5. fejezet

Igazság, először

Leon és én az Angyalok táncát adtuk elő, de nem sikerült. De nem én hibáztam, hanem ő. Megint ő. Zuhanni kezdett, de én nem tudtam elkapni. Lezuhant, és én már csak a vérben fürdő testhez értem le.

- Neeee!! – sikoltottam felülve az ágyamból. Verejtékben úsztam, és alig kaptam levegőt. Az ajtóm hirtelen feltárult és Alen ijedt arcát pillantottam meg mögötte.

- Hannah, mi baj? – rohant oda az ágyamhoz.

- Semmi baj, csak rémálmom volt, ne aggódj. – mondtam, de remegtem, és sírtam.

- Nyugodj meg. – ölelt magához kedvesen. Én szipogva bújtam a karjaiba, míg ismét elnyomott az álom.

Reggel Alen karjaiban ébredtem. Kómásan, de mindketten lementünk a konyhába, ahol már reggeli várt minket. Miután megettük, én összeszedtem a cuccaimat, és bementem a színpadhoz. Letettem a holmimat az edzőterem öltözőjébe, majd Kalos irodájába mentem. Miután beléptem, kissé nyugodtabb volt a hangulatom.

- Jó reggelt, minek köszönhetem, a korai látogatást? – köszönt az igazgató.

- Köszönetet jöttem mondani. – válaszoltam egyszerűen.

- És miért is?

- Mert annak idején, elküldted hozzám Alen-t. – válaszoltam lusta mosollyal az arcomon. Amire egy hatalmas puffanás érkezett válaszként. Kalos a meglepettségtől hátast dobott a székkel. Sóhajtva léptem oda mellé.

- Neked nem tanították meg, hogy veszélyes a széken hintázni? – kérdeztem, majd felkacagtam. Az igazgató feltápászkodott és rám emelte a tekintetét.

- Annyira hiányoztál. – mondta, majd megölelt. Ekkor minden előrejelzés nélkül Sarah toppant be az irodába.

- Te is nekem. – nyomtam puszit Kalos arcára.

- Ti meg mit csináltok, ha szabadna tudnom!!? – fakadt ki Sarah idegesen. Mire én elengedtem Kalos-t és felé fordultam.

- Bizonyára, te vagy Sarah, igaz? – kérdeztem kedvesen.

- Igen, és te bizonyára Hannah lennél. – válaszolt morcosan.

- Gratulálok, az eljegyzésedhez. – mosolyogtam. – Kalos rengeteget mesélt rólad.

- Komolyan? – döbbent meg.

- Igen, de nekem, most mennem kell, sziasztok. – búcsúztam, majd visszamentem az edzőterembe és átöltöztem. Már éppen végeztem, mikor eszembe jutott valami. Előhorgásztam, egy kis megkötözött alakot, a táskámból és kiléptem vele az edzőterembe. Leon már ott volt, és melegített, mikor meglátott. Kikötöztem Fantom-ot és odaültettem a vállára.

- Tessék, visszahoztam. – válaszoltam, majd én is nyújtani kezdtem.

- Az rendben, de miért kellett ehhez kötél? – értetlenkedett a francia fiú.

- Mert át kellett öltöznöm. – válaszoltam egyszerűen. 10 röpke perc után, befejeztük a nyújtást és elpróbáltuk a gyors, és a lassú szerelmes számra a táncot. A pörgős remekül ment, csak úgy izzott körülöttünk a szenvedély. De a romantikusnál, valahogy hiányzott belőle a tiszta bizalom. Bizalom a másik fél, a partner iránt. Nem féltem Leon-tól, bíztam benne. De nem annyira, hogy elmondjam neki a színtiszta igazat. És valószínűleg ez volt a probléma. Néhány óra után éppen egymást ölelő résznél jártunk, mikor berontott Alen.

- Hannah, baj van! – kiáltotta az ajtóból, mire én kitörtem Leon karjaiból, és odasiettem.

- Mi történt? – kérdeztem aggódva.

- Jack eltörte a karját, nem tud fellépni, a versenyen. – közölte a fiú.

- Semmi vész, találunk, a helyére valakit. – mondtam.

- De kit? Ron autóversenyen van, és Alex nászúton van.

- Ez nem jó. Hívd fel a többieket és mond meg nekik, hogy sietek vissza, és gyakoroljanak. És hívd fel Jakson-t, hogy repüljön London-ba. Amint tudunk, mi is megyünk. – kértem Alen-t, aki bólintott, majd távozott.

6. fejezet

Fogadalom

Fáradtan és idegesen ültem le a padlóra és a hátamat, a falnak vetettem. Leon csak állt, és engem figyelt. Amit én észre sem vettem, mivel éppen gondolataim kötöttek le. ,, Azonnal el kell mennem innen, különben megőrülök! Leon közelsége fáj, még jobban, mint mikor elmentem. Ráadásul, most itt van a táncverseny.”

- Akarsz még gyakorolni? – kérdezte Leon.

- Igen, még egyszer, utoljára az egészet. – mondtam, majd felálltam. Szörnyen fáradt voltam, de most el kellett terelnem a figyelmemet a gondokról. És mióta elmentem innen, ez csak a tánccal sikerülhetett. Mikor befejeztük, átöltöztem és felmentem Kalos-hoz.

- Akadt egy kis gond, odahaza. Egy táncosom, megsérült, ezért egy másikat kellett betennem a helyére. – magyaráztam.

- Értem, de mit tehetek én? – kérdezte kedvesen Kalos.

- Szeretném, ha az utolsó előadás délelőtt 11:00-kor kezdődne, mert akkor este, már otthon lennék. – kértem.

- Rendben, megteszem, de akkor te is tegyél meg nekem valamit. – kezdte.

- Igen, mit? – kérdeztem nyugodtan.

- Gondolkozz el azon, hogy mielőtt elmész, elmondod nekik az igazat. – kért rá hangsúlyosan a férfi. De mielőtt válaszolhattam volna, Mia rontott be az irodába, hatalmas mosollyal az arcán.

- Főnök, remek ötletem támad. – mosolygott csillogó szemekkel.

- Én úgy is megyek. – válaszoltam, majd az ajtóhoz sétáltam. De még visszafordultam. – Megteszem. – mondtam, majd haza mentem. Egy csésze teával a kezemben bezárkóztam a szobámba és elővettem egy fényképalbumot. A legelső képen, Layla és én szerepeltünk, az Ezeregy éjszaka meséi premiere után. Utána következett a Szabadság csoport képe. És végül a Legendás Manőver képei. Amikor odafent szárnyaltunk, igazi partnerek voltunk. Mindent és mindenkit le tudtunk akkor győzni. Utána következett, néhány kép rólam és a lányokról, amikről, persze Ken, sem hiányozhatott. Megrohantak régi szép emlékek és sírni kezdtem. Eszembe jutott, az, ahogy támogattak, mikor May, léptem nyomon keresztbe tett. Vagy, mikor Leon kegyetlen kiképzését kellett kiállnom, emlékszem Sarah, még levest is főzött nekem. Pedig borzasztóan utált főzni, legalábbis akkoriban. Annyira megváltoztak, mindannyian. Ken és Mia, annyira szép pár lettek. Én ennek szívből örülök, hogy a barátaim boldogok. Örülök, hogy túlléptek a távozásom miatt keletkezett űrön. ,, Szerettem volna látni May-t is, de ha belegondolok, jobb, hogy most korcsolya versenyen van.” Futott át a gondolat az agyamon. Tovább lapoztam és megpillantottam, a számomra legtöbbet, jelentő fényképet. Tisztán élt az emlékeimben, a nap, mikor készült. Kalos, úgy parancsolta oda mellém Leon-t az Angyalok tánca premiere után. De én nem bántam, hogy nem önszántából állt mellém. Ezután következett egy kép, melyen Rozetta és May voltak, majd egy melyen mindhárman. A könnyek csak peregtek le az arcomon, ahogy eszembe jutottak az együtt töltött percek. Most, mind csak pillanatoknak tűnt számomra, pedig valójában évek. Évek szerepeltek ezeken, a képeken. Évek, melyek örökre a szívembe vésték a nevüket. Sosem gondoltam volna, hogy ennyire fájni fog a visszatérés. Nem ringattam magam abba a hitbe, hogy könnyű lesz. Annak idején, Leon mellett megtanultam, hogy semmi sem egyszerű. Elérkeztem, egy új fejezethez az albumban, itt már hosszú fekete hajjal és világos rózsaszín szemekkel szerepeltem. Az előadás a végéhez közelít, eljött az idő, hogy eldöntsük, meg tudjuk csinálni az ugrást, vagy belehalunk, mindnyájan. Csak elképzelni tudom, hogy a barátaim, mennyit szenvedtek, mikor elmentem, hiszen én is szenvedtem. ,, És én soha többet nem akarok fájdalmat okozni nekik, mégis…” töröltem le a könnyeimet, az arcomról, majd eltettem a szekrényembe az albumot, és lezuhanyoztam, majd lefeküdtem aludni. ,, Fogadom…” aludtam el, gondolataimmal.