Sora és a boltban megismert srác, akiről időközbe kiderült, hogy Ryan-nek hívják egyre több időt töltenek együtt. A többi lány idővel belátta, hogy nem az esetük (írói megj.: szegény Ryan..  ). Ma is volt egy randijuk, amit a tengerparton töltöttek. Már elég régóta lehettek ott, de nem nagyon törődtek az idő forgásával. Sora úgy érezte lassan sikerül elfelejtenie Leon-t, és újra tudna szeretni. Épp sétáltak és közbe beszélgettek elég sok mindenről. - És mond csak Sora, hogy jött az ötlet, hogy artista légy? Az említett itt egy kicsit elszomorodott, de végül elkezdte a mondandóját. - Tudod, még kicsi voltam mikor a szüleim először elhoztak a színpadhoz. Épp az Alice csodaországba játszották és nagyon megfogott. Ez volt az utolsó előadás, amit a szüleimmel együtt néztünk meg. Miután meghaltak elhatároztam, hogy én leszek a Kaleido sztárja és hát nem kis nehézségek árán sikerült is. - Értem, és sajnálom a szüleidet. - Köszönöm. Apum unokatestvére és a felesége nevelt fel. Rendesen lányukként. A fiú elmosolyodott. Majd egy kisebb csend következett, amit Ryan tört meg. - Sora… Tudom, hogy csak pár hete ismerjük egymást, és azt is, hogy nem én vagyok a csajok álma, de szerinted lehetséges lenne, hogy talán…tudod… - Sora kérdőn nézett a srácra, aki eléggé belepirult a mondandójába – Szóval szeretném megkérdezni lennél e a barátnőm?? - Ryan – kezdte a lány – Nagyon rendes vagy, és nagyon aranyos, de tudod, szerintem még korai lenne… - lehajtotta a fejét – sajnálom, nem akarlak megbántani. Talán később, de most még nem. - Semmi baj! Megértem – kicsit elszomorodott – de akkor még van esélyem ugye?? - Ez nem kérdés… Még sokáig sétáltak a parton és sokáig beszélgettek. Közbe a színpadnál egy telefonhívás kezdődött… és talán ez a hívás lesz a sors kerekének mozgatója?? Megtudhatod a következő részből! 