Zuhantam, zuhantam és egyre csak zuhantam. Eszméletemet elvesztve csak egy kiáltást hallottam. -Sora!-Nem ismertem fel a hangot mert nem voltam már magamnál. A következő pillanatban egy fehér szobában ébredtem ahol két ismerős alak vitatkozott. -Nem hiszem el Leon! Tisztában vagy Sora érzelmeivel még is úgy kezeled mint egy rongyot! Pedig ő nem tett semmit ellened!-Ordította egy ismerős női hang, melyet nem nagyon tudok felismerni. -May! Ne avatkozz bele, ehhez semmi közöd! Úgy bánok vele ahogy akarok, engem nem érdekel Sora, megmondtam!-A férfi az biztos, hogy Leon a lány pedig ezek szerin May. -Igen?! Ha nem érdekelne akkor nem lennél itt! -Csak azért vagyok itt mert Mercedesz megkért rá...! -Jaj Leon, ne magyarázkodj! Akár, hogy tagadod.... -Elég legyen! Hagyjátok abba!-Ordítottam rájuk, nem bírtam tovább hallgatni a veszekedésüket. Kinyitottam szemem, s láttam, hogy mindkettejük szeme rám szegeződik, amint néhány könnycsepp folyik végig az arcomon forró ösvényt hagyva maga után. -May, tudod milyen Leon...semmire sem tud rendes magyarázatot adni. A másik, hogy nem kértem, hogy védj meg! Nem véletlenül hívják Halál Istennek!-Gúnyolódtam miközben felálltam, elindultam az ajtó felé, Leon pedig közvetlen az ajtó mellett állt. -Azt viszont én sem tudom, hogy mit keresel itt...Leon! Mert Mercedesz nem olyan hülye, hogy ideküldjön téged!-Mondtam miközben az ajtó előtt álltam, majd távoztam köszönés nélkül. Könnyeim újra peregni kezdtek, nem érdekelt hányan néztek, mert sírnom kellett. Kimentem a kórház elé, fogtam egy taxit, beültem s pár perc múlva már a tenger parton sétáltam, s a gondolataimba merültem...”Miért? Miért teszi ezt velem? Istenem kérlek...mond meg miért, Mercedesz mivel jobb nálam? Mivel?” s sírva rogytam a földre, össze húztam lábamat, összekulcsoltam kezem, s néztem a naplementét. Újra s újra eltöprengtem szánalmas életemen, melyben ismételten ugyan az a kérdés fordult meg a fejemben...Mivel jobb Mercedesz mint én, de mint mindig most is May szavai jutottak az eszembe”Sora, mondtam már, hogy semmivel! Őt szereti és kész!” Néha azért jobb lenne ha csendbe maradna, még ha kérdezem akkor is, mert ezzel a mondattal még egyszer a sírba visz. Na most már kezdem unni a sajnálkozást...így hát úgy döntöttem, hogy vissza megyek a színpadhoz, s gyakorolok tovább, hát ha picit eltereli a figyelmem. Felálltam s elindultam vissza, nem jutottam sokkal messzebb, de a szívem zakatolni kezdett, megtelt keserűséggel, s fájdalommal. A látvány felébresztette bennem a gyűlöletet s minden elnyomott érzésemet.... Folytatás köv...