Azóta az este óta amikor a kísértet lány látogatást tett Solage-nál nem jelentkezet. Eltelt egy hét és Solage lázasan elkezdett a könyvtárban keresni kevés sikerrel. Többször is járt a harmadig emeleti folyosón de nem találkozott se, élővel se halottal sem.

Az alagútba nem bírt lejutni mivel anyja állandóan a nyomában járt.

Egyik nap viszont Anyjának sürgősen el kellett menni és nem akarta vinni a lányát. Ennek Solage különösen örült. Felpakolva egy kis hidegélelmet elindult végre kielégíteni a kíváncsiságát az alagúttal kapcsolatban. Út közben nem találkozott senkivel, amiért kimondottan hálásvolt a magasságosnak. Az út eddig megtett szakaszát kívülről fújta hisz elméjében már többször lejátszotta az utat.

-         „Egyenes, hirtelen kanyar, lejtős csúszos rész, ismételten egy kanyar, majd megint egyenes rész” – ismételgette, ahogy haladt egyre lejjebb. Solage rendíthetetlenül haladt előre. Miután elhagyta azt a pontot ahol legutoljára visszafordult egy bal kanyar következett, majd egy rövid lépcső lefele, ismételten egy bal, majd egy jobb kanyar. Az út végén egy nagyobb helységbe érkezett, nem értette itt, hogy hogy fáklyák világítanak. Körülötte folyosók és vasajtók váltogatták egymást körbe a teremben. A csupasz kőfalakon a fáklyák fényei játszottak az árnyékokkal. Rémisztő volt mégis izgalom keltő, Solage azt sem tudta melyik folyosót vagy ajtót válassza. A háta mögött hirtelen apró zaj támadt. Mielőtt sikerült volna megnéznie csak annyit érzett, hogy valami nehéz és tompa tárgy landol a fején majd a sötétség leple ereszkedik a tudatára.

***

Sötét van és hideg. Egy halovány lámpa fényei egy alakot világít meg. Nagyon ideges, valakinek magyaráz de nem látni kinek. A másik alak körvonalai a sötétségbe vesznek.

-         El kell menned! – Hallatszott egy fojtott női hang.

-         Nélküled nem megyek! Kérlek… mond, hogy velem jössz! – hallatszott egy ugyan úgy fojtott férfihang is.

-         Nem lehet… még nem. Utánunk jönne, és azonnal megtalálna. Azt nem élném túl, ha veled történne valami. Tudod jól mire képes!

-         Nem fog minket megtalálni bízz bennem. – hirtelen léptek zaja törte meg a két ember beszélgetését.

-         Menned kell. Siess! A megbeszélt időpontban legyél itt újra, én várni foglak.

-         Ígérem kedvesem, itt leszek és akkor végleg velem jössz. – a lámpa fényével megvilágított alak hirtelen eltűnt sötétségben

-         Kisasszony merre van?? Feleljen!! Tudjuk, hogy erre jött!! – csatlakoztak az egyre közeledő léptek hangjainak tulajdonosainak hangjuk is.

-         Most menj! - jelent meg ismét a fény körében. Az árnyék

-         Isten önnel kisasszony ígérem hamarosan jelentkezem. – a lépések már nagyon közel jártak.

-         Arra ment! – szólalt meg egy másik hang és a férfi nyomába eredtek az érkezők

-         Jól van kisasszony? – állt meg az egyik a nő mellett.

-         Igen …. Jól. – felelte. Szívét a kétségek mardosták, hogy szerelme élve kijut-e a szabad levegőre üldözői elől.

***

Solage hangokra lett figyelmes miközben ébredezett. Eleinte összemosódó motyogásnak vélte őket majd idővel tisztábban kezdte hallani.

-         De uram… itt bóklászott, kitudja mennyi mindent tudott már meg rólad. Meg kell ölnünk mielőtt még bárkinek is elmondja!

-         „Megölni???” – futott át az ébredező lány agyán a gondolat – „Hova kerültem?? Ez nem lehet igaz ilyen nyugodtan képes a halálomat kívánni?? El kell innen menekülnöm mihamarabb!” –próbált magába és fájó, elgémberedett végtagjaiba életet verni.

-         Nem… - hallatszott egy mély férfihang. – nincs most kedvem gyilkolni.

-         Akkor enged meg, hogy én végezzek vele uram.

-         Megtiltom, hogy hozzá nyúlj! Vidd vissza az alagút elejére, amíg nincs magánál. Azt mondtad nem látott meg téged amikor leütötted had higgye hogy csak álmodott…. Mert az álmok addig álmok amíg valóra nem válnak… - Solage felkapta a fejét erre az utolsó mondatra. Tudta jól, hogy találkozott már ezzel a kijelentéssel de nem tudta, hogy hol.

-         Igen uram, ahogy kívánod hajolt meg a szolga majd a lány felé vette az irányt. – Solage jobbnak látta, ha még mindig ájultnak tetteti magát miután a szolga a vállára dobta, kinyitotta a szemeit, hogy jobban körülnézhessen azt hitte a másik alak nincs már a szobában de tévedett. Az egyik sarokban ott állt és őt nézte. Arcát eltakarta a félhomály mégis azok a szürkéskék szemek olyan áthatón vizslatták, mintha minden egyes porcikájába belelátna. Solage megszólalni sem tudott a meglepődöttségtől azt hitte, hogy az előbb említett „úr” majd leleplezi a kis titkát és a következő pillanatban a vérét ontva a földre kerül. De nem így volt az alak szótlanul követte, ahogy a lányt a szolga kicipeli az ajtón majd az, halk nyikorgással bezárul mögöttük.

Solage 2 nappal a történtek után sem tudott napirendre térni a dolgok felett. Nem értette, hogy élhet ott lent két ember, hogy bárki is tudna a létezésükről. És hogy jutnak hozzá azokhoz a dolgokhoz, amik szükségesek ahhoz, hogy életben maradjanak ott lent?? Kérdések tömkelege száguldott végig az agyán újra és újra, miközben azon is gondolkodott vajon kik lehetnek ők?

Egyik este aztán a napközbeni meleg miatt Solage nyitva hagyta a terasz ajtót, mivel az este vihar ígérkezett és addig is reménykedett benne, hogy a vihar által közeledő hűs fuvallatok lehűtik a meleg szobát. Solage az álmok birodalmának a határán halk lépésekre lett figyelmes, amik a szobában törték meg a csendet.

Azt hitte, hogy az anyja jött ellenőrizni, de amikor a léptek tulajdonosa letelepedett az ágyára. Tudta jól, hogy a bátyja nem lehet az mivel ő most éppen valamelyik barátjával fűzi a lányok fejét a városban.

Egy kéz lassan megérintette a lány arcát, aki erre az érintésre lassan kinyitotta a szemeit. Az éjszakai látogatója nem más volt mint az alagút végén lévő szoba ura. Hosszú köpeny volt az ismeretlen látogatón. Alatta egy ing, ami sötétkék volt és még jobban kihangsúlyozta a szemeit. Azokat a szomorú kék szemeket. Solage ekkor jött rá, hogy aki az ágyán ül az nem más, mint a föld alatt lévő szoba ura. A férfi mikor észrevette, hogy a lány már nem alszik, hanem őt nézi hirtelen felállt és indulni készült, de egy kar nem engedte. Solage megragadta a férfi kezét akinek Solage így most csak a hátát látta.

-         Várj…- mondta halkan.

-         Nem lehet mennem kell, nem kellett volna idejönnöm. – ki akarta tépni a karját Solage keze közül, de a lány nem hagyta magát.

-         Ki vagy te? Miért nem kellett volna ide jönnöd?

-         Miért érdekel? Hisz nem maradtok sokáig.

-         Mert kíváncsi természet vagyok. Azt mond meg, hogy miért ne maradnánk sokáig?

-         Csak vendégek vagytok. A vendégek mindig jönnek és mennek.

-         Tévedsz. Miénk a kastély. – a férfi erre nevetésben tört ki.

-         Ez vicces, azt hittem a kastélyokat először el kell adnia a tulajdonosnak, hogy másé legyen.

-         Az előző tulaj meghalt… 3 hónapja drága anyám mániákusan meg akarta venni ezt a kastélyt és mikor lehetősége nyílt rá meg is vette.

-         Értem… akkor nem maradhatunk tovább…

-         Miért ne maradhatnátok? Senki sem tudja rajtam kívül, hogy ott vagytok. Én ígérem nem árulom el senkinek sem.

-         És miért tennéd meg ezt értünk, hisz nem ismersz minket.

-         Pont ezért, meg akarlak ismerni titeket. Tudni akarom, hogy miért éltek ott lent elzárva mindentől és mindenkitől.

-         Vigyázz nem tudod, mit kívánsz ezzel.

-         Oké tudom, hogy nem mindig fog tetszeni az amit látok, de én vállaltam nem bújhatok ki alóla. Ez az én döntésem, ahogy a te döntésed az, hogy idejöttél hozzám… igaz is, hogy jutottál be anélkül, hogy észrevettek volna téged? – a férfi nem válaszolt, még csak a fejét sem mozdította meg az egész beszélgetés alatt. Csak állt háttal Solagenak és reménykedet, hogy a lány nem tesz fel neki további kérdéseket.

-         Mennem kell. – mondta ismét majd elindult az ajtó fele. A lány utána ment és a férfi vállára tette a kezét, aki ennek hatására megállt.

-         Csak egy név…? – kérdezte félénken.

-         Asher – válaszolta majd tovább indult.