|
MANKÓVAL ÉLŐ SZÖRNYEK: AZ ÁLMOK by Abyssinian
Abissinian 2007.08.14. 12:26
Álom… az álmok rengeteg dolgot tesznek lehetővé az emberek számára… Sokan vannak, akik a vágyaikat álmodják meg, nagyobb ház, szebb élet, leendő párunk fejének elcsavarása… Vannak, akik újra álmodják a napjukat, netán a múltból egy apró mégis számukra fontos részletet. És vannak olyanok, akik másként élik meg az álom szó jelentését… Vannak, akik meg, meg álmodnak egy piciny részletet a jövőből, ami folyamatosan felénk tart.
Kedves olvasó, most azt hiheted elment az eszem, vagy papot akarok játszani, aki bort iszik de, vizet prédikál... Bár ez utóbbi eléggé lehetetlen mivel nem készülök ilyen pályára. De mégis az álmok mindenkinek mást jelentenek és máshogy éli meg mindenki. Vannak emberek, akik más emberekről álmodnak, méghozzá olyanokról, akik köztünk járnak de már régen nem élnek itt... Engedelmeddel kedves olvasóm, szeretném bemutatni egy ilyen ember érdekes, izgalmas, bolondos és néhol igen hihetetlen életét. Solage egy 16 éves zöld szemű, fekete hajú sportos lány, aki néhány hasonló társa véleményétől eltérően nem áldásnak inkább átoknak minősíti ezt a féle „adományt” amit kapott illetve örökölt.
De ne siessünk ennyire a dolgok elébe! Nos még mindig nagyon kedves olvasó, ha nem untad ezt a pár mondat bevezetőt, akkor gyere és les be egy másik világba is...
- Szia nagy! – Köszönt egy feketehajú lány. A nagyinak szólított asszony egy padon üldögélt egy park egyik szélén. A parkban lágy délutáni szellő fújt, madarak kedvükre csicseregtek, mintha semmi gond nem létezne a földön.
- Szia kicsim. Hogy telt a heted?
- Ha azt mondom, hogy életem legrosszabb hete volt, mert ez az utolsó itt töltött hetem elhinnéd?? – felelte sötéten. Az idős asszony mosolygott majd a mellett ülő lány vállára tette kezét.
- Elhiszem. A helyedben én sem vágynék oda azokhoz a pénzhajhász népek közzé. Ohh bocsánat kincsem.
- Semmi baj nagyi… nehogy azt hidd én, jobban szeretem őt. De hát mégis csak az anyám… Bár te neveltél fel…
- Ne aggódj túl éled majd valahogy. Hisz én is túléltem annak idején… A családban sajnos túl nagy hangsúly van fektetve a pénzre, de igaz a mondás is. „ A pénz nem boldogít.” Bár szerintem ő nem így van vele… - messziről egy csörgést lehetett hallani. – Nah kicsit most nem sok időt kaptunk, hogy elbeszélgessünk. Ideje menned még rengeteg dolgod van….
Gyönyörű napsütéses délelőttre ébredt a város bár a délen gyülekező sötét felhők semmi jót sem ígértek délutánra. A fák ágai között a vihar előjele ként hűvös szél játszadozott a levelekkel. Hosszú szomorú fűzfa sor húzódott az útról jobbra leágazva. A Fasor végén egy ódon kastély zárta el a kilátást a mögötte húzódó kisebb erdőre és tavacskára. A mély nyugalom, évszázados tudás és bölcsesség fátyla, amit a kastély tekintélye parancsol minden emberre, amint először látogat ide, az ajtón belépve valami feszült, csendes, félelemmel vegyes megnyugvás teszi fenséges szinte már arisztokratikussá a vendég számára a helyet.
- Lucifer hozott ebben a rém házban. – mondta ez zöld szemű lány midőn – már sokadjára - ő is átlépte a küszöböt. Sokszor járt már ebben a házban. Anyja már évekkel ezelőtt szemet vetett rá de az akkori tulajdonos hallani sem akart róla, hogy eladja holmi újgazdagok számára. Bár sokat lett bizonygatva a család felmenői között régen élt híres illetve inkább hírhedt emberek neve a tulajt ez sem győzte meg. Így pár óránál többet sosem kellett itt eltöltenie, de most, hogy a tulaj hosszú betegség után elhunyt, fájdalmasan gondolt bele, hogy itt kell a következő 3 hónapot az életéből eltöltenie. Miután egy mély sóhaj elhagyta ajkait és indult volna tovább egy hang szakította meg.
- Szebben nem is mondhattad volna. Csak, hogy tudd, mélyen egyetértek veled. – gyönyörű fekete haja csak úgy lobogott utána, ahogy mindent eldobva megfordult és a mögötte álló sráchoz futott majd a nyakába ugrott. – Hé hé!! Elhiszem hugi, hogy hiányoztam, de azért ennyire nem kéne… - a lány rögtön eleresztette majd egy jó testvérhez illően a karjába boxolt.
- Igenis hiányoztál te nagy mamlasz és csak, hogy tudd a jövőben többet úgysem foglak megölelni, ha ilyen undok vagy!
- Én undok? Hisz te támadtál le engem…
- Nah de gyerekek… alig értetek haza és már veszekedtek? Milyen dolog ez? – A nyájas hang a lépcső tetején álldogáló magas, vékony, feketehajú nőtől jött. Arcán az arrogancia és az arisztokratikus kifejezés által keltett apró ráncok és szarkalábak jelezték, hogy már a múltszázadból visszamaradott lassan matuzsálem korú asszony lehet. Hát igen a fiatalság és szépség… Igen fiatalon ment férjhez még 20 éves sem volt. Szegény férje nem kis rosszallására nem akart gyerekeket még élvezni akarta az életet, világ körüli útra menni. Férjének ez nem nagyon tetszett ő már benne járt a korban, az üzleti világban sikeres volt. A nagy hajózási vállalata a BOMBAY Co. sikeresen működött és egyre több volt a hozam. Másra már nem vágyott csak egy szerető asszonyra és gyerekekre. Felesége addig húzta, halasztotta a gyermekszülést, amíg el már majdnem elérte a negyvenet. Mivel férje akkor meg fenyegette egy esetleges válás lehetőségével rögtön teherbe esett. Szerette a pénzt! Igen ezért ment hozzá a férjéhez. Miután megszülte James-t és Solage-t nem törődött többet velük. Apjuk Phil mikor még a gyerekek kicsik voltak megbetegedett és az óta ágyban fekszik. Az állapota nem rosszabbodik, de nem is javul. Így í gyerekeket a nagyanyjuk nevelte fel aki 1 éve halt meg.
- Szia anyu. Apu hogy van?? – kérdezte rögtön Solage. Tudta, hogy ezzel anyját mindig fel tudja húzni. Ha róla alig vesz tudomást. Most sem volt másképp.
- Menj fel nézd meg ha annyira érdekel. – jött a cseppet sem kedves válasz. Eugénia imádott a középpontban lenni. Akkor tudott megharagudni akárkire, ha elvette tőle valaki ezt a szerepet. A gyerekek esetében a férje. Ilyenkor minden magára szedett jó modort - amit a férje mellett sajátított el mondván, hogy a látszatra adni kell – levetkőzött, és mint egy utcai kofa úgy tudott viselkedni. Solage többet nem is törődve az anyjával felrobogott az apja szobájába. Mögötte kicsit lemaradva haladt bátyja, aki nem volt híve annak, hogy „robogjuk végig a házon jelezve mindenkinek, hogy itthon vagyunk” stílust kövesse, mint a húga. Mikor beért a szobába a lány már nagyban mesélte az apjának, hogy mi történt vele amióta nem látták egymást.
- … és képzeld akkor jött Tony és akkorát csúszott a padlóra kiöntött teán, mint…
- Húgi! Na azért nem kéne aput az első nap ennyire letámadni! – vágott közbe – Holnap is lesz nap és azután is, szerintem akkor is szívesen meghallgatja, nem apa?
- Igen fiam, de nem tudod elképzelni mekkora öröm téged és a húgodat újra látni.
- Hidd el, eltudom. – James is oda ment az apjához, és ahogy az ágy engedte megölelte. – Mi most megyünk. Még kikel pakolnunk. Később vissza nézünk rendben apa?
- Persze menjetek csak.
* * *
Köd… sűrű tejfehér köd. Lassan halad előre lépésről lépésre. A mély csendet egyszer csak halk boldog zsivaj szakítja, meg ahogy halad előre egyre hangosabb. Lassan elkezd oszolni a köd egy földút, látszik a zsivaj az elhaladó szekéren ülő gyermekektől származik. A földút szélén fiatal fák állnak nem rég ültethették ide őket, még látszik a friss ásás nyoma. Az út végén egy épület látszik. Nem olyan nagy mint egy kastély de egy kúriának tökéletesen beillik. Látszik a ház mögött elterülő tavacska melyből az imént vadkacsák szálltak fel kiket az udvaron játszadozó gyerekek zavartak meg.
- De hisz ez a nem lehet… - nem hisz a szemének. – Hogy kerülök én ide? – a kép hirtelen változik. Este van, a fák mintha másodpercek alatt métereket nőttek volna. Éjszaka van de, egyre nő a fény hatalma mely a ház felől érkezik. Ahogy nő a fényesség úgy érnek el a lányhoz is, a sikítások a kiabálások a kétségbeesett zokogások. Lángokban áll a kúria. A lángok rémisztő gyorsasággal nyelik el a ma éjszakára kiválasztott áldozatukat. Emberek kezdenek el futni az úton a ház felé, vödrökkel vannak megrakodva. Az utat megvadult lovak futnak keresztül egy percre megállítva a rohanó embertömeget. Biztos az istállóból szabadultak el miután megijedtek. Őket követi néhány tehén és egy-két kecske. Megint változik a kép. Fényes nappal lesz. El kell takarnia a szemét a hirtelen fényváltozás miatt. Mikor a szeme hozzá szokik a ház felé nézett. Azt hiszi a kiégett romokkal, találja szembe magát, de téved. Munkások dolgoznak rajta. Kalapács ütések hangja és a fafűrészek ritmusos Hangja vegyül a madárcsicsergések lágy dallamába. Jobban megnézve ekkor veszi észre, hogy a ház most kezdi elérni a kastély nagyságát. Úgy látszik a tűz után a tulaj, kiegészítette pár szárnyal az alap épületet. Már a tavacska sem látszik… eltakarják az új szárny földből az ég felé törő falai. Hirtelen mintha egy örvény szippantaná be, minél inkább koncentrál, hogy a képet el ne veszítse annál inkább elmosódnak a határvonalak, és lassan zuhan a mélységes sötétbe…
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
