Kaleido Star -

1. fejezet

Viszlát

Az angyalok tánca után történt. Közölte velem, hogy visszamegy francia országba, és rendbe teszi az életét. Úgy emlékszem, mintha csak tegnap történt volna. Layla után, csak őt tudtam elképzelni az oldalamon, és senki mást. Fájt. Fájt, mikor elmondta, hogy elmegy. Úgy fájt, mint előtte még semmi. A szívem vérzett, mikor kiléptem az irodából, már nem tudtam parancsolni a könnyeimnek. El sem tudtam képzelni, hogy, hogy bírtam ki, hogy bent ne sírjam el magam. Némán zokogva futottam végig a folyosókon, ki a színpadról egészen a tengerpartig. Ahol lerogytam a homokba, és csak sírtam. Néhány órával később, hatalmas vörösre dagadt szemekkel mentem vissza a színpadra és tétován megálltam előtte. Beléptem a kapun és lementem a nézőtér első soraiba, ott pedig leültem egy székre. Felnéztem a színpadra, ahol együtt repültünk, és valósítottuk meg az álmunkat. Felelevenítettem magam előtt, az angyaltánc minden mozdulatát újra, és újra. De minél többször ismételtem, annál halványabb lett. Rettegtem. Rettegtem, hogy elfelejtem és minden pillanata, már csak egy sima emlék lesz. Megint sírva fakadtam. Pontosan nem tudtam megmondani miért. Talán, a hiánya miatt? Talán, mert fájt a tudat, hogy lehet, nem jön vissza? Talán, maga az emlékek elhalványulása miatt? Fogalmam sem volt, de sírtam. Előtte sosem sírtam, sőt, az angyalok tánca óta egyszer sem. Nem bánt velem, kesztyűs kézzel, az edzések során, de nem akart tönkre tenni sem. Az edzéseken kívül, néha elmentünk sétálni, és beszélgettünk. Sokat mesélt nekem Sophie-ról is. Erre most bejelenti, hogy elmegy, de lehet, hogy visszajön. Megéreztem, egy kezet a vállamon, hirtelen kaptam oda a tekintetemet. Egy kedves jégkék szempárral akadtam össze.

- Elmegy… - szipogtam, majd a karjaiba dőltem. Layla szorosan átölelt és vigyázott rám.

- El szeretnél búcsúzni tőle? – kérdezte, felemelve a fejemet. Nem válaszoltam, csak könnyeimet törölgetve bólintottam. Ő kézen fogott, és kicsit rendbe hozta az arcomat. Mikor kiléptünk a színpad kapuja elé, Leon éppen Yuri-val fogott kezet. Layla és én is odaléptünk, hozzájuk. Tőlem búcsúzott el utoljára. Nem mondott semmit. Nem mondta, hogy vigyázzak magamra, semmit.  Csak egy csókot nyomott a homlokomra, majd hátat fordított. Beszállt a taxiba, és egyszer sem nézett vissza. A szívem darabokban hevert. Vérzett és sírt egyszerre. Mégsem tudtam elfordítani a tekintetemet a távolodó taxiról, amiben ült. A többiek, néhány méterrel mögöttem álltak, és hallgattak. Bár nem mondták ki, de tudták, hogy mennyire fáj, hogy elmegy. Ők ezt nem értették, hiszen Leon, mindenkivel teljesen ridegen és elutasítóan viselkedett. Velem sem volt kedves, de nem volt rideg, csak hűvös. És ez a megbecsülés jele volt nála. Tudtam jól. Ismét forró, sós könnyek peregtek le arcomon. Nem fordultam a többiek felé, egyszerűen visszamentem a tengerpartra. Leültem a homokba, és csak néztem a csillagokat. Ekkor eszembe jutott egy vers.

Hol van az a csillag, mely hozzád vezet?

Hol van az a madár, mely énekli a neved?

Hol az a napsugár, mely téged simogat?

Hol van a két karod, mely engem hívogat?

Hol van a szellő, mely összekócol téged?

Hol van azaz utca, mely őrzi lépted?

Hol van azaz éj, mely ringatja az álmod?

Hol van az út vége, ahol meg kell állnod?

Merre indulsz el, ha újra menni kell,

Hol lesz a végcél, ahova érkezel?

A vers vége, sajnos nem jutott eszembe, de akkor nem is érdekelt. De a versben feltett kérdések, annál inkább. Vajon, ha elrendezte a dolgait, otthon, utána, hova megy? Visszajön a Kaleido-ra, vagy soha többet nem látom?

2. fejezet

Leon

3 év telt el, mióta Leon elment. Azóta, egyetlen állandó partnerem sem akadt. Akiket Kalos mellém rakott, néhány hónap alatt kikészítettem, nem bírták az iramomat. Yuri, pedig meg sem próbált a partnerem lenni, ezért legtöbbször a zárójelenetre, egyszemélyes manővereket találtam ki. A hiánya rányomta a bélyeget, a minden napjaimra. Igen, hiányoltam a kegyetlen edzéseit, magát a lényét is. Kalos, úgy határozott, hogy a színpad sztárja, nem élhet a diákszállón, ezért kaptam tőle egy meseszép tengerparti villát. Melyhez hatalmas kert és medence is tartozott. Most ott élek, de, egyedül unatkoztam, és túl nagy volt a ház. Amit Layla is észrevett, ezért meglepett egy kis kölyök németjuhász kutyussal. Aminek határtalanul örültem, hiszen a kutyus, pont olyan energikus volt, mint én.

Reggel 06:00-kor csipogott az órám, jelezve, hogy fel kell kelnem. Lustán nyomtam le a zavaró hang okozóját, majd a hátamra fordultam. De nem lustálkodhattam sokáig, mert Jenny a hasamra ugrott, és az arcomat kezdte nyalogatni, jelezve, hogy éhes.

- Jól van, mindjárt. – nevettem, miközben felálltam, és lesiettem a konyhába. Jenny pedig vidáman ugatva és farkát csóválva követett. A tálkájába tettem neki kutya konzervet, és a másikba friss vizet, majd visszamentem az emeletre.

- Jó reggelt, kedves Sora. – mosolygott rám kajánul Fantom. – Megyünk fürdeni? – kérdezte.

- Jenny! – kiáltottam le, mire a kutyus, egy szemvillanás alatt bekapta a szellemet, és visszament a konyhába. Jómagam, pedig bemásztam a zuhany alá. Utána pedig, magamra kaptam egy csinos nyakba kötős narancsságra nyári ruhát, egy hozzá illő szandállal és táskával. Egy egyszerű sminkkel dobtam fel a ruhát, és egy nyaklánccal. Majd lesiettem és megreggeliztem. Ez alatt Fantom is kikecmergett Jenny szájából, és odalebegett elém.

- Sora, ezt miért kellet?? – kérdezte felháborodva.

- Mert megérdemelted. – vágtam vissza a kis pimasznak. Közben pedig felálltam az asztaltól és a fogasra akasztott kutyapórázért nyúltam.

- Jenny. – hívtam magamhoz kutyusomat, majd rátettem a pórázt és gyalog indultam a színpad felé. 10 perccel később, már a színpad folyosóján siettem Jenny után, aki kirántotta a pórázt a kezemből és elszaladt. Egyenesen Kalos irodája felé rohant, és be is rontott az ajtón.

- Jenny! – kiáltottam utána, majd én is beestem az ajtón.

- Sora, mikor Jenny-t megkaptad, teljesen jól nevelt volt. – nézett rám szemrehányóan Kalos, a földön fekve, Jenny-vel a hasán. Erre én csak elkuncogtam magamat.

- Nagyon vicces. – morgott Kalos. Én csak ekkor vettem észre egy másik személyt, aki szintén az irodában állt. Hátal nekünk, az ablakból, a tengert figyelve. A férfi, magas volt, és hosszú aranyszőke haja volt, pont, mint Layla-nak, mely a fenekéig ért. De mikor megfordult, meghűlt bennem a vér. A szemei ezüstös fényben csillogtak. Éreztem, amint alig áramlik valami levegő a tüdőmbe. Úgy éreztem, meg fogok fulladni, ha nem történik valami. De nem történt semmi, sem Kalos, sem a férfi nem mozdult.

- Leon… - nyögtem alig hallhatóan magam elé.