3. fejezet

Táncóra

- Jó napot. – köszöntek kórusban a lányok.

- Nektek is, de inkább tegeződjünk. Még nem vagyok öreg, és majdnem egy idősek vagyunk. A nevem Hannah Montero. – mosolyogtam boldogan.

- Igen. – hangzott egyszerre a csoport.

- Szeretném, ha átöltöznétek, és akkor el is kezdjük. – jelentettem ki, mire mindannyian bevetették magukat az öltözőbe. Hallottam Kalos lépteit, amint távozik a teremből. Miután minden lány átöltözött, egy pillanatra elgondolkodtam. ,, Hogy megváltoztak.” Gondoltam, majd odaléptem a magnóhoz.

- Először azt szeretném tudni, hogy táncoltok zenére betanult mozdulatok nélkül. Különböző zenéket fogok elindítani, lesz közöttük gyors és lassú egyaránt. Úgyhogy, had lássam. – mosolyogtam, majd felcsendült egy pörgős hip-hop-os szám. Miközben a lányok mozdulatait figyeltem, a fél szemem, mindig Leon-on volt, aki a falnak támaszkodva figyelt minket. Ekkor megpillantottam, hogy egy nálam, 4-5 centivel alacsonyabb barna hajú lány lép be a terembe. És egy kupac papírt tart a kezében. Egyenest felé vettem az irányt, és mikor odaértem, kivetettem a kezéből a papírokat, és Leon kezébe nyomtam.

- Gyere, táncolj te is. – húztam magam után.

- De én rendező vagyok. És különben sem tudok. – próbált ellenkezni.

- Az nem számít, csak élvezned kell, gyere. – állítottam magam mellé, majd vártam hogy elinduljon a következő szám. A lány, csak ekkor ismerte fel, ki vagyok.

- Álom Lady. – ejtette ki a szavakat a száján, döbbenten. Amire én bólintottam.

- Csak élvezd. – mondtam még neki, mikor felcsendült a dal. Mia mosolygott, majd mozogni kezdett, és igencsak jól. Amihez én is csatlakoztam betanult mozdulataimmal. Ekkor azonban váratlan dolog történt. Mia is úgy kezdett mozogni, ahogy én. ,, Ismeri a koreográfiát!” döbbentem rá, mosolyogva, majd folytattuk a táncot. Mindössze csak egyszer találkozott a tekintetem Leon-éval, de a döbbenettől az arcán, majd nem hasra estem. De nem bántam, jó érzés volt ilyennek látni őt, újra. Ekkor hirtelen betoppant az ajtón Alen és megragadta a kezemet és táncolni kezdtünk. Elvégre ebben a koreográfiában páros érsz is, van. Mikor elhallgatott a zene, odaléptem és leállítottam magnót.

- Látod, csak élvezned kell. – mosolyogtam a csapat lányra, akik boldogan bólintottak.

- Én is csak helyeselni tudok, amíg nem ismertem, csak stylist voltam, de most. – mosolygott, majd breakelt egy sort. Végül pedig kiegyenesedett. A lányokkal pedig folytattuk, még egy kicsit.

- Mára végeztünk, csak azt szerettem volna tudni, hogy álltok a dologhoz. – mosolyogtam, majd útjukra engedtem őket. Jómagam is elmentem átöltözni, de mikor kiléptem, meglepetés fogadott.

4. fejezet

Halálisten?

Mia és Rozetta siettek felém boldogan. Mikor elém értek, megálltak és kifújták magukat.

- Mi ez a nagy sietség? – kérdeztem kíváncsian.

- Engedélyt kaptam a főnöktől! – közölte hatalmas mosollyal az arcán Mia.

- Ez remek, de mire? – kérdeztem nevetve.

- Nem lesz válogatás, te leszel a darab másik főszereplője! – mosolygott vidáman Rozetta.

- Igen de most mennünk kell, szia. – búcsúztak, majd már el is tűntek a szemem elől.

- Ne de… - kezdtem volna tiltakozni, de már nem volt kinek. Egyenesen Kalos irodájába siettem, majd bekopogtam és beléptem.

- Szia Hannah. – köszönt nyugodtan.

- Kalos, én táncot tanítani jöttem, nem fellépni! – közöltem idegesen. – Mégis kinek az ötlete volt ez?!

- Az enyém. – hallottam a hátam mögül egy férfias hangot. – Talán zavar? – kérdezte, mire én megfordultam.

- Igen, képzeld! Tanítani jöttem, nem fellépni! – közöltem nyíltan. Erre Leon odalépett elém és a tekintete villámokat szórt.

- Szerintem nem vagy tisztában vele, ki vagyok. – vetett rám gyilkos pillantást, de én nem ijedtem meg tőle.

- De igen. Aki azt akarja, hogy fellépjek vele. – jelentettem ki magabiztosan.

- Tévedsz, én a Halálisten vagyok, vagy nem hallottál rólam? – kérdezte ridegen.

- Nem vagy te Halálisten. – mondtam a szemébe, mire úgy megrándult az arca, mintha csak megütöttem volna. – Csak azért engeded, hogy így nevezzenek, mert az akarod, hogy tiszteljenek. – közöltem, majd elfordultam tőle. – Nekem nincs szükségem ilyesmire, így is tisztelnek. – tettem még hozzá.

- Akkor, gondolom, vállalod az előadást? – kérdezte cinkos mosollyal az arcán Kalos.

- Igen, és bebizonyítom, hogy nekem volt igazam. – néztem ismét Leon-ra, majd elhagytam az irodát. Bár mikor kiléptem a színpad főbejáratán, már megbántam a döntésem. De már nem volt visszaút, hazamentem és jó erősen bevágtam az ajtót, stressz levezetésként. Amire persze Alen azonnal lejött az emeletről.

- Hannah, baj van? – kérdezte aggódva.

- Én leszek a főszereplő Leon-nal. – közöltem nyugtalanul, majd felmentem a szobámba és magamra kaptam egy szürke melegítő nadrágot és felsőt.

- Elmentem futni. – szóltam Alen-nek, útban az ajtó felé.

- Mindjárt esni fog. – jegyezte meg.

- Te csak ne aggódj miattam. – szóltam még vissza az ajtóból, majd a tengerpartig meg sem álltam. Számtalanszor futottam már esőben, és ezt ő is jól tudta. Már jó fél órája futhattam, mikor eleredt az eső. Egy kicsit megálltam és néztem a hullámzó tengert, és az esőt. De nem én voltam az egyetlen, aki a tengert figyelte. Leon a szobája ablakán át, szemlélte a partot, és közben gondolkodott. ,, Még senki, sem mert velem így beszélni. Sora is sokat megengedett magának, de ez már arcátlanság!” dühöngött magában a férfi, de az angyal emlékére elszomorodott. A lány távozását, a mai napig nem értette. És fájdalommal töltötte el a hiánya, és az, hogy sehol sem találtak rá. De ekkor megpillantott egy személyt a parton. Ki annyira megragadta a gondolatait. Egy ideig figyelte, de ekkor valami rossz dolog történt. Ahogy lent álltam a parton, felbukkant két alak, és megragadták a karomat. Egyszerű rablók voltak, de kés volt náluk, én persze azonnal odaadtam a nálam lévő összeget, mire ők leütöttek. Leon persze azonnal lerohant, de már csak arra ért oda, hogy eszméletlenül feküdtem a vizes homokban.