Alice két napig evés és alvás nélkül figyelte Christ, de nem ébredt fel. A sok fájdalomcsillapító meg tette a hatsását, a műtét óta eltelt két nap, de még nem volt ébren. Este hat óra körül mindig kicserélték a kötést Christian lábán. Alice most először tudta végig nézni. El is eredtek a könnyei, majd több, mint két nap után először álomba tudta magát sírni.

Másnap még délelőtt tizenegykor is aludt, mikor Chris felébredt. Azonnal észrevette, hogy mi történt a lábaival. Azt hiszem sokkot kapott, mert teljesen érzéketlen maradt. Csak Alicét kereste a tekintetével, s megnyugodott, mikor meglátta őt, ahogy a fotelben alszik. Miután nyugtázta magában, hogy a lány egyben van (bár soha nem látta még ilyen megtörtnek) akkor kezdett el enyhe tompa fájdalmat érezni a lábában. Nem tudta felfogni, mi történt vele. Dühös volt. Dühös a világra. " Mi lesz ezután Velem? Mi lesz az életemmel? Hogy fogok élni? Hogy fogok dolgozni? Mozogni? Lábra tudok még állni valaha? És Alice??? Biztos el fog hagyni. Hisz nyomorék lettem. Így nem fog már szeretni. Használhatatlan vagyok. " Ilyen, és ehhez hasonló gondolatok gyötörték Christ, mikor bejött az orvos. Brandon látta, hogy Alice még mindig alszik. Halkan beszélt, hisz tudta, hogy a lány már milyen rég nem aludt.
- Christian! Dr. Brandon Draven vagyok! Én voltam ügyeletben, mikor a baleset történt, és én operáltam meg.
- Elmondaná, mi történt?
- Már három nap telt el azóta. Mindkét lábán rengeteg nyílt törés volt. Tulajdonképpen szilánkosra törtek a lábai. Ha nem operáltuk volna meg, az erek és a sejtek pusztulása elérte volna a combjait. Így elértük azt, hogy a combjai teljesen egészségesek és épek maradtak. Szerencse a szerencsétlenségben, hogy nagyon jó kondícióban volt. Így tudja majd használni mindkét lábát a rehabilitációk után, akár még futhat is. Ha nem operáltuk volna meg, örökre tolószékhez lenne kötve. Sajnálom, hogy ilyen optimistán közlöm magával a tényeket. Úgy beszélek, mintha maga szerencsés ember lenne, pedig most biztosan nem így érez. Mégis én annak tartom Magát! Tudja nagyon durva dolgokat látok itt nap mint nap. A Kedvese a műtét óta nem mozdult innen. Tegnap este hét körül aludt el először. Több, mint két napig nem aludt semmit. A gond az, hogy három napja nem evett. Aggódom érte egy kicsit. Ennyit szerettem volna mondani, mert nem szeretném terhelni. Idő kell, hogy fel tudja dolgozni, ami történt. Ha bármire szüksége van, akkor nyomja meg a piros gombot az ágya mellett, és valaki jönni fog. Meg szeretném nézni a lábát!
- Rendben.
- Szépen gyógyul. Azt hiszem, pár nap és haza mehet. Érez fájdalmat?
- Csak nagyon enyhén.
- Szóljon, ha úgy érzi erősödik, és akkor kap fájdalomcsillapítót.

Talán egy óra telt el teljes csendben. Chris dühe, amit a világ iránt érzett, hogy "miért pont én?" csillapodni kezdett. Meglepő módon tiszta fejjel tudott gondolkodni az elmúlt egy órában. Szinte mindent átgondolt a jövőbeli életéről. Csodálatosan erős volt. Elhatározta, hogy mindent meg fog tenni annak érdekében, hogy teljes életet tudjon élni. Legalábbis megpróbál majd olyan élet-színvonalat kialakítani, amit elfogadhatónak tart, és az élhető, élvezhető életért fog küzdeni. Hirtelen arra eszmélt fel gondolataiból, hogy Alice fészkelődni kezdett.
- Kicsim! Kicsim!
- Christian!
A lány csak ült a fotelben, nem tudott megmozdulni, csak kitört belőle a sírás.
- Kicsim! Ne sírj! Gyere ide! Na... gyere már ide, és ölelj meg!
Alice lassan kelt fel a fotelből, és még lassabban araszolt oda az ágyhoz. Leült Chris mellé, de nem nézett rá.
- Alice! Nézz már rám! Nézz a szemembe légyszives!
Majd megfogta a lány arcát, maga felé fordította, és megcsókolta.
- Alice, figyelj rám egy kicsit! Ha ezek után nem akarsz velem maradni, én teljesen megértelek. Ezért sírsz, ugye? Csak nem tudod, hogy mondd meg.
- Nem. Azért sírok...
- Miért?
- Mert nem tudom, hogy fogsz Nekem megbocsájtani?! Én annyira sajnálom! Miattam történt az egész!
- Ez nem igaz Kicsim! Ennek meg kellett történnie! Mindennek van oka! Ennek is volt valami oka, majd a jövőben kiderül, hogy mi! És most próbáld meg befejezni a sírást! A karjaim megvannak, meg tudlak ölelni, a szám megmaradt, meg tudlak csókolni, a tudod mim megmaradt, és meg tudlak...
- Hülye vagy!
S három napja most először Alice elmosolyodott.
- Megdöbbentő, hogy tudsz ilyen pozitív lenni, mikor a barátnőd miatt elveszítetted a lábaidat...
- Na jó, Szívem, ezt gyorsan felejtsd el! Majd lesznek helyette másfajta lábaim. A lényeg az, hogy te még mindig itt vagy! Nagyon sok segítségre lesz szükségem! Amint lehet, el akarom kezdeni a rehabilitációt! Minél előbb teljes életet szeretnék élni... Veled!
- Rendben. Ha nem gond, hazamennék zuhanyozni és átöltözni. Egy óra múlva itt vagyok, és akkor majd beszélünk.
- Menj csak. Én itt leszek, nem megyek sehova!
- Jajjj, ne mondj ilyeneket légyszíves! Fel hívom anyukádat, hogy felébredtél, és bejöhetnek!
- Alice! Szeretlek!
- Én is szeretlek!