-Maga meg kicsoda? –kérdezte mögkövülten Jessica.

A férfi olyan harmincas lehetett, magas, jó felépítésű. Barna haja kócosan hullott a szemébe. A szemébe, mely olyan zöld volt, mint a tenger. Jessicának el kellett ismernie, hogy nagyon jól néz ki. De a tény, hogy egy szál nadrágban és épp kávét főz, (valószínűleg az anyjának) rögtön ellenszenvesé tette.

- A nevem Dave. –mutatkozott be, és mosolyogva kezet nyújtott. – Te nyilván Jessica vagy.

- Igen. –Jesica nem rázta meg a felé nyújtott kezet. –Maga meg nyilván az anyám pasija!

Tudta, hogy nagyon bunkón viselkedik, mégsem érdekelte. Látszólag Davet sem izgatta különösebben.

- Remélem te nem vagy olyan elkényeztetett kisgyerek, aki rögtön hisztizni kezd, ha találkozik az anyja barátjával! –hát ezzel az elevenébe talált.

- Nem! –válaszolta morcosan. – Feltéve amíg a barát nem akar apucit játszani!

- Ez csak természetes! –mosolygot Dave. –Akkor elfogadod a békejobbot?

Jessica kelletlenül, de elfogadta.

Lehet, hogy Dave az anyja barátja, de el kell ismerni, remek diplomata lenne belőle.

Melinda pont ekkor lépett a konyhába. Látszott rajta, hogy még csak most kelt fől, testét csak egy fehér köntös takarta. Zavartan pislogott, Jessicáról Davera.

- Látom megismerkedtetek! –mondta feszengve, és a hajába túrt.

- Igen. –morogta Jessica.

- Igen! Nagyon helyes lányod van Melinda! –mosolygott Dave.

- Öh igen! –Melinda még mindig zavarba volt. Majd Jess-hez fordult. –És milyen volt Cissyéknél? –kérdezte. –Mi volt a baj?

Jessicát váratlanul érte a kérdés. Kicsit elpirult, de gyorsan kivágta magát.

- A szülei már megint elutaztak, és ő egyedül van otthon! Tisztára ki volt bukva! –hazudta. –Megkérte, hogy Andyvel menjük át éjszakára, és tartsunk egy csajos estét. De lemerült a kártyám, és nem tudtalak felhívni. Gondoltam úgyis megértenéd!

Azzal nekiállt reggelit készíteni. (Szokásos diétás zabpehely)

Az anyja látszólag semmit nem vett észre a hazugságból, mivel nem kérdezett vissza. Davet nézte. Jess most kifejezetten örült, hogy itt van a pasi.

- Elmegyek felöltözni! –mondta pár perc kínos csend után Melinda.

Mikor kiért a könyhából Dave fordult hozzá.

- Legközelebb ne magyarázkodj ennyit, ha füllentesz! –mondta mosolyogva. –A fiaim is mindig így buktak le!

Jess nem tudta mit válaszoljon. Tagadjon, vagy mérges legyen-e a tanácsért, és a bizalmaskodásért. Végül csak annyit kérdezett:

- Vannak fiai?

- Igen. De kérlek tegezz! Kettő is.

- És hány évesek? –kíváncsiskodott tovább Jess.

- Hát a kissebbik, Will, 19, most éretségizett. A nagyobbik 23.

- Őt hogy hívják?

Nem tehetett róla, nem tudott lakatott tenni a szájára. Pedig elhatározta, ha az anyjának valaha pasija lesz, utálni fogja. De Dave teljesen normálisnak tűnt.

-Jacknek.

Jessica nem akart tovább kérdezősködni. Mivel Dave itt elég szűkszavúnak látszott, inkább bekapott egy kanál műzlit. Szerencsére megjelent az ajtóban Melinda.

- Kicsim mit tervezel mára? –kérdezte.

- Délelőtt elmegyek Parkinsonék-hez vigyázni Amy-re, és John-ra. Délután pedig tanulnom kell!

Melinda döbbenten nézett rá.

- Szombaton? Nem találkozol ma Armsteddel?

Jessicának összeugrott a gyomra. Az anyja ennél rosszabbat nem is kérdezhetett volna.

- Dolga van ma. –nyögte ki végül.

- Oh éretm! –majd Davehez fordult. – Átjössz vacsorára?

- Szívesen! –válaszolta rögtön. – Persze, csak ha nem zavarok!

Melinda Jessicára nézett.

- Most mit akar? –gondolta Jess. – Úgyis jön, akkor meg nem tök mindegy, hogy én mit akarok?

- Felőlem. –mondta, azzal felállt.

A lépcsőről még hallotta, ahogy az anyja odasúgja Davenak.

- Még meg kell barátkoznia a helyzettel!

Jessica idegessége rögtön elszállt, amint belépett a Parkinson házba. Amy és John kitörő örömmel ugrottak a nyakába.

- Jessica! –kiabálták.

Miután sikerült lefejtenie magáról a kicsiket, Mrs. Parkinson elé lépett.

-Jónapot Mrs. Parkinson! –nyújtott kezet. –Hogy van?

Mrs. Parkinson kedvesen mosolyogva kezet rázott vele. Nagyon elegáns nő volt. Most is, fekete haját szoros kontyba kötötte, és hajszálcsíkos, kék kiskosztümöt viselt. Látszott, hogy jól megy nekik.

- Jajj Jes drágám, úgy örülök, hogy el tudtál jönni! –lelkendezett. (ez egy idegesítő szokása volt) – Tudod a férjem elutazott, és nekem is ma lesz egy üzleti tárgyalásom! És egész napos! Tudom, hogy szombat van, és mekkora áldozat tőled, hogy vigyázol ezekre a rosszcsontokra, de itt tudnál maradni hatig? A dupláját fizetném, mint rendesen!

Jessica majdnem elnevette magát. Kevés kellett, hogy az elegáns Mrs. Parkinson térdre vesse magát előtte!

- Persze Mrs. Parkinson, szívesen! És nagyon köszönöm, hogy megint engem hívott!

- Ugyan ki mást? A gyerekek oda vannak érted!

- És én is értük! –simogatta meg a kis Amy fejét, aki most bújt oda hozzá.

Mrs. Perkinson megnyugodva, hogy csemetéi jó kezekben vannak, fél óra múlva már ott se volt.

- Jessica megnézed az új babámat? –cincogta Amy.

- Jess játszunk a vonatommal? –rángatta a ruhája ujját John.

Amy 4 éves volt, John pedig 5. És borzasztóan fárasztóak. Jess ebédre úgy érezte magát, mint akit megrágtak, és kiköptek. Így ebéd után ő is lefeküdt aludni egy picit, a kicsikkel.

A telefon csörgésére ébred. 3 óra volt.

Gyorsan kisurrant a gyerekszobából, és felvette.

-Hallo!

-Szia Jessy-baba! Na mizujs? Találkozunk ma? –Armsted úgy beszélt, mintha nem történt volna tegnap semmi.

-Nem hiszem! –válaszolta Jessica.

-Jaj baby ugye nem vagy rám mérges? –kérdezte flegmán Armsted. –Tegnap kicsit be voltam rúgva, amiatt beszéltem veled olyan csúnyán. Megbocsátasz?

Jess nem tudta mit csináljon. Végülis szereti Armstedet. Ez volt az első ilyen kisiklása.

-Rendben! –mondta. –De ki kell engesztelned!

-Ez csak természetes! –hallatszott a hangján, hogy vigyorog. –Mit szólnál ma este egy vacsihoz? Csak mi ketten?

-Jól hangzik. –válaszolta habozva.

-Akkor nyolcra érted megyek! Na csá! –azzal lerakta.

A beszélgetés végén mindketten mást gondoltak.

Jess azt, hogy jól döntött, hogy megbocsátot. Hisz Armsted olyan kedves fiú.

És Armsted:

-Ezzel a csajjal bármit meg lehet tenni.