|
KANYAROK BŰVÖLETÉBEN by Midori chan
Midori chan 2007.08.14. 12:48
Tökéletes volt az idő: verőfényes napsütés, 20 fok, és csak néhány bárányfelhő vándorolt az ég peremén. A szél is alig fújt, ezzel sem volt gond. Igen, az idő tökéletes volt egy futamhoz! Az autók felsorakoztak a rajtvonalnál, és csak a zöld jelzésre vártak. Eközben a lelátókon helyet foglalt nézők között megbújva egy csapat Forma1-es szakember is tartózkodott. Igaz, hogy 2025-öt írtunk, de a Formula1 nem szűnt meg létezni, sőt, egyre jobban a magasba emelkedett. A kiváltságosok sportja lett, s nem kerülhetett be akárki. Se a pilóták közé, se az istállókba. A szakemberek kivételes tehetségeket kerestek, hisz’ vége van az idénynek, és néhány csapat pilótája visszavonult. Áthatóan tanulmányozták a Forma2-es versenyek pontállását, s a mezőnyből két fiatal versenyző igencsak kitűnt. Ha ezt a futamot kettejük közül nyeri meg valaki, akkor az az illető biztos helyet szerez magának valamelyik él-istállóban.
De nem csak ezek a szakértők voltak szokatlan vendégek itt; az egyik első sorban egy fiatal és gyönyörű tünemény várta izgatottan a verseny kezdetét. Hosszú, göndör szőke tincseibe játékosan bele-bele kapott a szél, kék szemeiben tükröződött két barátjának autója. Fehér gézruhája kihangsúlyozta finom vonalait, törékeny alkatát. Haloványrózsaszín ajkait mosolyra húzta, mikor az indulást jelző lámpa zöldre váltott. A körök egyre fogytak, míg a lány pulzusa egyre magasabb lett. Az utolsó köröknél már alig bírta tartóztatni magát, s be-bekiáltott a pilótáknak. Mikor már csak egyetlen kör volt hátra, gondolt egyet, s átmászott a korláton. A pálya szélére sietett, ott várta a cél felé közeledőket. Mikor meglátta a két legelöl haladó autót, örömében hangosan felnevetett, majd nyakából gyorsan letekerte a sálat. Két vörös-fekete festésű járgány pontosan egyszerre ért be a célba. Toronymagasan lettek elsők. A lány a sállal integetett a két kiszálló fiúnak, mire azok felé kezdtek rohanni. Út közben ledobták a sisakjaikat, kesztyűiket, s barátnőjükkel karöltve a dobogó felé vettél az irányt. A nézők üdvrivalgásban törtek ki, magasba lendítették a csapat és a srácok nemzeti zászlóját. A szakértők szorgosan jegyzeteltek, majd letéve a tollakat egymásra néztek, és bólintottak. Néhányan közülük felálltak, és a versenyzők öltözőjét vették célba.
A négy győztes büszkén állt a dobogó három fokán. A hangosbemondóban felcsengett az angol himnusz, s a két első helyezett lehunyt szemmel hallgatta. Mikor vége lett, a kommentátor bejelentése és a kupák átadása következett.
- Ennek az idénynek ezennel vége, s nagy örömmel tölt el, hogy ismét e két úriember nevét említhetem az első helyen. Tehát, a Forma2 idei világbajnokai, és a mai futam nyertesei: Joshua Racer és Robert Starlight, akik egész évben kiemelkedő teljesítményt nyújtottak! – kiáltotta vidáman a kommentátor.
A második és harmadik helyen végzett pilóták neve nem is hallatszott, mert a hangosbemondó hangját elnyomta a közönség örömteli moraja. A záró ceremónia után Josh és Robert az öltözőbe sietett. Ám mielőtt beléptek volna, Robert azt mondta, hogy az autóban felejtette a kabaláját. Intett barátjának, majd az istálló felé vette az irányt. Nagy meglepetés érte Josh-t, mikor belépett a terembe. Három, a Formula1 jelzését viselő férfi várt rá. Kezet fogott velük, s azok beszélni kezdtek… Mindeközben Robert egy apró, gyöngyből készült macskával a kezében lépett ki az istállójából. Őrá is vártak az ajtóban; három F1-es feliratú inget viselő férfi. Ők is kezet fogtak, majd belekezdtek a mondókájukba.
Egy fél órával később már mindkét fiú eszeveszetten rohant, hogy megkeresse a másikat. Pulzusuk az egekbe szökött, úgy érezték, hogy a szívük a torkukban dobog, s alig bírták visszatartani örömkönnyeiket. Robby az öltöző felé rohant, Josh pedig az istálló felé. Fejükben egymást kergették a gondolatok, zúgott a fülük, és kissé már szédültek is. Talán ezért nem vették észre, hogy mindkettejük felé tart valaki. Még egy kanyar választotta el őket egymástól, s megállíthatatlanul futottak felé… Aztán egyszer csak bummm… A fiúk előtt néhány percre elsötétült a világ, majd a földre huppantak. Mikor nagy nehezen feltápászkodtak, lassan felfogták, mi is történt.
- Azt hittem, hogy valami kőfalba ütköztem… - tapogatta fájó orrát Josh.
- Hidd el, a te fejed keményebb volt a kőnél is! – dörzsölte homlokát Robby is.
- Haha, nagyon vicces! – kapta föl a vizet a másik. Aztán hirtelen eszébe jutott, hogy miért is futott annyira. Csakhogy addigra Robby is észhez tért.
- Forma1-es pilóták leszünk!!! – kiáltotta egyszerre a két srác.
- Nahát! Neked is szóltak? – csodálkozott Josh.
- Igen! De azt nem tudtam, hogy neked is…
- Végre teljesül az álmunk!
- Ahogy mondod, pajtás! – mosolygott Robby.
A két barát szorosan megölelte egymást, és könnyes szemmel néztek a másikra. Gyermekkoruk óta a legjobb barátok voltak, s azóta arról álmodoztak, hogy egyszer majd vállvetve versenyeznek a Formula1-ben. Erre egész eddigi életükben készültek. Mihelyst betöltötték a 18-at, megszerezték a jogosítványukat, és alig három év alatt felküzdötték magukat az F2-ig. És most, hogy világbajnokok lettek, álmuk beteljesülni látszik… Lassan elengedték egymást, és könnyeiket is letörölték.
- Olyan jó lesz a Ferrarinál versenyezni! – kiáltott Josh.
- Olyan jó lesz a Mercedesnél versenyezni! – szólt Robby is. Ez a két mondtat tökéletesen egyszerre hangzott el. A fiúk nagyon meglepődtek, mikor felfogták, hogy mit is mondott a másik. Elkerekedett szemekkel bámultak.
- Micsoda?? Hogy-hogy a Ferrarinál? – törte meg a csendet Robby. – Hozzád nem a Mercedestől jött szakemberek mentek?
- Nem! Engem a Ferrari-sok látogattak meg, és azt mondták, hogy mindkettőnket a szívesen látják a csapatban!
- Nekem ugyan ezt mondták a Mercedesesek.
Ismét csend telepedett a folyosóra. Nem tudtak mit mondani. Ez volt az egyetlen dolog, amiben soha nem értettek egyet: a kedvenc csapat. Robert száz százalékig McLaren-Mercedes rajongó volt, míg Josh szíve a Ferrari-ért dobogott. A srácok halkan felsóhajtottak.
- Akkor, mi lesz? – tette fel a kérdést Robby.
- Én veled akarok egy csapatban lenni! – szólt határozottan Josh.
- Tudom, és én is így érzek…
- Tehát, melyik csapatot választjuk?
- Szerintem a Mercedes a legjobb csapat, hozzájuk kéne leszerződnünk… - próbálkozott Robby.
- Én pedig a Ferrarira szavazok… - erősködött Josh is.
- De én ki nem állhatom a Ferrari-t! Szörnyen öntelt csapat! – kiáltott fel Robby.
- Én pedig a Mercedes-t gyűlölöm! Borzasztóan nagyképű banda! – dohogott Josh.
- Én aztán nem fogok a Ferrarihoz beállni! – dühöngött Robby.
- Én sem fogok a Mercedeshez menni! – üvöltött Josh is.
- Akkor ezt megbeszéltük! – vicsorgott Robby.
- Meg. – bólintott indulatosan Josh, majd hátat fordított barátjának, és megindult a pálya felé. Robby a másik irányba indult, az öltöző felé.
Mikor Josh kiért, a lelátók már üresek voltak, az autókat elvitték, s egyetlen teremtett lélek sem volt a közelben. Dühösen a falba öklözött, majd felugrott a lelátóra, s lerogyott egy székbe. Azúrkék szemébe könnyek gyűltek, s torkában gombócot érzett. Beletúrt rövid, sötétszőke hajába, s hófehér fogaival piros ajkába harapott. Felhúzta térdeit, karjaival átölelte azt, s arcát ráhajtotta. Halkan sírni kezdett. Ritkán sírt, igazán bátor volt, s küzdőszellemért sem kellet a szomszédba mennie, ahogyan (sajnos) forrófejűségért sem. Még fiatal volt, alig huszonkét éves, de az élet már rengeteg fájdalmat okozott neki. Szülei autóbalesetben haltak meg mikor tíz éves volt, de ez nem tántorította el attól, hogy autóversenyző legyen. Nagyszülei sem éltek már, szüleinek pedig nem voltak testvérei, ezért Robert családja fogadta be őt. Testvéreként szerette Robby-t, és ezért fájt neki annyira, hogy most gyakorlatilag ellenségek lettek. Még sokáig ült ott egymaga, s a múlton gondolkodott.
Ezzel egy időben Robert az öltözőben őrjöngött. Ütött amit tudott: padot, szekrényt, falat… De legfőképpen magát akarta agyonütni. „Ha nem kaptam volna fel a vizet…” gondolta. „Még azt se bánnám, ha a Ferrarinál kéne versenyeznem… Csak egy csapatban lehessek veled!” Robby leült az egyik padra. Jól ismerte barátját, és tudta, hogy most már hiába menne oda bocsánatot kérni…
- Most ellenségek leszünk! Örülsz neki, te idióta?! – kiáltott fel a fiú. – Ugye nem? …mert én sem…
Hirtelen felpattant, és akkorát ütött a falba, hogy a keze helyén lepotyogott a vakolat. Egész testében remegni kezdett, összeszorította fogait, majd a falnak dőlt. Napbarnított bőre szinte világított a tejfehér fal mellett. Nagyjából 10 cm hosszú, gesztenyebarna tincsei lágyan omlottak homlokába. De most ez zavarta őt. Finoman félresöpörte sötétbarna szemeiből a haját, majd visszahajtotta a fejét a falra. Hosszú szempilláira néhány könnycsepp gyűlt, s onnan lassan csorogtak le, egyenesen ajkai felé. Az egyébként huncut mosolyra húzódó ajkak most lefelé görbültek. Halkan szólásra nyitotta őket: „…francba…” Robby szinte sosem sírt; nagyon megrázó dolognak kellett történnie ahhoz, hogy könnyeket ejtsen. Igazán erős jelleme volt; határozott volt és kiegyensúlyozott, s ha fejébe vett valamit, attól még egy természeti katasztrófa sem tántoríthatta el. Barátjához hasonlóan ő is bátor volt és elszánt, de könnyen felkapta a vizet. Nagyon hirtelenharagú volt, s ennek már sokszor megitta a levét… Amit ilyenkor mondott, azt általában nem gondolta komolyan. Nem szerette beismerni a hibáit, s ez sok konfliktushoz vezetett, de mindig sikerült valahogy kivágnia magát. Josh szinte mindig a legjobb barátja volt, s mikor hozzájuk költözött, ez a kötelék csak megerősödött. Sőt, már úgy tekintett a fiúra, mint az öccsére. Mikor ez a gondolat átfutott az agyán, úgy érezte, hogy összeszorul a szíve, lábai megremegtek. Nem bírt tovább állni, ezért lefeküdt a mellette lévő padra, s a plafont kezdte bámulni. Teljesen gondolataiba temetkezett, s külvilág megszűnt számára létezni…
Néhány nappal később mindkét fiú megjelent a választott csapatánál. Azóta sem beszéltek egymással. Josh a Ferrarihoz igazolt, Robby pedig a McLaren-Mercedes istállójában foglalt magának helyet.
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
