|
MANKÓVAL ÉLŐ SZÖRNYEK: AZ ÁLMOK by Abyssinian
Abyssinian 2007.08.17. 12:28
Már lassan két hete volt Solage otthon. Unalmában bejárta már az egész kastélyt, már az összes zeg-zugát ismerte. Volt olyan hely, ahova nem, mert bemenni. Érezte, hogy nem sok jót találna ott, ami neki is megfelelne. Éppen felfújva tartott a jobb szárny egyik rejtett szobája felé ahol lenyugodhat valamennyire és ahol biztos, hogy nem talál rá senki. Épp egy „kellemes” beszélgetésen volt túl Eugénia-val. Édesanyja megint bele kötött az öltözködésébe. Mivel Solage nem hordott tíz centiméteres tűsarkút és nem mutogatta magát, mint egy kurva, akit azzal lehetett megkülönböztetni az átlagtól, hogy nem az útszélén dekkol, és az arcára van írva, hogy ő jött valahonnan és ezért a seggét is ki kell nyalni. Mint mindig most is veszekedéssel és ajtócsapkodással zárult az, ami beszélgetésnek indult, csak azzal a különbséggel, hogy a megjegyzések a városból haza vezető úton hangzottak el és Solage a bejárati ajtót csapta be drágalátos anyja orra előtt. Miután az incidenst követő percekben Eugénia eljátszotta az Oscar-díjat érdemlő színpadi elájulását és ez által az összes cseléd körülötte rohangált, hol vízért, hol a régen bevált repülő sóért, - aminek az újbóli modern kori használatát felélesztette a ház úrnője ezzel is hangsúlyozva, hogy ő milyen nemes családból származik – Solage dühösen elhagyta a helyszínt és elindult - az anyja kedvesnek nem mondható mondatai után - megkeresni elvesztett nyugalmát. Éppen a harmadik emeleti folyosón rohant végig. Imádta a kastélynak ezen részét. Sok rejtett járatott fedezett fel benne, amik vagy a kastély egy másik részébe, helységébe vitte vagy ki a kertbe egy eldugott részébe. Több járat zsákutcába vezetett és voltak olyanok, amiket befalaztak de, ez sem tudta volna Solage kedvét elvenni attól, hogy tovább barangoljon. Eddig kilenc titkos járatot fedezett fel. Ebből kettő beomlott, három be volt falazva, egy vezetett az erdő mélyére, egy a tópartra, kettő pedig a kastély más részeibe. Az egyik a 2 emelettel alatta lévő könyvtárba.
- „Mily meglepő” – gondolta Solage. A másiknak pedig nem tudta a végét… Egyik unalmas délutánján elindult rajta de csak nem ért a végére… Mikor elindult a szűk nyírkos folyosón érezte, hogy a talaj nem lejt lefelé, tehát egyenesen megy. Így ment ez tízpercnyi gyaloglás múlva is majd hírtelen egy éles kanyar és a folyosó hirtelen megindult lefelé. Mivel a padló vizes volt így természetesen iszonyatosan csúszott. Solage próbált nem elesni, ami részben sikerült is neki. Ezt annak köszönheti, hogy anyja célzásai ellenére még mindig nem hajlandó mindjárt-kitöröm-a-nyakamat féle tűsarkúba mászkálni, inkább maradt az egyszerű sportcipőnél, amit sokkal praktikusabbnak talált. A falon észrevétlenül végig futó vékony vasrúdnak is nagy segítsége volt a seggen csúszós mutatvány elkerülésében.
- „Hát ezt most megúsztam.” - Solage tovább indult. Egy bő húsz perc múlva véget ért a lejtős rész és ismételten egy éles kanyarral fordulva az út egyenesen haladt előre. Bő egy órás reménytelen talpalás után a beálló néma csendet a lány léptein kívül egy hatalmas korgás törte meg.
- „Éljen az éhség érzet!” – kiáltott föl magában. Vágyakozva nézett az előtte álló útra de tudta, hogy ideje visszamenni. Nem csak amiatt, mert éhes, hanem, hogyha észre veszik az eltűnését, akkor a hátra lévő időben ráállítanak egy „őr” aki végig követni fogja, tehát nem mászkálhat majd szabadon az épületben. Így tehát nehéz szívvel de visszafordult és elindult.
Most ismét arra szánta rá magát, hogy elindul az alagútban de, ezt a döntését a következő pillanatban el is vetette. Miután a harmadik emeleti főfolyosóról rákanyarodott egy mellék folyosóra nem várt látvány fogadta. A folyosó végén az össze lámpa kiéget… mintha valaki kicsavarta volna az égőket. A félhomályban egy alak körvonalai bontakoztak ki. Solage erősen arra koncentrált, hogy minél több apró részletet lásson abból, aki vele szemben áll, de ez szinte lehetetlennek tűnt a vényviszonyok miatt.
- Hahó!! Ki van ott? – Szólalt meg bátortalanul. Az alak nem válaszolt csak állt egyhelyben. Solage inkább remélte, minthogy látta volna, hogy az idegen alak nem mozog. – Tudod, ha az ember kérdezik általában az a szokás, hogy válaszol. Vagy legalább ad valami életjelet magáról. – Az alak még mindig nem moccant. – James ha te játszol velem, akkor azonnal fejezd be!! Tudod, hogy nem vagyok vevő az ilyenekre. – Hirtelen az összes lámpa elkezdett vibrálni. Mintha valaki gyorsan fel és lekapcsolgatná egymás után őket. Solage hátán a hideg futkározott mikor meglátta azt, ahogy a vele szemben álló alak körvonalai elindulnak felé. Lassan haladt a lány felé, arcát meg-megvilágította a lámpák fel-felbukkanó fénye. Egy kislány arca nézett farkas szemet Solage-al. Hosszú szőke haja szép lokniba rendezve, égkék szemébe a bánat és szomorúság szőtt szürke árnyalatot. Bőre porcelán fehér volt szinte már kísérteties. Ahogy haladt előre arcán a vonások úgy kezdtek el keményedni, öregedni. Mintha valaki felgyorsította volna a természetes öregedés folyamatát. Miden lépés után a magassága megnőtt, arca felvette a már majd nem felnőttekre jellemző vonásokat. Solage torkán egy hang sem jött ki a meglepődöttségtől. Állt némán legyökerezett lábakkal. Félt. Mélyen valahol félt, de a félelme felett a kíváncsisága vette át az uralmat. Tudni akarta ki ez a lány. Meg akarta érinteni, megkérdezni tőle mi a baj? Már alig egy méter választotta el őket mikor a lámpák fénye visszaállt és a lány alakja elkezdett halványodni.
- Ne…. – kezdte Solage.
- Solage! Hát itt vagy! – a főfolyosó végén bátya bukkant fel. – Egyre nehezebb téged megtalálni ebben a nagy kastélyban ugye tudod? – a Solage nem figyelt rá azt e helyet nézte ahol eltűnt a lány. Nem tudott magához térni az imént látottaktól. – Hahó! Föld hívja hugit! - James meglengette húga szeme előtt a kezét. Ezzel sikerült el érnie, hogy ránézzen.
- Mit kérdeztél? – nézett kábultan bátyára.
- Semmit. Csak annyit mondtam nehéz téged megtalálni ebben a házban. Láttam, mit csináltál a bejáratnál. – vigyorodott el szélesen az idősebb testvér. – Ugye tudod, hogy ezért még keservesen megfizetsz. – A mosoly azonnal le is hervadt az arcáról. – A ma estét nem úszod meg.
- Tudom…- mondta Solage egy sóhaj keretében. – a Pénzhajhász népek…
- Nagyi hívta őket így mindig. Nem értem miért kell estélyt adni nekik.
- Azért mert a mi drága anyánk szeret kérkedni azzal, ami van neki, illetve amit azzal szerzett, hogy apu nyakán élősködik.
- Igen ez már így van… de menjünk átöltözni. Mindjárt 5 óra és jönnek a vendégek.
- Megyek. – Solage még egy utolsó pillantást vetett a szellem lány helyére majd bátya után indult.
***
Az estély után Solage fáradtan dőlt bele az ágyába. Nem akart mást csak aludni, hajnali 3 fele járt az idő. Az utolsó vendég nem rég hagyta el a házat. Büntetés képpen a délután miatt a lánynak végig kellett várnia még mindenki elmegy és a személyzet is nyugovóra tér.
Már éppen süllyedt volna bele az álomvilág kellemes és csalogató sötétségébe, amikor kopogást hallott.
- Ki az?? Mit akarsz?? – szólt kifele az ágyából. Válasz nem jött csak léptek zaja.
- Ha nem válaszolsz, most akkor ne is gyere ide. – a léptek megtorpantak és hirtelen egy hideg áramlat söpört végig a szobán. Solage fölkapta a fejét és az ajtó felé nézett. A szoba közepén annak a lánynak a szelleme állt akit délután látott a kastély másik szárnyában.
- Stíges! Stíges! - mondta halkan. Solage alig hallotta, azt hitte félre, beszél a lány.
- Sajnálom nem értem, amit mondasz.
- Stíges! Stíges! – mondta de most már hangosabban majd valami természetfeletti félelemtől elkerekedett a szeme és eltűnt megint. Solage nem értette, hogy mi folyik körülötte.
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
