A magam erdeiben

Barangol�sok k�zel hatvan �v alatt, �jjel �s nappal, es�ben, fagyban, naps�t�sben �s borul�sban, hajnalok hajnal�n, �jjelek �jjel�n, neh�z zs�km�nnyal �s �res tariszny�val, vid�m gondolatok �s elment dr�ga Emberek eml�k-�rnyai k�z�tt, amikor hi�ba s�t�tt a nap, �s �lelt �t a vir�gos t�j m�hzsong�ssal �s kakukksz�val, mert a sz�vemben s�rt �stak, �s b�natot vetettek.

Azt�n �jra barangol�sok, mert az Id� napja �jra felkelt. Ellobbant a r�gi b�nat, elhamvadt, �s szel�d eml�kk� n�tt az Id�ben, amely n�ha felh�s, n�ha napsugaras arc�val csak kr�nik�t �rt, hogy megnyugodjanak az elm�lt �s j�vend� napok ragyog�s�ban az els�llyedt, t�mj�nszag� id�k ut�n.

Barangol�sok erdei f�nyben, puha gyalog�ton, kopott legel�k tarl�j�n, bodzavir�gok s�lyos illat�ban �s s�t�t fenyvesek els�hajtott tegnapjaiban, amikor �szrev�tlen�l v�llamra �lt az Id�, �s csendesen figyelmeztetett a sok tegnapra �s a fogy� holnapokra.

Barangol�sok az Id� �s az Emberek erdej�ben, amely lassan eml�kk� v�lik, mint az elsz�llt f�st �s az �don kalend�riumok, amelyekben m�r megfakult a bet�, �s nincs m�r �rtelme az Id�nek sem, amelyben - mint ez a k�nyv- eml�kk� v�lok majd magam is.

Most visszagondolva �ldom sz�leim eml�k�t, hogy a csavarg�sokba - amelyeknek szabads�g�z�t ma is �rzem- soha nem sz�ltak bele, �s csak a vadhajt�sokat nyesegett�k nagyobb id�k�z�kben, ha betelt a poh�r, �s szertelen gyermek�ket egyenesbe kellett igaz�tani. 

Milyen h�l�s vagyok �rte, hogy hagytak gyereknek lenni! Nem oktattak, nem neveltek, nem ir�ny�tottak �ton-�tf�len �s minden pillanatban. Hagytak annak lenni, aki vagyok, aki leszek, s az oktat�s �r�it, a nevel�s idej�t nem �ltett�k �t unalmas botr�nyk�nek a gyermeki mag�ny vir�gos mezej�re.

A szokny�s kis pal�nt�k koromat meghalad� m�don �rdekeltek- b�r ma is meghat�dottan gondolok r�, hogy tiszta, szem�rmes kis gyermeks�g�kben, de m�ris n�ha any�s komolys�gukban �s nagyol� szorgalmukban val�ban tiszta �s szel�d kis asszonyvir�gok voltak.

�desap�m

A mai gyermek el�tt tal�n furcsa ez a sz�- �s puhas�g�ban er�ltetett, de annak idej�n a mi falunkban senki nem sz�l�totta az apj�t m�sk�nt, �s �n sem lehettem kiv�tel. Elhiszem azt is, hogy m�s megsz�l�t�sokban is lehet szeretet, s�t tisztelet is, de a fater, az apu, az �reg vagy a tata aligha olyan id�t�ll�, �s aligha fejezi ki olyan tiszt�n a viszonyt az apa �s a gyermeke k�z�tt, mint ez a r�gi megsz�l�t�s, amely m�g a mostoh�nak is kij�rt, ha nem tett kiv�telt az �des �s a mostoha k�z�tt.

Nem tagadom, hogy voltak id�szakok, amikor az ��des� jelz�t sz�vesen megtagadtam volna ap�mt�l, de k�s�bb kider�lt, hogy akkor �rdemelte meg a legjobban, amikor k�ny�rtelen k�zzel nyesegette viharos zabol�tlans�gom vadhajt�sait, m�gpedig nem oll�val, hanem mogyor�p�lc�val. A mogyor�p�lca a kert�nkben termett, de ez semmik�ppen nem enyh�tette nadr�gom �rz�kenys�g�t. Sokszor elhat�roztam, hogy m�g a tavaszon levagdosom a mogyor� t�v�ben fakad� zsenge hajt�sokat, de azut�n arra gondoltam, mi j�het helyette? K�k�ny- vagy somvessz�? Nem, akkor ink�bb maradjunk a mogyor�n�l, mert hogy valami kell, ezt magam is bel�ttam.

 Ap�m n�ha reggelenk�nt bajuszk�t�vel felkant�rozva, ide-oda villantva fente a pap�ron valamelyik k�s�nket, mert azt tartotta, hogy nemcsak ruh�j�r�l, l�bbelij�r�l, de bicsk�j�r�l is megl�tszik, ki a �rendes� ember.

�s nem is tudom, hogy van ez, ezt a k�sszeretetet �s –tiszteletet �n is �r�k�ltem, b�r kisebb m�rt�kben, �s mindenesetre megvan a v�lem�nyem arr�l a vad�szr�l, aki rozsd�s, piszkos, l�ty�g� �kusztor�t� vesz el� eb�dn�l… �s belev�g ezzel a mocskos szersz�mmal a keny�rbe.

Ha most a moziban vagy a tv-ben l�tok n�ha egy-egy tantermet, a sz�k padok helyett a k�nyelmes asztalokat, a kis ablakok helyett a nagy, j�l szell�ztethet� ablakokat, az oktat�, besz�l�, �rtelmes filmeket, szinte neh�z elk�pzelni, hogy a teremben nem csupa jeles tanul� �l. J� lenne ezeket a r�gi, falusi, t�gl�s vagy f�ldes iskol�kat, a m�g k�s� �sszel is sok mez�tl�bas gyereket, a tan�t� foltos nadr�gj�t s a puszt�r�l bej�r� gyerekek egy kis kar�j kukoricakeny�r eb�dj�t megmutatni a mai elk�nyeztetett �s kiv�tel n�lk�l val�s�gos gr�fi csemet�knek, b�r tal�n el sem hinn�k, hogy ilyen is volt, �s amit l�tnak, az nem propaganda.

Nem szerettem a tavaszt, �s nem is szeretem.

Olyan, mint egy hiszt�ri�s fiatal anya, aki felel�ss�g n�lk�l sz�li meg ut�dait a f�ldben, a f�ld alatt, a f�kon, a leveg�ben, a f�szkekben, vackokban, m�gpedig mindig sietve, hogy azut�n az eg�sz vir�gz�, r�gyez�, f�szkel�, m�szk�l�, �szk�l�, dalol�, f�ty�l�, pelenka n�lk�li menazs�ri�t egyetlen, t�l meleg vagy t�l h�v�s napon �tr�zza a dajk�l�, megtart�, szoptat�, etet�, �rk�d� szent Anya, a Ny�r k�t�ny�be. Mintha azt mondan�: �Unom az eg�szet, csin�lj vel�k, amit akarsz…�- ezzel azt�n el is t�nik, b�r egyesek szerint dalolva, t�ncolva �s �lland�an szeretkezve k�r�lkering�zi a vil�got, f�r�dve az �r�k n�szban, vir�gban, �nekben, dalban, meg nem unva soha, mert a szerelmet �sszet�veszti a szeretettel, �s a f�jdalomt�l s�s �s keser� pusztul�st a magvet�ssel.

A tavaszt nekem nem a h�vir�g jelenti, �s az ibolya se. A feketerig�k �s a cinke se. Hogy a h� eltakarodik a hegyekb�l: semmi az- j�het m�sik, �s a tavaszkor kij�r� influenz�t csal�dom tagjai lehet�leg m�r t�len �sszeszedik, �gy ez se biztos jelent�je a tavasznak; de ha megsz�ll valami titokzatos �p�tkez�si v�gy, valami f�szekrak� nosztalgia: akkor visszavonhatatlanul itt a tavasz.

Szeretem a mag�nyos utaz�sokat, mert ilyenkor eml�keim is velem utaznak, n�ha bent a kocsiban, de n�ha kint a mez�k f�l�tt, �rny�kos erd�kben vagy a pocsoly�k csillog�s�ban, ahol egy-egy g�lya tart �rs�get olyan katon�s tart�sban, hogy csak az �rb�d� hi�nyzik mell�le �s a szuronyos puska a v�ll�r�l.

A mag�ny is – mint minden m�s – csak addig cs�b�t�, am�g nem k�nyszer. Ahhoz, hogy az ember vid�m gyalogos legyen, okvetlen sz�ks�ges egy p�r j� l� vagy aut� a h�tt�rben, s ahhoz, hogy vid�m mag�nyban �ljen, okvetlen�l sz�ks�ges a lehet�s�ge, hogy akkor l�p ki bel�le, amikor akar.

Mindig szerettem a havat, a sz�llong� tisztas�got, a havas erd�k csendj�t, a havas puszt�k k�d�s, mag�nyos messzes�g�t, a sz�nk�cseng� elhullajtott csilingel�s�t a ny�rf�s utakon �s a mez�k messze hajl�sain; a vid�ms�got a kis cseng�k kacag�s�ban, a meg�rkez�s egy-k�t kedves pend�l�s�ben, amikor a vend�g m�r �ssze�lelkezett a gazd�val.

Elfelejtj�k, hogy emberek mennek el mell�l�nk – �r�kre - , elfelejtj�k az �let �rkait, hov� belehullott egy-egy sz�v, aki szeretett benn�nket; mindent elfelejt�nk – de a j� k�nyvet �ppen �gy nem felejtj�k el, mint magunkat.

Szerettem a k�nyvek, a pap�r, a bet�k k�l�n�s, neh�z szag�t, ami a leg�jabb k�nyvekn�l sem �rzett �jnak, b�r ezeknek az illata meg sem k�zel�tette egy-egy �reg kalend�rium vagy biblia kimondhatatlanul titkos, id�kt�l �s gondolatokt�l terhes arom�j�t.

Szeretem a k�nyvet. Valamikor r�gen m�lyen a sz�vemre sz�vtam az iskolak�nyvek nyomdaszag�t. Titokzatos, igaz m�lys�gek ny�ltak ki el�ttem. A t�rt�nelem reg�ny volt, a f�ldrajz �tle�r�s, az olvas�k�nyv pedig muzsika.

Szeretem a k�nyvet, �s hiszek benne. Sokszor tudom, hogy nem igaz, de ezt mondani m�gsem merem, mert az a m�sik, aki �rta, �lm�ban vagy �bren �gy is l�thatta, ahogy le�rta.

Szeretem a k�nyvet, �s �gy n�zek r� mindig, mint a csod�ra. Mint elm�lt vagy �l� lelkek n�ma- vagy hangosfilmj�re, titkos jelekbe z�rt �r�m�re vagy f�jdalm�ra.

Szeretem a k�nyvet, �s tan�csait k�vetem. Csak egy k�nyv volt �letemben, amelynek nem hittem, s amelyt�l f�ltem – a legpontosabb, legcsalhatatlanabb k�nyv: a matematika.

Ebben nem hittem, mert sz�raz volt, mert ritmustalan volt, mert f�lre�rthetetlen volt, vil�gos, igaz, �s fant�zi�m undorral reppent �t a sz�mok kem�ny oszlopa felett, �s sz�tporl�dott, mint a v�z, amikor szikl�nak �tk�zik.

Ann�l jobban hittem a vad�szati k�nyvek minden fajt�j�ban, a tengeri k�gy�ban, a h�tfej� s�rk�nyban, a borzfuvarban, a b�r�nyt vezet� farkasban �s mindenben, ami �letteljes, misztikus, el�rhetetlen, megmagyar�zhatatlan – fant�zia �s �lom volt.

Kerestem az �reg k�nyveket, a vaj�kos tud�st, a meggy�z�d�st a hom�lyban, �s igazolni akartam m�moros, �reg hazudoz�kat, akik hittek �lmaikban �s igaznak feledett f�llent�seikben.

Hittem a bagolyban, aki hal�lt ki�lt, a sz�lki�lt�ban, aki n�lk�l nincs sz�l, a levelib�k�ban, aki jobban tudja az id�t, mint a kalend�riumcsin�l� (pedig az is nagyon tudja!); Matula mesterben, tan�t�mban �s vad�r�nkben, aki f�b�l, f�b�l, n�th�b�l �s ty�kszemb�l, sz�lb�l �s naps�t�sb�l, holdudvarb�l �s r�kaugat�sb�l mindent megj�solt, �s ezek a j�slatok vagy bev�ltak, vagy nem. Harmadik eshet�s�g nem volt.

Hittem… hittem!

�s sohasem b�ntam meg. N�ha – majdnem mindig – nem azt tal�ltam, ami a k�nyvekben meg volt �rva, hanem ann�l sokkal t�bbet. B�kess�get, mag�nyt, halat, vadat, madarat, de mindig tal�ltam valamit, �s a v�g�n, nem mondom, hogy nagy �rt�k, de megtal�ltam: magamat.

Szeretem a k�s� d�lut�n �rny�kait, mert puh�k �s finomak. Nem feket�k, nem feh�rek, nem �l�k, �s nem holtak. Olyanok, mint az eml�k.

Nem szeretek napvil�gn�l �rni. A napf�ny �les vil�goss�ga nekem t�ls�gosan er�s, �les f�nyt vet arra, amir�l �rok. Az �n igazi elemem a k�d, a sz�nes vagy bor�s p�r�k, az �lmos �szi es�, a hossz� t�li alkonyatok �s s�r� est�k… A sz�rke k�db�l csak �gy rajzanak el�m a mes�k, igaziak, sz�pek, le�rni val�k. A meseszer�s�g �s az �r�s �sszef�gg� fogalmak sz�momra. A napf�ny el�zi a csod�kat, amelyek a k�dben v�rnak r�m… Igen, ha j�n a k�d, elfog valami �si �szt�n, k�nyszer, hogy csavarogjak, menjek-menjek abba a titokzatos, sejtelmes vil�gba, amit a k�d takar.

Szeretem a k�d�t, amely eltakar, �s egyed�l lehetek benne.

Szeretem a k�d�t, mert csend van benne, mint egy idegen orsz�gban, melynek lak�ja a mag�ny, kir�lya pedig az �lom.

Szeretem a k�d�t, mert t�l rajta zsong� j�l�t, meleg k�lyha, �lel�sre t�rt karok �s mes�k vannak, melyek tal�n val�ra v�lnak.

Szeretem a k�d�t, mert eltakarja a m�ltat, a j�v�t, �s a jelen is olyan hom�lyos benne, hogy tal�n nem is igaz.

Olyan kevesen szeretik a k�d�t, �s olyan kevesen tal�lkozunk benne, de akik tal�lkozunk, nemcsak a k�d�t, de egym�st is szeretj�k.

Ism�t levelek, ism�t telefonok. Meg akarnak ismerni.

Furcs�k az emberek!

Engem egy�ltal�n nem �rdekel, hogy �k mikor sz�lettek, doh�nyoznak-e vagy sem, �s a mag�ny emberi szents�g�t sem mertem volna megb�ntani Kr�dyn�l, T�m�rk�nyn�l �s egyetlen szeretett �r�mn�l sem (nem mintha �ssze mern�m hasonl�tani magamat vel�k), pedig nagyon tisztelem �ket, �s k�v�ncsian t�n�dtem, hogy �let�k milyen lehet.

De h�t mi k�ze van az �r� fizikai �let�nek az �r�s�hoz?

Semmi!

Az alkot�s r�v�let�ben nem �n �rok, hanem az az �n, aki az alkot�s v�g�ny�ra v�ltja �t a gondolatokat, �s az a Szellem, aki �nmag�t j�tssza az agytekercsek fizikai klaviat�r�j�n.

T�m�rk�ny ban�lisan tisztes kispolg�r volt. Kr�dy sz�ls�s�gesen lump, Arany k�ztudom�s�an zsugori, Pet�fi a kort�rsak szerint k�pk�d�, �borzaszt� ember�(mondta J�kai Herceg Ferencnek, amikor az megk�rdezte) – �s �gy tov�bb; az eg�sz vil�girodalomban ezeknek a tulajdons�goknak az �r�shoz semmi k�z�k. A Gondvisel�snek el kellett vennie az embert�l az egyik helyen, ha a m�sikon oly sokat adott.

Az igazi �r�k nem szerett�k a felt�n�st, a tapsot, a t�meget, ha sz�kebb t�rsas�gukhoz ragaszkodtak is. Nekem nincs �t�rsas�gom�, �s nem is akarom, hogy legyen. Egy-k�t bar�t – akik m�g �lnek – el�g, �s �jakat �n m�r nem is akarok.

Pedig �ltal�ban szeretem az Embert, de nem er�ltetem magam senkire, �ppen, mert szeretem.

Hallgatom a sz�vem.

Ha majd egyszer meg�ll, �s elszakad a testemt�l az, ami �n vagyok, lehajolok m�g egyszer, �s megcs�kolom a sz�vem; megcs�kolom, mert szeretett engem, �s szerette az eg�sz vil�got. J�l tudom: a f�nyt a szemem itta, a dalt a f�lem fogta, a simogat�st a kezem �rezte, sz�p utakon a l�bam vitt, �s a gondolatok a fejemben sz�lettek, mint az �g t�voli vill�dz�sa, de mindezt a sz�vem gy�jt�tte �ssze, �s bel�le lett minden, ami szeretet.