5. fejezet

Este

Később, fogalmam sincs mennyi idő elteltével, de hatalmas fejfájással tértem magamhoz. Egy ágyban feküdtem, és valaki belépett a szobába. Ahogy felültem, igencsak meglepődtem, mert Leon lépett be. Egy törölközővel próbálta szárazra törölni a haját. Míg másik kezében egy csészét tartott.

- Jól vagy? – kérdezte, miközben egy csésze teát nyomott a kezembe.

- Igen, de hogy találtál meg? – bukott ki belőlem a kérdés.

- Pont az ablakom előtt támadtak meg. – mondta a férfi. – Ha akarod, lezuhanyozhatsz, nehogy megfázz. – ajánlotta Leon.

- Köszönöm. – mondtam, majd felálltam.

- Addig keresek valamit, amit felvehetsz. Majd itt hagyom az ágyon. – mondtam. Bár háttal álltam neki, így is éreztem, amint engem néz. Ráadásul, most mindenem látszódott, hiszen a ruhám vizesen tapadt a testemre. Bementem a fürdőbe, de nem zártam be, megbíztam benne. Levetkőztem, majd megnyitottam a csapot és beálltam a kellemesen forró víz alá. Jólesett, a hideg után, bár a testem is így forró volt. Belül lángoltam, hiszen itt volt a közelemben. De olykor fagyos is, hogy azzal a mindent látó szemeivel rám néz, és mindenre rájön. A közelében akartam lenni, mégis távol tőle. Most már úgy gondoltam, talán hiba volt visszatérni ide, mert így csak szenvedni fogok. De tudtam, hogy mostmár késő visszakozni, már itt vagyok, és befejezem, amit elkezdtem. Ha lement a műsor, szépen visszamegyek London-ba és kiszenvedem magam, és ott folytatom, ahol abbahagytam. Így gondoltam, bár tisztában voltam vele, hogy ez túl egyszerű, ahhoz hogy sikerüljön. Egy törölközőbe csavarva léptem ki a fürdőből, de arra nem számítottam, hogy ő is ott lesz. Egy nadrággal és pólóval a kezében állt az ágy mellett. A szívem őrült iramban kezdett verni, hiszen láttam, ahogyan rám néz. Nem tudom, meddig állhattunk így, de én törtem meg a csendet. Mert félő volt, hogy leteperem, ha nem történik valami.

- Azokat, nekem hoztad? – kérdeztem.

- Igen. – tért magához, majd letette őket az ágyra. – Remélem éhes vagy, a konyhában leszek. – mondta, majd kiment a szobából. Hatalmas sóhaj kíséretében ültem le az ágyára. Az ajkamba haraptam, majd magamra kaptam a melegítő alsót és a pólót. Elég furcsán álltak rajtam a ruhái, tekintve, hogy 15 centivel magasabb és jóval izmosabb volt, mint én. Félelemmel a szívemben léptem ki a nappaliba. De őt nem láttam sehol, ezért bementem a konyhába. Háttal állt nekem, így nem látta, mikor beléptem. ,, Milyen jó feneke van!” futott át a gondolat az agyamon, amit rögvest megbántam, mivel megfordult. Mikor meglátott, felvonta a szemöldökét, miközben végig mért.

- Nem vagyunk egy méretben. – jegyezte meg, majd letett két tányért az asztalra.

- Remek megfigyelő lenne belőled. – léptem oda mellé komolyan. – Hazavinnél? – kérdeztem kedvesen.

- Először együnk, de utána igen. – válaszolta, majd folytatta a tevékenykedését. Én meg kénytelen kelletlen leültem az asztalhoz és figyeltem. Főzni ugyan sosem láttam, de jól ismertem a mozdulatait az előadásokról. A vacsora után, összeszedtem a ruháimat, és beültünk az autójába. Nem lakott messze a házamtól, ezért hamar haza értem. Megállt a kapunál, majd kiszállt, és kinyitotta előttem az ajtót. Miután kiszálltam, visszafordultam felé.

- Kimosom a ruháidat, és két nap múlva visszaadom. – mondtam szomorkásan.

- Rendben. – válaszolta, majd hátat fordított.

- Köszönöm. – szóltam még utána. Erre már nem érkezett válasz, csak beszállt a kocsiába és elhajtott. És én fájó szívvel néztem utána, míg be nem fordult a sarkon. Végül én is bementem a házba.

6. fejezet

Már nem…

A nappaliba, Alen ült idegesen, de mikor meglátott, rögtön megkönnyebbült.

- Már aggódtam. Mi történt? – kérdezte hozzám lépve.

- Semmi, most lefekszem. – mondtam, majd arcon pusziltam és felmentem a szobámba. Leon ruháit, még akkor kimostam, majd felvettem a hálóingem és lefeküdtem aludni. De nem tudtam, minden felkavarodott bennem, és rettegtem, mi jöhet még. Mióta visszajöttem minden találkozáskor, éreztem a félelem gyengébb, vagy erősebb formáját. De elfogott bizonyos szomorúság, és mélyről feltörő fájdalom is. Eszembe jutott, azaz éjszaka, mikor elmentem, pontosabban a perc, mikor elbúcsúztam Fantom-tól. ,, Miért csak azt mondta, viszlát?” tettem fel magamnak a kérdést. De a válasz nem várt módon érkezett. Hirtelen megjelent előttem, a már jól ismert kis szellem alak és meghajolt.

- Megfejtettél, egy fel nem tett kérdést. Üdvözöllek ismét, Álom Lady. – mosolygott kedvesen. Én a döbbenettől először meg sem tudtam szólalni.

- Örülök, hogy látlak, te kis perverz dög. – mosolyogtam könnyes szemmel.

- Én majd őrzöm az álmotok. – mondta, majd meghajolt és eltűnt a szemem elől.

- Várj… - kértem, de már eltűnt. – Hogy érted, hogy az álmunk? – kérdeztem, csak magamtól, majd mély álomba szenderültem.

De egy házban, egy férfi nem tudott aludni, csak az ablakából nézte a sötét tengert. Elmélyed gondolataiban, melyeket nem óhajtott megosztani a külvilággal. Ekkor azonban, egy kis szellem lebegett a válla mellé, végül rátelepedetett.

- Jósolj nekem. – kérte Leon.

- A Skorpiót emlékek gyötrik egy Angyalról. De nem csak ő szenved, nem is, olyan messze egy Oroszlán is emlékezik. De mögötte ott áll egy Nyilas, valahol a homályban és ő az oka a fájdalmának. – mondta Fantom.

- Hannah, ismeri Sora-t? – kérdezte összehúzott szemöldökkel Leon.

- Miből gondolod, hogy ismeri? – kérdezte Fantom, ezzel összezavarva a férfit.

- Megint semmit sem segítettél. – morogta a férfi, majd lefeküdt aludni.

Reggel fáradtan ébredtem, tekintve, hogy Alen ébresztője, kissé újszerű volt. Lerángatta rólam a takarót és majdnem lelökött az ágyról. Ennek ellenére vidáman mentem be a színpadhoz. De mikor megálltam előtte rájöttem valamire. Eszembe jutott, hogy amikor felléptem rajta, boldogság, és szeretett öntötte el a testem. Eldöntöttem, hogy ez most sem lesz másképpen. Nem fogok félelemmel a szívemben erre a csodálatos színpadra belépni. Ha rájönnek, ki vagyok valójában, akkor rájönnek. Már nem féltem, attól, hogy kiderül a titkom. Már nem.

VÉGE

Folytatása következik:

                                    Álom Lady címmel.