Öröklődő álmok

10.Fejezet

-Rendben, mindjárt jobban lesz- jelentette ki a nő. Majd Leonhoz fordult, aki eddig értetlenül figyelte az eseményeket – Beszélnünk kell! – aztán oda szólt Sophie-nak – Te addig fektesd le őt az őltözőben!

-Mit akarsz tőlem? –kérdezte valamivel később a teremből kiérve Leon

- Én is örülök, hogy látlak! Nem változtál semmit és ezt nem jó értelemben mondom.

-Azért jöttél, hogy ezt közöld velem? Mert akkor el is mehetsz

-Nem, nem ezért. Valamit most elmondok neked, de előre kijelentem nem várok sőt akarok tőled semmit – mondta a hölgy

-Ha nem akarsz tőlem semmit mért várod el, hogy végig hallgassalak. Akkor annyira nem is fontos az ügy.

-De nagyon is fontos

-És mi lenne az?

- Először is engem már nem érdekel mi történt a múltban, nekünk már semmi közünk egymáshoz

-Ebben igazad van

-Ne szólj közbe, ha megkérhetnélek nem jó kedvemből jöttem ide hozzád, hanem mert muszáj volt

-Most már kezd érdekelni a dolog

- Rendben. Amint az előbb láttam ismered már őket

- Arra az idegesítő testvérpárra gondolsz benn? Igen, sajnos ismerem őket. Amúgy honnan tudtad mi baja volt a lánynak? –érdeklődőtt Leon

-Cukorbeteg és ez onnan tudom, hogy ők a lányaim

-Micsoda?

- Igen és te vagy az apjuk. De nem vá…- már nem bírta befejezni mert Leon közbe szólt.

-Ezt nem veszem be! És ha így is lenne…

-Így van, nézd csak meg Hanna szemét. Egyébként meg nem érdekel, hogy elhiszed-e vagy sem. Csak tényként szerettem volna közölni veled. Mondtam, hogy nem várok el tőled semmit.

-De Sora mégis, hogy képzeled ezt?

- A nevem most már Emma Bonweille, és a lányok nem ismerik a múltam. Jobban mondva Hanna már mindent tud, de amíg nem beszéltem Sophie-val kérlek te se említsd neki az igazságot!

-És most mit vársz tőlem mit tegyek, mégis csak az én gyerekeim is egyben?

-Mondtam, hogy semmit. Nincs közöd a családunkhoz!

-De igen is van!

- Hogy lenne? hisz eddig nem is tudtál róluk!

-És erről én tehetek?

- Igen TE tehetsz!!! És itt szeretném lezárni ezt a beszélgetést! Annyit viszont kérnék, hogy tartsd a szád Sophie előtt míg nem beszélek vele.- fejezte be a beszélgetést Sora, majd a válasz lehetőségét figyelmen kívül hagyva otthagyta a férfi. Ezután Kalos irodájába vezetett az útja.

A Főnök irodájához érve kopogtatás nélkül rontott be.

-Miért nem mondtad, hogy ő is itt van?- kérdezte dühösen a nő

-Örülök, hogy látlak. Azért nem szóltam, mert én sem mtudtam, hogy jönni fog. Gondolom találkoztatok. Mi történt?

-A lányokkal veszekedett és Hanna rosszul lett mikor odaértem

-De ugye nem azért, mert Leon bántotta?

-Nem, dehogy. Jah és beszéltem vele

-Mi volt?

-Tud mindent

-Mindent?

-Nah jó csak a lényeget mondtam neki, hogy ő a lányok apja.

-De egyszer beszélnetek kell. Talán ki is békülhetnétek

-Azt felejtsd el! Nem tudom elfelejteni soha amit tett. Most megyek beszélek Sophie-val.

-Rendben. 2 óra múlva gyertek vissza megbeszélés lesz.

-Jó- mondta Emma majd sarkon fordult és elhagyta az irodát. Ezekután visszatért a gyakorló termekhez. Az öltözőben ott volt két lánya, már Hanna is jól érezte magát.

-Sziasztok –üdvözölte őket

-Szia -köszönt vissza egyszerre a testvérpár

-Beszéltél vele?- kérdezte Hanna

-Igen, de honnan tudod?

-Sophie mesélte. Mit szólt hozzá?

-Nehezen fogadta, de nem igazán érdekel.Most magunkra hagynál egy kicsit, szeretnék beszélni a húgoddal.

-Rendben

Sorának nehezére esett a múltról beszélni, most mégis megteszi a lánya érdekében. Könnyeit visszatartva mesélt el mindent. Látta Sophie szemében, hogy átérzi a helyzetét és sajnálja. Ekkor már nem bírta tovább és szabadjára engedte a könnyeit.

-Sajnálom. Ha tudnád mennyire sajnálom, hogy eddig nem beszéltem róla. De nem szeretek visszaemlékezni a történtekre. Remélem megértesz és nem haragszol rám.

-Nem dehogy-mondta majd átölelte édesanyját. Ekkor nyílt az ajtó és kellemes meglepetés fogadta az érkezőt.

-Sora?

-Igen, én vagyok. Bár már az Emma Bonweille nevet viselem.

-Tudom,de szerintem újra a régit kellene használnod. Az illik az igazi énedhez.

-Jó renben akkor innentől kezdve ismét Sora Naegino leszek.  

-Úgy örülök neked Hugi! – ölelte át régi barátnőjét Layla.

- Én is örülök neked!

-Kalos mondta, hogy valamikor jönni fogsz Sophie miatt. Addig is mi odafigyeltünk a lányokra. Ma jönnek haza Yuriék. Amint meghallotta, hogy itt vannak a lányok és lehet, hogy veled is tud újra találkozni repülőre ült a fiúkkal.

- Tényleg ez kedves tőle.

-Mi az, hogy kedves tőle? Baba kora óta nem látta a keresztlányát és testvérét!

-Ez igaz

- Álljunk meg egy pillanatra, ne olyan gyorsan! Keresztlánya?- kérdezte Sophie

-Igen ugyanis Hanna keresztszülei Layla és Yuri.

- És mégis kik az enyémek?- fakadt ki a kérdés a lányból

-.Kalos és Sarah

-Mi, hogy a Főnök a keresztapám???

-Igen így van. Tudtam, hogy itt jó kezekben vagy ezért jöttem csak most.

-De ugye nem viszel haza?

-Nem dehogy.

-Nem is nagyon tudnád hazavinni teljesen olyan lett, mint te.-szólt közbe Layla

-Ezt meg hogy értsem-kérdezte Sophie

-Te is olyan vagy, mint ő. A színpad szerelmese lettél.

-Nah jó most már mennünk kell Kaloshoz ugyanis megbeszélés lesz kettőkor.

-Mikor lettél te pontos

-Szerintem mindig is az volt-közölte Sophie

-Te csak azt hiszed. Anyukád régebben bárhova is ment mindig elkésett. Még a színpadi tarsulathoz való felvételről is lekésett.- avatta be a lányt Layla

-Na jó szerintem hagyjuk a múltat most már- azzal elindultak Kalos irodája felé.