Kaleido Star – Ha eljön az éj…

1. fejezet

Próba

Nem tudom, hogy kerültem, az ágyamba. Nem emlékeztem sokra az előző estéből. Sétáltam Yuri-val, aztán hazajöttem és rávettem magamat, az emlékezésre, aztán, csak egy kérdés. Mi lesz akkor? De nem értem, miért kérdezném tőle. Hiszen még magam sem tudom a választ, akkor ő, hogy tudhatná. Lassan kimásztam az ágyamból és lementem a konyhába. Ott meglepetésemre, John ült és újságot olvasott. Jenny, pedig elégedetten ette a kutyatápot.

- Köszi, hogy megetetted. – ültem le a fiúval szembe.

- Máskor is. – válaszolta mosolyogva. Irigyeltem, amiért ilyen jó kedvű. Én már nagyon régóta nem tudtam, így mosolyogni. Rég óta, pontosan 3 éve, képtelen voltam egy szívből jövő mosolyt előcsalni magamból. Egyedül, a premiereken, de akkor is miatta. Minden fellépésnél, a nézőteret fürkészem és azt lesem, vajon itt van-e. De egyszer sem láttam, hogy eljött volna. Ekkor eldöntöttem, soha többet nem keresem, a nézőtéren. Ő elengedett engem, akkor nekem is így kell tennem. Én nem rakok rá bilincseket, mint Sophie az ígéretével. Én nem fogom leláncolni, ahhoz túlságosan is szeretem. Ha mással nem is, ennyivel tartozom neki, hogy elengedem és elfogadom a döntését. Bár tisztában voltam vele, hogy nem lesz könnyű, sem, fájdalom mentes, sem. Felálltam az asztaltól és elindultam a kijárati ajtó felé. Jenny, sietve jött utánam, én azonban megálltam, és csak a vállam fölött szóltam vissza. 

- A következő előadáson, te leszel a partnerem. – közöltem, majd kutyusommal elhagytuk a házat. Azonban még halottam, amint John, hátraesik a székkel és összetöri a kávéscsészémet. Magamban kissé elmosolyodtam, közben, pedig folytattam utamat, a színpad felé. Mikor megérkeztem, megálltam az öltözőm előtt. A névtáblán, még mindig, a kettőnk neve állt. Sóhajtottam, majd elindultam, megkeresni Ken-t, hogy beszéljek vele. Az edző teremben találtam, rá, ahol a többiek edzését figyelte.

- Szia Sora. – köszönt nekem messziről, látva, hogy csak megállok a terem ajtajában.

- Szia, megkérhetlek, hogy szedd le Leon névtábláját az öltöző ajtajáról? – kérdeztem, mire mindenki abbahagyta az edzést, és elcsendesedtek.

- Igen, ha ezt szeretnéd. – kezdte bizonytalanul, Ken. Bár vele Leon, teljesen elutasítóan viselkedett, tudta hogy nekem, olyan mintha a bátyám lett volna.

- Igen, ezt akarom. – közöltem ridegen, majd elhagytam a termet, és visszamentem az öltözőbe. Beléptem és hozzáláttam az átöltözéshez. Tudtam, hogy legalább meg kell próbálnom. Még ha nem is sikerül, csak magamat kínozom, akkor is meg kell tennem. Legalább, megtudom, hol a határa a képességeimnek. Tornadresszben és papucsomban elfoglaltam az edzőtermet, a többieket, pedig kiküldtem.

2. fejezet

Összhang nélkül

Elkezdtem bemelegíteni, és csináltam néhány egyszerűbb gyakorlatot a trapézon. Mikor befutott John is.

- Szia, melegíts és kezdünk, nincs sok időnk. – közöltem vele. Miközben ő melegített, megcsináltam az Aranyfőnix-et, és May Démon Spirálját. Egy idő után észrevettem, hogy a fiú tátott szájjal figyel.

- Ha végeztél, akkor ne csak állj, hanem gyere fel! – kiáltottam le neki.

- Milyen manőverre gondoltál, a zárójelenethez? – kérdezte tőlem kíváncsian.

- Egyszerű. A legfelső trapézról kezdek zuhanni, fejjel lefelé, pörögve. Mikor odaérek eléd, te elkapod a bokám, és visszadobsz. Én széttárt karokkal fogok felfelé pörögni, majd mikor elérem a kellő magasságot, megtöröm a pörgést és Layla Aranyfőnix-ével zárunk. – közöltem a fiúval.

- Rendben. – válaszolta, majd hozzáláttunk az edzéshez. Azonban, valamiért a manőver nem akart sikerülni. Amit, nem is csodáltam, képtelenek voltunk követni egymás ritmusát, mozgását. Bárhogy próbáltunk, egyszerre mozogni, nem sikerült. John tempója, kissé lassabb hozzám képest. A szerencsétlenkedés, leginkább arra hasonlított, mint ha két angyal próbálná végrehajtani az angyalok táncát, egy démon nélkül. Bármennyire is eltökéltek, egy démon nélkül soha nem fog sikerülni. És ha ezt nem képesek elfogadni, akkor súlyos árat fognak fizetni, akár mindketten. 6 óra kemény edzés után, arra jutottam, hogy nincs értelme, és fejezzük be. Majd holnap fojtatjuk, és addig beleépítek, még egy elemet, mely kissé látványosabbá, de nem nehezebbé teszi a manővert. Ő egyenesen hazament, Jenny én azonban a tengerpartot céloztuk meg. Leültem a homokba, és csak fürkésztem a vizet és a horizontot. Végig azon gondolkodtam, miért nincs meg közöttünk az összhang. Hiszen, én lassítottam az ő tempójára, és ő is igyekezett, gyorsítani hozzám. De nem csak én agyaltam, azon, ami nincs. John is gondolkodott rajta, végül arra jutott, hogy segítséget kér. Telefonált egyet, és elmondta a problémáját. A hívott fél, egyszerű javaslatot tett neki, de a fiú megfogadta. Arra gondolt, így talán majd sikerült elérnie, hogy rendesen tudjanak összedolgozni. Már későre járt, ezért hazamentem és megetettem Jenny-t, majd lefeküdtem aludni, és reggelig fel sem keltem. Szörnyen fáradtan ébredtem, tekintve, hogy éjjel, rémesen aludtam. Mikor leértem, a konyhába, John-t nem találtam sehol. Csak egy üzenet hevert az asztalon.

Akadt egy kis dolgom, igyekszem vissza, kérlek, várj meg!

John

A levelet kidobtam a kukába, és neki estem, reggelit készíteni. Amíg a tojás főtt, Jenny-t is megetettem. Már éppen leültem volna reggelizni, mikor csengettek. Furcsállottam, mivel senki sem szokott korán reggel keresni, John-nak, meg van kulcsa. Mikor kinyitottam az ajtót, kissé megdöbbentem. Az ajtóban, egy magas, kisportolt testű, ezüst szemű, és hosszú ezüstös hajú férfi állt. Komoly tekintetét látván kissé megijedtem.