Fantom közénk lebegett.

- A Skorpió nyugtalan. Míg az Oroszlán vívódik önmagával, és az igazsággal. – szólalt meg a lény. Amire Leon kérdő tekintettel meredt rám.

- Tehát, nem vívódnál, ha nem lenne valami, amit el kellene mondanod. De nem tudod, hogy kezd. – foglalta össze Leon.

- Ismertem egy lányt, aki itt dolgozott. Angyalnak neveztétek, de elrepült. – kezdtem.

- Találkoztál Sora-val? – lépett közelebb reménykedve.

- Igen, és mindent elmondott nekem.

- Mi mindent? Miért ment el? – fakadt ki Leon értetlenül.

- Megmentett. – közöltem nyíltan a szemébe nézve, amitől ő kissé megrettent. – Elkapott, annak ellenére, hogy tudta, ha nem vigyáz, mindketten itt vesztek. – mutattam fel a trapézokra.

- De ez nem ok! Megbízott bennem, tudom! – kiáltotta fájdalmasan.

- Nem. – jelentettem ki. – Ha bízott volna benned, akkor magadra hagyott volna, mikor háló nélkül edzettél. De nem tette, itt maradt és ugrásra készen figyelt.

- Akkor miért nem kért másik partnert?

- Mert nem akart másik partnert és már nem is lett volna rá szükség. Amikor megmentette az életedet, odadobta mindenét. A vágyait, az álmait és az ígéretét.

- Nem értem. – nézett Leon mélyen a szemembe. Én már a sírás küszöbén álltam, de nem sírtam. Elnyelte a könnyeimet a szívemben lévő űr.

- Megsérült, túl sok a vállának, mindkettőtök súlya. Nem maradhatott is veletek, mert csak visszahúzott volna. És nem akarta, hogy… - kezdtem, de a szavamba vágott.

- … Hogy a többiek engem okoljanak, a balesetéért. – fejezte be a mondatot.

- Úgy érezte, ha marad, csak teher lesz a számukra, és számodra is. Csak egy gyenge artista. – ismételtem, a szavait egy újságcikkből.

- Meg kellett volna mondanom neki, hogy mit éreztem iránta. – suttogta halkan. Aminek a jelentését, azonnal felfogtam, de alig hittem el.

- Annyira sajnálom Leon, de nem maradhattam. – fakadtam ki őszintén, megfeledkezve magamról. – Féltem és fájt a tudat, hogy soha többet nem léphetek színpadra, mert a vállsérülésem súlyosabb, mint Layla-é! – kiáltottam fájdalmasan, ami miatt nem halottuk, hogy két személy belép a terembe és megbújik a sötétségben. Leon csak döbbenten meredt rám, és én csak ekkor fogtam fel, hogy elárultam magam. A szemeiből, eltűnt a fájdalom, és a düh lépett a helyébe. Az egykor kedvesnek mondható szürke szempár, viharfelhővé sötétült. Dühből lendült a keze, és fájdalmasan csattant az arcomon, elfordult tőle a fejem.

- Leon, meghibbantál?! – ordított le Sarah, miközben lefelé sietett. De Kalos megfogta a karját és intett, hogy hagyja. Visszafordítottam a fejem és Leon szemeibe néztem.

- Ezt megérdemeltem. – mondtam csendesen. De ő nem nézett rám, hanem Kalos-ra emelte gyilkos tekintetét.

- Te tudtad, igaz? – indult el felé, de én Kalos elé léptem.

- Igen, mert bekapcsolva maradt egy kamera, aznap éjjel, ami mindent rögzített. – válaszolta a szemébe nézve.

- Mégis mi folyik itt? – kérdezte Sarah értetlenül. Egyikünk sem nézett Sarah-ra, és nem válaszolt neki. Leon és az én tekintetem összefonódott. Ám míg az övé dühös volt, az enyém szomorú.

- Takarodj innen! – sziszegte a fogai között dühösen. Némán bólintottam, mikor fent kinyílt az ajtó és belépett rajta Alen.

- Hannah, indulnunk kell, különben lekéssük a gépet. – szólalt meg a férfi.

- Értem. – fordítottam hátat Leon-nak. Amint háttal voltam neki, a könnyeim azonnal kifolytak a szememből és a földön, vagy a ruhámon landoltak.